2014. február 8., szombat

CESENA - Olaszország



CESENA


Reggelre beállítottam az órát, hogy tutira ne aludjak el, mert a 08:57-es busszal el kellett indulnom, hogy legyen időm megvenni a vonatjegyet, és el is érjem a 09:35-ös vonatot.

Cesena-ba mentem, Alberto-ékhoz. Egyrészt végre megnézhettem az új lakást, ahova költöztek, másrészt a kutyát, harmadrészt végre átadhattuk egymásnak a karácsonyi ajándékokat, negyedrészt... :-)

Szóval 10:40-re ért oda a vonatom. A fiúk kijöttek elém a vasútállomásra.
Elsőnek rögtön felmentünk az Apátsághoz (St. Maria del Monte), amit a vonatról már sokszor láttam, jó messziről, hogy fent van egy nagy domb tetején. (Cesena azon az útvonalon van, ami megy Riminibe.)

St. Maria del Monte apátság












Itt körülnéztünk, meg a panorámát is, mert innen jól be lehetett látni a várost. Szép időben el lehet látni San Marino-ig is, illetve Cesenatico-ig is (ez a tengerpart Cesena közelében), de most eléggé párás volt, szóval ezek kimaradtak. Viszont jól lehetett látni azt a domboldalt, amin 3 ház volt, és Alberto nagypapája meg két testvére vette meg még régebben, és most is a család tulajdonában van. Most már a 6 gyerek osztozik rajta (Alberto anyukája, tesvérei, és 3 unokatestvére), mert az öregek közül többen meghaltak, vagy már nem mennek ide fel. Ide is elugrottunk, de a kulcsok nem voltak Alberto-nál, így délután újra feljövünk.

Az apátság a "birtok" aljából nézve

Utána haza mentünk, ahol láttam Balto-t is, a kutyát. Szegény nagyon félős, jó sok időbe telt, mire hozzáérhettem. Ő persze jött (hátulról) és szaglászott... De ebédnél aztán megtört a jég, amikor adtam neki egy kis husit amit a csirke csontjáről sikerült még lekaparnom neki. Ettől függetlenül továbbra is félős és bizalmatlan volt, a szeme sarkából nézte, hogy el kell-e iszkolnia, miközben a fejét simogattam. De menhelyi kutya, sok baja volt szegénynek előtte, szóval nem csoda, hogy félős.

Ebéd után átadtuk egymásnak az ajándékokat, jót nevettünk, mert az enyémek között volt pár igazán karácsonyi is, meg naptár, amiből januárt már nem fogják nézegetni :-) De nem baj, nem ez a lényeg, hanem hogy végre sikerült a találkozót összehozni.

Én két nagy fehér tálat kaptam, amit lehet bögrének is, és leveses tányérnak is használni.



Ebéd után elmentünk be a belvárosba, aminek egy része sétálóutca.

Palazzo del Ridotto


A háttérben jobbra a Biblioteca Malatestiana,
Európa első nyilvános könyvtára, a UNESCO Világörökség része

 
Scorcio del Duomo da Corso G.Mazzini



Piazza del Popolo

Comune

Fontana Masini (szökőkút) a Rocca Malatestiana (vár) előtt  

Egy szobor a háztetőn, és az ablakokban is

Piazza del Popolo
(középen a szökőkút, a sárga a Comune, és a vár)

Rocca Malatestiana (vár)
(I. Világháborús hősi halottak nevei)

Rocca Malatestiana (vár)

Beugrottunk a kulcsokért Alberto szüleihez, és felmentünk a dombra, megnézni a birtokot. A három ház közül 1,5 van teljesen kész, mert mikor megvették, a házak romos állapotban voltak, és a felújítás még ma is nagy erőkkel megy. Viszont ami készen van, az mesés.

Az Apátság, ezúttal a szemben lévő dombról (a "birtok"-ról)

Az egyik kész villában




Elvan a gyerek, ha játszik :-)





Míg fent voltunk, esett egy kis eső, és a pára eltűnt...
újra az Apátság fentről

Innen a család tulajdonában lévő gyárba és bemutató terembe mentünk, itt dolgozik Alberto, mióta kilépett a Ryanair-től.
Mindenféle éttermi kellékeket árulnak, első sorban tányérokat, csészéket, poharakat, de vannak lábasok, só-, borsszórók, gyertyák, és minden egyéb.

Utána felmentünk a nagymamához, akit a hegyekből ismerek, és aki a bemutatóterem feletti egyik lakásban lakik.

Innen újra haza mentünk, teáztunk, sütiztünk, fényképeket nézegettünk... aztán rohantunk ki a vasútállomásra, hogy le ne késsem a vonatom.

Szerencsére Bologna Centrale-ba is időben értünk be, és el is értem az utolsó buszt haza.
Itthon olyan fáradtság tört rám, hogy csak lezuhanyoztam és bezúgtam az ágyba.


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!