2015. április 26., vasárnap

Santa Ponça, Palma de Mallorca - Mallorca, Spanyolország




 
2015. 04. 24.

Santa Ponça


 
BLQ    PMI     14:26   15:50


 
Reggel első dolgom volt megnézni az új beosztásom, hogy megkaptam-e a szabadságot 27-ére. Hát, naná, hogy nem! :-( Így reggeli után gyorsan bementem a CrewRoom-ba, hogy megváltoztassam a jegyem, úgy, hogy 26-án jövök vissza.

A CrewRoom-ban találkoztam a teljes csapattal, akiknek ezt a járatot kellett repülniük. Tőlük tudtam meg, hogy az első két szektort műszaki hiba miatt nem repülték le, várják az alkatrészt és a szervizest STN-ből. Aki ha megérkezik, még szerel… szóval akkor ők azt mondták, hogy kb. 1 óra késéssel indulunk. Ajjajjj… :-(

Átfoglaltam a jegyemet, majd átmentem a terminálba. Ott találkoztam Nettivel, kiváltottuk a Staff Travel-es beszállókártyát, majd jobb híján beültünk az egyik kávézóba egy második reggelire.

A többiek által jósolt 1 óra késésből végül 2,5 óra lett.

Ildi, aki eddigre már rég PMI-n volt, megunta a bizonytalan várakozást és lement Santa Ponça-ba, az Apartamentos Portofino-ba, ahol a szállásunk volt foglalva.

Mikor végre Nettivel mi is megérkeztünk Palma de Mallorca-ra, gyorsan megkerestük a buszt (1-es), amivel a Plaza España-ig mentünk, ahol az Estación Intermodal-on aztán átszálltunk a 102-es buszra. Itt volt egy pici kavar, mert a vonat és buszállomás a föld alatt van, és nem volt nagyon egyértelmű a kitáblázása. A buszra nem kellett várnunk szinte semmit, és kicsit több mint fél óra alatt megérkeztünk Santa Ponça-ba, ahonnan kb. 5 percnyi sétára volt a szállásunk.


A Palma Nova és Peguera között található Santa Ponça a nagy öböl, a Platja de Santa Ponça köré épült. Ezen felül két, stranddal rendelkező öböl található itt. Palma Novához, és Magalufhoz hasonlóan igen népszerű mallorcai célpontnak számít. Két golfpálya is van Santa Ponça-n. Itt található a Jungle Park zipline (drótkötélpálya) is, mely három nehézségi szinttel rendelkezik.

Apartamentos Portofino

Az apartmanunkban gyorsan lepakoltunk, épp csak körülnéztünk benne, és átöltöztünk fürdőruhára, és rohantunk le a tengerpartra, hogy élvezzük a „nyarat”, amíg még lehet.

Kilátás az erkélyünkről





Nagy fürdést nem csaptunk, mert a víz nagyon hideg volt. Térdig mentem be, de azt is csak egy szép kagyló miatt, amit aztán vissza kellett dobnom, mert volt egy lakója. :-(


Naplementét is néztünk, pont a tenger felől ment le a nap, szóval szép volt nagyon.



Visszamentünk az apartmanba, útközben felfedeztük a szállodánkat is. Van medencéje, van kis bolt, reggeliző helyiség, biliárdasztal, szóval minden, ami kell.


Mivel mindannyian nagyon fáradtak voltunk (ugyanaz a beosztásunk, szóval mindenki vagy dolgozott, vagy utazott már előző este, és reggel meg korán kellett kelni), rendbe szedtük magunkat és elindultunk vacsorázós helyet keresni. Az Avinguda del Rei Jaume I. (az utca neve) tele van kis közértekkel, szuveníres boltokkal, bárokkal és éttermekkel.

Ildivel

Nettivel

Sétálgattunk, nézegettük az éttermeket, vásárolgattunk, majd megállapodtunk, hogy a Restaurante Pizzería PALERMO-ban fogunk kajálni.

Nem tudom, feltűnt-e bárkinek, a Portofino, Palermo… valahogy nem bírtuk elszakadni Olaszországtól itt se… Mármint Netti meg én.

Először is rendeltünk egy jó nagy kancsó Sangría-t. /A Sangría (jelentése spanyolul „érvágás”, a sangre (vér) szóból) eredetileg Spanyolországból származó, bor alapú, alacsony alkoholtartalmú, édes ízesített üdítőitalfajta. Nevezik borpuncsnak, illetve aromás bornak is. Az utóbbi időkben más országokban is gyártják; hazánkban is elterjedt. Különböző fajta vörösborok keverékéhez citrom- és narancsaroma, illetve cukor hozzáadásával készül. Alkoholtartalma 7 tf% körüli. Fogyasztása hidegen ajánlott. A nyári melegben népszerű hűsítő ital./
Na, a mi Sangría-nk picit más volt. Vörös és édes volt, de narancs és almadarabok voltak benne, és elég ütős volt, mert az az 1 liter, amit hárman ittunk meg, úúúgy a fejünkbe szállt… :-)


Kaját mindannyian a tenger gyümölcseiből választottunk, a csajok halat, én meg rákot. Jó nagy adag volt, jól be is laktunk.

 
Az étteremről közben kiderítettük, hogy egy családi vállalkozás, és a Palermo nevet azért kapta, mert az a család neve, és semmi közük sincs az olasz Palermo-hoz. Azért a legvégén a számlával kaptunk egy-egy kupica Limoncello-t is. (Ami meg ugye tipikus olasz ital. A limoncello olasz eredetű citromlikőr, melyet számos likőrkészítő vállalkozás készít világszerte. Egyre népszerűbb Olaszországon kívül és általában desszertitalként ajánlják éttermekben. Különböző fajtái vannak és több fajta déli-gyümölcsből készítenek hasonló likőrféleségeket.)

Vacsi után hazamentünk, és bezúgtunk az ágyba. De ezt azért nem tudtuk megállni, hogy ne csináljunk pár éjszakai képet is az öbölről.



Megállapodtunk, hogy reggel 9-kor fogunk kelni.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


 
2015. 04. 25.

Santa Ponça, Palma



A reggeli 9-es kelés elég nehezen, de sikerült. Sajnos az idő picit romlott az előző napihoz képest, elég rendesen felhős volt.


Reggelizni a szemközti Attitude & Aptitude nevű bárba mentünk. Mivel a sziget tele van brit, német és holland turistákkal, nem csoda, ha az összes bár „angol reggelit” kínál. Aminek mi örültünk nagyon, mert mindannyian szeretjük a jó kiadós angol reggelit.


A mai napra a terv egy hajókirándulás volt, majd délután városnézés Palma-ban. De a hajókirándulás elmaradt, mert olyan lassan szolgáltak ki bennünket, hogy esélytelen volt átjutnunk a kikötőbe 11:15-re, mikor a hajó indult. Még a számlára vártunk, mikor láttuk őket kihajózni.

Így maradt az, hogy csak Palma-ba megyünk, mert ugyan van napi 3 hajó, de az utolsó is 15:15-kor, akkor meg Palma-ra nem maradt volna rendesen idő.

Így felszálltunk a már ismerős 102-es buszra, és bementünk vele Palma központjába.

Spanyolország legnagyobb szigete, a Baleár-szigetek fővárosa Palma vagy ahogy sokan hívják Palma de Mallorca, a szigetcsoport legnagyobb városa. Mallorca nyugati partján terül el, és a sziget népességének fele itt él.

Mallorca riviérája is itt kezdődik, akár végig is sétálhatunk ezen a strandszakaszon egészen El Arenal-ig. 

A The Times brit napilap 2015-ben a világ legélhetőbb városának választotta Palma de Mallorcát.

Az idők folyamán sokan tartottak igényt a Baleári-szigetek legnagyobbikára. A tengeri kereskedelem szempontjából stratégiai elhelyezkedésű Mallorca a kalóztámadásoknak is kedvelt célpontja volt, ezért az ősi városokat nem a partokon, hanem a tengertől 4-5 kilométerrel beljebb találjuk. A hajdani helyiek a tengeri rablók elől 2-3 soros városfallal is körülbástyázták magukat, melyek ma is szerves részei az utcaképnek.

"De a vízvezetéket leszámítva mit adtak nekünk a rómaiak?" - vitatkoznak egymással a birodalmi elnyomás ellen harcoló izraeli felszabadító szervezetek az örökbecsű Monty Python filmben, a Brian életében. "Csatornázást, öntözést, gyógyászatot, oktatást, a bort és a népfürdőket!" Valahogy így vannak ezzel a mallorcaiak is, akiknek földje éppen az 553 éves római, majd a 300 évig tartó mór fennhatóság alatt élte virágkorát. A sziget a
hódítóknak köszönheti az út- és a vízvezeték hálózatot. A mórok építették ki az első öntözőrendszereket, és ők honosították meg a teraszos elrendezésű olajbogyó-, narancs-, citrom- és szőlőművelést is. Általuk lett híressé Binissalem, amely ma is a bortermelés központja. És ott van még a mandula!

I. Jakab, Aragónia királya 1229-ben visszahódította Mallorcát a móroktól, és elpusztított mindent, ami az iszlámra emlékeztetett. Mallorca, azaz a "Kis szikla" lakói roppant büszkék arra, hogy a XIII. század végén, II. Jakab uralkodása alatt a sziget néhány évtizedig önálló királyság volt. S hogy a magyar vonatkozás se maradjon el, egyetlen királyuk édesanyja a mi I. Andrásunk Jolán lánya volt.

A várost Kr.e. 123-ban rómaiak alapították, ők adták neki a Palma nevet. Palma ez időben kikötővárosként működött, de Róma bukása után hanyatlásnak indult. A fellendülést az arab hódítás hozta meg. A sziget a 13. században spanyol fennhatóság alá került. Ekkor épült a katedrális és palota, valamint bővült a kikötő is. Palma fontos kereskedelmi központ lett. Amerika felfedezése után a spanyolok érdeklődési köre a tengerentúli terjeszkedés felé irányult. Így Palma kevés figyelmet kapott, így ismét hanyatlani kezdett. 1900-ban mindössze 64 000-en laktak a Palma-n. Az igazi változást a repülőtér megépítése jelentette. 1960-tól szállodaépítési láz tört ki, egyre több turista jelent meg. Néhány évtized alatt Palma lakossága megháromszorozódott, ma 320 000-en lakják.

A belvárosnak két központja van Placa Cort és Placa Major. Az igazi látnivalók viszont kicsit távolabb, az óvárosban tárulnak szemünk elé, a XIV. századi Királyi palota és a gótikus La Seu katedrális műemlékegyüttese.
A római és arab időkből kevesebb emlék maradt meg. Az itáliai hódításra csak egy városkapu és a Museu de Mallorca épületében elhelyezett leletek emlékeztetnek.
Az Arab fürdő (Banys Arabs) hibátlan oszlopcsarnokai már ezer éve állnak.

Mi tehát a városnézést a Palma Katedrálisnál a La Seu-nál kezdtük.

Palma de Mallorca fő turistalátványossága a hatalmas, gótikus stílusban épült Palma Katedrális, melynek építése 1229-ben kezdődött, de csak 1601-re fejeződött be.

A La Seu-t körös-körül gondozott parkok, szökőkutak, csobogók és virágoskertek szegélyezik, a pálmafákról már nem is beszélve.


Ildi, Netti



Belépőjegy a katedrálisba 7 EUR. Ezzel több dolgot is megnézhetünk: a bejáratnál található múzeumot, a La Seu katedrálist magát, a kolostort, és a picit odébb található Museu Diocesá de Mallorca-t, ami a katedrális felújítását mutatja be.

A legenda szerint a Mallorca felé hajózó expedíciós hadsereg viharba került és I. Jakab király Szűz Máriához imádkozva megfogadta, hogyha eljut a partra és legyőzi az arabokat gigantikus templomot építtet. Miután I. Jakab, Aragónia királya 1229-ben visszahódította Mallorcát a móroktól, elpusztított mindent, ami az iszlámra emlékeztetett, és a Palma-i főmecset alapfalain megkezdte egy katedrális közel 400 évig tartó építését. A La Seu ma a sziget legismertebb turistalátványossága, a világ legnagyobb rózsaablakával. I. Jakab a Katedrálisnak az "Áldott Szűz Mária" nevet adta. A templom alapkövét 1230-ban rakták le. Később a király takarékosabban értelmezte fogadalmát. Így a tényleges templomépítést I. Jakab fia II. Jakab kezdte el. Az építkezést 1604-ben minősítették befejezettnek, sokak szerint azonban a templom a mai napig nincs befejezve.

A katedrális nagysága miatt a vallási funkciója mellett a kalóztámadások ágyúzásaitól is védte a várost.

1601-ben Joan Vich i Manrique püspök megáldotta a főbejáratot, melyet Szűz Máriának szenteltek.


A bejáratnál lévő múzeumban szentségtartók, képek, gyertyatartók, stb. láthatók



Az 1851-es földrengést követő felújításban Gaudí is részt vett 1904-1914-ig, de csak néhány (de annál jelentősebb és látványosabb) ötlet erejéig, mert a kivitelezővel való vitája miatt még ez elején kiszállt a munkálatokból. Gaudí a megsérült főoltárt és templombelsőt modern elemekkel egészítette ki. A keze nyomát dicséri az oltárbaldachin. Ő javasolta, hogy a püspöki széket úgy helyezzék el, hogy az elnökölje a Katedrálist; megszabadítva az azt takaró két oltárképtől, és Josep M. Jujol kerámia munkáival díszítette mindkét oldalon. Javasolta, hogy a főoltárt, a kóruspadokkal együtt az apszis központjába helyezzék át, és hogy a főhajók ezáltal legyenek szabadon hagyva a nagyközönségnek.
Az organikus stílust meghonosító építészóriás szelleme azonban nemcsak a templomot hatja át. A tanítványai által tervezett jellegzetes lakóházak Palma egyedi színfoltjai.

Főoltár





A jobb oldali hajóban az Oltáriszentség Kápolna (Chapel of the Holy Sacrament) igencsak érdekes... mondhatni bizarr... Mostanában lett teljesen átalakítva a Mallorca-i Miquel Barceló (Felanitx-ból) művész által, és 2007-ben avatták fel.





A katedrálist időközben La Seu (Püspöktrónus) névre keresztelték, mivel Palma püspöki székhely. 






Maga a templom lenyűgöző méretű, háromhajós gótikus épület. 124 m hosszú, oszlopsorai 21 m magasak. A világon legnagyobbként számontartott rózsaablak 13,3 m átmérőjű, 1250 üvegdarab alkotja. A katedrális nevét adó püspökszék a főkápolna hátsó részében található.

A főkápolnából közelíthető meg a Szentháromság-kápolna, amely II. Jakab és III. Jakab mallorcai királyok nyugvóhelyéül szolgál. A királyi sír azonban nem látogatható. Az oldalhajókban 11 további díszes mellékoltárt csodálhatunk meg. 








 
Sírok a padlóban


Ez egy nem tudom mi... de érdekes

Mallorca szentjei

A kolostor



Innen átsétáltunk szűk kis utcácskákon a Museu Diocesá de Mallorca-ba, ami a katedrális felújítását mutatja be, és ahová érvényes a Katedrálisra váltott jegy.














Ezt a kilátást megtalálva, szégyen-nem szégyen, nem tudtunk a múzeumra koncentrálni...
Sejtették ezt a berendezők is, mert egy hatalmas padot raktak az ablak elé :-)

én

Ildi

A katedrálissal szemben a 14. századi, mór alapokra épített Almudaina palota (Palacio Real De La Almudaina) áll, melynek angyal szélforgója 1309-től figyeli a horizontot.



A “Capitania Genera”, vagy Kikötő Irodának otthont adó palota számos műkincset kínál, köztük 16 és 17. századi flamand faliszőnyegeket, amelyek a spanyol történelem különböző fejezeteit ábrázolják. Emellett spanyol, 17. és 18. századi faliszőnyegek ábrázolják a Lepanto-i csatát is, ahol a spanyol és velencei flotta legyőzte a török hadsereget.
A spanyol királyi pár a nyári szabadságát a mai napig is ebben a palotában tölti.
A belépő ide is 7 EUR.
Sajnos bent fényképezni tilos, így csak néhány képet tudtam készíteni. Csak az épületet és csak kívülről lehet fényképezni.






A török fürdőben
(Ildi és én)

A kastély kívülről, a teraszokon


én

Ildi







A templom




A királyi palota egyes ablakaiból illetve teraszáról, valamint a várost védő rusztikus kőfalakról a turisták hosszú percekig szokták csodálni a tengert és a jacht-kikötőt, ahonnan a hatalmas kompok is indulnak a környező szigetekre és a szárazföldre. Megértem… mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek. :-)
 

"Hattyúk tava" :-)


Újra az utcán...





 
A palota után felültünk a Hop On Hop Off buszra, kihasználva, hogy nekünk az ingyenes, mentünk vele egy teljes kört. Ez jó sokáig (kb. 1,5 óráig) tartott, mivel még nincs főszezon, a körök nincsenek külön szedve, hanem egy óriási kört megy a busz.

Plaça de la Reina

Passeig del Born


Esglesia de Sant Nicolau



Plaza España


Városfal

 
A Pueblo Español komplexum 1965 és 1967 között épült, és a 100 legismertebb műemlék rekonstrukciójának ad otthont, így egész Spanyolországot bejárhatjuk, egyetlen palotán belül. A fejedelmi attrakció utcákat és tereket, műemlékeket, éttermeket, bárokat, valamint különböző spanyol városok népszerű termékeit és gasztronómiáját mutatja be.




A Bellver Kastély Palma óvárosától kb. 6 km-re, a tengerszint felett 137 méterrel található, így innen gyönyörű kilátás nyílik a szigetre. A kastély 1311-ben épült, II. Jakab uralkodása alatt és számos funkciót töltött be. Kezdetben a királyok másodpalotájaként szolgált, majd tökéletes védelmi szerepet töltött be, hiszen a teljes Palma-öböl belátható innen. A 18-19. században, és a 20. század közepén börtönként is működött. A Franco-diktatúra egyik hírhedt börtöne volt. Bizonyos becslések szerint a diktatúra idején legalább 60 ezer embert végeztek itt ki. Remek állapotban van, ránézve nehéz elhinni, hogy már több mint 700 éves.
A kör alakú várfal és a bástyák is látogathatóak. A legmagasabb, 33 m magas Hűségtorony külön áll, afféle előerődként szolgált, egy keskeny átjáró köti össze az oromzattal. A belső udvart kétemeletes oszlopsor határolja.
A Bellver Kastélyban tekinthetjük meg a Museo Municipal de Historiát, vagyis Palma történelmi múzeumát. A kiállításon főként talayotikus, római és arab kori kerámiákat és barokk festményeket tekinthetünk meg.

Felfelé a dombon

Bellver kastély

Kilátás fentről a kikötőre és az óvárosra


 
A város szélétől befelé haladva bontakozik ki a jachtkikötő, ahol gyönyörű hajók fényűző gazdagságában gyönyörködhetünk.

A kikötőben minden van: kishajó, nagy hajó, katonai hajó...


Mivel a kör végére igencsak megéheztünk, és a nyitott tetejű buszon kicsit át is fagytunk, elmentünk valami könnyűt de meleget enni-inni. A Bar Bosch-ba ültünk be. Ildi és Netti melegszendvicset ettek, majd egy gofrit, én pedig Tapas-t. A Tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége; tulajdonképpen egy tál vagy tányér, melyre sok mindneből pici adagokat halmoznak fel. A Tapas lehet meleg és hideg is. Az enyémen vegyesen volt ez is, az is. Volt rajta franciasaláta, bundában sült cukkíni, karfiol, húsgolyók olyan szószban, mint otthon a töltött paprika, pörköltszerű husi, sült gomba. Kaptam hozzá meleg mini kenyérkét is. Mellé forró csokit ittam.

 
Szerettünk volna visszamenni a Hop On Hop Off-al a Pueblo Español-ba, de a sofőr Javier (aki eddigre már barátjaként kezelt minket) azt mondta, hogy ez oda az utolsó járat, tehát nem lenne másik, amivel vissza tudnánk jönni. Így maradtunk az óvárosban.

Még előző este a hotel recepciósa azt tanácsolta nekünk, hogy „vesszünk el” Palma óvárosának szűk kis utcácskáiban. Nagyon jó ötlet volt!!! A szűk, ódon óvárosi utcákon való sétálgatás adja vissza leginkább a város hangulatát, zegzugos utcáin sétálva mindenhol hangulatos belső udvarokkal, szökőkutakkal és citrom- és narancsfákkal találkozhatunk. 

Szűk utcácskák...

Ildi, Netti




Ildivel és Nettivel





...hangulatos belső udvarok...



 
...templomok...



Basilica San Francisco de Asís






 
...és néhány közös fotó a várfalon...
Netti, Ildi

Ildi, én

én, Netti, Ildi

Netti, Ildi, én

Én Ildi, Netti

Miután kicsavarogtuk magunkat, kezdett beesteledni, (meg el is fáradtunk,) így haza indultunk. Most a 104-es busszal mentünk, ami igaz, hogy közvetlen a szállodánknál áll meg, de körbemegy a pici félszigeten, így hosszabb volt az út. Ráadásul a másik irányból érkeztünk, mint vártuk, így csak egy megállóval odébb szálltunk le. Ugyanott, ahova a 102-es vitt volna minket. Így a hazafelé séta közben megálltunk vacsorázni… hát hol máshol, mint a Palermo-ban. :-) Kértünk megint egy nagy adag Sangría-t.
A lányok rántott husit rendeltek, én meg egy hagymalevest sajttal, pirítóssal, majd másodiknak lazacot. A levesem olyan forró volt és olyan óriási adag, hogy totál jóllaktam vele, és lemondtam a lazacot.

 
Hulla fáradtan értünk haza. Ennek ellenére megállapodtunk, hogy reggel 8-kor kelünk, hogy legyen idő reggelizni, és lemenni a partra. Főleg miattam sajnos, mivel nekem délben vissza kellett indulnom.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2015. 04. 26.

Santa Ponça

 
 
PMI     VLC    15:35   16:10
VLC    BLQ    21:39   23:10

 

A reggeli 8-as kelés még nehezebben ment, mint előző nap. Lementünk reggelizni, ezúttal az apartmanhotelünk bárjába, és megint angol reggelit ettünk. Itt gyorsabban ment a kiszolgálás, mint előző nap a másik helyen.

Utána gyorsan felmentünk a szobába, átöltözni, meg a törölközőkért, amit a tengerpartra vittünk le. Az idő jobb volt, mint előző nap, de nem annyira jó, mint a legelsőn, mikor megjöttünk. Pihentünk, és élveztük a napsütést.


Délben indultam el a hoteltől. Lementem a 102-es megállójába, ahol több mint 1 órát vártam a buszra, ami nem jött. Szerencsémre volt egy luxemburgi nő, aki szintén a reptérre ment, és akinek szintén du. 3 körül indult a gépe, így megállapodtunk, ha 13:05-ig nem jön a busz, akkor bemegyünk Palma-ba taxival, és elosztjuk a költségeket. Így is lett, mert a busz nem jött, kimaradt.
A taxisunk nem volt egy barátságos fazon... kértük, hogy siessen, de ő csak kötözködött velünk. És nem hogy gyorsabban nem ment, mint a megengedett, de jóval lassabban, mindenki elhagyott minket. És tettette, hogy nem érti az angolt, meg a spanyolt! Pedig a luxemburgi nő beszélt spanyolul is. Én meg jobb híján olaszul győzködtem. Ahhh... Jó választás volt az első adandó alkalommal átszállni a buszra.
A hajítófegyverrel mesterien bánó egykori baleárok, azaz parittyavetők leszármazottai identitásukat és kultúrájukat féltve őrző nép, akik ma is saját nyelvük használatával protestálnak a spanyol, illetve katalán fennhatóság ellen. (Meg ez a "kedves" sofőr ellenünk is. :-( ) A Baleári-szigetek, így Mallorca autonómiáját is 1983-ban foglalták törvénybe, az ott használatos köznyelv azonban ma is a katalán, a hivatalos nyelv pedig a spanyol.
Ugyanakkor a szigeten csak az tölthet be hivatalt, aki beszéli a helyi 'mallorquin' nyelvet, ami - tekintve, hogy állítólag még a magyarnál is nehezebb - komoly akadályt jelent a szárazföldi "betolakodóknak". A feliratok így háromnyelvűek, és ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni a spanyol, katalán és mallorquin kiírások útvesztőjében.

Palma-ban tehát felszálltunk a shuttle buszra, ami a reptérre vitt. Ezzel nagy szerencsénk volt, két percet sem kellett várni rá.

Időben érkeztem, ki tudtam váltani a beszállókártyám a Staff Travel-es jegyemre, aztán mentem a géphez. Pár kollégám BLQ-ból átment PMI bázisra, de egyikük sem volt ezen a gépen.


Mallorcával a természet nem volt éppen nagyvonalú. Amit bőséggel adott az egyik kezével, a másikkal el is vette. A szigetet körülölelő tenger a kék minden elképzelhető, és képzeletet felülmúló színében pompázik, de jobb híján még a csapból is tengervíz folyik, mert a száraz földdarab belsejében nincsenek állandó folyók.
A víztározók a helyiek szükségleteit sem fedezik, nemhogy a nyaranta zsúfolásig megtelő üdülőkörzetekét. Ezért ivóvizet csak palackozva lehet kapni -az ott élők állítólag ezzel is főznek-, érdemes viszont jól körülnézni, mert áraik között akár az egymás melletti boltokban is jelentős különbség lehet. Míg az egyikben egy másfél literes palack közel 1 euróba kerül, másutt ugyanennyiért adnak egy 5 literes kiszerelést.



VLC-ban jó sokat kellett várnom. Mikor megérkeztem, beültem az egyik bárba, kajáltam, majd kerestem egy csendesebb helyet és megpróbáltam aludni picit. (Másnap hajnalban kell kelnem!!!)

A másik gépem késett, és sajna BLQ-ba is késve érkeztünk meg. Így őrült tempóban rohantam haza, ahol még hajat is kellett mosnom, meg beszárítani, aztán pár órát aludni is a másnapi hajnali 4-es kelés előtt.
 

 
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK:

Apartamentos Portofino (Santa Ponça-ban) ANGOLul: http://www.apartamentosportofino.com/index_eng.php
Sangría MAGYARul: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sangr%C3%ADa
Limoncello MAGYARul: http://hu.wikipedia.org/wiki/Limoncello
Palma de Mallorca MAGYARul: http://hu.wikipedia.org/wiki/Palma_de_Mallorca
Palma Katedrális (La Seu) és a Museu Diocesá de Mallorca ANGOLul, SPANYOLul: http://www.catedraldemallorca.org
Almudaina palota (Palacio Real De La Almudaina) ANGOLul, SPANYOLul: http://www.patrimonionacional.es
Bellver Kastély (Castell de Bellver) ANGOLul, SPANYOLul: http://castelldebellver.palmademallorca.es/portal/PALMA/castelldebellver/castelldebellver_principal1.jsp?codResi=1
Pueblo Español SPANYOLul: http://es.wikipedia.org/wiki/Pueblo_Espa%C3%B1ol_de_Palma_de_Mallorca
Bár Bosch ANGOLul: http://barbosch.es/en/
Tapas MAGYARul: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tapas