Francia Riviéra
Francia Riviéra
Côte d'Azur
A Francia Riviéra vagy Azúr-part (franciául Côte d'Azur) a Földközi-tenger partvidékének Marseille-től Mentonig terjedő szakasza, beleértve a Monacói Hercegséget is. Provence-Alpes-Côte d'Azur régió része, hosszúsága kb. 120 km. A „Côte d'Azur” elnevezés Stéphen Liégeard francia író 1887-ben megjelent La Côte d'Azur című könyvétől származik, amelyben Provence és Liguria partjain, pontosabban Marseille-től Genováig tett útját írja le.Cannes
Cannes-t a Côte d'Azur csillagának nevezik. Világhírű üdülőhely, az éves cannes-i nemzetközi filmfesztivál otthona, mely mintegy két évszázada látja vendégül a híres filmcsillagokat.Cannes a XIX. század elejéig egy szegény, földművelésből és halászatból élő település volt. Egy véletlennek köszönhetően lett belőle világhírű földközi-tengeri üdülőhely. 1834 telén Henry Peter Brougham, Anglia főkancellárja úgy döntött, hogy elviszi lányát egy olaszországi utazásra, ám a francia határt kolerajárvány miatt lezáratta a piemonti király, így az oda tartó lordnak vissza kellett fordulnia. Útközben Grasse felé rájuk esteledett, így kénytelenek voltak egy cannes-i fogadóban megszállni. A lordnak annyira megtetszett a környék hangulata, hogy építtetett itt magának egy villát. Az angol és a francia arisztokrácia is követte a példáját, majd a XIX. század közepétől az orosz előkelőségek is.
Cannes 2021-ben bekerült az UNESCO Kreatív Városok Hálózatába, filmművészet kategóriában. A várost a kreatív iparágak, különösen az audiovizuális ágazat fejlődésének egyik legfontosabb helyszíneként ismerik el. Cannes a nemzetközi filmfesztivál mellett számos érdekes látnivalót kínál.
Bővebben Cannes-ról >> ITT << olvashatsz.
VIDEÓ!!!
Nice
Nizza
A várost a Francia Riviéra fővárosának nevezik. Nizza, „a Riviéra téli üdülője” 2021-ben UNESCO világörökségi címet szerzett.Nizza enyhe klímája és a tengerhez való közelsége a XVIII. század közepétől vonzotta az angol arisztokratákat és felső-középosztálybelieket, hogy itt töltsék a telet. 1832-ben a településen -ami ekkor a Szárd Királyság része volt,- elfogadtak egy városrendezési tervet, mely a várost még vonzóbbá tenné a külföldi látogatók részére. A következő száz évben főleg Oroszországból érkeztek vendégek a téli időszakra, mely újabb építkezési hullámot indított el. Nizza terjeszkedni kezdett a középkori városrész melletti területeken is. A folyamat egy jellegzetes városképet eredményezett, ami hozzájárult Nizza kozmopolita jellegéhez.
Nizza jelképe a Promenade des Anglais (Angolok sétánya). Ez a 7 km hosszú út a Côte d'Azur repülőtérnél kezdődik és egészen a Quai des États-Unis-ig (Amerikai Egyesült Államok mólója) húzódik a Földközi-tenger partján. A nemzetközi turizmus kezdeteihez kötődő történelme a neves szállodákkal szegélyezett sétányt a világ egyik leghíresebb sugárútjává teszi.
Bővebben Nizzáról >> ITT << olvashatsz.
Carnaval de Nice
Nizzai karnevál
A nizzai karnevál Franciaország első számú nemzetközi karneválja (Premier Carnaval de France à Caractère International), a Côte d'Azur legfontosabb téli rendezvénye.A karnevál témája évente változik, és ezt mutatja be a 15-20 kocsiból és 150 óriás bábból álló menet. Mindegyik kocsit kb. 3000 friss virággal díszítik! A virágok között a mimóza, gerbera, liliom, rózsa, szegfű dominál. A kocsikon sok ember van, akik 80 000-100 000 szál virágot dobálnak szét a lelkes közönségnek. A felhasznált virágok 80%-át helyben termesztik. Az utcákon 1000 táncos és művész ad műsort a világ minden tájáról.
A 2025-ös téma a Roi des Océans (Az óceánok királya) volt.
Bővebben a nizzai karneválról >> ITT << olvashatsz.
VIDEÓ!!!
Èze
Èze a Côte d’Azur meredek szikláin fekvő 120 falu (les villages perchés) egyike. Az ilyen erődített falvak a szikla tetejére épültek a középkorban, és kiváló kilátást biztosítottak a környékre. Egyedülálló, bájos, autentikus hangulatú falvak ezek, szűk kis utcákkal, lélegzetelállító panorámával, helyi kézműves termékekkel és igazi provence-i hangulattal.Èze két részből áll. A modern város közvetlenül a Francia Riviéra mentén fekszik (Èze bord-de-Mer), a középkori falu (Èze-Village), mint egy főnixfészek, szűk, kanyargós utcácskáival pedig a hegytetőn terül el. A keskeny utcák, girbegurba sikátorok meredek lépcsősorai és a terméskőből épült, kúszónövényekkel befuttatott falak egyedi hangulatot varázsolnak.
Bővebben Èze-ről >> ITT << olvashatsz.
Parfumerie Galimard
Galimard parfümház
A Franciaország szellemi kulturális örökségeként elismert „savoir-faire”, a parfümök fejlesztésével és létrehozásával kapcsolatos know-how Grasse régió történelmi kincse, melyet az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségévé nyilvánított.A parfümházat 1747-ben alapította Jean de Galimard, Seranon grófja, a „Kesztyűkészítők és Parfümkészítők” céhének tagja. XV. Lajos francia király udvarát látta el olívaolajjal, pomádékkal és parfümökkel, amelyeknek ő találta fel az első receptúráit.
Èze településen több parfümház is található (Galimard, Fragonard, Molinard). A festői Èze középkori falucska főterén található Galimard illatműhelyet 2007-ben nyitották meg.
A parfümház bájos kis múzeumában egy vezetett túrán meséltek nekünk a parfümgyártás történetéről, miközben a szépséges antik parfümös üvegcsék mellett a kivonatolás eszközeit is megtekinthettük.
Bővebben Galimard parfümházról >> ITT << olvashatsz.
Monaco
A Monacói Hercegség az európai mini államok egyike, egy önálló és független városállam, Vatikán után a világ második legkisebb országa. A Földközi-tenger partján, a mediterrán Alpokban, a francia-olasz határ közelében fekszik, a szárazföldön csak Franciaország öleli körül.Monaco-Ville (Le Rocher), azaz Monaco város (A szikla) az ország legrégebbi városrésze, tulajdonképpen az óváros, mely egy hatalmas szikla tetejére épült. Rendkívül jól megőrizte középkori karakterét.
A Monte-Carlo negyed Monaco legemblematikusabb városrésze. Itt világ egyik leghíresebb kaszinója, a Casino de Monte-Carlo, valamint a Forma-1-es pálya egy része és néhány gyönyörű kert.
Ahhoz képest, hogy a városállam milyen picike, nagyon sok látnivalóval büszkélkedhet.
Bővebben Monacóról >> ITT << olvashatsz.
Menton
Menton „Franciaország gyöngyszeme”, ahol az Alpok és a tenger találkozik, és ahol a citromfák egész évben virágoznak. Az olasz határ közelében fekvő, napfényben úszó városka pasztellszínű házakkal, buja kertekkel és Riviéra-hangulattal varázsolja el a látogatókat.Menton, „Európa citromfővárosa” a Ligur-tenger partján, az olasz-francia határon helyezkedik el.
Bővebben Menton-ról >> ITT << olvashatsz.
Fête du Citron®
Citromfesztivál
Menton híres az évente megrendezett citromfesztiváljáról, ahol több mint 140 tonna citrusféléből óriási nagy szobrokat építenek!1934 óta, február második felében a Mentoni Idegenforgalmi Hivatal rendezi meg a nemzetközi hírű Fête du Citron®-t, a Citromünnepet. A Mentoni Karnevál néven is ismert hagyományos esemény Menton aranygyümölcsét, a citromtermést ünnepli. A fesztiválon minden évben több százezer ember vesz részt, hogy egy évente megújuló témával ünnepeljen. Ez egy színben és ízekben bővelkedő esemény!
A Fête du Citron®-t a francia kulturális minisztérium is elismerte, és 2019-ben felvették Franciaország szellemi kulturális örökségének jegyzékébe.
A 2025-ös a 91. fesztivál volt, melynek témája a Voyage(s) dans les étoiles (Utazás(ok) a csillagokhoz) volt.
Bővebben a mentoni Citromfesztiválról >> ITT << olvashatsz.
VIDEÓ!!!
Gasztronómia
A Francia Riviéra gazdag és változatos gasztronómiája a mediterrán és a provence-i hagyományokra épül. A tenger gyümölcseiről, a friss helyi termékekről és Menton a citrusfélékről híres.Cours Saleya
Nizza piaca, a Cours Saleya a Promenade des Anglais keleti végében, a Quai des États-Unis szomszédságában található. Nizza szabadtéri virág- és zöldség-gyümölcs piacát Franciaország egyik legjobb piacának tartják. Itt helyi sajtkülönlegességek, baguette és péksütemények, húsáruk és különféle olajok, fűszerek is kaphatók. A piac színes csíkos napellenzős, egyedi hangulatú standjai miatt akkor is megéri ellátogatni ide, ha nem szeretnénk vásárolni.Socca
A socca egy csicseriborsóból készült, lapos, kenyérre emlékeztető rágcsálnivaló. A piacon egy speciálisan ennek a sütésére készített fatüzelésű kályha-szerűségen készítik.Bugnes
A Bugnes délkelet-Franciaországból származó, fánkszerű sütemény, melyet hagyományosan húshagyó kedden (Mardi Gras) fogyasztottak. Ezt a süteményt közvetlenül a nagyböjt előtt készítették, hogy az olajat (mely a nagyböjtben tiltva volt) elhasználják. Ma már a teljes farsangi időszakban készítik, illetve kapható a pékségekben.Oreillettes
Az Oreillettes szintén farsangi édesség. Provence-ban nevezik merveille-nek is. Ez egy vékony, ropogós tésztájú, hosszában vágott fánk. Az Oreillette-et általában porcukorral megszórva fogyasztják. Gyakran narancsvirággal ízesítik.Citron de Menton
A mentoni citromot ovális alakja, illata, enyhe savassága, héjának vastagsága és az évszaktól függően változó színe különbözteti meg a többi fajtától. Kezdetben halványsárga, éretten pedig élénksárgává válik. Az elmúlt generációk hagyományos módszerei szerint a citromot kézzel szedik, és semmilyen vegyszeres kezelésnek nem vetik alá, és nem vonják be viasszal sem. Éves termelése jelenleg 100 és 120 tonna között van. A nagyon ritka citromnak, mely akár közvetlenül a fáról is fogyasztható, teljesen más az íze és az állaga, mint a máshol megtalálható citromoké.Ez az aranyszínű gyümölcs 2015 óta rendelkezik az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ). Ez az egyetlen francia citrom, amely elnyerte ezt a kiválósági címet!
Cím: Franciaország
Telefon: +33 (0)4 93 37 78 78
Hivatalos honlap (FR, EN, IT, DE): https://cotedazurfrance.fr/
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!
Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, a blog youtube csatornáján vagy a TikTokon, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!
LINKEK
Francia Riviéra MAGYARul: Francia Riviéra – Wikipédia
Côte d'Azur (Francia Riviéra) FRANCIAul: Côte d'Azur — Wikipédia
Franciaország UNESCO világörökségi helyszínei MAGYARul: Franciaország világörökségi helyszínei – Wikipédia
Cannes MAGYARul: Cannes – Wikipédia
Nizza MAGYARul: Nizza – Wikipédia
Èze MAGYARul: Èze – Wikipédia
Monaco MAGYARul: Monaco – Wikipédia
Menton MAGYARul: Menton – Wikipédia
Csodálatos helyek lehetnek a képek alapján 😍
VálaszTörlésNagyon érdekes, klassz bejegyzés született.
VálaszTörlésEszméletlen és csodalatos hely lehet. Azok a fotók, a kaják, nyammi. A citromfesztivál magyon felkeltette az érdeklődésem, remélem egyszer lesz szerencsém látni. Köszi a posztot, szuper lett, mint mindig.
VálaszTörlésNagyon jó poszt lett, a képek alapján a hangulat is nagyon jó lehetett 😊 Csodálatos helyeken jársz, de tényleg ☺️
VálaszTörlésEz valami elképesztően csodálatos hely. Mindegyik tükrözi a a hely hangulatát, amit köszi, hogy megosztottál velünk.
VálaszTörlésSzuper bejegyzés, mint mindig. Gyönyörű hely
VálaszTörlésAnnyira szuper élményben volt megint részed :)
VálaszTörlésMindig csodaszép helyeket mutatsz be nekünk, elképesztő ez a hely is! 😍 Élőben még csodásabb lehet.
VálaszTörlés