Rólam

2015. november 29., vasárnap

2015. 11. 29. Adventi vásár - Merano, Olaszország

 



A hétvégét észak-Olaszországban töltöttük, két karácsonyi vásárt terveztünk megnézni. Szállást Fondo-ban találtunk és utolsó nap onnan mentünk Merano-ba.
Merano (németül Meran) egy kevesebb mint 40 000 lakosú város, mely az észak-olasz Trentino-Alto Adige/Südtirol régióban található, Bolzano-tól kb. 30 km-re.
Trentino-Alto Adige/Südtirol egy észak-olasz autonóm régió. A régió 2 megyéből áll, Trento és Bolzano autonóm megyék, ahol jelentős a német anyanyelvűek száma, mivel a terület 1815-től 1919-ig az osztrák Tirol tartomány déli részeként Osztrák Császárság ill. az Osztrák-Magyar Monarchia része volt, elcsatolása után Dél-Tirol névvel jelölték, hogy megkülönböztessék az Ausztriában maradt északi Tiroltól és Kelet-Tiroltól. Legfontosabb folyóvize az Etsch (olaszul Adige) amely Dél-Tirol olasz nevét is adja (Alto Adige).

Észak-Olaszországban lenni olyan volt, mintha nem is Olaszországban lennénk… a rádióban németül beszéltek, és német számokat is játszottak, az emberek sem csak olaszul beszélnek, és a kaják is mások.

A mi szállásunk a Fondo-hoz tartozó Vasio-ban volt, ami egy icipici kis falu. Az Agritur Fiore egy kis panzió, igazándiból egy farmszállás, ahol a napot egy jó kis reggelivel kezdtünk, volt nagyon finom speck (sonka), sajt, lekvárok, méz, strudel (almás rétes), joghurt, magok, és nagyon finom friss almalé is.

A kiadós reggeli után lecuccoltunk az autóba, és a kanyargós hegyi utakon én vezettem le Merano-ba. A város a Passirio folyó két partján terül el, és körbe veszik magas, hósipkás hegyek. A Passirio folyót rengeteg különlegesen díszített híd köti össze.
 








Merano-t elsősorban elegáns szubalpin üdülőhelynek, másodsorban a világ egyik legradioaktívabb gyógyfürdőjeként ismerik, melyet egykor Sissi is látogatott, és az ő hatására jelentek itt meg más híres és fontos emberek is. Sissi nevét sok érdekesség őrzi a város különböző részein.

Merano varázsát a dimbes-dombos régi hangulatú ódon belváros adja, valamint a már említett fehér hósipkás magas hegyek, melyek körülveszik.


Na és a karácsonyi vásár természetesen, amiért elsődlegesen idejöttünk. De az eredetileg tervezett pár órás városlátogatásból egy egész napos lett, mert annyi volt itt a látnivaló, hogy nem tudtunk elszabadulni. Mert Merano megint egy olyan hely, amit az útikönyvek épp csak megemlítenek (már ha megemlítik egyáltalán).

A városban parkolóhelyet találni igazi kihívás volt, mert tele volt a város turistákkal, és a parkolóházak is dugig voltak. A központtól kb. 15 perc sétára sikerült csak helyet találni az autónak.

A városba a Porta Venosta-n (német nevén Vinschgauer Tor) keresztül sétáltunk be. A 16. és 17. században többször átépítették, és börtönként is használták.

 
Az óváros zeg-zugos utcái (Via Portici, Libertá) tele vannak szebbnél-szebb épületekkel.




 
Kurhaus (üdülő)



A Városháza épülete 1929-1932 között Ettore Sottsass építész tervei alapján készült modern olasz stílusban. A freskók és az életnagyságú relief alakok az északi külső falon Albert Stolz Bolzano-i festő és szobrász tervei alapján készültek. A középkorban itt volt a „Kelleramt”, egy hely, ahol a fejedelmi adókat gyűjtötték be.

 
A hátsó udvarban álló kis kastélyt (Landesfürstliche Burg / Castello Principesco) a fejedelem használta, mikor a városban tartózkodott. 1470-ben Zsigmond osztrák főherceg teljesen átépíttette. Tiroli uralkodók lakhelyéül szolgált Merano-i látogatásaik alatt, majd a „Kelleramt” adminisztrátorának lakhelye volt (aki az adóbegyűjtő volt). Később hanyatlásnak indult. 1875 körül le akarták rombolni, és iskolát akartak építeni a helyén, de néhány Merano-i lakos összefogásának eredményeképpen megmenekült a sorsától. Friedrich von Schmidt (aki a bécsi katedrális építésének felügyeletével is meg volt bízva) vette át a kastély renoválását. Ő toldotta meg eredeti gótikus bútorokkal és berendezési tárgyakkal, érdemes megnézni a kastélyt a benne lévő bútorok, és hangszerek miatt is. A mindennapi középkori életstílus személyesen megtapasztalható ebben a kis várban; bútorok és konyhai eszközök, cserépkályha, portrék, hangszerek, fegyverek, és házi kápolna is látható benne.

 
 
Pici kastély, pici bejárat
 
Az udvar: 1662, 1667 és 1727-ben több márvány plakettet helyezett el itt az akkori "Kelleramtsverwalter", a helyi kincstárnok, I. Leopold uralkodónak köszönetképpen.
 

 
A földszint: a földszinti részt nem arra tervezték, hogylakjanak benne. Egy kis helyiség, ami most a pénztár, régen a kincstár volt, és a nagy termet (melyet most esküvők alkalmával ki szoktak bérelni) használták raktárként. Ez a terem egy másik ajtón keresztül is megközelíthető volt, mely még ma is megvan, a kastély északi oldalán.



Az őrszoba: ebből a kis négyszögletes helyiségből figyelték az őrök, hogy ki lép be a kastélyba, és vigyáztak, hogy illetéktelenek ne jussanak fel a lakrészbe. Ma ebben a szobában 16. századi fegyvereket; alabárdokat és lándzsákat, páncélokat és pénz tartó, valamint utazó ládákat láthatunk.



Díszes lépcsőkorlát

 
A loggia: falai elegáns freskókkal vannak díszítve. Különböző vadászattal kapcsolatos képeket láthatunk itt. 1470-ben Zsigmond osztrák főherceg megbízásából festették őket, nem sokkal azután, hogy a kastély átépítése befejeződött. Ő egy megszállott vadász volt és kedvelte ezt a témát.
 

A konyha: sok érdekességet rejt, mint például automatikusan forgó nyárs. A gótikus tárgyak, mint pl. a bronz mozsár mellett 18. századi serpenyőtartót is láthatunk. A közhiedelem szerint a díszes csomók a gonosz lelkek csapdába ejtésére szolgáltak.
 


A császár szobája: a régi időkben ez volt az egyetlen fűtött szoba, így számos szerepet töltött be. Ez volt a fogadó és a nappali szoba, és az étkező is egyben. A fűtést szolgáló zöld cserépkályha is Zsigmond osztrák főherceg ideje alatt került ide. Ez az egyetlen ilyen típusú kályha Európában, mely teljes egészében megmaradt. A szoba a nevét egy 1518-as leltár szerint azért kapta, mert I. Maximilian (Miksa) császár 1516-ban itt tartózkodott.



A hálószoba: berendezése eléggé kevésnek tűnhet mai szemmel nézve. Egy ágy, két éjjeliszekrény, és egy fa mosakodó állvány van benne. Abban az időben, amikor a kastély épült, csak a nagyon gazdagok engedhettek meg maguknak egy ilyen ágyat. És így is többen osztozkodtak rajta. Az oldalain lévő függönyök egyrészt a hidegtől védtek (ez a szoba nem volt fűtött), másrészt egy privát helyet biztosítottak, egy "házat" a házban. Ez üveg ablakok szintén ritkaság voltak abban az időben, a legtöbb ház csak fa redőnyökkel rendelkezett, így sötétek is voltak. Az ágy mellett látható kettős porté képen, mely kora 16. századi, I. Maximilian (Miksa) császár és második felesége Bianca Maria Sforza látható.



A hangszerek



A kápolna: a középkori kastélyokban (legfőképppen a 10. századtól) mindig helyet kapott, az uralkodó és a házbéliek lelki szükségleteinek kielégítése céljából. Azonban ellenséges támadások esetén óvóhelyül is szolgált. A jobb oldali fa szobor a 15. századból való és Szent Györgyöt ábrázolja a sárkánnyal.
 

Az esküvői szoba: a mai napig tartanak önkormányzati esküvőket ebben a szobában. A szoba érdekessége, hogy egy legenda szerint Margarethe Maultasch tiroli grófnő (1318-1369) második házasságkötését Ludwig von Brandenburg-gal 1342-ben ebben a teremben tartották. A "Maultasch" gúnynév jelentése csúnya kurva, mely egyrészt kinézete, másrészt laza erkölcsei miatt ragadt rá. Ez a második házasság nagy vihart kavart, mert Margarethe első férjét johann Heinrich von Bohemia-t egyszerűen nem engedte vissza Tiroli kastélyukba, egy vadászat után. A kapcsolat felbontása mögött álltak magán okok is (a férj állítólag impotens volt) és politikai-stratégiai érdekek is. A házasságot azonban hivatalosan csak 7 évvel később, 1349-ben bontották fel.



 
Innen lementünk a Passirio folyó partján lévő karácsonyi vásárba.






 
Majd átsétáltunk a túloldalra, ahol Sissi szobrát néztük meg. 
Erzsébet szörnyű halála a monarchia országaiban mindenütt nagy megrendülést okozott. A törékeny, szomorú Erzsébet arca sorra jelenik meg képeken, festményeken, szobrokon és szövődik róla száz és száz legenda. Ő a fény, a mítosz, a hanyatló monarchia egyetlen fénysugara. Nem véletlen tehát, hogy sorra készülnek róla a szebbnél szebb szobrok és műalkotások, legelőször is Magyarországon, mivel a fiatal császárnénak nagy szerepe volt az 1867-ben létrejött Osztrák-Magyar kiegyezésben.
Merano-nak is meg lett volna az oka, hogy adózzon Erzsébet emlékének, hiszen Erzsébet több alkalommal is járt a városban és annak környékén. Merano-nak azonban más gondokkal kellett megküzdenie: az új színház építése, a vasútvonalak bővítése, a gomba módra szaporodó új szállodák és a fürdőváros fejlesztése, minden anyagi forrást kimerített. Merano öt évvel a tragédia után nyilvánosan bocsánatot is kért: „Erzsébet emléke természetesen minden meráni szívében ott él, még akkor is, ha erre semmilyen külső jel nem mutat.”
Emil von Dalmata egy katonai család sarja a szlovák Hideghétről, társtulajdonos egy konzervgyárban és az osztrák hadsereg tagja, így megengedheti magának, hogy a telet Merano-ban töltse. 1902-ben az Erzsébet iránti csodálat arra a vágyra ösztönzi, hogy felkérje a bécsi szobrászt Hermann Klotz-t egy márványból készült Sissi emlékmű elkészítésére. Nagyjából egy időben egy másik szobrász, egy bizonyos Alois Colli is bemutat egy tervet egy esetleges Sissi szoborról. A bíróság dönt, Klotz tervét választják, és mivel a két terv nagyon hasonlított egymásra, nagy az elégedettség. A szobrot 1903-ban húsvét vasárnap avatták fel.
Merano a maga elegáns villáival, hoteljeivel elsüllyedt abban a században, melyben tombolni kezd a nacionalizmus. A Habsburg Monarchia halott, Ausztria-Magyarország megsemmisült, Dél-Tirolt Olaszországhoz csatolják. 1923-ban egy évvel azután, hogy Mussolini hatalomra került, meg kell szüntetni a helyneveket, amik a régi császári időkre emlékeztetnek. 1925-ben egy ismeretlen megrongálja az Erzsébet emlékművet - letörik az orrát. Feltételezhető, hogy olasz nacionalisták bosszúja volt ez a régi Ausztria ellen. A hatóságok gyorsan reagálnak, és hamarosan helyreállítják a szobrot. De a nyugalom nem tart sokáig. 1927. február 16-án éjjel egy ismeretlen újra megrongálja a szobrot - megint letörik az orrát. Ezt még a bolzano-i tartományi prefektus is gyalázatos tettnek minősíti, és azonnali javítást kezdeményez. Március 21-én a tanács elrendelte, hogy bízzanak meg egy szobrászt, akinek 3200 lírát ajánlottak fel, hogy azonnal állítsa helyre a szobrot. Az új arc már nem lett olyan szép, mint amilyen a régi volt, a nyakon a kisebb törések is mind a rongálásra emlékeztetnek. 1935 után a szobrot a park egyik rejtett zugába helyezik át. 
Csak évtizedekkel a fasizmus bukása után, s miután a bájos Romy Schneider eljátssza Sissi szerepét jön rá Merano ismét, hogy a város is szerepet játszott Erzsébet életében. 1978-ban elrendelik, hogy a szobrot helyezzék vissza eredeti helyére. Az újonnan ébredt csodálat Erzsébet császárné iránt a szobrot és a parkot a legnépszerűbb hellyé emelte a városban.

 
A Chiesa di Santo Spirito (Szent Lélek templom) szerencsére nyitva volt, így bementünk és megnéztük azt is.
A kórházat és a hozzá tartozó Szent Lélek templomot 1271-ben építették, a betegek, szegények, öregek és zarándokok részére. 1419-ben mindkettőt lerombolta a Passiria völgyében lévő tó áradása. 1483-ra mindkettőt újjáépítették. Figyelemre méltó a késő gótikus templom ajtaja. A kórházat, mely a templom déli oldalán épült, az 1930-as években lebontották.







 
Porta Bolzano 13. század

 
Tovább sétálgattunk a szűk kis óvárosi utcákban.









 

 

Először a keresztelőkápolnába mentünk be. A keresztelőkápolna érdekessége, hogy több mártír sírja is található benne.



Paulanus mártír



Telius mártír




 
A Duomo San Nicoló szintén nyitva volt, így ide is bementünk. A Szent Miklós székesegyház (vagy más néven a Merano-i dóm) Merano fő vallási épülete. Ez egy három hajós csarnok templom késő gótikus stílusban. 1220-ban már említették dokumentumokban, de csak 1465-ben szentelték fel. Értékes freskói, rózsaablaka van. A harangtornya 83 méter magas, az egyik legnagyobb Dél-Tirolban. Az óváros szimbóluma.





A névadó Szent Miklós szobra









 
Megint a karácsonyi vásárban bóklásztunk, ezúttal a másik oldalon sétáltunk végig.

















A város karácsonyfája

Jászol









 
Krampuszok is jöttek hangos kolompolással.



 
Mivel eddigre már nagyon megéheztünk, kiválasztottunk egy szimpatikus helyet, ahol megvacsoráztunk.


 
Mire végeztünk, lement a nap, és teljesen be is sötétedett. Nagyon szép volt a kivilágított város.






Úgy elment az idő, hogy el tudtunk menni megnézni a fényjátékot a kis kastélynál (Landesfürstliche Burg / Castello Principesco).









 
Innen aztán visszamentünk a parkolóba, és elindultunk haza.

 

LINKEK: 

 
Castello Principecso OLASZul: https://it.wikipedia.org/wiki/Castello_Principesco
Duomo San Nicoló OLASZul: https://it.wikipedia.org/wiki/Chiesa_di_San_Nicol%C3%B2_(Merano)

A Sissi szobor leírás J. Rohrer: Sissi in Meran című könyv utolsó fejezetének Csölle Vera szabad fordítása útján készült.

 

(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é.)