2016. augusztus 3., szerda

Balatoni nyár - Balatongyörök


 

Igazából csak pár órácskát töltöttünk itt útban hazafelé… de az épp elég volt ahhoz, hogy felidézze a régi balatoni nyarak emlékét. Eddig nem is tudtam, hogy ennyire hiányzik. A barátnőmhöz ugrottunk be, és elmentünk sétálni egyet ebben a Balaton-parti kis faluban.
Forró nyári nap volt, így minden adott volt a nosztalgiázáshoz.

Balatongyörök a Balaton északi partján, Zala megyében, a Keszthelyi-fennsík tövében fekvő község, a 71-es főút mellett.

A település helyén már az újkőkorszakban laktak. A rézkorból fejsze maradt fenn itt. A római korban kisebb telep működött a mai Szépkilátó környékén, ahol egy fürdő maradványai is láthatóak. A keleti gótok leszármazottjaiból álló keresztények a kora középkorban először a római romokra építkeztek, majd a település központja nyugatra tolódott. Első írásos említése 1121-ből való. Nevét valószínűleg Szigliget urának, II. Atyusz bánnak Gyürk nevű fiáról kapta.

A török időkben viszonylag kevés veszteség érte, mivel a Szent Mihály-dombon álló Meszes Györk vár megvédte. 1732-ben Festetics Kristóf kapja meg birtoknak, majd a 18. század végére komoly településsé sarjadt.

A nagy ütemű fejlődése azonban csak a két világháború között indult meg, hajóállomás, strand és önálló plébánia épült. Ekkor épült ki a villasor, illetve a Belügyminisztérium üdülője is, a mai Kastély Szálló. 1990-ben a település megkapta az Európafalu Prix d'Honeur tiszteletdíját.

Balatongyörök a legvirágosabb település Európában, Bristolban ARANY minősítést kaptak.

Balatoni hangulat: régi (1835) nádtetős ház
 
Balatongyörök római katolikus templomát (Szent Mihály templom) 1715-ben, Szent Mihály arkangyal tiszteletére építették. 1745-ben újjáépítették. Később, a 19. század első felében (1831-1833 között) klasszicista stílusban a korábbi templom falait felhasználva került újjáépítésre. A műemlék templom tornya 21 méter magas, két harang található benne.

Az egyhajós templom épületét 2001-ben felújították. Nyugati homlokzati tornyú, szabadon álló templom. Kapuja zárókődíszes, évszám olvasható rajta. A köténydísz és a kapukeret között Krisztusfej található. Ugyancsak évszámok találhatók a torony középső szintjén is. Vélhetőleg ezek az építés kezdetét és végét jelzik.

Festett üvegablakai vannak, berendezése jellemzően 19. századi. Orgonája 1900 körüli. A templom kertjében 19. századi kézi faragású sírkövek találhatóak, valamint egy 1848-as kőkereszt.

Szent Mihály templom

Szent Mihály templom
(Balatongyörök a legvirágosabb település Európában)
 
Simándy József Kossuth-díjas operaénekes a község díszpolgára (2006. július 30.). Balatongyörökön a Petőfi utcában házat, Becehegyen szőlőbirtokot vásárolt magának. A községet második otthonának tekintette. A világhírű tenorista halálának első évfordulója alkalmából Balatongyörökön Baráti Társaság alakult 1997-ben, hogy ápolják a felejthetetlen művész emlékét. Azóta minden év augusztusában Simándy József-emlékestre kerül sor a községben.

Simándy József szobra
 
De nincs nyár a Balaton, a strand és lángos nélkül!!! :-)

Badacsonyi panorámás strand

Badacsonyi panorámás strand



Néhány agresszív hattyú és békés kacsa


És egy vízisikló is

Kis kócsag



A kis kócsag kicsit éhes volt

Még egy halacska

és még egy... már csúszik lefelé

már nem győzzük számolni

LÁNGOS!!! Tejfölösen, sajttal és fokhagymával :-)

 

 
Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, és megosztjuk a tapasztalatainkat!



LINKEK:
 
 
Balatongyörök MAGYARul: www.balatongyorok.hu
Balatongyörök Szent Mihály templom MAGYARul: http://balatongyorok.hu/programok/templomok-es-kapolnak



(A bejegyzésben szereplő képeket Laurent készítette.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!