2014. május 16., péntek

BARI, POLIGNANO a Mare, ALBEROBELLO - Olaszország




2014. 05. 14.
Bari, Polignano a Mare


BLQ           BRI           06:28          07:22


Hajnali 04:15-kor keltem, ami elég megeröltető volt, mert előtte éjszakai műszakon dolgoztam, és teljesen át voltam állva a kései lefekvésre és felkelésre. Gyorsan reggeliztem, majd még egy-két dolgot bedobtam a hátizsákba, és indultam ki a reptérre. Gyalog, mintha munkába mentem volna. A reptéren gyorsan megkaptam a Staff Travel-es repjegyem, majd mentem a többi utassal együtt a kapumhoz. Ezt a járatot a mi Crew-nk csinálja, Szabi, Helena, Luis és Marta voltak a személyzet. Az út nagyon rövid volt, innen nincs egy óra sem.

A reptérre megérkezve elég lehangoló idő fogadott, hideg, nagy szürke felhőtakaró az égen, és baromi erős szél. Elköszönéskor mondták is a kollégák, hogy remélik, jobb időm lesz erre a pár napra, mint aminek most kinéz. Még én nyugtatgattam őket, hogy megnéztem a neten, és szeles, de napos időt ígértek, szóval minden okés lesz. Hahhh...

A terminálban vártam Edo-ra, aki Alberto pasija, és aki régebben, még másodpilóta korában nálunk, Bologna-ban volt bázison. Aztán mikor kapitány lett, átrakták bázisra Bari-ba, és most ott él. Próbál állandóan visszakerülni ide, de sajnos nem sikerül. :-( Ő ajánlotta fel, hogy lakjak nála, míg Bari-ban vagyok. És ő jött értem a reptérre.

A reptéren először megreggeliztünk, olaszosan, croissant-t és cappuccino-t, majd béreltünk egy autót.
Innen elmentünk haza, ahol lapkoltam a cuccaim egy részét, és persze megmutatta Edo a lakást, amit egy másik kapitánnyal együtt bérelnek. Szép, nagy modern, és tágas lakás. Van benne mindkettűjüknek külön fürdőszoba is a szobájukhoz, egy nagy nappali-étkező, konyha, ééés ami a legtutibb: egy bazi nagy erkély, ami a tengerre néz!!! Mondanom sem kell, egyből beleszerettem! Ja, és amúgy az ötödik emeleten voltunk.


Összeszedtük minden bátorságunkat, és megegyeztünk, hogy ma akkor megnézzük Polignano a Mare-t, és Bari-t. A bátorság összeszedésére azért volt szükség, mert az idő nem hogy javulni nem akart, de tovább romlott. :-(

Szóval beültünk a bérelt autóba és elindultunk Bari-tól délkeletre, ebbe a csodás kis faluba. Ahogy fogytak a kilométerek, vele együtt fogyott a jókedvünk, és bizakodásunk is; iszonytos nagy zuhék jöttek egymás után.

Megérkeztünk és leparkoltunk az óváros közelében. Majd gyalog indultunk el megnézni a várost, és azt a csodás képet, amiért szerintem mindenki ideutazik. Mondanom sem kell, az eső esett, a szél fújt, és elég hideg is volt.

Először az óváros szűk kis utcácskáin sétálgattunk, ami annyira nem volt szűk, hogy felfogja a szelet, vagy az esőt. Mivel a szél nagyon erős volt, esernyőt használni esélytelen volt, így hamarosan bőrig áztunk. De azt kell hogy mondjam, hogy a látvány még így is bőven megérte, bár az tuti, hogy ide vissza kell majd még jönni jó időben is, mikor százágra süt a nap!






A város közepén található, sziklaszirtek közé ékelődő strandjával, a sikátoros, zegzugos ódon utcácskáival, melyek rendre a sziklaszirt szélére vezetnek, majd a nyílt tenger látványát tárják elénk, Polingnano olyan, mintha ezer éve épp nászutasoknak tervezték volna.
Mindenképpen Puglia egyik legromantikusabb városkája. Persze, miként a térség összes tengerparti városa, Polignano múltja is tartogat történelmileg jelentős részleteket. A kikötők birtoklásáért az ókor óta hatalmas küzdés volt az aktuális, világuralomra törő népek részéről.


Polignano a Mare-ről egy picit bővebben, MAGYARUL itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Polignano_a_Mare

Arco Marchesale

Piazza nel Borgo Antico

Chiesa Matrice di Santa Maria Assunta

És a tenger és a strand és a híd... amiért mindenki idejön







És innen, immár csurom vizesen, visszementünk az autóhoz, és elindultunk vissza Bari-ba. Az idő továbbra sem változott, a szürke égbolt állandósult, az eső hol esett, hol szakadt...

Hazaérve vettünk ebédre Mozzarella Burrata-t, Focaccia Barese-t, és Edo csinált tésztát, valamilyen vadhúsos szósszal. Úgy jól laktunk, majd kipukkadtunk.

Focaccia Barese
(vastag pizzatészta paradicsommal és olajbogyóval)

Mozzarella Burrata
(Mozzarella batyuba töltött, lágy, tejszínes, krémes friss sajt. A mozzarella sajttészta egyik részét szálasra darabolják, és összekeverik tejszínnel – ez lesz a „töltelék”, másik feléből pedig egy batyut formáznak és megtöltik a tejszínes mozzarella krémmel.)

Ezután pihi következett, aludtam vagy másfél órát, vagy lehet, hogy egy picivel többet is. Még mindig reménykedtem abban, hogy megjön a jobb idő, amit a neten ígértek. Sajnos mire felkeltem, nem hogy jobb nem lett, de talán még tovább romlott, már ha lehet még ilyet mondani. :-(

Ettől függetlenül lassan összeszedtük magunkat, és felkerekedtünk körülnézni Bari-ban is. A bérelt autóval mentünk be a városba.

Bari az azonos nevű megye és egyben Puglia régió székhelye, Nápoly után Dél-Olaszország második legnagyobb városa.

Az Adriai-tenger partján fekvő, ma jelentős ipari és oktatási központot az illírek alapították egy kis félszigeten, amelyen ma az óváros áll. Jelentősége a római fennhatóság alatt nőtt meg, amikor a Via Traiana egyik fontos állomása, valamint a birodalom egyik jelentős kikötője volt. Később a longobárdok, a szaracénok és a bizánciak birtokolták, majd a normann hódításokkal a Szicíliai Királyság része lett. Amikor 1087-ben Myra-ból (Törökország) a városba hozták Szent Miklós ereklyéit, a város egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak. Az ereklyék elhelyezésére építették fel a San Nicola-bazilikát, amely a román kori építészet egyik legszebb alkotása. Az Anjou-ház, valamint az aragóniai királyok uralkodása alatt Bari gazdasági élete hanyatlásnak indult.

Virágkora a 16. századra, Aragóniai Izabella milánói hercegnő uralkodásának idejére tehető. A város fejlődésében jelentős szerepe volt Sforza Bona lengyel királynénak, aki megözvegyülve visszatért Bariba és élete végéig nagyvonalúan támogatta a város szellemi életét. A város a 19. század elejéig a középkori városfalak közé szorult. Joachim Murat nápolyi király rendelte el az új, rácsos utcahálózatú, a tiszteletére Murattianónak nevezett városnegyed felépítését. A fasiszta uralom idején alapították meg egyetemét és akkor létesítették neves vásárközpontját, a Fiera del Levantét. Napjainkban Puglia legjelentősebb gazdasági központja és Dél-Olaszország egyik legjelentősebb kikötője, úgy teher-, mint személyforgalom szempontjából.
 
Bari óvárosa (olaszul Città vecchia (régi város)), ismertebb nevén Barivecchia a régi és új kikötő közötti félszigeten fekszik, a régi városfalak által határolt területen. Délen a 19. század elején felépített Città nuova (új város), ismertebb nevén a Murattiano határolja. Az óváros keleti részén még állnak az egykori városfalak. A keleti part mentén promenád húzódik, viszont a félsziget nyugati partját már a kikötőt kiszolgáló épületek foglalják el.
Annyira erősen fújt a szél, hogy olyan nagy hullámokat korbácsolt, amik egyes helyeken átcsaptak a védő falon, rá a(z egyébként elég széles) promenádra, beborítva a padokat is. Sőt, némelyik hullám még az autóútra is kicsapott!
 
Az óváros labirintusszerű, rendszertelenül szerteágazó utcácskákkal rendelkezik. Két fő tere van, az északi részen a Piazza San Nicola, amely az itt álló katedrális után kapta a nevét, míg a déli rész központi tere a Piazza dell’Odegitria, ahol a San Sabino-katedrális áll.
Mi elsőnek a San Nicola katedrálishoz mentünk el.
Szent Miklós főpapot halála után a liciai Myra-ban (ma Törökország) temették el. Ereklyéiből jó illatú olaj áradt ki. A XI. század végén, amikor a törökök elpusztították Myra-t is, Szent Miklós álmában megjelent egy papnak, aki Bari városában élt, és kérte, hogy ereklyéit vigyék át Bari-ba. A lakosok követséget küldtek Myra-ba, és elhozták (elrabolták) a szent ereklyét. Később tiszteletére felépült a nagy templom, amelyben jelenleg is őrzik Szent Miklós ereklyéit.
 
San Nicola katedrális






 
Az egyik ereklye magának Szent Miklósnak földi maradványai (illetve annak csak a fele), melyek a templom belsejéből megközelíthető, de a föld alatt lévő kisebb kápolnában vannak.
Azért csak a fele, mert Szent Miklós földi maradványait a velenceiek is maguknak akarták. Bari "követei" érkeztek elsőnek, és ők hozták (rabolták) el a testet. Csakhogy, ez a csontváz fele volt csak! És mivel a velenceiek nem adták fel, az első keresztes hadjárat (1096-1099) során elmentek Myra-ba, és elhozták a csontváz másik felét is. A két különböző maradvány hitelességét csak 1992-ben bizonyította Luigi Martino pathológus szakértő.
És akkor ez még nem minden, mert egyes források szerint Antalya-ban (Törökország) is őriznek Szt. Miklós csontjaiból.
 




 
A másik ereklye ugyanitt, az egyik sarokban egy márvány oszlop.  
A hiedelem szerint, ha egy szűz lány háromszor megérinti a szobrot, egy éven belül megtalálja társát. Ezért minden december 6-án, lányok ezrei rohantak a "Csodás Oszlop"-hoz. Mivel csodatévőnek tartották, voltak akik egy-egy darabkát el is vittek magukkal szuvenírnek. Így az oszlop több kárt is szenvedett. Ezért 2007-ben kapott egy üveg ketrecet, hogy a további káro(kozó)któl megóvják. Így a hajadonok ma már csak cetliket dobálhatnak be az oszlophoz, melyekre felírták kívánságaikat.
 
A csodatévő oszlop
 
A harmadik ereklye pedig a temlpm bejáratától jobbra található, annak a fa ládának a maradványai, melyben szent Miklós testét elhozták.
 


A San Nicola bazilika a román kori építészet egyik legszebb példája, az úgynevezett apuliai romanika egyik kiemelkedő alkotása, amelyen a klasszikus, Európa északi területein jellemző román kori stíluselemek elegyednek a bizánci és arab behatásokkal. Otranto, Molfetta, Troia és Bitonto katedrálisaival együtt szerepel azon helyszínek között, amelyeket világörökségnek javasolnak.
A város legjelentősebb ünnepe a Festa di San Nicola a minden évben május 7-10. között, Szent Miklós tiszteletére tartott ünnep. Ekkor zarándokok ezrei látogatnak el Bariba, a szent ereklyéihez. Az ünnepség virrasztással kezdődik a bazilikában és az előtte levő téren. Másnap díszmenetben a mólóra viszik a szent szobrát, ahol a püspök áldást mond, majd a szobrot egy hajón körbeviszik a kikötő öblében. Kora este, szintén pompás díszmenetben, a szobrot visszaviszik a bazilikába. Május 9-én a Piazza del Ferraresén tartanak szentmisét a szent tiszteletére. Ekkor mutatják be a mannacsodát. Szent Miklós csontjaiból egy tiszta váladék folyik, amit minden évben egy urnában gyűjtenek össze, amit aztán a híveknek bemutatnak. Ezt a gyógyító tulajdonságokkal rendelkező mannát vízzel keverik és szétosztják a hívők között, akik vagy isznak belőle, vagy testükre kenik. Az utolsó napon szintén körbeviszik a szent szobrát, ezúttal a Piazza del Ferrarese és a bazilika között. A szent másik ünnepe halálának évfordulóján, december 6-án van.
 
Ez az ünnep egy héttel azelőtt volt, hogy én Bari-ba mentem, de ezek a dekorációk még kint voltak a tereken, utcákon.
 


 
 
A S. Nicola katedrálisról még info MAGYARUL itt:
 
 
A déli rész központi tere a Piazza dell’Odegitria, ahol a San Sabino-katedrális áll.
 

A San Sabino-katedrális Bari fő temploma, a bari-bitontói érsek székhelye. Védőszentje Canosai Szent Sabinus.
A katedrálist a 12-13. században építették román stílusban, az egykori bizánci székesegyház helyén, amelyet 1156-ban I.Vilmos szicíliai király seregei felégettek.
A ma is álló katedrálist 1929. október 4-én szentelték fel. A San Nicola mintájára felépült templomot a 18. században barokkosították és átépítették. 1950-ben visszaállították eredeti, román stílusú külsőjét.
A San Sabino az apuliai romanika egyik kiemelkedő példája. Egyszerű homlokzatát három portál díszíti valamint egy hatalmas rózsaablak és a felette levő architráv groteszk alakok és fantázia-szörnyek szobraival. A harangtorony a négyezetet koronázza meg és arab motívumokkal díszített. A templombelső háromhajós.
A templom alatti kriptában helyezték el Szent Sabinus ereklyéit. A templomban vannak elhelyezve Szent Columba és Szent Maurus ereklyéi is. A hagyomány szerint az utóbbi volt Bari első püspöke az 1. században.
 
San Sabino-katedrális





A S. Sabino katedrálisról még info MAGYARUL itt:
 
Az óváros délnyugati részét az egykori Stauf-vár tömbje, délkeleti részét pedig két impozáns tér, a Piazza del Ferrarese (a ferrarai kereskedőkről kapta nevét, akiknek itt álltak házaik) és a Piazza Mercantile (a régi piactér) foglalja el. Az óvárost jellegzetes középkori épületek tarkítják, amelyek nagy részén felfedezhetők az apuliai román stílus jegyei.
 
A Castello Normanno-Svevo (egykori Stauf-vár) Bari városának egykori vára. 1132 körül építették II. Roger szicíliai király parancsára.
A normann alapítású várat 1156-ban I. Vilmos csapatai elpusztították, majd 1233-ban a Stauf II. Frigyes újjáépítette. Mindvégig a város legerősebb védműve volt és az Adriai-tengerbe nyúló földnyelvre épült Bari szárazföldi határait védte. A 16. század elején Sforza Bona lengyel királyné és egyben bari hercegnő tulajdona lett. Halála után visszatért a nápolyi királyok tulajdonába, akik megerősítették és kaszárnyának valamint börtönnek építtették át.
A várat három oldalán vizesárok vette körül, kivéve az északit, amely a tengerrel volt határos. Az egyetlen kapuja és a felvonóhíd a déli oldalon található. A ma is álló várfalakat a 14-15. században építették a korábbi falak megerősítésével. Az őrtorony még a Stauf uralom idején épült. A várban ma múzeum működik. A belépő 3 EUR.









 
A vár egy része le van zárva, nem lehet körbejárni.

Bent a várban a múzeumban a város egyéb épületeiből megmentett kövek, domborművek és díszítőelemek vannak kiállítva. Lent találtunk sírüregeket is.





 
Volt egy időszakos kiállítás is az egyik teremben éppen, Kelet-ről mindenféle úti fotók.
 
A Castello Normanno-Svevo-ról még info MAGYARUL itt:
 
"Szerencsénk" lett, mire végeztünk Barivecchia körbejárásával, majdnem teljesen elállt az eső is, már csak picit szemerkélt.
Visszmentünk az autóhoz, amit a promenádnál, a San Nicola bazilikához közel parkoltunk le.

 
Majd elindultunk haza. Eddigre kb. fél 7-7 körül járt az idő.
 
Vacsorára vettünk egy jó kis salátát, azzal laktunk be. Majd Edo elment fürdeni, meg átöltözni, mert este repült Rómába. Mikor kb. 9 körül elment, én is lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni.
 
 
Bari-ról egy picit bővebben, MAGYARUL itt:
 
 
 
 
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 

2014. 05. 15.
Bari, Alberobello
 

Reggel viszonylag korán felébredtem, de picit még visszaaludtam. Majd végül 9 után kikeltem az ágyból.
Lementem a lenti kis boltba reggelit venni. Fent csináltam mellé egy teát is, majd a 10:22-es vonattal bementem Bari Centrale-ba, ahol átszálltam az Alberobello-ba induló vonatra. 10:52-kor indult, pont volt időm átmenni a kisvonat állomásról a Centrale-ra, ott megtalálni a jegyárus bódét (mert ez külön van, egyébként pont annál a vágánynál, ahonnan a vonat indul), és megvenni a jegyet.

Ma, úgy tűnt, hogy szerencsésebb leszek az időjárással, mint előző nap. Igaz, Alberobello-ra a net amúgy is jobbat ígért, de a tegnapiak után már nem bíztam semmiben. Kb. 1,5 óra vonatozás után értem Alberobello-ba.
Ahogy közeledtünk, a földeken egyre több helyen lehetett elszórva trulló-maradványokat látni, vagy éppen egészen jó állapotban lévőket is, sőt, a mai modern házakkal egybeépítetteket is. Érdekes látvány volt az is, a múlt és a jelen ötvözete.

Alberobello Olaszország Puglia régiójában, Bari megyében található. A kisváros hírnevét a trullo-inak köszönheti, amelyek hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épületek, süveges tetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag és fatartószerkezet nélkül. Kiépülésében II. Giangirolamo di Acquaviva conversanói grófnak volt nagy szerepe, aki segítséget nyújtott az itt letelepedő parasztoknak, illetve az ide érkező menekülteknek. Annak érdekében, hogy elkerülje a területén álló házak utáni adó megfizetését, megparancsolta alattvalóinak, hogy csakis olyan épületeket húzzanak fel, amelyeket az adószedők érkezésekor könnyen el lehet bontani, majd távozásuk után gyorsan visszaépíteni. A habarcs nélkül épült trullók tökéletesen megfeleltek elképzeléseinek. Végül azonban fény derült a turpisságra, és a nápolyi király börtönbe záratta a grófot adócsalás vádjával.

1996-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a trullókat, azzal az indoklással, hogy régmúlt idők egyedi kultúrája fennmaradásának bizonyítékai, amelyek révén egy sajátos városkép alakult ki Alberobello-ban. Referencia száma 787.


A trullo tulajdonképpen egy Alberobello-ban és környékén szokásos lakóházforma: kör alaprajzú, hengerfalú, kúpfedelű építmény, kéménye a tető csúcsán van. A megnevezés etimológiáját illetően több feltételezés is létezik, számos közülük már a képzelet határát súrolva. Ezt most nem részletezem.

A trullo-k eredete is máig vitatott. Annak ellenére, hogy Alberobello-ban az első ilyen építmények a 16. század közepén jelentek meg, a régészek azt valószínűsítik, hogy a helyi lakosok már jóval korábban ismerték ezt az építkezési technikát.

Maga a trullo primitív építmény képét nyújtja: hengeres vagy négyszögletes alaprajzú épület süveges tetővel. Kizárólag kőből építették, mindenféle kötőanyag és fa tartószerkezet mellőzésével. A látszólag primitív építmény azonban találékony megoldásokkal készült el, s ezek alapján a 20. század moduláris építményei előfutárának is tekinthető.

A belső tér általában egy helyiségből áll, a több szobás házak több trullo egybenyitásával alakultak ki.

Az első trullo-k alaprajza kör volt, ezeket ősi trullo-knak is nevezik. Jellegzetességük a vastag falak, a kis nyílások (ajtó, szellőzőlyukak), illetve az, hogy a boltozat közvetlenül a falak folytatása. A bejárat jellegzetes kialakítású; két nagy álló kőoszlopon keresztbe fektetettek egy harmadikat. A későbbiekben kialakultak a négyszögletű alaprajzú, úgynevezett fejlett trullo-k. Ezek az alaprajz mellett abban különböztek az előbbiektől, hogy a kúp alakú süveg már különálló szerkezeti elemmé vált és a falakra támaszkodott, ezáltal azok is vékonyabbá váltak. Kiemelt szerepet kapott a bejárat, ami egyre monumentálisabbá és kidolgozottabbá vált. A trullo-k általános jellemzője a vastag falak, amelyek noha a belső tér rovására mennek, mégis nagy haszonnal járnak, hiszen ezáltal csak kisméretű nyílásokat lehet rajtuk vágni (ajtók, ablakok, szellőzők stb.), ami a belső hőháztartás szabályozásában fontos szerepet játszik: télen visszatartja a meleg levegőt, nyáron pedig hűvösen tartja a helyiséget.

A trullo-k építőanyaga a közeli kőfejtőkből származik.

A trullo-k süvegeire került zárókövek dekoratív szerepet is betöltenek. Ez lehetett gömb, sokágú csillag, kúp, félgömb stb. alakú. Ezek jelentéstartalma a mai napig ismeretlen, egyes kutatók szerint a lakosság egykoron mágikus erőket tulajdonított nekik, míg mások szerint pusztán az adott trullo építőjének vagy építtetőjének a hiúságát és feltűnési viszketegségét jelképezi, de olyan vélemények is születtek, miszerint ezek termékenységi szimbólumok lennének.

A süveg másik jellegzetessége, hogy különböző alakzatokat festettek rájuk. Ennek az ősi szokásnak az eredete sem tisztázott. A festett motívumok lehettek archaikus, kultikus ábrázolások (olajfaág, búzakalász stb.), mágikus töltetű szimbólumok (ötágú csillag, fordított szarvak stb.) esetleg keresztény szimbólumok (Máriás jelképek, keresztek, monstranciák stb.) vagy az állatövi jegyek ábrázolásai.

A trullo-k nagy része az úgynevezett műemléki zónában (Zona Monumentale) van. Ez két részből áll, a Monti (Rione Monti) és Aia Piccola (Rione Aia Piccola) negyedektől.

Én a sétámat a kisebb Aia Piccola-negyedben (Rione Aia Piccola) kezdtem, mert a vasútállomáshoz ez esik közelebb. Ez a negyed a városközponttól keletre fekszik egy lankásabb területen, ahol a szintkülönbség nem több öt méternél. De megjegyzem, hogy a vasútállomás egy völgyben van, szóval ide azért fel kell mászni.
A négyszáz trullo-ból álló negyed sokkal csendesebb, hiszen egyetlen ajándékbolt sem található területén, ami által megőrizte eredeti hangulatát. Emiatt nekem ez jobban is tetszett. És amin meglepődtem, hogy ezekben az épületekben ma is laknak, nagyon sok erre utaló jelet láttam.





 
A neve a 18. század végéről származik. Miután a város egykori magtára kicsinynek bizonyult, újabb, kisebb méretű megépítéséről döntöttek a városnak ezen a részén, így ezt a városrészt a kis szérű (olaszul aia piccola) nevezték el. Itt található a Casa Pezzolla nevű trullo-együttesben berendezett várostörténeti múzeum. Ez sajnos zárva volt, így nem tudtam megnézni belülről.
Ugyanakkor itt áll a város legrégebbi fennmaradt trullo-ja is, amelyet az ajtókereten olvasható évszám szerint 1559-ben építettek.
 
Casa Pezzolla


Az Aia Piccola negyedből jól átlátni a Monti negyedre (Rione Monti), ami a város déli oldalán fekszik a domboldalon. Ott a szintkülönbség 30 méter. Az 1030 trulló többsége a Via Monte Nero és a Via Monte Pasubio utcák köré csoportosul. A főutca, a Via D’Annunizo átszeli a negyedet és a domb tetején álló Sant’Antonio-templomig tart. Az 1900-as évek elején számos új épületet húztak fel, ezáltal rontva a trullo-k alkotta egységes utcaképet. Neve az első világháború hegyvidéki csatáiban elhunyt hősöknek állít emléket, akárcsak az itteni utcanevek.

Kilátás a Monti negyedre
(Rione Monti)

 
Itt áll az úgynevezett trullo siamese (sziámi trullo), amely tulajdonképpen a város egyetlen összeépített trullo-ja, ugyanakkor egyik legrégebbi építménye. A legendák szerint a házat két fiútestvér örökölte apjától, akik ugyanabba a leányba voltak szerelmesek. A lány az idősebb fivérnek vallott szerelmet, de a fiatalabbikhoz ment hozzá. Mivel azonban a testvérek nem tudtak megállapodni a vagyon elosztásáról, úgy döntöttek, hogy az apai házat egy fallal két részre választják.
 

Érdemes megfigyelni a képeken a már korábban említett süvegeket, azok záróköveit, illetve a süvegekre festett szimbólumokat. Ahogy írtam, ez a negyed (a "túristás negyed" ami) tele van üzletekkel.







A negyed dombján az 1925-ben épült Sant’Antonio-templom található, amelynek érdekessége, hogy külalakja alapján több trullo-ból összeépített épületnek tűnik. Mire ideértem, elkezdett szemerkélni az eső, szóval az időzítés tökéltesere sikeredett. Bementem és körülnéztem a templomban, ami belülről sokkal kisebb, mint amire a külső mérete alapján számítottam.


A névadó Szent Antal szobra a bal oldalon









Innen visszamentem (természetesen egy másik útvonalon) a város központjába.
A modern városközpont a Piazza del Popolo tér. Itt áll az egykori grófi palota (Palazzo Acquaviva), a világháborúk hőseinek emléket állító obeliszk, valamint a tér északkeleti oldalán a Casa d’Amore, amely az első olyan építmény volt Alberobello-ban, amelynek építéséhez már engedélyezték a habarcs használatát.





A tér északi oldalán indul a város főutcája, a Via Vittorio Emanuele, amely a Santi Medici-bazilika-nál ér véget.

Kilátás a Sant'Antonio templomtól a Santi Medici bazilikára











A bazilika mögött áll a város egyetlen emeletes trullo-ja, az úgynevezett trullo sovrano. Sajnos ez pont zárva volt, így belülről nem tudtam megnézni.





Viszont itt volt egy trulló, ami egyben egy ajándékbolt is volt, de nem volt telezsúfolva, így bementem és körülnéztem ott. Amit korábban írtam, teljesen igaz rá: vastag falak, pici nyílások (ablak, ajtó, szellőzők). Nincsenek külön helyiségek, minden egybe van, csak a falba vájt üregek jelzik a határokat. A trollo-kban (a kezdetlegesekben) nem volt se víz, se fűtés. Abban, amiben én voltam, a kandallót később rakták bele. A gyerekek helye a trulló süveg részében volt, ami egy plafonszerű dologgal van elválasztva az alsó résztől. Mivel az egész épület nagyon pici, egy ici-pici lyukon keresztül, egy létra segítségével mászhattak fel oda a gyerekek. De el tudom képzelni azt is, hogy a legkisebbeket fogta az apjuk, aztán egyszerűen felrakta azon a kis nyíláson keresztül.
És ha már ajándékbolt volt, ahova betértem, nem úsztam meg "termékismertető" nélkül sem, még kostolót is kaptam az egyik italból, amit a környéken készítenek. A srác amúgy rendes volt, olaszul mesélt nekem a trullo-ról, meg a termékekről, amiket manufaktúrában készítenek, és nem nyomult, hogy mindenáron rám sózzon valamit.

Innen lassan elindultam visszafelé.





A szél egyre erősebben fújt, és egyre sűrűbb lett az égen a szürke felhőréteg. Mivel a vonatom indulásáig volt még idő, beültem egy bárba, és ettem egy foccaccia-t, és ittam mellé egy jó forró teát.
Mire végeztem és átsétáltam a vasútállomásra, már csöpögött az eső. Újabb 1,5 óra vonatozás következett vissza Bari Centrale-be. Onnan átsétáltam a másik állomásra, majd vártam vagy fél órát a másik vonatra. Hazaérve megint vettem vacsorának valót. Picit tv-ztem miközben megkajáltam, majd forró zuhany, aztán alvás.
 
Esti kilátás az erkélyről



Alberobello-ról egy picit bővebben, MAGYARUL itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Alberobello
A Sant'Antonio templomról egy picit bővebben, MAGYARUL itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sant%E2%80%99Antonio_(Alberobello)
A Santi Medici katedrálisról egy picit bővebben, MAGYARUL itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Santi_Medici_Cosma_e_Damiano_(Alberobello)
A trullo sovrano-ról egy picit bővebben, MAGYARUL itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Trullo_sovrano



--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2014. 05. 16.
Bari


BRI           BLQ           12:45          13:40



Reggel korán ébredtem, mert először azt terveztem, hogy ha jó idő lesz, bemegyek még egy picit Bari belvárosába sétálni. Viszont mivel az idő a szokásos trutyi volt (eső, erős szél), úgy döntöttem, inkább alszom még. Így fél 10 körül keltem. Lementem reggeliért, felhoztam, teát csináltam, és megreggeliztem. Fél 11 körül indultam el a reptérre. Gyalog mentem ki. Az út innen is kb. annyi, mint Bologna-ban, ha otthonról megyek ki.
Az eső és a szél azonban gyilkos volt. Mire kiértem a reptérre, bőrig áztam. Mivel a check-in pultnál még nem volt senki, hogy a Staff Travel-es jegyemre a beszállókártyát átvegyem, bementem a mosdóba. És baromira nem érdekelt mások véleménye; lekaptam a nadrágom, és megszárítottam két fújós kézszárító alatt. Kaptam furcsa tekinteteket, de nem érdekelt. Nem akartam megfázni, ha már úgy tűnt, hogy eddig megúsztam valahogy csodával határos módon.
Mire megszáradta, és visszamentem a check-in-hez, előkerültek a kollégák is, és megkaptam a beszállókártyát. Majd át a security-n. Kiderült, hogy a gépem késve fog indulni.
Megint a mi bázisunkról a kollégák csinálták a járatot, Tamás volt a kapitány, Chris a másodpilóta, és Angelica, Reni, Luis és Cristian a kabinban.
Végül 40 perc késéssel indultunk el.
Bologna-ban "szuper" idő fogadott; sütött a nap, és nem volt hideg, úgyhogy dobáltam le magamról a meleg ruháimat.



Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, és megosztjuk a tapasztalatainkat!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése