2014. június 22., vasárnap

2014. 06. 20-22. VASON, Castel Madruzzo - Monte Bondone, Olaszország



 

 
2014. 06. 20.
VASON

 
Reggel 9 körül ébredtem, nem tudtam tovább aludni, a hajnalos műszak miatt teljesen átálltam megint. Szerencsére nem hívtak be dolgozni, így reggeli után nekiálltam a hortobágyi palacsintának. Volt elképzelésem arról, hogy hogyan csináljam, de a neten azért megnéztem a receptet. Az egyiknél 40 perc, a másiknál 1,5 órát írtak elkészítési időnek. Na, még jó, hogy időben nekiálltam, mert nekem az egész délelőttöm ráment. Mondjuk, ha tudtam volna egyszerre főzni a pörköltet, meg sütni a palacsintát, az javított volna a részidőmön, de ezen a pici főzőlapon nem fér el a kettő együtt. 15 palacsintát csináltam, egy főre három darabot számoltam.

Alberto is dolgozott, úgyhogy kb. 10 perccel a HSBY-om vége előtt érkeztek meg Edo-val értem. A kocsi úgy tele volt, hogy alig bírtunk megmoccanni benne. Balto-nak (a kutyának) volt a legkényelmesebb helye ;-)

Kb. este 6-ra értünk fel a hegyekbe. Fent felhős volt az ég, és persze jónéhány fokkal hidegebb volt, mint lent.
 



 

Eredetileg úgy volt, hogy öten leszünk vacsorára (Maria Rosa és Italo is), de végül csak hárman voltunk. Így a hortobágyi palacsintának csak egy részét ettük meg. Vittem hozzá jó kis magyar vörösbort is :-)


A vacsi után elmentünk egy rövid sétára, az újonnan épített felvonóhoz.
 
A farmon időközben születtek kiskecskék


A nap éppen lemenőben volt, érdekes kék-narancsra színezte a felhőket.


Alberto, Edo


Montesel 1726 m



 Aztán visszasétáltunk, és elmentünk aludni.
 


 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

2014. 06. 21.
VASON, CASTEL MADRUZZO


Reggel 9 után, vagy talán inkább 10 felé keltünk. Megreggeliztünk. Eddigre feljött Maria Rosa és Italo is, így ötösben indultunk neki a túrának. A kereszthez mentünk.





Tériszonyosok hátrányban...


Edo, Alberto, Balto 

Italo, Alberto, Maria Rosa
Edo, Balto

én és Alberto


Edo, Alberto

Odalent Trento

Ez egy kulcsos ház, az önkormányzattól el lehet kérni a kulcsokat.
Van hozzá kinti konyha, wc is.




A háttérben Trento

Edo, Alberto







Edo, Alberto, Italo
Balto

A természethez öltöztem :-)

Alberto és Balto

Italo, Edo, Maria Rosa

Alberto, Maria Rosa, Edo és Balto




Hazaérve gyorsan megebédeltünk, mert mindannyian nagyon éhesek voltunk. Megettük a hortobágyi palacsinta maradékát, sonkát, sajtot, salátát.

Utána picit pihentünk, majd elmentünk Castel Madruzzo-ba. 
 











Vacsi előtt a kertben lustiztunk, söröztünk.


Alberto, Balto

én, Edo, Balto

Alberto

Vacsorára grilleztünk husikat, salátát csináltunk hozzá. Nagggyon finom volt!

Aztán eltettük magunkat másnapra. Maria Rosa haza ment, Italo fent maradt.

 
 

Castel Madruzzo-ról bővebben ANGOLul itt:

 
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 

2014. 06. 22.
VASON


Reggel 9 előtt keltünk, reggeliztünk, majd elindultunk egy túrára, megmászni az egyik csúcsot. A háromból az elsőt. Két helyen volt nagyon nehéz, meredek a terep. De a látvány minden szenvedésért kárpótolt. Közben a felhők gyorsan jöttek-mentek. Ha épp felhőben gyalogoltunk elég hüsi volt, ha meg nem volt felhő és sütött a nap, akkor meg jó meleg.

Az út eleje tele volt legelésző tehenekkel.
Olyan kolomp-koncert volt ott, mintha mindnek a nyakában lett volna egy-egy kolomp.

 
Edo, Alberto, Balto

Edo

Alberto és Balto



Háborús bunkerek, lövészárkok és lőrések




Ahhh, támad a felhő!!! :-)
Edo, én és Balto

Alberto a kútnál és Balto lent a sarokban






VIDEO!!!
Jönnek a felhők

Eltűnnek a felhőben...















Visszaérve a házba, csak hárman voltunk, hármasban ebédeltünk.

Ebéd után pihiztünk és napoztunk a kertben.



Közben megjött Maria Rosa és Italo is. Maria Rosa nekiállt sütni egy almás tortát. Már attól megéheztem, ahogy a szél hozta az illatát. Mint kiderült, házassági évfordulójuk van, így a torta mellé még prosecco-val is meg lettünk kínálva. Az a torta nagyon finom volt!

Maria Rosa almás tortája

Maria Rosa, Alberto, Edo, én

Edo, Maria Rosa, Italo, én és Balto

Maria Rosa, Italo

Eddigre már úgy eltelt az idő, hogy az eredetileg tervezett 6 órás indulás helyett csak 7 körül indultunk el haza. Engem a fiúk 9 után tettek ki itthon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!