2020. augusztus 21., péntek

Lámák és emuk között járva – egy állati jó állatsimogató (Szerző: Vass Antónia)

 

A 2020-as vendégírói sorozat augusztusi vendégírója Vass Antónia (Toncsi), aki elhatározta, hogy nyáron bebarangolja Magyarországot egy hátizsákkal és Teodorral. (Lefogadom, hogy sosem találnátok ki, hogy „ki” Teodor! J) Toncsi olyan különleges és szép helyekre utazik, melyek bárki számára, akár tömegközlekedéssel is elérhetőek. Egy-két napos túrákat, városnézéseket tervez, vagy valami különlegesség nyomába ered. Ha van kedvetek, tartsatok vele Barangolások Teodorral nevű blogján vagy facebook oldalán. Nézzetek be hozzá is!

 


Lámák és emuk között járva – egy állati jó állatsimogató


Az állatsimogatókról bizonyára a legtöbb embernek az állatkertek szélén elkerített, kecskékkel, nyulakkal, esetleg juhokkal túlzsúfolt kifutók jutnak eszébe, ahol hangos gyerekek rohangálnak az állatok után, a bundájukba csimpaszkodva, miközben gondozók és szülők megfeszített munkával igyekeznek elkerülni az esetleges baleseteket.

Vannak azonban olyan állatparkok, ahol ennek nyomát se látni, sőt akad olyan is, ahol igazán különleges állatokat is simogathatnak kicsik és nagyok. A Börgöndpusztán található Fertőzug Állatsimogató éppen ilyen.

A börgöndpusztai simogatót akár állatparadicsomnak is nevezhetnénk, ahol a különböző fajok békésen élnek egymás mellett, hangosan legfeljebb a birkák „beszélnek”, kismalacok szaladgálnak a lábunk alatt, a lámák pedig lustán pislognak ránk az árnyékból.

Székesfehérvárról a 42-es helyi járatos busz végállomásától pár perc sétára található a park, de aki kocsival indulna útnak, az is könnyen elérheti a 62-es útról lekanyarodva.

Az állatsimogató vonzereje egyértelműen abban rejlik, hogy a 2019-es újranyitáskor nem elégedtek meg a „megszokott” állatok behozatalával, éppen ezért a látogatók emuk és lámák között járhatnak, amik csakúgy, mint a kecskék vagy disznók, engedik magukat megsimogatni. Na jó, az emuk néha megunják a mókát és odébb állnak, de egy kevés Állati-jó csemegével, amit 300 forintért lehet vásárolni, ők is lekenyerezhetőek. 




Egy elkerített részen nyuszik ugrálnak, amik szintén nagyon kezesek, de vigyázni kell, hogy gyorsan zárjuk az ajtót, mert egy óvatlan pillanatban a kecskék már be is szöknek, és megesznek minden tápot, amit találnak. 

Nemcsak simogatható állatok találhatók itt, elkerítve vannak pávák, tyúkok, kakasok, sarki rókák, menyétek, lovak és teknősök is, utóbbiakat a gondozó kérésre ki is veszi a vízből egy rövid „páncélsimire” – benyúlni hozzájuk azonban tilos. Aki pedig szerencsés időpontban érkezik, az pont láthatja, ahogy a gondozók szétszórják az uzsonnát –ami egy látványetetésnek is felér–, vagy éppen megnézhetik, hogy hogyan töri fel a tojást a park két szurikátája. 


Az állatsimogató mellett egy kis étterem is működik, ahol isteni finom a rántott hús, szóval ha a család belefeledkezik a dagonyázó malacok, tollukat igazgató pávák, és a finomságokért kuncsorgó kecskék látványába, egészen biztosan nem marad éhen senki. 

A jegyár is igen kedvező, három éves kor fölött egységesen 1000 forint, de óvodás, iskolás csoportok 650 forintos áron mehetnek be fejenként. Aki pedig nem csak a kerítésen keresztül nézné meg a saját területet kapó pónikat, 500 forintért befizethet egy póni sétalovaglásra is. 



A következő vendégíró Jakab Erzsébet bronzjelvényes túravezető lesz. Ha ismerősen cseng a neve, nem véletlen: tavaly a „Magyarország különleges helyei” sorozatban Csesznekről olvashattatok tőle itt a blogon. Erzsébet mindenkit arra biztat, hogy szerettesse meg a természetet családjával, kiránduljon, sétáljon, bátran jelentkezzen teljesítménytúrára. A túrázás testi és lelki élményt nyújt egyszerre. Sport, kikapcsolódás, feltöltődés, mely közben élményeket gyűjtünk, egészséget őrzünk. Bakancs és fakanál blogjában támpontot ad, ötleteket, hogy hova, merre induljunk. Az sem árt, ha szeretünk enni, mert recepteket és jó helyeket is ajánl. Inspirációért kukkantsatok be blogjára, vagy Facebook oldalára. Nézzetek be hozzá is!


A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!