2018. július 12., csütörtök

6 dolog, amit a (társ)albérletben tanultam (Szerző: Szabó Elvira)




Közkívánatra 2018-ban is folytatódik a vendégírói sorozat, bár egy kicsit másképp. :-) Az idei téma az otthon/szülőföld/haza. A júliusi vendégíró Szabó Elvira, a Vargabetűk blog írója. Őt már ismeritek, hisz tavaly decemberben is írt már, akkor az Iguazú-vízesést mutatta meg nekünk. Blogját azoknak ajánlja, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra. 



6 dolog, amit a (társ)albérletben tanultam


Az otthon, ami a Mindenütt jóóó blog idei témája a vendégposztírók számára, egészen mély kérdéseket vetett fel bennem: van egyáltalán otthonom? Jó pár éve élek már albérletben Budapesten, korábban több évig társalbérletekben laktam.
Tisztában vagyok vele, hogy a világ számos nagyvárosában elszálltak a bérleti díjak, és albérletben élni sokak számára nyűg és kényszerűség, ám én azt tapasztaltam, hogy az albérleti közösségek pozitív hatással voltak a személyiségemre és általában véve a világhoz való hozzáállásomra. Tisztában vagyok azzal is, hogy a világ számos városában kész rémálom albérlethez jutni, hogy hihetetlen gyorsasággal kell lecsapni, ha megtaláltuk a számunkra elfogadhatót, és nagyon gyorsan és nagyon kevés információból kell felmérni, hogy melyik lakás a számunkra megfelelő – lám, lám, máris két olyan kvalitás, aminek kialakításában segítségemre volt az albérletezés… Ha már úgy alakult, hogy nagy tapasztalatra tettem szert albérletben élés terén – az ilyesmi nyilván szükségszerűség is –, az alábbiakban olyan készségekről, szokásokról, általam pozitívnak tartott tulajdonságokról írok, amiket az albérletben, vagy épp kifejezetten a társalbérletben sajátítottam el többé-kevésbé.

Első albérletem az Andrássy út 1. szám alatt álló épületben volt,
a szobák ablakai a Paulay Ede utcára néztek


1. Kapcsolatot teremteni és összebarátkozni idegenekkel

Életutunk során nagyon sokszor kerülünk új közösségbe: iskolában, munkahelyen, lakóközösségben. Minden egyes albérleti lakóközösséggel (sőt: már előtte is minden egyes kollégiumi szobával, ahova beköltöztem), gyakoroltam azt, hogy mit mutatok meg magamból vadidegeneknek először, hogyan teremtek kapcsolatot, hogyan indítok el egy beszélgetést, megismerkedési folyamatot.

Az is természetessé vált, hogy egy új ismeretség kapcsán ne azt nézzem először, hogy mit kritizálhatók az illetőn (az ilyesmi nagyon káros egy emberi kapcsolatra) – az albérleti közösségek abban is sokat segítettek, hogy fejlődjek az ítélkezésmentesség terén. Mondhatni, a gyakorlatban is megtapasztaltam, milyen sokfélék és sokszínűek az emberek, és megtanultam, hogy felesleges azon igyekeznem, hogy másokat a saját képemre, a saját igényeim szerint formáljak – az ilyesmi ugyanis lehetetlen.

Erzsébetvárosban egy olyan házban laktam,
ami többször elnyerte az „Erzsébetváros legszebb belső kertje” címet.
Méltán…

Azt gondolom, hogy teljesen máshogy kezdeményezek beszélgetést, teljesen más a fellépésem, mint ha kihagytam volna ezeket a tapasztalatokat. Introvertált ember lévén, azt hiszem, félszeg és bátortalan lennék társas helyzetekben e nélkül. Annak, hogy fejlődött a kapcsolatteremtési készségem, mind a karrierépítés, mint az utazásaim során nagy hasznát vettem.


2. Minimalizmus a tárgyakkal kapcsolatban

Kollégista koromban azt vallottam, hogy egy igazi nő 20 pár cipőnél kezdődik… és tényleg képes voltam ennyi cipőt tárolni a kollégiumi szekrényemben! (Meg még mindenfélét… Hihetetlen, mi minden elfért benne! Lehet, akkor tanultam meg kis helyen is elférni a cuccaimmal?) Aztán később, amikor rendszeresen költöztem újabb albérletbe – illetve a hosszabb-rövidebb utazásaim és külföldi tartózkodásaim is megerősítettek ebben –, rájöttem, hogy nincs szükségem ennyi cipőre, sőt egy csomó más tárgyra sem. Felismertem, hogy sok felesleges holmit cipelek magammal. Elkezdtem odafigyelni rá, hogy rendszeresen lomtalanítsak, és eladományozzam, amire már nincs szükségem, vagy leselejtezzem azt, ami tönkrement (még ha egyébként becses darab is volt számomra). Az emlékeket kell őrizni, nem a tárgyakat. Még most is jóval több holmim – és ruhám –  van annál, mint amit ideálisnak éreznék, de rengeteget fejlődtem e téren.

Olyan ennek az erzsébetvárosi háznak a belső kertje, mint egy mediterrán oázis

Mára kialakult bennem az, hogy nem egy adott hely képviseli számomra az otthont, hanem néhány személyes tárgy (merthogy még mindig van pár cucc, amihez ragaszkodom). Képek, könyvek, pici emléktárgyak… olyasmik, amik bármikor könnyen összecsomagolhatók és továbbszállíthatók. Amikor az újabb lakhelyemen előveszem ezeket, és kiötlöm, hova is tegyem őket a szobában, kialakul bennem az érzés, hogy „megérkeztem valahova, és most egy ideig itt leszek”…


3. Hozzászokás a változáshoz

…hiszen az albérlet csak egy időre szól. Ahogy minden a világon. Óhatatlanul változnak az ember élete és igényei, vagy a lakással kapcsolatos tényezők. Vagy az adott város, vidék gazdasági lehetőségei. És persze a lakótársak élete is változik – megesik, hogy ők mennek el, miközben mi ott maradunk, és új emberek érkeznek a helyükre.

Bármilyen meleg is volt a városban, a falak hűvösen tartották a belső udvart, és remek volt egy sörrel üldögélni a padon…

Az albérletezés tanított meg arra, hogy nagyobb elfogadással tekintsek a változásokra, és természetesnek tartsam őket. Pláne arra, hogy felesleges kapálóznom ellenük, mert azzal csak magamat akadályozom… Persze én is érzek haragot akkor, amikor egy változás keresztülhúzza a terveimet, de elég hamar kijövök a tiltakozásból, új terveket kovácsolok és az új körülményekhez igazítom az elképzeléseimet. Ebből a szempontból nézve az albérletezés magára az élet folyására tanított.


4. Rugalmasság, alkalmazkodóképesség

Egy társalbérlet vagy kollégiumi szoba a legjobb tréning ahhoz, hogy felhagyjunk az egocentrizmussal – már ha addig énközpontúak voltunk – és felismerjük, hogy mások igényei ugyanolyan fontosak, mint a mieink. Az albérletben nemcsak megtanultam elfogadni, hogy mind mások vagyunk, de egészen jól megtanultam együtt élni ezekkel a másságokkal.

Erzsébetvárosban egy másik házban is laktam, ez az ajtaja

Egy lakóközösségben sok súrlódás adódhat, amit fontos nyíltan, az igényeket tisztázva megbeszélni, és megkeresni a mindenki számára vállalható közös nevezőt. Mindeközben, ha döcögve is, fejlődik az ember kommunikációs készsége. Persze az is előfordul, hogy a konfliktus nem megoldható, illetve hiába kérünk valakitől valamit ötször, az adott lakótársnak ez valamiért nem fontos, és egész egyszerűen újra meg újra elfelejti – ilyenkor hasznos a türelem (hacsak nem akarunk eszkalálódó konfliktust és neheztelést), no meg annak mérlegelése, hogy „megszoksz vagy megszöksz”. Segíthet az is, ha feltesszük a kérdést: Kapok-e pozitívumokat ezzel a lakótárssal való kapcsolatból, amik mellett valamelyest eltörpül egy-egy kellemetlen szokása?
Mindenesetre társalbérletben lakva egy idő után azt vehetjük észre, hogy szélesebbre nyílik a toleranciaablakunk – vagyis olyasmiket is egészen jól elviselünk, amik miatt korábban feszültté váltunk vagy kiakadtunk volna.

Egy következő albérletemben a Corvin mozira nézett az ablak


5. Önismeret, tanulás mások visszajelzéseiből

Ahogy mondják, lakva ismerszik meg az ember. És önmagunkat is jobban megismerhetjük úgy, hogy együtt lakunk másokkal – már ha elég bátrak vagyunk tükörbe nézni. Könnyen lehet, hogy egy-egy albérleti konfliktusban mi magunk is lényeges szerepet játszunk – például azzal, ha mindent és mindenkit kontrollálni akarunk, vagy ha az a szokásunk, hogy durva modorban szólunk az emberekhez, stb. Ha úgy vesszük, egy szuper önismereti gyorstalpalóra is benevezünk, amikor társalbérletbe költözünk… ha nem felejtjük el, hogy konfliktusos helyzetekben nemcsak kifelé, hanem befelé is érdemes nézni.

Laktam a Rákóczi tér közelében is. Sokan félnek a városnak erre a részére menni,
de én egy életteli, életszagú, szeretni való környéket ismertem meg


6. Pénzügyi és munkaszerzési készségek

Az albérletezés vastörvénye, hogy a lakbért minden esetben ki kell fizetni (legfeljebb néhány napnyi csúszás elképzelhető, és az is csak nagyon ritkán). Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy ez a szükségszerűség mennyit dobott a munkaszerzési készségeimen és azon, hogy beosszam magamnak a bevételeimet, priorizáljak, és adott esetben ellenálljak a hétköznapi, pénztárcasorvasztó kísértéseknek (és hogy ezek a készségek mennyire hasznosnak bizonyult akkor, amikor nagyobb kiadásokkal járó tervekre gyűjtöttem)… Az tett engem talpraesetté, hogy még a legcudarabb széljárás idején is elő kellett teremtenem a lakhatási költségeimet. És ez mindig sikerült. Eszembe sem jutott, hogy bedobjam a törülközőt, és visszaköltözzek a családomhoz – mint egy gyerek.

Nem lenne teljes a kép, ha nem tenném hozzá így, a végén, hogy sok albérleti lakótársammal tartósan barátokká váltunk, és azután is tartjuk a kapcsolatot, hogy másfelé költöztünk. Ha a fizikai értelemben vett otthonra azt mondtam, hogy a személyes tárgyaim határozzák meg, akkor a lelki értelemben vett otthonra azt mondom, hogy ott van, ahol a szeretett családtagjaim és barátaim. Ott van, ahova tartozom, ahol a hozzátartozóim vannak.
Vannak, akik azt mondják, albérletben lakni kidobott pénz. Én azt mondom: (társ)albérletben lakni az élet iskolája.



Ha szívesen olvasnátok Elvira külső és belső utazásairól, látogassatok el a blogjára vagy kövessétek a Facebookon vagy az instagramon.



A következő vendégíró augusztusban Kuglics Gábor lesz. Egy kicsit speciális témában utazik: blogjában, melyet immár 7. éve vezet, folyamatosan gyűjti lakóhelye, a Vas megyei Püspökmolnári történetéhez kapcsolódó fotókat, dokumentumokat. Jelenleg több, mint 850 bejegyzésnél tart, mely nem csak a helybelieket érdekli, hisz a több mint 500 facebookos követője között nem csak püspökmolnáriak vannak. Nézzetek körül a régi újságcikkek, fotók, térképek, oklevelek között! Kukkantsatok be hozzá is, jó olvasást! 



A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!




Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése