2014. február 27., csütörtök

Việt Nam - Kis körút Dél-Vietnámban egy kis tengerparti nyaralással megspékelve I. rész




2014. 02. 22-23.
Budapest-Istanbul-Bangkok-Saigon

 

BUD   IST      20:06               21:54 (+1)      
IST      BKK   00:34 (+1)       08:57 (+6)
BKK   SGN    10:38 (+6)       11:39 (+6)      

 

 

 

22-én délelőtt még itthon voltunk, nagyrészt csomagolással, pakolással telt az idő. Itthon ebédeltünk, majd délután mentünk a reptérre. 18:05-re kellett legkésőbb ott lennünk, és átvenni a dokumentumokat a képviselőtől. Megtudtuk, hogy 11 fős lesz a csoportunk.

Utána becsekkoltunk, majd vártuk az indulást.

A Turkish Airlines-szal mentünk, aminek nagyon örültünk, hisz ott jó a kiszolgálás és nagyon jó a kaja.
Az első járaton sikerült a vészkijárathoz kapnunk helyet, így volt jó nagy hely a lábunknak. Sajnos a második gépen nem kaptunk ilyen helyet, de mivel az egy nagy gép volt alapból is (Boeing 777-300 ER), kényelmesebb, fotelszerű ülései voltak, és nagyobb volt a hely a lábaknak is. Ugyanazzal a géppel repültük le az IST-BKK és BKK-SGN útvonalat is. Bangkokban sokan leszálltak, és csak nagyon kevés új ember jött, így az utolsó járaton szinte üres volt a gép.

Nekünk a gépen kellett maradnunk, nem mehettünk ki a terminálba.
 
Odakint 32 fok!!! :-) Bíztató!

BKK reptér

Tele van ilyen csatornákkal, hogy az esős évszakban a víz ne okozzon gondot.


Sorakoznak a thaiföldi légitársaság gépei

Bangkok fentről

 

Az út hosszú volt és elég fárasztó, de azért sikerült aludni egy kicsit.

Helyi idő szerint 17:39-kor landoltunk Sài Gòn-ban.
 
Sài Gòn fentről




SGN reptér
 
 
A reptéren először a vízumot kellett elintézni (45 USD), egy egyoldalas matricát kaptunk az útlevélbe. Ezután felvettük a csomagjainkat, váltottunk VND-t (Dong), majd a kijáratnál találkoztunk a helyi kísérővel, és összegyűlt a csoportunk is. Mentünk a buszhoz, ami elvitt bennünket a szállodához. (Hoang Hai Long 2 Hotel - http://www.hoanghailonghotel.com/hoanghailong2/) Körülbelül este ¾ 8 körül érkeztünk meg.

Az úton először is a sok motoros tűnt fel; ennyit eddig még sehol sem láttam. Aztán az is, hogy van nekik külön sáv is, ahol csak ők közlekedhetnek. Ezek ugyanolyan szélesek, mint az autók sávjai, nem úgy mint itthon mondjuk a bicikliseknek leválasztott sáv. Főutakon van, hogy betonfallal is le van választva. Aztán a közlekedési táblákon külön feltüntetik, hogy a motorosok, az autósok, és a buszok, teherautók mennyivel mehetnek.

Érdekes volt még az is, hogy a házak nagyon keskenyek, picik.
 
VIDEO!!!

VIDEO!!!

A hotelben a wc papíron akadtam fenn egy pillanatra, az is olyan pici. :-) De gyorsan túltettem magam rajta, hisz beugrott, hogy itt minden ember olyan kicsi, a fenekük is kisebb, szóval nekik elég a pici wc papír is.

A hotelben gyorsan elintéztük a másnapi túránkat, amit magunknak szerveztem, Cu Chi-ba. Először is a kísérő leegyeztette, hogy mehetünk-e mi ketten külön a csoporttól (mert a csoport egyik része hajnali 5-kor indult Kambodzsába, a másik része meg le a tengerpartra (nekünk a tengerpartosokkal kellett volna együtt mennünk)), de persze nem volt gond. Ezután befizettük a túrát (240e VND/fő), majd elmentünk a városba sétálni, persze azzal a fő céllal, hogy a kirándulás utánra vegyünk magunknak buszjegyet, hogy lemenjünk mi is a tengerpartra. A jegyvásárlás is megtörtént (130e VND/fő), sétáltunk is, körülnéztünk a környéken, ami szerencsére pont a város központja, közel minden látnivalóhoz.
Công viên 23 Tháng 9
23/9 Park
zöld terület, szórakoztató központtal, színpaddal, gyerekeknek játszótérrel






Sài Gòn-ban meglepően sok a nagy park, csupa zöld terület, és ami még feltűnt, hogy ezek nagyon szépen rendben vannak tartva, tiszták és gondozottak.
Công viên 23 Tháng 9
23/9 Park


Tượng Trần Nguyên Hãn
park és emlékmű 
háttérben a BITEXCO Financial Tower
(amit mi csak Dubai toronynak becéztünk)

Tượng Trần Nguyên Hãn
park és emlékmű velem...

...és Lacával

a BITEXCO Financial Tower
(amit mi csak Dubai toronynak becéztünk)

Chợ - Bến Thành
piac

utcai árusok
(alkudni kötelező!!!)
 

 
Azután visszamentünk a hotelbe, és aludtunk. Ebbe az irányba az átállás sokkal könnyebben megy, hisz a hosszú út miatt amúgy is fáradt az ember, és végre aludna egy jót, meg Sài Gòn-ban már sötét is volt, szóval itt nem volt probléma.

A szobánk a Hoang Hai Long 2 Hotelben, az első emeleten



Korábban a neten és az útikönyvben is olvastam, hogy Việt Nam-ban nem kell meglepődni, ha az embernek hálótársa akad, mondjuk egy gyíkocska személyében. Mivel ártalmatlanok, a helyiek nem bántják őket. Így mi sem tettük, mikor rögtön az első éjszaka felfedeztünk egyet a szobánkban. :-) 



Sài Gòn (Thành Phố Hồ Chí Minh, Ho Chi Minh város, HCMC): http://hu.wikipedia.org/wiki/Ho_Si_Minh-v%C3%A1ros

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2014. 02. 24.


Sài Gòn-Củ Chi-Sài Gòn-Mũi Né

 

Reggel 7-kor keltünk, lementünk reggelizni, 08:20-kor kijelentkeztünk a hotelből, és leraktuk a hátizsákot meg a táskát megőrzésre. 08:30-ra vártuk a buszt, és 08:40-kor el is indultunk a kirándulásra Củ Chi-ba (ejtsd: Ku Csi). Még egy-két hotelnél megálltunk és újabb embereket vettünk fel.

Az idegenvezetőnk Viet néven mutatkozott be, és eléggé poénos srác volt, sokat hülyéskedett, nem is mindig tudtam eldönteni, hogy most komolyan beszél, vagy viccel-e.

Útközben megálltunk egy kézműves telepnél, ahol állítólag olyan emberek dolgoznak, akik a háború következményeként valamilyen betegségben szenvednek, és az állam összegyűjtötte őket erre a helyre, hogy itt dolgozhassanak, és munkájukkal pénzt kereshessenek.









Kis falvakon vezetett át az utunk, és amire itt felfigyeltünk, hogy ezekben a kis pár házas falvakban is az útkereszteződésben jelzőlámpa van. Olyan furcsa volt ezt látni, mintha Magyarországon mondjuk egy tanyánál látnál jelzőlámpát.

Láttunk temetőket is, a sírok többfélék voltak, attól függően, hogy milyen vallású volt éppen az ember. A legtöbb sír csempével volt borítva.



Áthaladtunk kaucsukfa erdőn is.



Sài Gòn közelében fekszik az alagútrendszeréről híres Củ Chi, egykori gerilla bázis. A Củ Chi alagutak Sài Gòn-tól 70 kilométerre (kb. 2 órás út) találhatók a dzsungelben. Kb. 200 kilométer összhosszúságú barlangrendszer, amelyet kezdetleges eszközökkel ástak maguknak a Vietkongok az amerikaiak ellen vívott harcban. Szabályosan beásták magukat a föld alá. A járatok csak akkorák, hogy guggolva, illetve kúszva lehetett benne közlekedni. Fehér ember vagy be sem fért, vagy úgy csinálták meg, hogy lent a mélyben beszoruljon! A helyiek meg még vígan átfértek. A lakosság és a katonák is a föld alatt éltek, keskeny, nyolcvan centis alagutak kötötték össze a nagyobb termeket, álcázott szellőzőnyílások biztosították a levegőáramlást, de a föld alatt élni maga volt a túlélésért vállalt önkínzás. Férgek és kígyók, hihetetlen forróság és bűz járta át a földalatti üregeket. Volt kórház, kút és tárgyaló, fegyverraktár, konyha és több szinten futó alagútrendszer, az élelmet a gyökerek és a Sài Gòn-ból hozott lopott ételmaradékok adták.
Két pont, ahol az alagutak megtekinthetők: Ben Dinh és a közeli Ben Duoc. Mi Ben Dinh-be mentünk. A belépő 90e VND/fő.

Ben Dinh-ben a túravezetés egy osztályteremben kezdődik, térkép, egy táblán egy tervrajz az alagutakról és filmvetítés: a fekete-fehér képkockákon igazi nemzeti büszkeséggel mutatják be a hátborzongató létkörülményeket.
 



 
Ezután indulás az őserdőbe, ahol legelőször is megmutatják, hogy milyen volt az eredeti méretű nyílás, ahol a Vietkongok eltűntek az ellenség szeme elől. Hát, elég szűkös!
 





 
 
Majd megmutatják a rejtett halálos csapdákat, az álcázott csapóajtókat és egy elhagyatott tankot.
Bemutatják, hogyan készítettek a Vietkongok a fel nem robbant lövedékből halálos csapdát, és hogyan terelték el a föld alatti füstöt a forrásától, nehogy felfedje a rejtekhelyüket. Volt "kórházuk" is, ahol vérátömlesztéskor a beteg saját vérét fogták fel, és pumpálták vissza…




Ez egy éjszakai pihenőhely volt, mert éjszaka nem harcoltak, akkor kijöttek a felszínre, és picit friss levegőt szívtak

Csak egy példa, a szellőzőnyílásokat termeszfészkekkel álcázták és borssal szórták körbe, maguk a ki-be járó katonák is borsszappannal mosakodtak, nehogy szagot fogjanak a kutyák.  









Hồ Chí Minh szandál készítés Good Year gumikból



Bomba kráter
 
Majd leereszkedhetsz a mélybe.
Ma a turisták egy rövid szakaszon tekinthetik meg a Vietkongok egykori gerillabázisát. Némely túlsúlyos turista kedvéért az alagutak első szakaszát kiszélesítették…
 
 
 
VIDEO!!!
 
...de így is izzasztó és félelmetes az a néhány méter, amit a sötétben tapogatózva meg lehet tenni. Pedig voltak elhelyezve kisebb lámpák, és Laca is világított a mobillal, ahogy végig videózta az utat, de még így is… borzasztó belegondolni, hogy ezeknek az embereknek így kellett élniük itt, mert csak így tudták megvédeni magukat.
 

Laca vállánál látszik egy csík... az lehetett az eredeti magassága a járatnak



Kórházi ágy

Ebédlő

Konyha

Mi ketten voltunk a legbátrabbak, a csapatunk nagy része gyorsan kimenekült az első adandó helyen (kb. 10 m-enként voltak pánik-kijáratok építve). Csak mi ketten mentünk le egy újabb alagútba, majd észrevettük, hogy jön utánunk még egy srác a csapatból. Én élveztem a túrát, Laca már jobban örült, mikor „kiszabadultunk”.

Az alagutak keskenyek, kanyargósak (így védekeztek a golyók ellen, ha egy amerikai katona mégis utánuk merészkedett. Ők mivel kisebbek voltak, gyorsabban iszkoltak a járatokban, és a kanyaroknak hála kevesebb találatot kaphattak). Sok bennük a szintkülönbség is, árkok, amik annak idején csapdákkal vagy vízzel voltak tele.
VIDEO!!!
 
 
VIDEO!!!


S közben te is gerillának érezheted magad: lőhetsz párat egy AK47-essel (fizetős, azt hiszem 1 $ töltényenként). Míg volt aki lövöldözött, mi inkább békésen elmajszoltunk egy-egy jégkrémet. Majd a túra vége felé teával és főtt gyökérrel is csillapíthattuk éhségünket, ahogyan azt a föld alatt élők tették… Nem volt ám rossz a főtt tápióka gyökér. Kaptunk mellé ízesítésnek édes-sós-mogyorós ízesítőt is.




Sài Gòn egy nagyon rendben tartott város. Az utakat középen elválasztó sávban a növényeket karban tartják, szépek, tele vannak virággal (nem úgy mint Indiában, ahol szemét hegyek voltak felhalmozva, és abban dagonyáztak az állatok).






A kirándulásról kb. ¼-½ 16-re értünk vissza a hotelbe. Itt picit még neteztünk, majd fogtuk a cuccunkat, és átmentünk egy Burger King-be kajálni. Laca itt benézte az időt, és egy órával korábban mentünk át az állomásra, ahonnan a buszunk indult a tengerpartra.

17:58-kor indultunk el a FUTA Buslines Phuong Trangh narancssárga buszával. Ez a busz nagy meglepetés volt; ugyanis fekvő ülések voltak benne, a lábad alapból kinyújtva tudtad tenni csak, és a háttámlát meg ledönthetted, és akkor totál vízszintben tudtál aludni. 3 oszlopban voltak az ülések, 1-1 az oldalak mellett, és 1 középen, illetve voltak ülések a földszinten is, mi az emeleti sorban voltunk.




VIDEO!!!
 
VIDEO!!!
Modern vietnami zene (ami a buszon szólt)

Kétszer álltunk meg pisiszünetre.

Útközben kivilágított pálmafa-szerűségeket láttunk, nem igazán tudtuk mire vélni a dolgot. (Később a rejtély majd megoldódik :-) )

A buszon az utaskísérőnek oda kellett adni, hogy hol akarunk leszállni (ezt a neten korábban már olvastam, szóval készültem és egy lapra le is írtam neki a hotelünk nevét és címét), és a busz ott tett le a szálloda előtt. A buszon amúgy kaptunk egy-egy nedves kéztörlőt, egy palack vizet, takarót és egy pár (természetesen vietnami) papucsot. A cipőnket már a beszálláskor levetették velünk. (Amúgy a szállodákban is mindenhol volt bekészítve vietnami papucs.)

Én útközben aludtam többször keveset, de eléggé fostam, mert az én ülésemen nem lehetett bekapcsolni a biztonsági övet, így legalább egy kezemmel folyamatosan szorítottam valamelyik korlátot, hogy le ne zúgjak.

Éjfélre értünk a szállodánkhoz. Hoang Hai (Oceans King) Resort, Mũi Né http://www.hoanghai-resort.com

Már minden tök sötét volt, és a recepciós gyerek is aludt, úgy kellett felkeltenünk. A 108-as bungalót kaptuk. Fáradtak voltunk, csak lezuhanyoztunk gyorsan és már feküdtünk is le aludni.

 

FILM Củ Chi-ról (angulul, de a képek miatt megéri megnézni): http://www.youtube.com/watch?v=azxnc1nDkos

Củ Chi magyarul (eléggé szegényes): http://hu.wikipedia.org/wiki/Alag%C3%BAt_Cu_Chi
 
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2014. 02. 25.

Mũi Né

 

Már másnap volt, mire le tudtunk feküdni aludni. A fürdőszobánkban a lámpa (egy fénycső) nem működött rendesen, csak villogott, így Laca még azt is gyorsan megreparálta, hogy zuhanyzás közben ne érezzük magunkat úgy mintha diszkóban lennénk. Viszont ha lekapcsoltuk és újra fel, akkor újra kellett szerelni.

Reggel 7:40-kor kellett kelnünk, mert csak 9-ig van reggeli.

Megreggeliztünk, és Laca kábé végigdöglötte a napot, míg én a tengerben voltam, majd a medencében is.

A tengerpartra néhány lépcsőn kellett lemenni

Feri, Jani, Laca


Kilátás az erkélyünkről, a kertre és a medencékre

Az erkélyünktől ez a járda vitt le a partra

 
Mindig is szerettem volna egy olyan medencében fürdeni, ahol mögöttem ott a tenger, és úgy néz ki, mintha egybefolyna a kettő
 

Halászok munkában


 
Közben beszélgettem a csajokkal (Ági és Ági), akik a 102-es szobában voltak, ami a tengerpartra néz. A mellettük levő 101-es üresnek tűnt, így bekukucskáltam és kiderült, hogy tényleg az. Így felmentem a recepcióra és megkérdeztem, hogy átköltözhetnénk-e oda. A manager elhajtott, hogy oda jönnek más vendégek, meg hogy az drágább bungaló is. Mikor mondta, hogy az új vendégek oda mikor jönnek, egyértelmű volt, hogy csoportunk azon tagjai lesznek, akik éppen akkor még Kambodzsában voltak. Így picit tovább kérleltem, de hasztalan.

Meséltem a csajoknak, hogy mi volt, erre mondták, hogy ők sem fizettek semmiféle felárat, a pasi biztos csak borravalót akart, azért nem adta. Így valamikor később újra odamentem, azzal a szándékkal, hogy éjszakánként 1 USD-t adok neki. De idáig nem is jutottunk, mert a pasi elég dühös lett, és 10 USD-t akart a szobáért éjszakánként, merthogy az annyival kerül többe. Még egy árlistát is mutatott. Na, hát 10 USD-t éjszakánként ugyan nem fizetek, csak azért, hogy tengerre néző bungalónk legyen. Így otthagytam a manager urat.

Valamikor délután mentünk el ebédelni, a fiúk (Feri és Jani) találtak egy helyet, ők ajánlották, hogy jó, így hát oda. Uiya! A hely neve. www.uiyamuine.com

Bánh Xéo Chuối
(banánnal töltött palacsinta)
Lacáé

Bánh Xéo Thịt Gà
(csirkével töltött palacsinta)
enyém

Chuối đột Rượu
(Grillezett banán, boros szósszal)
enyém
 
Laca ivott még egy kávét is: càfé sữa nóng
Az ebéd összesen 152e VND volt, kb. 1500 HUF.

Kaja után én tovább fürödtem, Laca meg tovább pihent. Közben nézegettem a könyvemet is, meg azt a kirándulásokat tartalmazó papírt, amit egy itt élő magyar srác adott a többieknek előző nap délután, míg mi még úton voltunk ide. Ő kite-surf oktató és itt él Mũi Né-ben. Szóval tervezgettem, hogy merre is lehetne mászkálni, míg itt vagyunk. Úgy tűnik, hogy ez a két pasi lesz a túratársunk, ők is ugyanazokra a helyekre mennének mint mi, és nem a papíron szereplő irodával, hanem inkább helyiekkel, mert azokkal jobban kijövünk anyagilag. Vagy úgy hogy ugyanaz kevesebbe kerül, vagy úgy hogy ugyanazt a programot nem fél, hanem egy egész nap alatt csináljuk meg, több időt hagyva az alapos körülnézésre.

Nem voltam sokat a napon, de jól megpirultam.

Este a fiúkkal mentünk el vacsizni, ezúttal a tengerpartra egy másik helyre, itt grillkaják vannak leginkább.
 
Krokodilt vacsorára?

Laca édes-savanyú rákot evett sült krumplival, meg sört

Én pedig grillezett rákokat, meg 7up-ot.
 
A vacsi összesen 234e VND volt, kb. 2200 HUF.

Hazafelé séta közben vettem egy adag aloés krémet a megégett bőrömre. (Az többe került, mint a vacsink, mert 250e VND volt :-) )

Este kint aludtam a teraszon egy napozó ágyon, amit felvittünk, mert Laca horkolása nélkül akartam aludni egy jót. 


-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2014. 02. 26.

Mũi Né-Phan Thiết-Tà Cú-Phan Thiết-Mũi Né



Reggel 7:40-kor keltünk, mert csak 9-ig van reggeli. Megreggeliztünk, és közben Feri meg Jani mondta, hogy intéznek kirándulást, menjünk velük ha akarunk. Hát naná, hogy akartunk. Jól is jött, mert az előző napi leégésem után kellett egy kis pihi a bőrömnek.

Reggeli után épp mentünk le a lépcsőn (a reggeliző terasz fent van a recepció felett egy emeleti részen, egyik oldala az utcára a másik befelé a medencékre és a tengerre néz), mikor jött oda a manager, hogy ugye mi vagyunk a 108-as szobában. Mondom, igen. Erre, hogy ma 10 órakor legyünk kész, mert átköltözhetünk a 101-esbe. Leesett az állam, azt hittem viccel, még el is hajtottam, hogy de hát jön valaki más vendég a 101-esbe, tegnap mondták. De nem, nem, erősködött, hogy mehetünk oda. Hm… micsoda fordulat! :-)

A fiúknak szóltunk, hogy várjanak már meg, ha nem gond, készen leszünk, csak ledobáljuk odaát a cuccokat és megyünk. Rendesek voltak, megvártak.

Az új bungalónk



Így 10 óra után picivel el is indultunk Phan Thiết-be (ejtsd: fán tí).
 
Halászhajók útközben

 
Kiderült, hogy Phu (ejtsd: fú) a sofőrünk ott él. Szóval Phan Thiết-ben elmentünk a Vạn Thủy Tú templomhoz. Belépő 10e VND.

 
 
Ez a templom 1762-ben egy legendás bálna tiszteletére épült, amelyről úgy tartják, hogy megmenti a halászokat, akik a rossz idő fogságába estek a tengeren. A fő attrakció egy 22 méter hosszú bálna csontváza, melyről úgy tartják, hogy a legnagyobb Délkelet-Ázsiában. Ez egy közönséges barázdásbálna csontváza. Az állat a közelben vetődött partra 1893-ban. A falusiak teljes tiszteletadással temették el a homokban, majd 3 évvel később kiásták a csontjait. A vietnamiak állítólag szinte minden élőlényt képesek elfogyasztani, azonban a bálnával más a helyzet: hitük szerint a halászok védelmezője a tengeren.

 
 








A bálna tisztelet eredetileg a khmer és a csam kultúrák idejéből ered, de még ma is gyakorolják Vietnamban. Különböző kínai és vietnami kulturális emlékeket, és mintegy 100 bálna csontvázát tárolják a templomban.



Feri fényképezőgépe felmondta a szolgálatot. Szerencsére Lacánál volt egy olyan tartalék memória kártya, ami jó volt a gépbe, így kölcsönadta Feriéknek. Ők persze nagyon hálásak voltak, amit teljesen meg tudok érteni, hisz még a nyaralás elején voltunk, és fényképezőgép nélkül maradni egy ilyen helyen… (Eszembe jutott, mikor Tunéziában bedöglött a régi gépem, és elvesztettem egy tekercs filmemet, és utána is mindig frászban voltam, hogy ki tudom-e venni a tekercseket.)

Innen a Tà Cú hegy felé vettük az irányt, a Linh Sơn Trường Thọ pagodához. Belépő 160e VND, melyben benne van a kisvonat és a felvonó ára is.
Dél-kelet Ázsia két legnagyobb fekvő Buddhája közül az egyik (illetve Vietnamban a legnagyobb) -a 49 m hosszú és 10 m magas- a Tà Cú hegy tetejének közelében pihen. A 475 m-es magas hegyre fel lehet jutni gyalog is, vagy egy drótkötélpályán is. Mi ez utóbbit választottuk. Így is 8 perc volt az út a hegyre. Alattunk a Tà Cú Természetvédelmi Terület. A kocsi a 19. századi pagoda és három buddhista isten szobra alatt áll meg. A pagoda maga is érdekes, de a panoráma a Binh Thuan-i tájra és a partvidékre is gyönyörű.
 
Kisvonat

Libegő:

Alattunk a Tà Cú Természetvédelmi Terület,
és a panoráma a Binh Thuan-i tájra és a partvidékre.



Felérve is vártránk egy kis túra, nem úsztuk meg teljesen :-)





A három buddhista isten szobránál



Vietnam legnagyobb fekvő Buddha szobra




 
Találtunk egy barlangot is, ahova egy szűk nyíláson tudtunk leereszkedni, és ahol volt oltár valamilyen buddhista istennek. Sok ilyen kis oltár van országszerte. Ide az emberek kajákat hoznak, melyeket aztán a patkányok esznek meg. De ez a célja is a dolognak, ott imádkoznak, és várják, hogy jöjjön a patkány enni. Kicsit betojtam, mikor láttam a chips-es zacskókat, majd hallottam matatni a patkányt, illetve láttam is. De szerencsére a patkány jobban fél az embertől, mint mi tőle, így egy hangosabb szóra el is iszkolnak. A tavalyi India túra után már picit elfogadóbb vagyok ezzel a dologgal, de azért inkább félek, és megijedek, ha meglátok egy patkányt.





Van itt egy buddhista kolostor is, oda is elmentünk.










Megint a libegővel mentünk le. Vettünk egy fagyit, majd a kisvonattal kimentünk a kijáratig.



Újra beültünk Phu taxijába és megint Phan Thiết felé (hazafelé) vettük az irányt.
Útközben megálltunk egy Thành Long (Sárkánygyümölcs, pitaja vagy kaktuszgyümölcs néven is ismert (Dragon Fruit)) ültetvénynél. Na, ezek azok a kivilágított pálmafaszerűségek, amiket éjszaka láttunk a buszról. Ilyen kaktuszom nekem is van. Ezeket, kb. 4-5 szálat felerősítenek egy kb. 1,5 m magas oszlopra, majd a többi ágát hagyják lelógni. Megvilágítani azért kell, mert így hoz sok termést. Két fajtája van, a fehér húsú, és a piros húsú. A piros húsú ritkább, és ezért drágább is, mert állítólag csak 5 évente terem. Minden reggelinél volt a svédasztalunkon ilyen gyümölcs (a fehér), őszintén: se íze, se bűze :-) De most komolyan, olyan, mintha ízetlen kivit ennél. De állítólag egészséges.
 
 
 
 

Phan Thiết közelében áll három Pôshanư (ejtsd: po shanu) torony, a letűnt Csampa Királyság déli határán magasodó Bà Nài hegy tetején. (Belépő 10e VND) A VIII. században épültek, így a fennmaradt tornyok közül a legrégebbiekhez tartoznak. Érdekességük az, hogy átmenetet képeznek a csam és a khmer építészeti stílus között. A 15 m-es déli kalant (templomot) Po Nagar (tízkarú anyaistennő, aki megtanította a csamokat rizst ültetni és szőni) egyik fiának szentelték, de a komplexum összességében a tehetségességéről, erényességéről és tapintatáról híres csam királynőnek, Pôshanư-nak állít emléket.














A tornyok közelében hevernek egy 13 szobás villa romjai. Az épületet egy francia herceg építtette 1911-ben. A herceg Bao Dai császárnak adta át a villát, amely később a gyarmati helyőrséget szolgálta.








A háborús emlékművet annak a 35 francia katonának emelték, akiket a Viet Minh osztaga fogott el 1947 decemberében.


Innen aztán visszamentünk a szállodához.

Vacsorázni az Uiya! étterembe mentünk. Törzshelyünk lesz a hely! :-)

Phở gà (csirkés Phở (ejtsd: fő))
(Laca)
 
Chả giò rau (zöldséges tavaszi tekercs)
(én)

Cá Bớp chiên sốt cà + cơm (sült barrakuda paradicsomos szósszal + rizs)
(én)

Cá Thu nướng sốt tỏi + cơm (grillezett tonhal fokhagymás szósszal + rizs)
(Laca)
Zöld SAIGON sör és Cola
 
Este Laca aludt a teraszon.

Itt olvashatsz bővebben a Phở levesről (magyarul): http://vilagevo.blog.hu/2011/08/23/a_legjobb_leves_a_vietnam_pho 


------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2014. 02. 27.

Mũi Né

 

Ma még korábban keltünk, 07:10-kor, mert 09:00-kor már indultunk a túrára.

Megint Janival meg Ferivel mentünk, Mũi Né túra, dzsippes kirándulás.
 
Reggeli után még volt egy pici idő fényképezni.
 
Halászok munkában

Ez a bungalónk.



 
Elsőként a Fairy Stream-hez mentünk, ami egy patak, ami átfolyik Mũi Né-n egy szép kis kanyonban, ami vörös és fehér homokkő. A patak színe a vörös homokkő miatt első ránézésre piszkosnak tűnik, de nem az, csak a felkavarodott homok miatt olyan. A patakban amúgy mezítláb kellett sétálni, a cipőnket vagy papucsunkat a lejáratnál kellett hagyni.



Van lehetőség strucc-lovaglást is kipróbálni, mi ezt nem tettük, mert nem volt akkor ott a struccok gazdája.


A kanyonban a séta szuper jó volt, a táj gyönyörű.

Kígyó? Vagy gyík?














A túra célpontja pedig egy vízesés. Nem nagyon nagy, de szép.



Ezt a vietnami kissrácot Laca segítette le a szikláról

Aztán elkísért minket és útközben szórakoztatott


Ami még különlegessé teszi ezt a helyet, az az, hogy a patak vize nem hideg. Nem fagy le az ember lába az akár 1,5-2 órás patakban mászkálás után sem. Még a lemélyebb pontokon sem, ahol combig ér a víz. És ez nem csak amiatt van, hogy jó meleg az idő, hanem azért, mert a patakot tápláló kis erecskék vize is kellemesen meleg. Szuper ez a hely, kedvencem lett!

Innen a Fishing Village-be (halászfalu) mentünk, ami még mindig Mũi Né-hez tartozik. Egy nagy dombról lehet lemenni a partra, ahová a halászok minden áldott nap hozzák a fogást. Az asszonyok ott a parton válogatják és dolgozzák fel a zsákmányt. Egyes fajta halat már akkor kiraknak szárítani.

A parton emiatt rengeteg a kagyló és csiga, valamint rák, illetve döglött állatok is. Jani gyomra nem nagyon bírta ezt, aztán Laca volt a következő, aki lelépett. :-)










Megtudtuk, hogy ezek a speciális "csónakok" azért ilyen elterjedtek, mert a nagy hajók után az embereknek adózniuk kell. A szegényebbek ezt nem engedhetik meg maguknak, ezért ilyen "kádakat" használnak. Ezeknek nincs motorja, mint a hajóknak és ilyen lapátokkal bravúroznak vele a tengeren. Szokták vontatni is őket, ilyenkor soba kötik őket, és az első motoros hajó vontatja a "kádakat".

Ez a két megálló mind a faluhoz tartozott, kb. 3-4 percenként álltunk meg, vagy még annyi sem.

Viszont a következő már messzebb volt. Egy tónál álltunk meg és egy földimogyoró ültetvényen kellett átvágnunk, hogy leérjünk egy tó partjára, amit a túloldalról a fehér dűnék határolnak. A tóba még véletlenül sem merészkedtünk be, mert krokodilok vannak benne. Egyébként tele van lótuszvirágokkal is, szóval ideális búvóhely a krokiknak.








Utána megérkeztünk a fehér dűnékhez. A mi dzsipünkkel nem lehetett bemenni, quad-okat lehetett (kellett) bérelni, és azzal lehetett megmászni a dűnéket. Nem nagyon rajongtam az ötletért, de később beláttam, hogy tényleg ez volt az egyetlen mód arra, hogy ott körülnézhessünk. A nap nagyon égetett, és Vietnamban eddig akárhol voltunk, mindenhol fújt a szél, hát itt is. És iszonyatosan erősen. Halászgatyában voltam, így csak a lábszáramat érte a sok homokszemcse, amit iszonyatos erővel fújt ránk a szél… olyan volt, mintha milliónyi tűvel szurkálnának egyszerre, valósággal fájt. A quad, amit kaptunk, elég gyengus volt, többször is elakadtuk vele a homokban. Mondjuk a fiúk is. Feri egyik alkalommal, mikor elakadt, és ki akarta szabadítani magát meg a gépet, valahogy bedarálta a vietnami papucsát, sőt a bokájánál is egy adag bőrt lezúzott. Szerencsére fel voltak készülve a bérbeadók, így gyorsan le is kezelték a lábát.
 


Jani, Feri

A fehér 50 árnyalata...





Ezen a képen látszik, hogy milyen erősen fújja a szél a homokot.

 
Mikor letelt a quadozás ideje, még gyalog is megpróbáltunk visszamenni a dűnékre, de nagyon fújt a szél, és égetett a nap, és gyalog baromi messze volt. Így pihengettünk az árnyékban egy lótuszokkal teli tó partján, jégkrémet ettünk, és kínai sakkozni tanultunk a dzsipünk sofőrjétől. Ez a helyieknek nagyon tetszett, jót röhögtek rajtunk. Maga a játék nem lenne bonyolult, csak a kínai jelek a mi szemünknek olyan egyformák, hogy nem látjuk rendesen át a lehetőségeket. Azért mi is jól szórakoztunk.

 
Innen aztán a vörös sivataghoz mentünk, innen néztük meg a naplementét.
 


 
Itt lehet a helyi gyerkőcöktől homokszánkót bérelni, és azzal csúszkálni a dűnéken. Bár vörös dűnéknek hívják, annyira nem volt sötét vörös, mint a kanyonban a patakparton reggel, inkább csak sötét homok színű. A szél itt is iszonyatosan fújt, leülni így lehetetlenség volt, állva vártuk és néztük a naplementét. Nagyon jó képeket sem lehetett csinálni a levegőben lévő rengeteg homok miatt olyanok, mintha mind homályosak lennének.





VIDEO:
 



Innen már csak haza mentünk. Otthon a fiúk fürödtek a medencében, én meg hajat mostam.

Utána együtt mentünk vacsorázni, a törzshelyünkre, az Uiya!-ba.

Chả giò tôm (rákos tavaszi tekercs)
 
Rau xào thâp câm hải sản (sült zöldségek tenger gyümölcseivel)
 
Rau muống xào (vizi spenót marhával)
 
Phở (marhás Phở (ejtsd: fő))
 
Khoai tây chiên (sült krumpli)
Piros SAIGON sör és 7up
Este én aludtam a teraszon.

 
 
 
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!