2016. december 19., hétfő

Utazós bloggerek, figyelem!




 


Sziasztok kedves bloggertársaim!

 

Egy lehetőséget szeretnék nektek bemutatni, illetve felhívni benneteket a részvételre. Biztosan sokatok számára ismerős, sőt lehet, hogy többen már vendégeskedtetek is írásotokkal egy másik blogger honlapján.

Nekem nemrég volt alkalmam vendégíróként szerepelni, és megtetszett az ötlet. A tervem az, hogy az én blogomon is megjelenjen havonta egy-egy ilyen írás.

A terv szerint minden hónap közepén (15-e környékén) jelenik majd meg a cikk a honlapomon mindig más vendégírótól.

A téma adott, UTAZÁS, de azon belül bármi lehet. A bejegyzés címét a vendégíró adja.

Word dokumentumban 1,5 - max. 2 oldal szöveget szeretnék, és hozzá legalább 2, legfeljebb 10 fényképet. (A képek száma függ attól, hogy miről szól az írás, mert ha egy helyet mutat be, akkor jobb, ha több kép van hozzá.)

Az adott cikk elé mindig írok majd egy pici bevezető szöveget, amiben röviden bemutatom az írót és/vagy a cikket, amiről szó lesz, és beteszek egy linket is a vendégíró honlapjára.

A cikk végén ott lesz, hogy a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.
Valamint ide fog kerülni a következő havi író neve és link a honlapjára.

 
Az íróknak valamilyen módon szeretném majd meghálálni a munkájukat (valami kis aprósággal), illetve azon is gondolkodom, hogy az olvasótábor szavazhat a legjobb cikkekre, és a legjobbnak ítélt cikk írója egy külön meglepetésben részesül majd.

 
Ha szeretnétek részt venni ebben a „játékban”, akkor kérlek, hogy a http://mindenuttjooo.blogspot.com/2016/12/utazos-bloggerek-figyelem.html vagy a https://www.facebook.com/mindenuttjooo/ oldalon megjelent eredeti bejegyzés alatt megjegyzés formájában jelentkezzetek! Amennyiben sok a jelentkező, sorsolni fogom a következő hónapra az írót. De mindenkire sor fog kerülni!

 
Az első vendégíró Tomor Anita lesz, cikke január közepe táján fog megjelenni. (Én már a témáját is tudom, de nem árulom el, legyen meglepetés! ;-) )

 
További szép napot mindenkinek! :-)


13 megjegyzés:

  1. Szia, én szívesen írok neked, hiszen ez nekem is reklám és jó ötlet tőled. Szerintem a témát mégis neked kellene megadnod és beszűkítened, mert rettenetesen nehéz lenne kiválasztani. Vagy pedig kérdezz-felelek típusú írás is lehetne, ahol te teszed fel a kérdéseket (ugyanazokat) és különböző emberek válaszolnak rájuk, ilyenek találsz mintának nálam sokat, pl. http://utazasbolond.blogspot.de/2014/04/utazas-11-kerdes-es-11-valasz.html
    vagy
    http://utazasbolond.blogspot.de/2014/05/ujabb-10-utazasi-kereds-es-valasz.html
    Őszintén, most nagyon nem tudnám, miről is írjak a rengeteg utazásunk közül, ha nem egy adott témára kell koncentrálnom. De majd kitalálom, ha oda jutunk. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök neki, ha nem jelentkeztél volna, privátban megkerestelek volna ;-)
      Nagyon jó ötlet ez a másik kettő is! Köszönöm szépen!

      Törlés
  2. Jó ötletnek találom én is, de hasonlóan, mint Flögi, tű a szénakazalban... mit, milyen témát válasszak ki az utazásaink során? Támpontok kellenének, mert az utazás egy igen tág téma, sok dolog belefér, de nem biztos, hogy egyik a másikához "illik".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem baj, ha egyik nem "illik" a másikhoz. Ez pont azt mutatja meg, hogy sokfélék vagyunk, sokfelé járunk. Ha arról születne írás, amiről mondjuk már én is írtam, akkor az meg azért érdekes, mert ugyanazt más máshogy látja.
      Azért nem adtam meg témát, mert azt még (az első író kivételével) nem tudjuk, hogy ki mikor következik, és pár hét alatt is járhatunk valahol, láthatunk valamit, ami megihlet, amit meg akarunk osztani másokkal.
      De lehet írni egy régebbi utazásról is, ami valamiért nagyon megmaradt bennünk.

      Törlés
  3. Kedves Bernie!

    Én is örömmel jelentkezem vendégírónak és köszönöm a meghívást.

    Várom válaszodat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Brigi!
      Én köszönöm a jelentkezést. A januári cikk holnap jelenik meg, abban már szerepel a februári vendégíró neve (akit ma korábban már kisorsoltam). Így március lesz a következő hónap, az akkori vendégírót február közepén sorsolom. Mindenképpen jelzek neked időben, amikor te leszel a szerencsés!
      Köszi szépen még egyszer! :-)

      Törlés
  4. Kedves Berni! Az Utazás Művészetén keresztül ismertelek meg. Ma láttam Kavics blogján, hogy fogadsz vendégposztokat a blogodon. Biztos vagyok benne, hogy bőven akad jelentkező... Nekem mostanság kezd készülni az új weboldalam, ahova a blogot is át fogom költöztetni. Várhatóan májusban lesz kész. Lehetséges, hogy a májusi sorsolástól kezdve beletegyél engem is a kalapba? Köszönöm előre is, és persze megértem, ha teltház van, így járnak a későn érkezők :) További szép napot, jó repülést: Elvira, Vargabetűk

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Elvira!
      Köszönöm a jelentkezésed, természetesen figyelembe tudom venni a kérésed, nem gond. :-) Felírtalak a listára! Köszönöm szépen! :-)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Szia! Köszönöm a jelentkezésed, felírtalak a listára! :-)

      Törlés
    2. Szia! Én is szívesen írok. :)

      Törlés
    3. Szuper! Felírlak Téged is! :-)

      Törlés