Carnevale di Venezia

A Velencei Karnevál

Velence 

A cölöpökre épült város talán a világ egyik legszebb és leghangulatosabb városa, amely ehhez mérten télen-nyáron tele van emberekkel. A város, lagúnáival együtt a UNESCO Világörökség része, 394-es referencia számmal. Az igazi turistaáradat a Velencei Karnevál idején érkezik, amit minden év februárjában tartanak. A karnevál hamvazószerda előtt két héttel kezdődik és egy nappal hamvazószerda előtt ér véget. A világ számos pontjáról turisták tízezrei érkeznek erre a két hétre. Ekkor egész Velence, de különösen a Szent Márk tér egy hatalmas bálteremmé változik, mindenütt zene szól és fantasztikus jelmezekbe, díszes ruhákba, álarcokba öltöznek a helyiek (és a nem helyiek is) és sétálnak a város szűk kis utcáin.

Velencei Karnevál 

A Velencei Karnevál évszázados hagyományokkal rendelkezik, az első írásos emlékek, melyek a karnevált megemlítik, 1094-ből származnak. A 18. században Casanova idején élte a fénykorát, ekkor nyerte el a "karneválok városa" címet Velence. Ebben az időben a külföldi nemesség is itt szórakozott, egészen 1797-ig a Velencei Köztársaság fennállásáig. Az osztrák uralom alatt a karneváli hagyomány megszakadt és csak 1979-ben éledt újra és teljesedett ki turisztikai látványossággá. Mára a Riói Karnevál után a leghíresebb a világon.

Napjainkban a galambröptetés vagy az Angyalok szárnyalása nevű eseménnyel indul a karneváli hét. A papírból készült madár megjelenik az égbolton a Szent Márk tér felett, egy kábel segítségével eresztik le a harangtoronyból, sűrű konfettizápor kíséretével. Ennek nyomait most, két héttel később is láthattuk a városban mindenfelé, minden tele volt konfettikkel még mindig. A harangtoronyban pedig még mindig ott volt a szerkezet, és a kötelek.

Velencébe vonattal mentünk, egy pénteki napon. Eredetileg szerdán mentünk volna, de a meteorológia esőt jósolt egész napra, így elhalasztottuk az utat. Féltem a péntektől, hogy majd biztosan rengetegen lesznek, és élvezhetetlen lesz a dolog. Már a vonat is teljesen tele volt, egy csomó embernek állnia kellett. És a környező városokból is szálltak fel jelmezbe öltözött emberek, szóval a hangulat már itt elkezdődött a vonaton. A Santa Lucia pályaudvarról aztán hajóval mentünk a Szent Márk térre. A 3 km hosszú Canal Grande a város fő vízi útja.

A Ponte degli Scalzi 1934-ben épült, egy régi vashíd helyére.

 

A csatornát átszelő hidak közül a leghíresebb a Rialto-híd (Ponte Rialto), Velence legrégebbi hídja. Helyén eredetileg fahíd állt, azonban annak a hídnak elég szerencsétlen sorsa volt: kétszer összeomlott, egyszer pedig leégett. A jelenlegi híd 1588-1592 között épült, 1973-1977 között felújították.

A második legrégebbi híd az 1933-ban megnyitott Ponte dell'Accademia. A fahíd egy 1854-ben épült vashíd helyére került. A hídat a Galleria dell'Accademia képtárról nevezték el.

A Palazzo Barbarigo XVI. századi palota, muránói üvegbolt működik benne.

A csatorna melletti számos templom egyike a Santa Maria della Salute templom építése 1631-ben kezdődött, és 1681-ig tartott, a barokk építészet egyik legszebb alkotásának számít.

Ahogy sétáltunk befelé, az utcák tele voltak árusokkal, szebbnél szebb maszkokat árultak. Voltak olcsóbbak, és nagyon drágák is. A drágák mind egyedi darabok, kézzel készültek, papírmaséból.

A híres velencei maszkok

Történetükről az a hír járja, hogy azért készítették őket, hogy a résztvevőket ne lehessen felismerni, így minden társadalmi osztály szabadon, együtt ünnepelhette a farsangot. Négy fajta klasszikus maszk létezik. A legismertebb a hosszú orrú Pestis Doktor maszkja, mely a velencei pestisjárvány idején viselt orvosi védőöltözet emlékét őrzi. Először az 1630. évi velencei pestis idején említi egy bizonyos Lancetta nevű patikus, hogy néhány orvos „különös viseletben” járja a pestises utcákat, hatalmas csőrszerű álarcot viselnek, a fejük búbjáig beöltöztek, kesztyűs kezükben hosszú pálcát hordtak. A Volto jelmez egy sötét színű maszk egy sötét köpennyel kiegészítve. A Columbina fél arcot kitakaró, pálcával tartott álarc, és végül a Bauta, mely az egész arcot eltakarja. Néha teljes családok öltöznek be egymással harmonizáló öltözetbe. Például a Nap, a Hold és a csillagok, vagy Casanova és szeretői stb. Az álarcok és a jelmezek többsége igazi műalkotás, de vannak egyszerűbbek is.

Tovább sétálva már jónéhány jelmezest láttunk az utcákon, és a Dózse-palota falai mellett is. A székesegyház mellett található palota Velencei Köztársaság vezetőjének, a dózsénak a székhelye volt, törvényszék, hivatalok, börtön és kínzókamra is helyet kapott benne. 1923 óta pedig múzeumként működik. Monet is megfestette. A palota helyén korábban több, hasonló rendeltetésű épület állt, a jelenlegi palota 1340-1424 között épült, de már 1419-ben tanácsülést tartottak benne. A Dózse-palota Velence egyik legismertebb, legszebb látványossága, a gótikus építészet egyik leggyönyörűbb példája.

A Szent Márk téren napi kétszer volt egy jelmezverseny, ahonnan a hétvégi döntőbe kvalifikálhattak a jelentkezők. Ez egy kicsit csalódás volt; egyrészt a tolmácsolása angolra és franciára nagyon rossz volt, inkább ne is csinálták volna, másrészt a jelmezesek sem voltak a legjobbak, az utcákon sétálva sokkal szebbeket is láthattunk.

A zsűri

A Szent Márk tér (Piazza San Marco) sokak szerint a világ legszebb tere. Európa legtöbb terével ellentétben itt nem az autók, motorok hangja, hanem az emberi beszéd hangja a domináns. Napóleon "Európa társalgójának" nevezte. Petrarca szerint "nincs párja a Földön". A téren látható a Szent Márk székesegyház (Basilica di San Marco), bejáratával szemben harangtornya (Campanile), a székesegyház mellett óratornya (Torre dell’Orologio). A székesegyház előtti, bronztalapzaton elhelyezkedő zászlórudak a 16. századból származnak. A vízpart melletti két gránitoszlop, egyik tetején Velence oroszlánjával, másikon Szent Teodorral, a 13. század közepe óta állnak itt. A tér híres műemléke még a Dózse-palota (Palazzo Ducale). A rengeteg turista mellett sok galambbal és sirályokkal is osztozni kell a karneváli forgatag csodálata közben.

Az eredetileg a IX-XII. század között épített, 1511-1514 között újjáépített, 1902-ben leomlott, ennek következtében teljesen megsemmisült, majd 1902-1912 között az eredeti formájában helyreállított Campanile a székesegyház harangtornya. A 98,6 m magas harangtoronyból csodálatos, 360°-os kilátás nyílik Velencére és a tengerre.

A Szent Márk tér keleti részén fekvő Basilica di San Marco (Szent Márk székesegyház) építése 1063-ban kezdődött, és 1094-ben szentelték fel. Azóta viszont többször, minden évszázadban végeztek felújítási, átépítési, bővítési munkálatokat, még 1877-ben is, így a bizánci stílusban épített templomon minden kor rajta hagyta a nyomát. Ez volt a Velencei Köztársaság legjelentősebb, reprezentatív épülete, a legfontosabb találkozó- és imahely, így a város mindig a legjelentősebb művészekre bízta a díszítési, állagmegóvási munkálatok felügyeletét.

A katedrális óratornya (Szent Márk óratorony / Torre dell'Orologio) 1496-ban épült, és legutóbb 1998-2006 között újították fel.

A Piazza San Marco-n munka közben megnézhettünk pár kézművest, szabót, asztalost, cipészt.

És itt volt kiállítva Júlia, Velence Királynője, egy gondola, a Giulia, the Queen of Venice, amit esküvőkre lehet kibérelni.

Egy másik jó hely a fotózásra a Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri) volt. Ez Velence talán leghíresebb hídja, amely a Dózse-palotát és a régi börtönt köti össze, 1600-ban épült. Megtekinteni belülről a Dózse-palota túra keretében lehet. A Sóhajok hídja elnevezést Lord Byronnak köszönhetjük. Úgy vélte, a Dózse-palotában elítélt rabok a Sóhajok hídján vethettek egy utolsó pillantást a városra, mielőtt, egy mély sóhaj után végleg elnyelte őket a börtön. A hídhoz rengeteg rémtörténet kapcsolódik, pl. a hídon lévő csapóajtóról, melynek kinyitása után a rabokat elnyerte a csatorna. A valóságban ugyanakkor a velencei börtönben a kor leghumánusabb börtönviszonyai között raboskodhattak az elítéltek, és Velencében szüntették meg a kínzásokat először a világon, 1660-ban.

A Canal Grande-n sétálgattunk tovább.

Sétálgattunk mi is a város szűk utcácskáin a Castello negyedben.

Elsőnek az Arzenálhoz (Arsenale) mentünk, ami Velence saját hajóépítő- és fegyverkészítő együttese volt. Jelenleg az olasz állam tulajdona. Ez volt felelős Velence haditengerészeti ellátásáért a második évezred közepén. Az Arzenál az egyik legelső nagyméretű ipari üzem volt a történelem folyamán, melynek építése 1104 körül kezdődött. Európa legnagyobb ipari komplexuma volt az ipari forradalom előtt, 45 hektár területen, azaz Velence mintegy 50%-án. A 3,2 km hosszú gáttal körülvett Arzenálban a munkások és hajóépítők folyamatosan építették a hajókat, amik a város kikötőjéből hajóztak ki később. Magas falak és őrök egyaránt védték a nyilvánosság elől. Minden hajóalkatrésznek és egyéb gyártott termékek alkatrészeinek külön gyártási helye volt az Arzenálon belül, mint a lőszereknek, köteleknek, stb. Ezeket az alkatrészeket összeszerelve egy hajó elkészítése mindössze egy napig tartott. A hajógyárnak külön fenntartott erdő állt rendelkezésére a Montello-dombon, ami teljes mértékben ellátta az Arzenál faszükségletét.
Az Arzenál gyártotta a legtöbb tengeri kereskedőhajót, biztosítva ezzel a város jóllétét és befolyását, ami egészen a köztársaság bukásáig tartott, mikor Napóleon seregei meghódították a területet 1797-ben.

Porta Magna

Még mindig a Castello negyedben bóklásztunk, mikor a Campo San Francesco della Vigna téren megláttuk a Szent Ferenc templomot (Chiesa di San Francesco della Vigna).

A templomot a kapucinusok vagy a minoriták emeltették az elhagyatott környékre a 13. század második felében, a hozzá tartozó kolostorral együtt.
A mai épület 1534-ben Jacopo Sansovino tervei alapján készült, harmonikus homlokzata 1564-1572-ből Andrea Palladio munkája.

A templomban láthatjuk Türoszi Szent Krisztina testét. (Türosz Libanon kikötővárosa.) Krisztina a III. században élt, gazdag család lánya volt, apja volt Türosz kormányzója. A lány már 11 éves korára nagyon szép volt, érkeztek is a kérők, de apja azt akarta, hogy a lánya pogány papnő legyen. Egy külön szobába zárta a lányát, ami tele volt arany és ezüst szobrokkal, és megparancsolta neki, hogy ezeknek tömjént gyújtson. Ő a magányában azonban azon kezdett gondolkodni, hogy ki hozhatta létre ezt a gyönyörű világot. A szobrok semmiképp sem, hisz azokat is ember készítette. Elkezdett imádkozni a számára ismeretlen istenhez, és kérte őt, hogy fedje fel magát. Imádkozott és böjtölt. Megjelent neki egy angyal és megmutatta neki a hitet Krisztusban. Az angyal Krisztinát Krisztus menyasszonyának nevezte, és elmondta neki, hogy sokat fog szenvedni hitéért. Krisztina ekkor összetörte a szobrokat és kidobálta őket az ablakon. Mikor apja meglátogatta, kérdőre vonta, hogy hol vannak a szobrok. A lány nem válaszolt. Az apa kifaggatta a szolgákat, akik bevallották neki, hogy mi történt. Az apa dühében megpofozta a lányt, aki egy darabig csöndben tűrte, majd bevallotta, hogy megtalálta az igaz istent és ő maga törte össze a bálványokat. Az apa a szolgákat, akik a lányának segítettek, megölett, lányát börtönbe záratta. Az anyja, mikor megtudta, hogy mi történt, sírva kérte Krisztinát, hogy hagyjon fel a hitével. Krisztina azonban hajthatatlan volt. Ekkor kezdődtek Krisztina kínzásai; apja vaskerékhez köttette, ami alatt égett a tűz, és forgott a kerék. Teste minden oldalról megperzselődött. Később nyakára követ kötöttek és a tengerbe dobták. Ezekből mind csodálatos módon megmenekült a korábban látott angyal segítségével. Mikor a tengerből is előkerült, megjelent apja előtt, aki úgy döntött, hogy másnap reggel kivégezteti a lányt. Az éjszaka folyamán azonban meghalt. De ezzel még mindig nem értek véget Krisztina szenvedései, mert apja utóda folytatta őket. Megint börtönbe dobták. Majd 5 napra vörösen izzó kemencébe zárták, de onnan is épen került ki. A sok csoda láttán több százan tértek meg ez idő alatt. Krisztinát végül karddal végezték ki.

Földi maradványai is rengeteget „szenvedtek”, mire ebbe a templomba értek.

A gótikus kolostorkomplexum három kerengőjével egyedülálló a város e negyedében, ahol viszonylag egyszerű emberek éltek.

A San Francesco della Vigna könyvtára különösen értékes kincseket rejt, székhelye a konvent épületében foglal helyet. Már 1260-ban Velence irodalmi központjaként ismerték. Első hivatalosan dokumentált említése 1437. augusztus 2-i keltezésű, IV. Jenő pápa rendeletéhez kötődik. Andrea Bragantin és Girolamo Badoer a 14. században többször adományozott a könyvtár támogatásához pénzösszegeket. A napóleoni háborúk idején a könyvtár is áldozatául esett a francia sereg pusztításainak. 1877-ben renoválták - a szerzetesek és kívülállók adományainak köszönhetően. Anyaga Velence irodalmi örökségének részét képezi, 58 000 katalogizált alkotással illetve 6 600 antik könyvvel rendelkezik.

Az alkalomhoz néhány szimbolikusnak számító sütemény is tartozik. Klasszikus karneváli falat a Frittella, egy mazsolából és lisztből készült, olajban sült párnácska, mely krémmel van megtöltve. A másik specialitás Galani (angyalszárny) pedig egy porhanyós, mázzal bevont péksütemény. Mi az előbbit kóstoltuk meg, és annyira finom volt, hogy muszáj volt repetázni belőle. :-)

Innen a Rialtó-hídig sétáltunk vissza, és ott szálltunk újra hajóra, hogy a Santa Lucia vasútállomásra menjünk.

Helye: Velence, Szent Márk tér és a környező utcák

Időpont: hamvazószerda előtt két héttel kezdődik és egy nappal hamvazószerda előtt ér véget

Hivatalos honlap: http://www.carnevale.venezia.it/

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

  

LINKEK: 

Velence: https://hu.wikipedia.org/wiki/Velence_(Olaszorsz%C3%A1g)

Velencei Karnevál: https://hu.wikipedia.org/wiki/Velencei_karnev%C3%A1l
A Velencei Karnevál hivatalos honlapja: http://www.carnevale.venezia.it/
Arzenál: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arzen%C3%A1l
Szent Ferenc templom és kolostor: https://hu.wikipedia.org/wiki/San_Francesco_della_Vigna_(Velence)
Szent Krisztina élete: http://www.antiochian.org/node/19011



(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é.)