Castell’Arquato Olaszországban, Emilia-Romagna régióban,
Piacenza megyében található. Lakosainak száma nincs 5000 fő sem.
Castell'Arquato a Colli Piacentini (Piacenza-dombság)
területén fontos bortermelő hely. A Colli Piacentini legfontosabb borai a
Gutturnio, Bonarda, Ortrugo, Malvasia és Monterosso Val d'Arda.
Castell’Arquato egy festői kis hegyi település, mely
megőrizte a X. századi, középkori, hagyományos építészeti jellegét. A város
fölött magasodik a Rocca Viscontea (Visconti vár), melyet ma már a település
vesz körbe, a középkorban azonban az erőd falain belül épültek fel a házak,
ahol a helyiek biztonságot találtak a betolakodók elől.
Története
Castell'Arquato eredete bizonytalan. Úgy vélik, hogy
eredetileg római katonai település (castrum) volt. A római császári korban egy
kis vidéki településsé fejlődött, a Piacenza és Parma felől a Ligur-tenger felé
vezető útvonalaknak köszönhetően.
Castell'Arquato első történelmi említése (akkor még La Pieve néven) a VIII.
századból való.
A települést úgy tűnik, hogy egy „nemes és erőteljes Magnus
nevű nagyúr” építette. Ő építette a négyzet alapú kastélyt és a templomot „Mater
Dei tiszteletére” (756-758). Abban az időben Castell'Arquatónak hadserege
(Castrum), mezőgazdasági szervezete (Curtis), igazságügyi közigazgatása (Curia)
és vallási közigazgatása is (Pieve) volt.
Mielőtt 789-ben Magnus meghalt, a várost, a Santa Maria
templomot és a javakat Piacenza püspökének adta, és Castell'Arquato fontos
szabadságot szerzett mint Pieve.
1204-től 1207-ig Piacenza püspöke -Grímio- Castell'Arquatót
választotta otthonául. A falu ezáltal még függetlenebbé vált Piacenzától.
A falu a Scotti majd Visconti családok szövetségese volt.
Luchino Visconti volt a felelős a Rocca 1342-től kezdődő
építéséért.
1416-tól 1470-ig a város neve Castel Visconti volt.
1541-ben III. Pál pápa kijelentette a falu függetlenségét.
1543 tavaszán ellátogatott Castell'Arquatóba, ahol a lakosság lelkesen fogadta,
hálásak voltak a Piacenzától való függetlenségért.
1707-ig a Sforzák irányították a települést. A Farnese majd
a Bourbon Ház uralta 1860-ig, mikor Olaszországhoz csatolták.
Látnivalók
Az autót a P3-as parkolóban tettük le. Innen gyalogoltunk be
a központba.
Palazzo Stradivari
A Palazzo Stradivari felé vettük az irányt, melyet a XVIII.
században épített a Stradivari család. A boltívet, mely alatt áthaladunk egy Sárkányölő
Szent György festmény díszíti.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi7rwZ0sJOLrCQr1L05f287IwnKvJ8xy9cCUUdmPxQZzzeQnhgdRJZ6tCilvfdRHPD9V4GH49pcNb9T63nEa_416Xee2B2gp9uZdyCdICVqWUszZ1NRbF25TP7t7KuqJ5KLOSQRqo_PGB9Y/s640/DSCN5841.JPG) |
Palazzo Stradivari |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhP2jYY3gyBrrMAva-2keR1UDWAGcsxZBQl1croM1NYgMuz26mcTkFdtJMkFHlrL5tQqifN3z32yo2rYk-7ne08ZAXjde4-4FdXwPbrUOhcCtZ-3ZkzQ2As9Ocg0kEVgEdDsECsqMZBhuHY/s640/DSCN5843.JPG) |
Palazzo Stradivari
Sárkányölő Szent György |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhUo1GWztTrNKfGy9-wM5rpQqtUcZRMr1t3pYhiWu3mes3cUYTPm8L3QjJ4Ta2Q8IgmPrNqldqU4HHfFVUBU46LW9fLB37lWmevl5e7h2mCsOjEFwYZpn4UyHGH6Tx34sfx5KTkpkW9o7at/s640/WP_20161002_14_09_07_Pro+PANO.jpg) |
Palazzo Stradivari |
Ospedale Santo Spirito
A Szentlélek Kórház a XIII. században épült és a Via
Francigena zarándokait fogadta. Jelenleg múzeum, gazdag kövület-gyűjteménnyel.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZ5aWKVr61hHsGg1hvGg1X1UQoppfCAhVCl5Yyf56lREOjoo6znJmImqvgB0iQtrz6vGphiaQpVlxHnh83F2dZPMbmEvP4iVqRGNoiKhhM6kWx4vMbos2Y-98nmeZZElIiLJgIt4UXHP9d/s640/DSCN5849.JPG) |
Ospedale Santo Spirito |
Piazza Municipio
Megérkeztünk a térre, melyet három fontos épület határol.
Collegiata e Museo
A Szent Mária kollegiális templom (Collegiata di Santa Maria), amely története a VIII.
század végéig nyúlik vissza, amikor még keresztelő-templom volt. Bal oldalán a román
„Paradise Portico” a XIV. század végéből való. Négy apszisa van. A belső térben
XII. századi oszlopfőket és szobrokat, freskókat láthatunk. A kolostor késő XIII.
századi.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh5ViPMx7RRjJgaRoXen9wGnuSU7SFMaUkybEaRUFuCTWhfFhLe9dqtYb1Fm6BNmw89KQeHcE-Uq6eSE1CnsyZnlhp5EwaAkQQGv2NKAlkVRqFLjSSiqIKpPW6Jv9ASPSU3Utn5TcsaC_sB/s640/WP_20161002_14_18_10_Pro.jpg) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZNIWNpd88LyVaUyBTQXdKfEG_Iy90ulKoWTsAl1Vf1AJrZKFo6DU8FZut88nwHUkU0EQPwQJF3ukzVUxpEvikOi3NUo_9IwIkc3T2lxr_XMhfJzffvE1_vmrXczOjdQBHYIrMcqjD5hwA/s640/DSCN5858.JPG) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEintmWDuRSwBDjoF2RmmMfOPgoBbcjaIHlnFmeq71oZDIZUKTjTiIVJFqr5EH-Aho4CSxWFBJ-wD2KqtfFQN4kzyFOn7uZxR4MDMyjpC-8__ANDIJjtRNI4wgWaDzJEKq8VFMSL8XKyLjhS/s640/DSCN5867.JPG) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiTadE5N8JnPqsaJIpFS4yd6RtMKC4l0CBktV6m3rI3fsN8gIx4AlmtzGtrHnVxFZSlIXZg9wSl4OTCdhyffd_QsV2Vq1iP8PiTXyZtK472eKj86LdjJFWiW3lTg7T7oCLfiHvC4wkV7oF4/s640/DSCN5868.JPG) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjgUDmGFHPOmrXRC9C4GaUF_i-AYvILqfSSZTEdS0BR7RY0xUMhWiaddmBaq12jawmm31mxQFamnP2KjNUFJVYPlNggTQxKSLPluBlvR_W_rChVX2HldBBn8uvHhQ7ny_q_uE5FoX4xRSgu/s640/WP_20161002_14_41_16_Pro.jpg) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihskMUeXIQnX5lS0X8D-bh29H3qwY5KCromL-Gg5Bvc2cn6e1QIoMIqLJgnlsCFH7vZ3jOGDAYIR7L8e0ZXjO74HCeN4uwFgQ9tlPj9I4OXCOxOR-qzax6VfhyphenhyphenK1RDcNg25bsNSlE0DB_A/s640/DSCN5879.JPG) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmM8b2feQV1ruq_Vi6BcRhxOUvTcftac6gir-yGvWAjskfcYRS8Np0wK63Dd9PCFKlvYhVV1BZq302IyTYjFWu3wjvPJNUq68pRHsZngs62Gux5-2HgDh_ToJ6DIFGNEaCrD7LyAvCuGcA/s640/WP_20161002_14_42_16_Pro.jpg) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEibqTo4_JuLcAtZ6xYdmHC5VlYny6IK8zfOla2R8hYOh58IS1Mq95kHgrxw-5Par-CM3FowQLhLtBOytdtylfGq5mWFoB-XRebomrEwXqsIIZ6Ii_5wMsoajvJlgYiYr3ZTdIimJh5d5Czi/s640/WP_20161002_14_45_31_Pro.jpg) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPllU22Tmuam5-zG9OR7B7mpthokiS5MRPIa1fekD4zL4VF9m2LqQXuFMAIf5AL4QNJDqS1KmSvcpf-W7Fx9V3MlmnWE9yPQamtkrdUGpVKg6VdvHjhvUWxGlryFs-RLpJlOquT2BjqjKw/s640/WP_20161002_14_45_59_Pro.jpg) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcnYRr0EVA3Bhc6kfHd6HjoZ5m9X5CSfutQmekLesVixbp2-9xURmxImVcVnWogbtcaASztIGauqr7Wiu4tnjICvxQNvLb01bPyaWNsVQPcnJJ5tFhycUEEmVggEq-BP114ZPaVcOAGm7i/s640/DSCN5888.JPG) |
Collegiata di Santa Maria |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhe_IDPFfySSuOP1Zu6pa_Sj1FZUL9QHNhF1X4BYPiU7ZZM2vwKz5RXg1BCe1WZmvznC26d48whc0A4B9fhbRlKDKOfMtRPZni3WY9WWTWhIimJvyCBuRRk583GIYWFZniDOByyY_xJeUJn/s640/DSCN5883.JPG) |
Collegiata di Santa Maria |
Palazzo del Podestá
A XIII. században építtette Alberto Scoto, Piacenza ura. Később
a Podestá kormányzati központja.
Rocca Viscontea
A Visconti vár a visconti őrség székhelye volt. Négyszögletes
alaprajzú, négy szögletes toronnyal a csúcspontokon, és egy árokkal, valamint
két bejárattal. 42 méter
magas tornyából jól belátható az egész környék. A Rocca gyönyörű épülete ma a Középkori Múzeum
otthona.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEigGrfeyQZqFj6A3a7ywj-lnsWi2LX-YHsijRIhI7GdVD5xer0_lsIFvzOIBfSFW2ZK6JkqlywGV9hgUmQfDFnPl-qKo_joBqSRk_qUAmVeaC0g_R2qcoHh_CI6oaLHgcO9H2AYr6Vn2byv/s640/DSCN5905.JPG) |
Kilátás a torony közepéből |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjEM6QvK9vT0pRE4x8l8wlBxoXstbptLOGmcyzJhh8S1GZoXo2YF2JBNrsftydlpHs8xRPlegG0paflLgd3I3xKQqqwXAIgjcI9gKkqGDG7Htpb03W_CQCfmKVoStxJBnbq-33lxd3_6pDC/s640/WP_20161002_15_20_42_Pro.jpg) |
Kilátás a torony közepéből |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh92qKym99QLLiF0IrZiGfadBez4YhpotOZX0Q2g6VXqRcYs1SDZfKEAI3t5dNyB5Jnif_vyKNbOiw2hWw3zqOIFzdkV1ny26KCjrwLl9XpAemS1oUtCtAEp9S3eqzDys9ZJ_xFTT_97OND/s640/DSCN5912.JPG) |
Kilátás a torony tetejéről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9hGrNVtD5nXi_fv1Fou_8c9tUg8QO5K2-8W0QsrR8DP56myRRXbjuE3BtX5yiUogOlSdgXrqrHumwOoO8XCmz2X3NUq5jVMS1AguFbUGpKfOJJN3hxiWuNamIICYHBGylC4oVR0tvp0ja/s640/WP_20161002_15_28_15_Pro.jpg) |
Kilátás a torony tetejéről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiZj4oLLQHioMrztpEVwrxovuVWceX8bMDX68IEoxG5FnbvjaGIQRiIdMk7ThsMRxrNHHeWGj5LX1zA1J9PObKoPRYTZaNIGkFzH66iYVid8oyj-14w9ejKlOFOCw2oKqqRcBdOPPV3NxyI/s640/DSCN5921.JPG) |
Kilátás a torony tetejéről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhJfBCskgKqd3dzxaVcQcOGkC9-yG6Mvc4wN3RDlgpGyOTZ9QeZN-WqbHciQPG6Oqyg0qp_KgCWmMD_Hr5N6WrN_ifDg8qjGyKf7XjPpzvzPz5qY0HevtlXzZ4hIL6K0JbNBiHWNhXh3ZSF/s640/DSCN5896.JPG) |
Középkori kínzóeszközök kiállítása |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEinhAvQ8QRQSQM17nMySIkY0FngL0E7Ohk4oHc3hBfhkCLIrtN3buJBeMyGwIXb4php_25BZqyBwyDRHvr4Okc18kVstwEFxl4wHvNr_u2vwP_VKV6DO_iDs7tEPCg0kjLTuWbUog-KmQ7h/s640/DSCN5898.JPG) |
Középkori kínzóeszközök kiállítása |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVhhzObQQ9mKfe7efkHkXj5vF_bUANsHF0nKzzjmiOse77nmFL0q4-52ur9p2zjw6zmKtXVSofkTzMBmQXR51wmamaknAhLsFFCNWYjMtudu5cvgoAy7VCAyWb_uMIUp2oL5Zj08zj50C2/s640/DSCN5900.JPG) |
Középkori kínzóeszközök kiállítása |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj01Ksy0hzXOpw_4vT3M6DBaWbjikSP4HkS4xXtR-TbJgFjV3ys9M8Y3tXEipUm5H7mv4MU_A3DCn22jGTI0hvsTT7P-rT1MfbI2iDPeZlhjKFkWF-wKyhJ7f3RUR99MXFZandf-rKonFH9/s640/DSCN5909.JPG) |
Középkori kínzóeszközök kiállítása |
A Piazza Municipio környékén is érdemes körbesétálni. Nagyon hangulatos a középkori falu.
Torrione Farnese
A Farnese-tornyot 1527 és 1535 között kezdték el építeni, 1570-ben
készült el. Az impozáns, négyzet alakú épület terrakottaból készült, négy sarkán
kiszögellésekkel, elővigyázatosságként az ellenséges seregek ellen. 20 m magas, öt szintes.
Oratorio di San Pietro
A templom 1594-ben épült. Egyhajós, gótikus homlokzattal.
Festa delle Castagne
A dombról leérve a Piazza Europa környékére, a Festa delle
Castagne e dei ricordi (A gesztenyék és emlékek ünnepe) nevű rendezvénybe
csöppentünk. Pont akkor készülődtek egy körmenetre traktorokkal és vintage
gépekkel. Volt csattogás-durrogás és füst is rendesen!
Több stand is volt, ahol helyi élelmiszereket lehetett
kóstolni és vásárolni.
Enni a Ristorante „Enoteca del borgo” nevű helyre ültünk be.
Nagyon népszerű, az utolsó asztalt csíptük el.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVbzts4fCpuj_YyTZt9QoPu6deEKVRwRKmMMo9RBf7GFKhG4R7VzMXKIFoQsGyJ8VNi8iM5qjqJsEAIk6mtChLymRkZu2r8mlnonF6Opc2kXroZcH_fJ9QSAWpXIYwiWhJ0IA12Lx5QDFa/s640/WP_20161002_12_52_11_Pro.jpg) |
Tagliere di affettati misti
Vegyes felvágottas tál |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg2LJmb1tzNzNrSxprCzr2Iji7AbbnmAvk5gqWMVZEEo4y7U-La_K5FdFS9r3aSvrO7FOJqNKxiwThZ-8vMkqr7DiGcc1DhRgeLcsF6mMMqKHBJqltEf20lMk98-n50sjtwNhULpX_AWnjR/s640/DSCN5837.JPG) |
Tortelli al tartufo con burro fuso e scaglie di tartufo
Tortelli szarvasgombával, olvasztott vajjal és szarvasgomba-pelyhekkel |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjj2F2ho6x8qv9xMUpUkDwPOlaFJi_gtEvM_1r-mjdKLiQOUwD_8rUh6PdOo4wY20sYzL5T0vwHSN9XvpwUjuCq7PiTtwNsJTzNkv98U00iRkWn31jOAjaMaG3IF8Eqh03BRC4EwBfUnEkF/s640/WP_20161002_13_35_43_Pro.jpg) |
Fagliere di formaggi misti con miele e marmellata
Vegyes sajt-tál mézzel és lekvárral |
Hazafelé Castell'Arquatótól nem messze találtunk egy malmot.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni
a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook
oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel
találkozhatsz!
LINKEK/FORRÁSOK
Castell'Arquato MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Castell%E2%80%99Arquato
Castell'Arquato ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Castell%27Arquato
Castell'Arquato OLASZul: https://it.wikipedia.org/wiki/Castell%27Arquato
(A bejegyzésben szereplő képek egy részét
Laurent készítette.)