2024. március 7., csütörtök

Unicum Ház

„Das ist ein Unicum!” - II. József Habsburg császár



Anno 1790

Az első italt Zwack doktor (a Zwack család egyik őse) készítette gyógyszerként II. József Habsburg császárnak 1790-ben. Ő, amikor megkóstolta azt, így szólt: „Das ist ein Unicum!”. Így rögtön nevet is adott a gyógynövényitalnak.



UNICUM

A Zwack Unicum keserű likőr több mint negyven hazai, és a világ különböző tájairól érkező fűszerek és gyógynövények kivonatából, és párlatából készül. Összetéveszthetetlen, gömbölyű üvegbe palackozzák.
Magyarország nemzeti itala 2015 óta hungarikum. Az Unicum pontos receptje hétpecsétes családi titok, jelenleg összesen 3(!) ember tudja csak!!!

Zwack történet

Zwack József 1840-ben alapította a gyárat, amely 1892-ben költözött a Duna-parti, Soroksári úti telekre, ahol ma is található. A kommunizmus több mint 40 évét leszámítva mindig a Zwack család tulajdonában állt. Zwack Péter (Dr. Zwack ötödik generációs örököse) 1988-ban tért vissza Magyarországra, és rövidesen visszavásárolta a gyárat partnerével együtt.
Jelenleg Zwack Péter legfiatalabb fia, Sándor a részvénytársaság igazgatóságának elnöke, és lánya, Izabella is az igazgatóság tagja.



Unicum Ház

Kétféle túrán vehetünk részt, melyekre előre be kell jelentkezni >> ITT <<. A Standard és a Premium túra között a különbség a pincében kóstolható italok számában van. A program egy húszperces filmvetítéssel indul, mely a Zwack családról és a cégről szól. Utána vezetett túra következik a régi lepárlóban és pincében. Itt kapjuk a kóstolót: Unicum, Unicum Szilva, az új Unicum Barista és az Unicum Riserva. Ez utóbbi kettőt csak a Premium túra tartalmazza. Utána egyénileg megtekinthető a kiállítótér, ingyenesen igénybevehető audio-guide-dal. Van selfie-pont is. A túrák végállomása a Zwack Mintabolt, ahol a látogatás napján a tömény szeszes italokra 5% kedvezményt kapunk.




Unicum Szíve

Az Unicum Szíve a korabeli állapotára helyreállított régi lepárló, itt készült sokáig a különleges ital. Az évszázados hagyományokon alapuló gyógynövénylikőr-készítés eszközeivel és folyamatával ismerkedhetünk meg itt.











Pince

A 2500 m2 alapterületű, közel 500 tölgyfahordót rejtő pincében több mint 1 millió liter gyomorkeserű érlelődik a mai napig. Itt kaptuk a kóstolót: Unicum, Unicum Szilva, az új Unicum Barista és végül az Unicum Riserva. Ezek még szűretlen italok voltak, hiszen a szűrés és a palackozás később történik.

Unicumos hordók


A legnagyobb Unicumos hordó

A legnagyobb Unicumos hordó


Unicum Szilvás hordók

Unicum Szilvás hordók

Unicum Szilvás hordók




Unicum Baristás hordó

Unicum Riservás hordók



Kiállítótér

A kiállítótérben korabeli palackok, dokumentumok, családi fényképek és relikviák láthatók. Galériáján található Közép-Európa legnagyobb, több mint 17 000 darabos mini-palack gyűjteménye.




















A legnagyobb Unicumos üveg




Unicum Menta













Halak: intelligens, kedves, türelmes



Üdvözlet az Unicum Házból!


Füves Bár

Baráti vagy céges rendezvények helyszínéül lehet kibérelni.

Mintabolt

A cég teljes italválasztéka, a Zwack Izabella borkereskedés kézműves borai, máshol nem kapható Unicum és Zwack relikviák vásárolhatók meg itt.




A Zwack Unicum Nyrt. Magyarország vezető szeszesital és likőr gyártója, valamint forgalmazója.


 

Cím: 1095 Budapest, Dandár u. 1.
Telefon: +36 1 476 2383
E-mail: muzeum@zwackunicum.hu
Honlap: https://unicumhaz.hu/, www.zwackunicum.hu/muzeum


Külön köszönet Janinak, a bejegyzésben az ő fényképei is helyet kaptak!


Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalána blog youtube csatornáján vagy a TikTokon, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK / FORRÁSOK

Zwack Unicum Nyrt. és termékei MAGYARul: Zwack Unicum Nyrt. – Wikipédia (wikipedia.org)
Unicum MAGYARul: Unicum – Wikipédia (wikipedia.org)

A helyszínen kapott tájékoztató anyag.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!