2018. december 4., kedd

Utazós bloggerek, figyelem!






Sziasztok kedves bloggertársaim!

Szeretnélek felkérni benneteket a blogom vendégírói sorozatában való részvételre. Biztosan sokatok számára ismerős, sőt lehet, hogy többen már vendégeskedtetek is írásotokkal egy másik blogger honlapján.

A Mindenütt jóóó - Travel blogon 2017-ben indult el a vendégírói sorozat, mely nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében. Az első évben szabadon választhattak témát a vendégírók.

2018-ban is folytatódott ez a sorozat, ebben az évben azonban megadtam a témát, mely a „haza”, „otthon”, „szülőföldem” volt.

2019-re, olvasói kérésre szintén lesz téma, mely az olvasók javaslatai és szavazatai alapján kerül megadásra. Ez pedig a 

🇭🇺 Magyarország különleges helyei”🇭🇺

Biztosan ismertek olyan helyeket Magyarországon, mely valamiért különleges volt számotokra. Vagy nektek pont egy „átlagos” hely, de meséltetek róla vagy megmutattátok valakinek, aki el volt ájulva tőle. Ilyen helyről kell szólnia a bejegyzésnek. J


👉 A bejegyzés címét a vendégíró adja.

👉 Kérek szépen majd egy rövidke indoklást, hogy miért ezt a helyet választottátok. Azt szeretném, ha bemutatnátok ezt a helyet, adnátok titkos tippeket az odalátogatóknak. Ha van helyi specialitás, étel/ital, említsétek meg!

👉 Word dokumentumban 1,5 - max. 2 oldal szöveget szeretnék (Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel és szimpla sorközökkel), és hozzá legalább 2, legfeljebb 10 fényképet.

👉 Kérlek, hogy ne egy korábban megjelent írásotokat küldjétek el szóról-szóra, és ha a jövőben publikálnátok ti is, azt átdolgozott formában tegyétek!

👉 Ahogy az elmúlt két évben, úgy jövőre is minden hónap közepén (15-e környékén) jelenik majd meg a bejegyzés a honlapomon mindig más vendégírótól.

Az adott cikk elé mindig írok majd egy pici bevezető szöveget, amiben röviden bemutatom az írót és/vagy a cikket, amiről szó lesz, és beteszek egy linket is a vendégíró honlapjára, FB, IG oldalára.
A cikk végén ott lesz, hogy a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.
Valamint ide fog kerülni a következő havi író neve és link a honlapjára.


Az év végén az olvasótábor szavazhat a legjobb cikkekre, és a legjobbnak ítélt bejegyzés írója egy meglepetésben részesül majd.

Ha szeretnétek részt venni ebben a „játékban”, akkor kérlek, hogy a http://mindenuttjooo.blogspot.com/2018/12/utazos-bloggerek-figyelem.html vagy a https://www.facebook.com/mindenuttjooo/
oldalon megjelent eredeti bejegyzés alatt megjegyzés formájában jelentkezzetek! A jelentkezők közül sorsolni fogom a következő hónapra az írót. De természetesen egyedi kéréseket is figyelembe veszek. J


A jövő évi első vendégíró az új témában Dézma Timi lesz, aki turizmusban dolgozó szakember. Többnyire külföldi úti célokat mutat meg a #kalandlista blogon, de most majd kivételt tesz. :-) Kukkantsatok be blogjára, vagy Facebook oldalára. Jó olvasást!


4 megjegyzés:

  1. Átgondolom, hogy van-e ilyen helyem és hozzá fényképek. Minden esetre bonyolultabbá teszed a dolgot, hogy ne legyen szóról szóra megjelent bejegyzés és betűtípus meg miegymás...már olyan kevés időm jut a blogra, hogy ilyen extrákra nem nagyon futja, de fejben fogom tartani. ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A betűtípus, terjedelem, stb csak iránymutató, hogy nagyjából egységesek legyenek az írások.
      A szóról szóra pedig azért fontos, mert a google kereső ezért keményen büntet, és nem emeli ki a bejegyzést. Nekem több írásom is lopták már el, szóról szóra, képekkel, és hiába jelentettem, a másik oldalt letiltották ugyan, de engem a kereső azóta sem hoz fel. Pedig erről a helyről magyarul másnál nem olvasni. :-(
      Remélem, lesz rá időd és valamelyik hónapban olvashatunk tőled egy különleges helyről. :-)

      Törlés
    2. Hát mik vannak, hihetetlen. Még erről nem is hallottam. :-(

      Törlés
    3. Köszi a megkeresést, én szívesen írok, több helyem is van, amit ide jónak gondolok. Én válasszak, vagy te választasz?
      Bakancs és Fakanál

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!