2017. december 14., csütörtök

Iguazú-vízesés – a lenyűgözően „nagy víz” (Szerző: Szabó Elvira)




2017. december. Az idei év utolsó vendég bejegyzést Szabó Elvirának, a Vargabetűk blog írójának köszönhetjük. Ő az elmúlt pár hétben Brazíliában kalandozott, és a digitális nomád életformát kóstolgatta. Így nem meglepő, ha Dél-Amerika lenyűgöző természeti csodáját mutatja meg most nekünk. Blogját azoknak ajánlja, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra. Nézzetek be hozzá is, jó olvasást!


Iguazú-vízesés – a lenyűgözően „nagy víz”


Az Iguazú-vízesés egyike Dél-Amerika lenyűgöző természeti csodáinak. Eltörpül mellette a Niagara-vízesés is – ha hihetünk Eleanor Rooseveltnek, az USA egyik híres first ladyjének, aki így kiáltott fel, amikor megpillantotta az alázúduló víztömeget: „Szegény Niagara! Az Iguazú folyó hatalmas vízeséseihez képest a Niagara olyan, mintha a vízcsapot nyitnánk meg a konyhában.” Az egykor itt élő guaraní őslakosok, akiknek nyelvéből maga az „iguazú” szó is származik, nem fecséreltek erre ennyi szót – az iguazú ugyanis annyit jelent: „nagy víz”.

Ebben a posztban a „nagy vizet” járjuk körül, alulról és felülről, végigpillantva rajta szemből, és becsónakázva a közvetlen közelébe. Mire a végére érünk, reményeim szerint lélekben minden olvasó csuromvizesnek érzi majd magát!


A vízzúdító

A guaraní mitológia hét szörnyének egyike Mbói, a félelmetes, kígyótestű, papagájfejű lény. A guaraní mítosz úgy meséli, Mbói nagy árat követelt azért, hogy hagyja békében élni az embereket: nem elégedett meg kevesebbel, mint hogy minden évben egy hajadont vessenek az Iguazú folyó vizébe áldozatul. Ám volt egy lány, aki nem törődött bele a sorsába: szerelmesével együtt feláldozása előestéjén megszökött. Amikor Mbói megtudta, mi történt, nagy haragra gerjedt, széltében kettéhasította a folyót, az így keletkező óriási vízesés pedig elsodorta és a mélybe rántotta a szerelmeseket. Habár sorsukat nem kerülhették el, bátorságuknak örökre emléket állít a zuhatagok sora.

Nemcsak a guaraní szerelmesek,
de sok kalandor is az Iguazú habjaiban lelte végzetét

 
Túrák a vízeséshez

Mind az argentin, mind a brazil határ mentén meglátogathatjuk a vízesést. Az argentin oldalon lévő nemzeti park bejárása időigényesebb, kb. 6 órába telik, míg a brazil oldalon 2 óra alatt kényelmesen végigsétálhatunk. Ha tehetjük, mindkét oldalt keressük fel, mert más-más szemszögből láttatja a vízesést: az argentin nemzeti park ösvényein egészen közel mehetünk a zuhatagokhoz, a brazil nemzeti parkban pedig elénk tárul a vízesés panorámája a maga teljességében, és innen kaphatunk igazán képet a méreteiről.

Mi az argentin oldal három ösvénye közül azzal kezdtük, amelyik felülről közelíti meg a vízesést. Már messziről hallani lehetett a zúgását, és bennünk szakadt a kiáltás, ahogy a dzsungelből kibukkant a zuhatagok sora. A biztonságos rámpákon egészen közel mehettünk azokhoz a helyekhez, ahol éppen alázúdul a folyó. A habok fölött a napfényben szivárványok születtek, majd halványultak el, és amikor azt hittük, hogy már biztosan a végéhez ér a vízesések sora, egyre újabbak tűntek fel.

Hatalmas erővel zúdul alá a víz
 
Majd ezután következett – még mindig az argentin oldalon maradva – az „alsó ösvény”, amely azokhoz a helyekhez visz közel, ahol a víz nagy robajjal, sűrű habokban ér földet, és a folyó folytatja útját először sebesen szaladva, majd rövidesen már ismét szélesen elnyúlva, ráérősen haladva. Itt már semmit sem tehettünk az ellen, hogy nedvesek legyünk: bőrünkön vízcseppek pattogtak, csapzottan szállt a hajunk, a ruhánk pár másodperc alatt begyűjtötte a vizet. Egy kis ízelítőt kaptunk abból – továbbra is biztonságban a rámpán és a korlátok között –, hogy milyen érzés kitéve lenni az elemek erejének. Van, aki esőkabátban közelíti meg ezeket a kiszögelléseket – én és a barátnőm nem voltunk ilyen felkészültek (mondhatjuk, a szép napos időben nem hajtottunk a biztonsági játékra; hamar megszáradtunk utána). Számomra így volt teljes az élmény :)

Egymás után tárulnak elénk a zuhatagok
 
 
Az ördög torka

Az argentin oldal harmadik ösvénye az egyszerre félelmetes és lenyűgöző Ördögtorok-szakadékhoz visz. Hogy ide elérjünk, hosszú percekig sétáltunk az Iguazú folyó fölött kiépített rámpákon; a folyó itt annyira kiszélesedett, hogy végtelennek tűnt, mint a tenger, és vörösesbarna színébe az ég kékje keveredett.
 

Színkeveredés az Iguazú folyón

 
Az Ördögtorok-szakadéknál szinte a talpunk alatt zúdult alá a víz, szemközt, a szakadék brazil oldalán is vastagon érkezett a víztömeg, és ahogy a korlátba kapaszkodva kihajoltunk, láttuk, hogy sűrű, végtelen habban olvad szét a mélyben minden. Mintha elért volna a vízesés szelleme: hívott magával, szívott magába ez a hely.

Az Ördögtorok-szakadék látványa az argentin oldalról
 
A brazil oldal nemzeti parkjában egyetlen hosszú ösvény vezet végig, szemközt a vízesések hosszú sorával. A biztonságos távolból felmérhetjük, micsoda nagyságról beszélünk valójában (2,7 km hosszan sorakoznak a zuhatagok)… A brazil ösvény szintén az Ördögtorok-szakadékhoz érkezik, csakhogy nem a felső végére, mint a túlsó, argentin oldalon, hanem az aljára. Rámpa vezet be a folyóra, és bizony a brazil oldalon sem úsztuk meg, hogy nedvesek legyünk! Olyan dübörgéssel ért le a víztömeg, hogy szinte egymás hangját sem hallottuk! Bár szóhoz sem jutottunk… Előttünk, mellettünk a vízesés, madarak szállnak a lezúduló víz közelében nyaktörő mutatványokkal, körülöttünk sűrű dzsungel… mintha egy természetfilm szereplői lettünk volna!

Az Ördögtorok-szakadék a brazil oldalon
 
 
Csónakkal a vízeséshez

Mind a brazil, mind az argentin oldalon részt lehet venni csónaktúrán, amelyen egészen közel visznek a vízeséshez. Mi ezt az argentin oldalon próbáltuk ki (a csónakot lásd az egyik fotón fentebb). Adtak mentőmellényt, vízhatlan zsákot, amibe beletehettük a táskánkat, cipőnket (de akár a ruhánkat is beletehettük volna – meleg, napos időben valójában a bikini a legmegfelelőbb viselet ehhez a programhoz). Nekiindult a csónak, és egészen közel ment több vízeséshez is. Immár az Iguazú nemcsak finoman ütögetett, mint az ösvényeken, hanem csapkodott és csepült minket, elárasztott és elöntött, mint Mbói istenség haragja. Résnyire nyitottam a szemem, víz előttem, víz mellettem, víz rajtam, szinte benne voltam a zuhatagban. Sikítoztunk és nem volt kérdés, ki az erősebb… mígnem a csónak megfordult, és visszaberegett, -hánykódott a dokkhoz. Zihálva, csöpögve, felszakadó nevetéssel értünk partot.
 

Itt éppen magamhoz térek a csónaktúra után

 
 
Az atlanti esőerdő

Nemcsak maga a vízesés különleges élmény, de a dzsungel is, ami körülveszi. Az Iguazú-vízesés körül nagy területen eredeti állapotában maradt meg az atlanti esőerdő, amely növényzetét tekintve ugyanolyan sűrű, élővilágát tekintve ugyanolyan változatos, mint az amazóniai esőerdő. Ám még veszélyeztetettebb… A meleg, napos időben sárga pillangók röpködtek a nyomunkban, a fák ágai között madarak sürögtek, a brazil ösvényen egy nagyjából fél méter hosszú gyíkféle surrant el előttünk. Az argentin oldalon egy helyütt majom bukkant elő a fák ágai közül, az Ördögtorok-szakadék felé sétálva pedig a folyó egyik kövén sütkérező teknősre lettem figyelmes.

Mind az argentin, mind a brazil oldalon rengeteg vörösorrú koátit láttunk. Első látásra cuki, szőrös, dögönyözni való állatkáknak tűnnek, amikért rajonganak is a turisták, és etetik őket (ezért járnak a nyomukban olyan nagy számban a koátik, főleg a büfék környékén!), de vigyázat! Csúnya harapásokat ejthetnek az ártalmatlannak tűnő állatok – ezért jobb, ha tartjuk tőlük a tisztes távolságot, különben előfordulhat, hogy lelkesedés helyett csúnya sebekkel hagyjuk el a vízesés vidékét.
 

Vörösorrú koáti

 
Ahogy írtam, az Iguazú folyó vize, elhagyva a robajló-zúgó vízesést, továbbhalad a maga útján. Komótosan eléri a Paraná folyót, és itt bevégzi sorsát: vörösesbarna vizét magába nyeli a zöldes színű Paraná ott, ahol három ország integet egymásnak a folyók partjairól: Argentína, Brazília és Paraguay.

Balra Paraguay, jobbra Brazília, a fotó pedig Argentínában készült
 
Az Iguazú-vízeséshez tett úttal kapcsolatos élményről, gyakorlati tudnivalókról, árakról, továbbá Paraguay határ menti látnivalóiról részletesen írtam a blogomon megjelent cikkben:
Iguazú – Vargabetűk blog


A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!


 
Az új évben is folytatódik majd a sorozat! :-) A 2018-as év első vendégírója dr. Bagó Tünde, az Élet sója blog írója lesz. Ő egy alföldi településről indult, ahol kultúrával és tanítással foglalkozott, majd a Dunántúlon jogászkodott, most pedig Németországban a Boden-tó mellett él, és az írás a fő foglalkozása. Blogja egy nagy sószóró, melyből az élet sóját szórja szét a maga és mások életébe. Nézzetek be hozzá is, jó olvasást!


 

6 megjegyzés:

  1. Fantasztikus hely lehet! "mintha egy természetfilm szereplői lettünk volna" - és ez az érzés!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem az ilyen helyeket én is! Nálam ilyenkor az szokott előjönni, hogy milyen picik és jelentéktelenek vagyunk... a másik meg, hogy mennyire szerencsés vagyok, ha ott lehetek, mert ez sokaknak nem adatik meg. De igen, ide még nekem is el kell jutnom. ;)

      Törlés
    2. Egy életre szóló élmény volt, tényleg. Ha a halálom pillanatában leperegnek majd életem fontos pillanatai, alighanem ez ott lesz köztük, mint egy valóban megtörtént csoda!

      Törlés
    3. Reméljük, az jó soká lesz, és még sok-sok ilyen csodás emléket gyűjtesz addig! ;)

      Törlés