2014. szeptember 13., szombat

ALGHERO újra! - Szardínia - Olaszország




2014. 09. 09.
ALGHERO


BLQ          AHO         11:13          12:04



Mivel előző este még repültem, és jóval éjfél után feküdtem csak le, be kellett állítanom a telefont, hogy ne aludjak el.
Reggeli után még gyorsan elrendeztem a táskában a dolgokat, aztán mentem ki a reptérre.
Ezt a járatot mi csináljuk, így a kollégáim vittek le. Az egyikük Netti volt. :-)
Alghero-ba érve már rutinosan mentem a buszjegy-automatához megvenni a jegyemet. Annyira jól csináltam, hogy ketten is aztán tőlem kérdezték, hogy hogy kell. :-)
A buszra megint várnom kellett, mivel csak óránként jár, és az én gépemmel pont nem lehet elérni azt, amelyik korábban menne, pedig igyekeztem nagyon.
Megint Vittorio-nál laktam, mint a múltkor.
Megérkeztem, kipakoltam, közben ő fözött egy zöldséges-rizses kaját. Megebédeltünk, majd lementünk a tengerpartra. Nem oda, ami kb. 5 percre van a lakásától, hanem messzebb. Megérte a sétát, mert kristálytiszta a víz!!!
Szuper volt végre élvezni a nyarat és a tengert, a hófehér homokot... :-)
Aztán hazamentünk, rendbe hoztuk magunkat, majd visszamentünk ugyanoda a partra, és a bárban megvacsiztunk. Tengeri herkentyűket! És ezúttal, hála az égnek friss volt minden, nem fagyasztott, mint a múltkor, mikor a Tre Torri-ban a belvárosban kajáltunk ugyanezt.
Aztán elindultunk sétálni, be a régi városközpontba. Ott aztán még beültünk az Orange bárba fehérborozni.
Valamikor jó későn mentünk haza.


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2014. 09. 10.
ALGHERO



Késői kelés majd reggeli után az egész napot a tengerparton töltöttük. Annyira gyönyörű!!!




















Nem túl későn mentünk haza, mert a naplementét egy innen messzebb (a régi városközponthoz közel) lévő helyről néztük meg. Ez a hely a Blau Sky Bar. Na, ha valaki szuper kilátást akar Alghero-ra, az ide menjen!!! Itt pár EUR-ért veszel valami italt, kapsz mellé némi harapnivalót is, és élvezheted a kilátást.






















Innen a Focacceria del Milese-be mentünk vacsizni. A tengerparttól csak az út választja el, szóval a kilátás jó innen is, bár messze nem olyan jó, mint a Sky Bar-ból.
Mi mást, mint Focaccia Milese-t ettünk volna. Ez a focaccia kicsit más, mert a tésztája szárazabb. A Milese nevű tele van tömve mindenfélével; zöldségekkel, tojással és hússal is. Finom volt.




Utána a várfalon sétálgattunk.









--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2014. 09. 11.
ALGHERO



Reggelizni a sarki Étoile Bar-ba mentünk.
Az idő eléggé borús volt. De ettől függetlenül elindultam a partra. Egyedül, mert Vittorio-nak dolga volt később. Szóval én mentem a part felé, míg a többiek jöttek velem szembe. Mire leértem, egyértelmű volt, hogy miért; Capo Caccia fölött fekete volt az ég, és a felhők rohamtempóban közeledtek. De azért volt egy-két pici kék folt, szóval letelepedtem a parton. 10 percnél tovább nem maradhattam, mert mindent beborított a szürkeség, és elkezdett rendesen esni az eső. :-(
Így tehát visszamentem.
Maradt az, hogy asszisztáltam Vittorio-nak a főzéshez, majd ő elviharzott a dolgára. Én meg jobb híjján olaszt tanultam.
Mikor hazajött megkajáltunk, majd pihiztünk.
Estére elállt az eső, így besétáltunk a városközpontba. Kisétáltunk a hullámtörőn egész a végéig. Szép innen nézve a város, csak az a baj, hogy nem világítják ki rendesen. Illetve leginkább sehogy sem. Csak a normál utcai lámpák fénye van, ami meg elég kevés. Ezért nem is csináltam képeket.
Visszasétáltunk a központba, a városfalon, majd elmentünk vacsorázni a La Vecchia Grotta del Diavolo pizzériába.

Ördögök...



--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2014. 09. 12.
ALGHERO



Reggel jó sokáig aludtunk, majd otthon megreggeliztünk, és elindultunk a tengerpartra. Ahová menni akartunk, oda busszal kellett volna menni. Ki is mentünk a megállóba, csakhogy a busz (ami amúgy óránként jár csak) nem jött. Így végül úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk oda, ahová eddig is mentünk.
Naplementére is itt maradtunk. Nagyon szép volt.





Este aztán nagyjából összepakoltam a cuccaimat.



--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



2014. 09. 13.
ALGHERO


AHO          BLQ         13:05          13:58



Reggel 09:50-re állítottam be az órát, de már előbb felébredtem. Bepakoltam az összes cuccom rendesen a táskába, majd elbúcsúztam Vittorio-tól, és mentem ki a reptérre.
A BLQ-AHO AHO-BLQ járatot mi repüljük, így a kollégáim vittek haza; Gippi, Lavinia, Elisa és Giulia.
Megint szép idő volt, és ezúttal a "jó" oldalra kaptam helyet, így tudtam még pár képet készíteni fentről.
Sajnos az ablakom nagyon koszos volt, de azért látszik, hogy milyen szép a part.








Algheróról még ITT is olvashatsz.


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!