2021. április 4., vasárnap

Schloss und Park Glienicke /Berlin/

Glienicke kastély és park

 

Kevés világvárosban találni annyi zöldterületet, mint Berlinben. A város látványosságai és fontos szereplői a parkok, melyek többségét még a XIX. században alakították ki. Ezeket a világháború után sem építették be, sőt a parkok rekonstrukciójára is olyan nagy figyelmet fordítottak, mint az épületekére.


 

Potsdam és Berlin környékén Potsdam és Berlin palotái és parkjai

500 hektárnyi park és 150 épület került Potsdam és Berlin környékén Potsdam és Berlin palotái és parkjai gyűjtőnéven az UNESCO Világörökség listájára. Az első javaslatot a világörökséggé nyilvánításra még az Német Demokratikus Köztársaság tette 1989-ben, amelyet az UNESCO Világörökség Bizottsága 1990-ben fogadott el. Az akkor felvett helyszínek közé tartozik a Glienicke kastély és parkja is. (1992-ben és 1999-ben újabb épületek és parkok kerültek fel a listára.)

 

Schloss und Park Glienicke
Glienicke kastély és park

Berlin egyik különleges látnivalója a Glienicke kastély és parkja, mely a Glienicke-tó mellett található. A környéken lévő sok folyó és tó miatt ez a terület valójában egy sziget, mely Berlin délnyugati részén, Steglitz-Zehlendorf városrészben, Berlin belvárosától (légvonalban) kb. 20 kilométer távolságra, Potsdam városközpontjától pedig kb. 5 kilométerre található. A sziget kedvelt kirándulóhely a Havel folyó mentén, melyre a Glienickei hídon (Glienicker Brücke) juthatunk át.

A Glienicke kastély Károly porosz királyi herceg (Prinz Friedrich Carl Alexander von Preußen) nyári palotája volt. A terület az 1700-as években eredetileg Johann Jakob Mirow berlini orvos és tanácsos tulajdona volt. A birtokot először elárverezték, majd többször is gazdát cserélt. 1825-ben Karl Friedrich Schinkel építész tervezte a régi épület átalakításával és kibővítésével a jelenleg is látható klasszicista, olasz vidéki villák ihlette kastélyt a herceg számára. A palota belsejében antik tárgyak voltak, amelyeket Károly porosz királyi herceg hozott magával útjairól. Messziről feltűnő a palota előtt lévő nagy szökőkút a két arany oroszlán-szoborral. Ezeket szintén Schinkel tervezte a római Villa Medici „Medici oroszlánjai” mintájára.

Károly herceg 1883-as halála után az épületet egyre inkább elhanyagolták. A második világháború alatt katonai kórházként, a háború után pedig rövid ideig a Vörös Hadsereg tisztviselői használták. Az 1950-es évektől a kastélyban és a szomszédos melléképületekben sporthotel, később pedig népfőiskola működött. A kastélyt az 1980-as évek vége óta használják múzeumként. A Glienicke kastély és parkja 1990-ben került fel az UNESCO Világörökség listájára.

 

Johannitertor
Johannita kapu


A Johannita kapu (más néven Griffmadár kapu (Greifentor)) a Glienicke kastélypark főbejárata.



Pförtnerhaus
Portásház



Sphingentreppe
Szfinx-lépcső




Stibadium






Löwenfontäne
Oroszlános szökőkút



 

Schloss Glienicke
Glienicke kastély





 

Merkurbrunnen
Merkúr szökőkút


 

Laitièrenbrunnen
Fejőlány kútja



Neugierde
„Kíváncsiság” pavilon






Säulentrümmer
Oszloptörmelékek



Rotunde
Rotunda






Casino
Kaszinó







Diana- oder Pliniusbeet am Casino
Diana- vagy Pliniuságyás a kaszinónál



Klosterhof
Kolostor-udvar





Orangenhaus
Pálmaház



Remise und Schlossturm
Kocsiszín és kastélytorony


Neptunbrunnen
Neptun szökőkút

Kavalierflügel
Lovagi szárny


 

Matrosenhaus
Tengerész-ház




Wassertor
Vízi kapu



 


Hofgärtner- und Maschinenhaus
Kertész- és gépház


 


Wirtschaftshof
Gazdasági udvar



 

Glienicker Brücke
Glienickei híd

A 128 méter hosszú híd Berlin Wannsee és Potsdam között ível át a Havel folyó felett. Az egykor itt álló Gut Klein Glienicke kastélyról kapta a nevét, ennek a helyén ma a Glienicke kastély található.


 

Potsdam és Berlin palotái és parkjai egyéb (általunk is meglátogatott) helyszínei:

Páva-sziget (Pfaueninsel) - Berlin
Babelsberg kastély és kertje (Schloss und Park Babelsberg) - Potsdam
Sacrow kastély és kertje és a Megváltó temploma (Schloss und Park Sacrow und Heilandskirche) - Potsdam
Új kert, Márványpalota és Cecilienhof (Neuer Garten, Marmorpalais und Cecilienhof )- Potsdam

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK / FORRÁSOK:

Berlin MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Berlin
Potsdam MAYARul: Potsdam – Wikipédia (wikipedia.org)
Németország világörökségi helyszínei MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metorsz%C3%A1g_vil%C3%A1g%C3%B6r%C3%B6ks%C3%A9gi_helysz%C3%ADnei
Potsdam és Berlin palotái és parkjai MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Potsdam_%C3%A9s_Berlin_palot%C3%A1i_%C3%A9s_parkjai
Park Glienicke NÉMETül: Park Klein-Glienicke – Wikipedia
Schloss Glienicke NÉMETül: Schloss Glienicke – Wikipedia
Park Glienicke ANGOLul: Park Glienicke - Wikipedia
Schloss Glienicke ANGOLul: Glienicke Palace - Wikipedia
Glienicker Brücke NÉMETül: Glienicker Brücke – Wikipedia
Glienicke Bridge ANGOLul: Glienicke Bridge - Wikipedia
Glienickei híd MAGYARul: Glienickei híd – Wikipédia (wikipedia.org)

Lonely planet: Pocket Berlin, 6th edition, ISBN 978-1-78657-798-6
Le Routard: Allemagne, 2016, ISBN 978-2-01-912442-7
Le Routard: Berlin - Avec le Brandenbourg, 2016, ISBN 978-2-01-912437-3
Panoráma NDK kötetet, 1980, ISBN-963-243-215-0

#iambloggeriamhere

2 megjegyzés:

  1. Ha jól tudom, akkor az utolsó képen szereplő hídon cserélték ki az elfogott kémeket a hidegháború alatt (keleti - nyugati kémeket). Ezért van is egy beceneve a hídnak: a kémek hídja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pontosan így volt! Éppen ezért szenteltem is egy külön bejegyzést a Glienickei hídnak is. Itt található:
      https://mindenuttjooo.blogspot.com/2021/05/glienicker-brucke.html

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!