2020. november 1., vasárnap

Pfaueninsel /Berlin/

 

Kevés világvárosban találni annyi zöldterületet, mint Berlinben. A város látványosságai és fontos szereplői a parkok, melyek többségét még a XIX. században alakították ki. Ezeket a világháború után sem építették be, sőt a parkok rekonstrukciójára is olyan nagy figyelmet fordítottak, mint az épületekére.


 

500 hektárnyi park és 150 épület került Potsdam és Berlin környékén Potsdam és Berlin palotái és parkjai gyűjtőnéven az UNESCO Világörökség listájára. Közéjük tartozik a Páva-sziget (Pfaueninsel) is.


Pfaueninsel
Páva-sziget

A kis sziget Berlin délnyugati részén, Steglitz-Zehlendorf városrészben, Berlin belvárosától (légvonalban) kb. 22 kilométer távolságra, Potsdam városközpontjától pedig körülbelül 5 kilométerre található. A mindössze 1,5 kilométer hosszú és 500-800 méter széles Pfaueninsel régóta kedvelt kirándulóhely a Havel folyó mentén. Csak komppal közelíthető meg, ennek ára oda-vissza 4 €. A szigetet a XVII. században, amikor I. Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem és porosz herceg tulajdona volt, még Nyulak szigetének (Kaninchenwerder) hívták, az itt tenyésztett több száz nyúl miatt. A szigeten számos ritka növény és számos fa található. 1924 óta természetvédelmi terület, ahol a kijelölt útvonalakról letérni, biciklizni, illetve dohányozni, valamint kutyát bebinni is tilos! A csodálatos növényi környezetben szétszórva számos épület található.







 

Schloss Pfaueninsel
A páva-sziget kastélya

A parányi szigetre átérve egy igazi mesevilágban találtuk magunkat: tényleg igaz, hogy a méltóságteljes, pompás pávák szabadon sétálgatnak a hófehér, kéttornyú kastély körül. Ezt egykor II. Frigyes Vilmos porosz király és brandenburgi választófejedelem építtette saját maga és szeretője -Wilhelmine Enke- részére nyári rezidenciának. A romantikus kastélyocska tornyait egy vashíd köti össze. Benne múzeum van, ami a COVID-19 miatt természetesen zárva volt.







 

Schweizerhaus
Svájci ház

Az épület 1829-30-ban épült.



 

Ehemalige Palmenhaus
Egykori pálmazház

A Pálmaház 1831-ben épült fából. Egzotikus növények voltak benne. 1880. május 19-20-án éjjel ismeretlen okokból kigyulladt és földig égett. Nem építették újjá, de kőoszlopok még mindig az épület körvonalát követik.



Jakobsbrunnen
Jákob kútja


Lamabrunnen
Láma-kút


Kavaliershaus
Lovagok háza

1804-ban épült és 1824-1825-ben kibővítették a kis házat, amely már nem tudta befogadni az alkalmi vendégeket. Szép, gótikus homlokzata van.





Pferdestall
Istálló






Meierei
Tejüzem

A tejüzem épülete már a sziget túlsó oldalán található és egy neogótikus templom épületre emlékeztet.




 

Luisentempel
Luise templom

A Luisentempel egy görög templom formájú emléktemplom Luise porosz királynő számára, mely 1829-ben épült.


 

Liegewiese
Rét

Ezen a réten van egy kis büfé, és WC is.


 

Kunckelstein
Kunckel emlékkő

I. Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem és porosz herceg 1685-től támogatta Johann Kunckel üvegművész-alkimistát, neki adta a sziget keleti részét egy üvegöntöde megépítéséhez. Kunckel itt titokban dolgozhatott, és itt fedezte fel a mesterséges rubin (vörös) üveg előállításának folyamatát. Csak I. Frigyes Vilmos látogathatta őt, azonban a választófejedelem 1688-ban bekövetkezett halála után Kunckel nem kapott további támogatást örökösétől. 1689-ben az öntödét tűzvész pusztította el, melyet valószínűleg gyújtogatás okozott.


 

Beelitzer Jagdschirm
Beelitzi vadászles

Elértünk a közvetlenül a parton található vadászleshez, amely egy kéreggel borított menedék, akkora, mint egy nagy vadászház. A királyi vadászcsoportok innen vadásztak vízimadarakra.


VIDEO!!!




 

Voliere
Madárház

Áthaladtunk két hídon, és a madárházakhoz értünk, melyeket főleg a fiatal pávák védelmére használnak, hogy ne essenek rókák áldozatává.









 

Winterhaus
Téli ház

Ez a házikó idegen madaraké.


 

Fontäne
Szökőkút




 

Fregattenschuppen
Fregatt kikötő

A szintén a parton található fregatt kikötő egy olyan épület, amelyet a Royal Louise nevű kis méretű replika fregatt védelmére terveztek.


 

Rosengarten
Rózsakert






 

Visszamentünk még a kastélyhoz a pávákat nézegetni, majd lementünk a kompkikötőbe, hogy az utolsó komppal visszamenjünk. 3,5 óra alatt kényelmes tempóban végigjártuk az egész szigetet, úgy, hogy a páváknál jól elidőztünk.



VIDEO!!!


A parton található Wirtshaus zur Pfaueninsel nevű helyre ültünk be vacsorázni. Kihasználtuk a light-lockdown előtti utolsó alkalmat; ki tudja, meddig nem mehetünk étterembe ezután.




 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

  

LINKEK / FORRÁSOK:


Berlin MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Berlin
Németország világörökségi helyszínei MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metorsz%C3%A1g_vil%C3%A1g%C3%B6r%C3%B6ks%C3%A9gi_helysz%C3%ADnei
Potsdam és Berlin palotái és parkjai MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Potsdam_%C3%A9s_Berlin_palot%C3%A1i_%C3%A9s_parkjai
Pfaueninsel NÉMETül: https://de.wikipedia.org/wiki/Pfaueninsel
Pfaueninsel ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Pfaueninsel

LeRoutard Berlin - Avec le Brandenbourg kötete, 2016, ISBN 9 782019 124373
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0
 



#iambloggeriamhere

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!