2017. október 12., csütörtök

Selce - egy hét a horvát tengerparton (Szerző: Marosi Katalin)




2017. október. Az e havi vendég bejegyzést Marosi Katalinnak, az Olvass velem! blog írójának köszönhetjük. Katalin '97 novemberében egy hétfői napon látta meg a világot a fővárosban. 2010-ben dőlt el valójában a sorsa, ami az óta is jellemzi az életét, írni kezdett. Mióta létezik, már rengeteg helyen járt, és szinte minden életélményből van mit merítenie, és az ez alapján kialakult képet később -többnyire egy fiktív világban- a blogjában olvasói elé tárja. Nézzetek be hozzá is!

 

Selce - egy hét a horvát tengerparton

 
 Idén augusztusra Horvátországot választottuk a pihenésünk színhelyéül, és igyekeztünk egy az országunkhoz viszonylag legközelebbi tengerpartot megcélozni, így esett a választásunk Selcére. Hogy a költségvetés se legyen egetverően magas, a Hotel Slaven egyik pavillon-szobáját választottuk ki, gondolván, gyönyörű lesz, kilátás a tengerpartra, ígérte a szöveg. Nos, ez volt belőle az, ami igazán szemet gyönyörködtető volt, a többi meglepő élmény, amikor elfoglaltuk a szállást. Ugyanis mi minden szobát a hotel pompájával azonosítottunk gondolatban, de a mi kis átmeneti otthonunkba belépve kicsit ledöbbentünk. Hogy mennyire szűkös, és mennyire megbánhatjuk, hogy hoztunk ételt magunkkal, mert az a hűtő hiányában meg fog romlani. De úgy döntöttem, hogy ezzel a kis hellyel is hamar meg lehet barátkozni, hiszen ha kiállok az erkélyre, és látom a hullámzó tengert, az mindent képes feledtetni.
 



 Szállásokról még annyit, hogy az indulás hajnalán vettük észre, hogy eggyel kevesebb éjszakára foglaltunk szállást, mint terveztük, így gyorsan foglaltunk még egy éjszakára újabb szobát, csak azt éppen már Novi Vinodolskiba, ami nincs olyan messze Selcétől. Itt maga a tökély volt, minden csodaszép, fantasztikusan felszerelt szoba, igazi álom. Csak éppen a tengerpart volt vacak, nagy kövekkel, sziklákkal, és furcsa kiskígyó-szerű állatokkal a kövek között. Csak a szélében mertem tapicskolni, a többi időt meg egy szimpatikus sziklán olvasva töltöttem, míg el nem kergetett onnan egy ijesztő bogár. Ezért inkább vacsizni meg fürödni aznap este és a visszaindulás napján délelőtt is visszaautóztunk Selcére. Ott a homokos, illetve csak néhol apró-kavicsos tengerpartot egyszerűen imádtuk.
 


 A szálláson egyébként (Slaven) kaptunk finom reggelit, és vacsorát is, ez utóbbi már különlegesebb volt, de azért mindig találtam benne olyat, amit bátran kóstoltam meg. A sütik meg minden esetben nagyon finomak voltak, érdemes volt várni kicsit a vacsi végén, és többfélét is megkóstolni. Vacsora után mindig a fagyis felé vettük az irányt, és mindig ugyanarra a helyre mentünk, mert egyrészt finom is volt, másrészt pedig ott volt egy kedves eladó, aki a barátunk lett a hét alatt, és lehetett bármilyen napszak, amikor meglátott minket, már messziről köszönt. És mindig kaptunk tőle plusz fagyigombócot ajándékba, illetve öntetet is. Igazi fagyizsonglőr volt, elképesztő mutatványokat hajtott végre, a kicsiknek pedig manót formázott a gombócokból és tölcsérekből. A barátságunk egyébként úgy kezdődött, hogy nem jutott eszembe angolul, amikor kértünk, az, hogy „sétálókehely”, és automatikusan azt mondtam helyette kis gondolkodás után, hogy pohár… és megértette, mondta, hogy áh, pohárka? Azonnal tudta, hogy magyarok vagyunk, és örült is ennek nagyon.
 


 Párom sokat sétált, míg én fürödtem, így felfedezte a nem messze levő Crikvenicát, és azt a csodálatos (talán) görög-keleti stílusú templomot, amit én fürdőzés közben kiszúrtam. Így egyik késő este, vacsora és fagyizás után átsétáltunk. Nagyon meghitt volt ülni előtte a padon, mert akkor már szinte senki nem járt arra. Aki még esetleg ébren volt, az a kikötőben megrendezett vigasságon múlatta az idejét. Itt később mi is szétnéztünk, és ami nekem szenzációs volt, az az igazi hajós bácsi, aki ott kötögette a hálót, javítgatta, és kitette megtekintésre a mindennapi használati tárgyait a halászhajójából.
 
A Szent Antal-templom


 Az egyik napot pedig arra áldoztuk, hogy elautóztunk a Plitvicei Nemzeti Parkhoz, és az egyik túraútvonalat végigjártuk. Én már jártam ott azelőtt is, és most is lenyűgözött a magára hagyott természet, ami a saját szent eszközei által alkot napról napra újabb csodákat. Korábban és most is megihletett. Volt egyébként ezen a túraútvonalon egy rövid hajókázás is, és a célból a kezdőponthoz a Nemzeti Park busza szállított vissza, ami megint egy külön élmény.
 


 A gyakorlati részhez még annyit hozzátennék, hogy azzal vigyázzatok, mennyi pénzt váltotok be, ha Horvátországba utaztok, mert szerintem a Kuna nagyon értéktelen. Én harmincezer forintot váltottam be, ebből több, mint hatszáz kuna született, ebből száz ment bele a benzinbe (sokkal több a benzin, de én ennyivel szálltam be), száz az új szállásunk egy éjszakájába, a maradék négyszáz valamennyi pedig ripsz-ropsz elment, szerintem simán egy nap alatt is észrevétlenül elkölthető. Értem ezt úgy, hogy bementünk egy nagy bevásárló központba, és az egyetlen általunk is ismert víz, a Jana, egy palackkal került 125 kunába… Egy fagyizás két főre kb. 50 kuna, egy pizza minimum 75 kuna, és így tovább. Szuvenírt alig tudtam venni, hűtőmágnest hoztam, aminek darabja 15-20-25, valahol 30 kuna is lehet. Kinéztem magamnak egy kendőt, amit végül nem hoztam el, mert 250 kuna lett volna az ára. Szóval, készüljetek fel ilyen téren, ha az Adriára vágyik a szívetek. De egyébként gyönyörű, és érdemes egyszer ellátogatni.


 
 
A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!



A következő vendégíró novemberben
Waga Katalin, az Our Life, Our Travel blog (egyik) írója lesz. Ő lengyel párjával Finnországban él, és elég sokat utazott az elmúlt években, főleg DK-Ázsiában és Brazíliában. Kis csapatuk egy új taggal bővült kb. fél éve, ugyanis megszületett kisfiuk! Bebizonyítják, hogy bár gyermekkel (különösen egy ilyen picivel) kihívás az utazás, de korántsem lehetetlen! Nézzetek be hozzájuk is, jó olvasást!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése