2016. augusztus 7., vasárnap

Így élek én – egy légiutas-kísérő története - az Utazás Művészete oldalon




Az eredeti cikk itt jelent meg 2016. 08. 07.-én:
http://utazasmuveszete.hu/2016/08/igy-elek-en-egy-legiutas-kisero-tortenete/





2 megjegyzés:

  1. Szia,
    most olvaslak ismét.
    Van sok párhuzam közöttünk. Én is már gyerekként így be voltam kattanva az utazásra, sajnos én csonka családban éltem és anyukám nem szeretett kimozdulni, így max. rokonokhoz és vállalati üdülőbe utaztunk, de én már akkor pakolási listát írtam és készültem...
    Az első utam nekem is érettségi után volt Spanyolországba, buszos út, de nem idegenekkel, hanem az érettségizőknek szervezte egy tanár, aki mellékállásban egy utazási irodában dolgozott. Micsoda párhuzamok.
    Én orvosnak készültem, de nővér lettem, de közben elvégeztem egy idegenvezető OKJ-s sulit is. Soha nem kaptam munkát a területen sajna.
    Légiutaskísérő soha nem lennék. Rosszul fizetik őket, strapás munka, sok hülye embert kell kiszolgálni és soha nem vagy otthon a szeretteidnél. meg nem félek a repüléstől, imádok repülni, de azért ha egész életemben ezt csinálnám, nagyobb a valószínűsége, hogy egyszer lezuhannék, ettől paráznék hosszú távon.
    Én is eljöttem külföldre élni, nem volt egyszerű, de most már 14 éve itt vagyok, beilleszkedtem.
    Talán rokonlelkek vagyunk. :-) ?
    üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pakolási listám a mai napig van! Benne a határidőnaplómban, hogy mindig kéznél legyen. :-)
      Az a spanyol út nekünk is úgy lett volna, hogy az érettségizőknek... aztán valamiért meghiúsult. De addigra már annyira be voltam zsongva, hogy semmi nem állíthatott meg!
      És azt nem is mondtam még neked, hogy "szomszédok" vagyunk. Nürnberg... :-)
      Biztosan rokon lelkek vagyunk, ez nem kérdés!!!

      Törlés