MARRAKESH-CASABLANCA-RABAT - Marokkó - III. rész

2013. 11. 06.

RABAT - Marokkó



Ez a nap volt a Zöld Menetelés ünnepnapja. A történet 1975-re nyúlik vissza, amikor Marokkó akkori uralkodója, II. Hasszán (1961–1999) kihasználta Francisco Franco tábornok haldoklását, és kész tények elé állítva Franco utódját, el/visszafoglalta Spanyol Szaharát. Ez volt az úgynevezett Zöld Menetelés. Szóval ma megint nem dolgoztak az emberek. Megint csak már aki. Mert boltok és vendéglátóipari egységek megint voltak nyitva rendesen.

Ma is későn keltünk, fél 10-10 körül. A Show Room-ban reggeliztünk, tükörtojást, sajtot, kenyeret.

Délelőtt Fouad és Fati dolgozott, addig én a neten annak néztem utána, hogy Rabat-ban hogy vannak a helyek, amiket meg kéne nézni. Mert hát a Rozvány könyv kézzel rajzolt, lépték nélküli térképei…

Aztán találtam egy tök jó térképet a neten, csak kiderült, hogy kinyomtatni nem tudom, mert kifogyott a patron a nyomtatóból. Szóval megszületett a kézzel rajzolt térkép 2.0 :-) De mire lemásoltam (a főbb utcákat legalábbis), addigra össze is állt bennem, hogy milyen útvonalon fogom körbejárni a várost.

Fouad jött velem Rabat-ba, Fati Casablanca-ban maradt. A Gare Casa Port-ból indultunk, és én Gare Rabat Ville-ig mentem, Fouad eggyel előbb szállt le, mert oda ment az üzletfelével a meetingre. A vonatút 1 óra 10 perces volt.

A főváros, Rabat, egyike a négy marokkói királyvárosnak, a múlt és a jelen különleges ötvözete. A város különlegessége abból fakad, hogy kultúrája és építészeti emlékei fele részben arab, fele részben európai gyökerekből erednek. A város két részre osztható, a Medinából (az óvárosból) és az Újvárosból. Rabat medinája és az Újváros is a UNESCO Világörökség része, 1401-es referencia számon.

Én a pályaudvarról kijőve jobbra fordultam, és elsőnek az as-Sounna Nagymecsethez mentem, amely a legnagyobb mecset Rabatban. Minaretje állítólag az egész városból látható. A mecsetet a XVIII. században építették és azóta többször is restaurálták. Előtte van egy nagy tér a Place Jamaa As Sounna.

Itt nem messze volt egy kapu a városfalban, de sehol nem találok róla infot, így csak a képek vannak:

 Innen az Újváros Királyváros negyedében maradva a Királyi Palotához mentem, ahová nem lehetett bemenni, de az őröket megkértem, és megengedték, hogy a kaputól (Bab Essoufara) fényképezzek, bár ez messze nem mutatja a lényeget. Ha másnap mentem volna, bemehettem volna. :-(

Bab Essoufara

A királyi palotát a XVIII. században építették, de a XIX. században átalakították.

Itt találkoztam egy olaszul beszélő arab emberrel is, aki útbaigazított, hogy az ötödik lámpa után balra lesz a II. Hassan torony, és az V. Mohamed mauzóleum. El is indultam arra, amerre mondta, bár tudtam, hogy így a Chella ki fog maradni. De azt is tudtam, hogy egy délutánba nem férhet bele minden.

Rabat leghíresebb látnivalója a Tour Hassan II, a befejezetlen minaret. Szemben a minarettel található V. Mohammed mauzóleuma. És a kettő között pedig a befejezetlen mecset.

A II. Hassan torony a róla elnevezett Hassan negyedben van. Ma is a város jelképe a 44 m magas, 16,2 m széles, négyszögletű, okkersárga, kődomborművekkel díszített, Almohád kori torony. Eredetileg kétszer ilyen magasnak szánták.

Mellette a befejezetlen nagymecset romjai, már ami megmaradt belőlük. A 19 hajós imacsarnok oszlop erdeje, 360 oszlop és sárga falmaradványok utalnak arra, hogy milyen hatalmas nagy is lett volna a mecset.

A műemlék együttes három épületből áll; középen a Hassan toronnyal egy tengelyen a mecsettel, tőle (ha szemben állunk vele) balra az V. Mohamed Mauzóleum, és jobbra az oszlopcsarnok.

Az oszlopcsarnokot egy teraszra építették és márványlépcsőn lehet feljutni.

Állítólag vasbeton építmények ezek, melyeket neomór díszburkolattal láttak el. Valahogy a vasbetont nem nézem ki belőle.

A Mauzóleum mélyebben fekvő részében 3 szarkofág áll: középen V. Mohamed, mögötte pedig két fia; II. Hassan és öccse Moulay Abdallah. Marokkóiak ezrei zarándokolnak a sírokhoz, hogy köszönetüket fejezzék ki V. Mohamed királynak Marokkó függetlenségéért, amit ő adott az országnak és népének. Itt jegyzem meg akkor azt is, hogy bárki, akit megkérdeztem, azt mondta, hogy a marokkóiak szeretik az uralkodóikat, és tisztelik is az elhunytakat is és a jelenlegi uralkodót is. Láttam egy „pletykalapot” is, ami szinte csak azzal volt tele, hogy a jelenlegi király és felesége, gyermekei, illetve lánytestvére miket csinálnak. De semmi nem negatívan, hanem tényleg mind tiszteletteljesen beszél róluk.

A Mauzóleumot egyébként II. Hassan király építtette apja, V. Mohamed tiszteletére. A hispán mór és a hagyományos marokkói építészet remekműve. Ötvözi az Almohád dinasztia művészetének nagyszerűségét és szerénységét, a merinidák választékosságát és pompáját, a Szadida és Alaouita dinasztia nagyságát.

A Mauzóleum és a mecset

A Mauzóleum hátulja

A Mauzóleum oldala

Az egészet kiegészíti még egy nagy kert is.

Ez a sok minden egy fallal van körülvéve, és a bejáratnál díszruhás palota és lovas őrség áll.

 

Innen szép kilátás nyílik Salé városrészre, az Oued Bou Regreg folyóra, ahogy beletorkollik az óceába, és a folyón átívelő Pont Hassan II (híd)-ra.

A város leghíresebb múzeumai a Kasbah des Oudaia és a Chella. (Ez utóbbihoz nem sikerült már eljutnom.)

Mielőtt oda mentem volna, útba ejtettem a Place du 16 Novembre-t (tér). Itt a jelenlegi király VI. Mohamed állíttatott egy emlékművet és ő neveztette el a teret November 16-a térnek, annak emlékére, hogy nagyapja V. Mohamed ekkor tért vissza a száműzetésből. Ugyanis V. Mohamed-et a francia hatóságok 1953. augusztus 20-án Korzika szigetére, majd Madagaszkárra száműzték családjával együtt. Száműzetése alatt a marokkói nép nemzeti felszabadító mozgalma oly nagy lendületet vett, hogy a francia kormány kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni, amelynek eredményeképpen V. Mohamed 1955-ben visszatérhetett hazájába. Ennek a visszatérésnek 50. évfordulójára nevezték el a teret, és állították az emlékművet.

Innen lementem a folyópartra, és beültem egy kávézóba a parton, a Blue Berry-be, ahol ettem egy nutellás palacsintát, és ittam egy capuccino-t. Ezalatt lement a nap is, és ott a parton eléggé hűvös is lett, főleg, hogy az óceán felől fújt is a szél.

A kert felől, illetve a folyópartról már a Kasbah des Oudaia (vár) is jól látszik.

Édes élet Rabatban :-)

A Kasbah des Oudaia eredetileg erődnek épült. Három részre tagolódik: a magasan fekvő legrégibb épületek az Almohádok korából valók, a lejjebb fekvőket az Alaviták építették, az ún. andalúziai park pedig, amely ma kirándulóhely a XX. század elején létesült.

Innen fentről -még este is- megnézhetjük a folyótorkolatot és az óceán partot, a két várost; Rabat-ot és Salé-t, valamint ellátni a Hassan II toronyig is, ami szépen ki van világítva.

A kivilágított Hassan II torony

A Hassan II torony és az V. Mohamed Mauzóleum

Az Atlanti óceán és Salé városrész

Az óváros igazi magja a Kasbah, mely régen katonai kasbah-nak épült. Ma viszont lakóházak vannak benne. A citadella alapítása az almohád időkre vezethető vissza. Az egyik legszebb része a domborművekkel díszített Almohád-kapu.

A kasbah elődjeként már a 10. században ribat-ot építettek a muszlim szerzetes lovagok. Később a ribathoz mecsetet és palotát is építettek és fallal vették körül. Ez a mai Kasbah des Oudaia.

Nekem nagyon tetszett a kasbah főutcája, ahol a házak fehérre vannak meszelve, de a lábazatuk kékre van festve. Az épületek egy része középkori, és 12. századi is van köztük.

Ez egy szabó háza, az ajtófélfa bal oldalán látszik egy nagy szabóólló

Az Áldás háza - Dar Baraka

Ez a ház az 1300-as években készült, az évszám látszik kapu fájába faragva

Itt található a város legrégebbi mecsete az El-Altiq mecset.

Része még a régi világítótorony, a kalóztorony, Andalúz-kert, Oudaia múzeum és a Marokkói Művészetek múzeuma is.

Volt itt egy srác, aki nem messze a bejárattól önkéntes idegenvezetőmmé lépett elő, és ő vezetett végig az egész Kasbah-n. A végén persze adtam neki borravalót, de megérte, mert tök jó helyekre is elvitt, ahova én a sötétben magamtól már nem mentem volna el.

Ekkor már értekeztünk Fouad-dal is, és megállapodtunk, hogy elindulok vissza a vasútállomásra. Persze egy tök más útvonalon, mint amerre jöttem, így végül egy jó nagy kört írtam le a városban. A medina felé indultam el, be is kukkantottam a souk-ba (piac), majd visszatértem a modern városrészbe. Tulajdonképpen a régi városfal mellett mentem körbe egy darabig.

Fouad is a Gare Rabat Ville állomásra jött ezúttal, és onnan együtt vonatoztunk vissza Gare Casa Port-ba. Ez a vonat gyorsabb volt, az út pont egy órás volt.

Mikor hazaértünk, Fati-val ott volt egy barátnője is, de ő aztán gyorsan el is tűnt. Fati tajine-t csinált vacsorára, megint csirkéből, de ezúttal más fűszerezéssel, és emellé cukkínit tett. Finom volt ez is. Ez már készen volt, mire mi hazaértünk, így ennek a készítéséről lemaradtam.

Aztán zuhanás az ágyba.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2013. 11. 07.

CASABLANCA - Marokkó


Ma korán keltünk, fél 9-9 körül. A Show Room-ban gyorsan megreggeliztünk, és már meg is érkeztek az üzleti partnerek, akikkel Fouad és Fati tárgyalt. Én eközben a konyhában elmosogattam a reggeli után. Közben megérkezett Meryem.

Fél 10 körül már el is indultam vele várost nézni. Egy darabon gyalogoltunk, majd egy helyen beszálltunk egy „nagy” taxiba. Ezeket a Rozvány könyv úgy emlegeti, hogy ezek drágábbak, ezeket kerüljük, és inkább a „petit” (kicsi) taxival utazzunk. Ja, itt jegyzem meg, hogy a Petit taxik Marrakeshben bézs, Casablanca-ban piros, Rabat-ban pedig kék színűek voltak. És ezek méretre tényleg kisebb autók, mint pl. a kis Peugeot, a nagyok meg általában fehérek mindenhol, és méretre nagyobb autók, mint a nagy öreg Mercedes-ek.

Na, szóval mi egy ilyen nagy öreg Mercibe ültünk be, amik egy bizonyos útvonalon járnak, és ki- és be lehet szállni közben is. Ezek akkor indulnak, amikor megtelnek, legalábbis a „végállomásról”. Ez annyit tesz, hogy 1+6 fő. Igen. Az 1 a sofőr, a 6 az utas. A sofőr melletti ülésre is beülnek ketten, ha az mondjuk egy férj-feleség páros, vagy két barát… a többiek hátul. És tényleg Meryem-nek volt igaza, mert olcsó volt. Sokkal olcsóbb, mint a kis taxi. Csak persze helyinek kell lenni, és tudni kell, hogy hol vannak a „végállomások”. Meg hogy merre mennek. Mert ha miattad más útvonalon kell mennie, mint amúgy menne, akkor már ez is átmegy drágába, akkor fizethetsz!!!

Mi abba a városrészbe mentünk, ahol Meryem lakik, éspedig a Királyi Palota közelében! Mutatta is nekem a Rozvány könyv egyik képén, hogy ők ott laknak, a Király a szomszédja :-). Ez a Habous városrész.

Először a Region du Grand Casablanca épületénél álltunk meg, amiről fogalmam sincs, hogy mi lehet, de jól néz ki.

Emellett már a palotát körülvevő nem éppen szép fal is látszik. Majd aztán a palotából is látni ezt-azt, már amit az őrök engednek, és ahová be lehet kukucskálni.

ez a palotát védő ronda fal

a palota bejárata

ez a falrészlet pedig a régi fal, ami sokkal szebb

Ezután az alig százéves Nouvelle Medina-ban bóklásztunk, melynek neve kicsit vicces, az „új óváros”… persze ha azt vesszük, hogy szegényeket földrengés és egyéb (elfoglalás, lerombolás) pusztította, és hogy hányszor kellett a várost újraépíteni, akkor már érthető. De be kell vallanom, hogy nagyon tetszett ez a rész, szépen kombinálták a régiből megmaradtat az újjal. Jellegzetesek a fehérre meszelt falak (itt a lábazat is fehér), és a nagy belső udvarok, ahová mindig besüt a nap.

Itt van a Moulay Youssef Mecset is. A XVIII. századból való.

A Mahakma du Pacha vagyis a pasa bírósági épülete ma is használatban van (parlamenti épület, a Bíróságnak ad otthont), éppen ezért nem látogatható turisták számára. 1948 és 52 között épült, mór stílusban.

Aztán bementünk a Hammam Chiki-be (fürdő), ahova Meryem szokott járni. Itt nem nagyon fényképezhettem, mert meztelen emberek jöttek-mentek, de a plafon annyira tetszett, hogy azt megengedték, hogy lefotózzam.

Innen aztán Meryem barátnőjéhez, Sabrena-hoz mentünk. Na, ők tipikusan egy olyan házban laknak, amiről az előbb írtam, hogy nagy terasz van a közepén, és állandóan besüt a nap. Erről a teraszról nyílnak a különböző szobák, a konyha illetve a fürdőszoba ajtói, és nem mindegyik szoba van egymással belülről is összekötve.

Sabrena egy tipikus marokkói levessel kínált meg minket, Harira levesnek hívják. Csicseriborsó, morzsolt koriander, petrezselyem, paradicsompüré, rizs vagy tészta, hús és hagyma valamint fűszerek vannak benne. Kinézetre nem nagy szám, krémleves állagú és kinézetű, de az íze nagyon jó.

Aztán sétáltunk még egy nagyot a Darb Soltan piacon. Húúúú, ez volt aztán az igazi piac!!! Tele mindenfélével; zöldségekkel, gyümölcsökkel, húsokkal, ruhákkal, és volt egy „varázslós része” is, hol varázsláshoz, kuruzsláshoz lehetett mindenféle alap- és segédanyagot kapni; voltak itt állatok, mindenféle szőrök, bőrök, szárított füvek, stb., stb. Magamban azon gondolkodtam, hogy ezt a vallásukkal hogyan egyeztetik össze. Ja, és a hennafestők is ennek a résznek az egyik sarkában kaptak helyet.

Innen aztán megint fogtunk egy „nagy taxit”, és azzal mentünk vissza a másik Medina-ba. Ez az óceán partjánál van, nem messze a kikötőtől. A kikötő egyik része (Port des Peches) a kis halász hajóké, de Marokkó ill. Afrika egyik legnagyobb nemzetközi hajókikötője is itt van. Mire mi odaértünk (délután volt már) a halászok rég eltüntették a reggeli fogás maradványait is, de a a sok pikkely és a jellegzetes halszag ott terjengett mindenhol.

Innen visszasétáltunk a souk-ba (piac), de ez a korábbihoz képest már nem is volt olyan nagy szám.

Hármasban (Meryem, Sabrena és én) beültünk egy Mekibe kajálni. Itt csatlakozott hozzánk Zeinab is. Innen együtt elmentünk egy Café-ba, ahová elvitt minket Zeinab egyik barátja, aki akkor vette észre Zeinab-ot, mikor a járdán gyalogoltunk. Ő nem jött be velünk, csak mi négyen mentünk be. Hát ez is egy érdekes élmény volt; a csajok kikértek egy vízipipát, ittunk is, ők üdítőt, én mentateát. És meg kell mondjam, mi négyen voltunk csak csajok, de nem nézett ki bennünket onnan senki. Szóval eléggé furcsa volt, mert amúgy az utcai kávézókban ücsörögni csak férfiakat láttam.

Sabrena, Meryem, Zeinab

én, Sabrena, Meryem, Zeinab

Itt aztán elbúcsúztunk egymástól, és én is indultam vissza a ShowRoom-ba meg a lányok is mentek a dolgukra.

Picit pihentem, aztán elmentünk vacsizni abba a pizzériába, ahol első este is ettünk. Ha jól emlékszem Pizza Moumni-nak hívják a helyet.

Innen aztán a Bar l’Annexe-be mentünk. Ennek a felső emeletén egy étterem működik és az alsó szintjén van a bár. Na, ez a bár aztán olyan, hogy Európában bárhol megállná a helyét. Volt alkohol, cigi, zene… Fouad szerint szoktak táncolni is, mikor mi ott voltunk mondjuk nem táncolt senki sem. Picit talán visszafogottabb, mint az európai éjszakai szórakozóhelyek. Itt egy marokkói vörösbort, a Tuareg-et kóstoltuk meg. Megittunk hárman egy üveggel. Mondjuk Fati nem sok kárt tett benne.

Fati, (a Tuareg), én

Fati, (a Tuareg), én

Fati, Fouad

A FaceBook-on fent van a bár: https://www.facebook.com/pages/LANNEXE-Casablanca/10150091281575402?id=10150091281575402&sk=photos_stream

Innen aztán hazamentünk, aztán alvás.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2013. 11. 08.

CASABLANCA->MARRAKESH - Marokkó

Ma 9-10 körül keltünk. Fouad spéci bundás kenyeret csinált reggelire; a khobz-ból. És csak az egyik felét mártotta felvert tojásba, és nagyon minimális olajon sütötte meg, mint mondjuk egy rántottát. Megreggeliztünk, majd mosogatás után elmentem még egy utolsó gyors körre Casablanca-ban.

Első utam a postára vitt, egyrészt mert az volt, ami először útba esett :-)

Mentem tovább a Twin Towers-hez, ami egy nagy irodaház; kereskedelmi és üzlet központ. Casablanca egy új jelképe. Szokták együtt ábrázolni a Hassan Nagymecset tornyával.

Aztán továbbmentem a St. Buenaventura templomhoz. Nagyon nagy templom, kívülről tök jól néz ki, és valami ígéretest vársz belül is. És akkor jön a pofon, hogy belül tök üres!!! Nincs benne semmi!!! A spanyolok építették 1891-ben. És hogy azóta mi történt vele, miért üres, rejtély. A bejáratnál ült egy bácsi, azt hittem belépőjegyet akar eladni, de kiderült, hogy valamelyik toronyba lehetett volna felmenni, amit én időhiány miatt nem tettem meg. Amit azóta is bánok, de hát mit van mit tenni…

Ahogy említettem, Casablanca-van nagyon nagyok a távolságok, ennek a három dolognak a megtekintése több órás sétámba került.

Visszaértem a ShowRoom-ba és akkor láttam, hogy tulajdonképpen a torony megmászása is belefért volna az időmbe, de mikor ott voltam, akkor ezt nem tudhattam. Mert egyrészt az út elején sokkal gyorsabban haladtam, másrészt közben a felhők is eltűntek az égről és nagyon meleg lett, folyt rólam a víz, másrészt azért tényleg nagy a távolság, szóval fáradtam is. Nehéz volt kikalkulálni, hogy visszaérek-e időben.

A vonatom 15:00-kor indult, egy másik pályaudvarról, ezúttal a Gare l’Oasis-ról. Fouad szerint ez közelebb van a ShowRoom-hoz, nekem nem úgy tűnt. Fouad és Fati kivittek az állomásra, és vártak is velem, egész addig, míg a vonatomhoz már be kellett mennem. Jegy nélkül nem lehet bemenni a peronra sem. Szóval itt elbúcsúztunk egymástól és én megkezdtem eredetileg 3 órásnak mondott utamat Marrakesh-be.

Kisebb ijedtség jött rám, mert végiggyalogoltam majd az egész vonatot, és nem volt egy ülőhely sem. Így, hogy azért levegőt is kapjak néha, az egyik (le- és felszálló) ajtónál maradtam. Hol álltam, hogy kényelmetlenül egyensúlyozva ültem a táskám tetején. Közben azon is izgultam, hogy elbír-e engem a táska így. Közben megettem a pályaudvaron vásárolt szendvicsemet is. Így töltöttem egy órát, miközben a megállóknál kinyitották az ajtókat, akkor jött be friss levegő is. Az egyik megálló után a kalauz eltűnt, és én nem csuktam vissza az ajtót. De sokáig nem örülhettem, mert az utasok visszacsukták. Lehet, hogy féltek, hogy kiesem egy éles kanyarban?! :-)

Na, egy óra elteltével megritkultak az utasok, úgyhogy találtam magamnak egy ülőhelyet is. Jó is, mert az út a tervezett 3 óra helyett 3,5 lett.

Marrakesh-be érve elindultam szálláshelyet keresni, amiket Fouad közben sms-ben elküldött, hogy nem drágák, és közel vannak a pályaudvarhoz. Sajna egyikben sem volt hely. De rendesek voltak a szállodások, ajánlgattak a közelben más hoteleket is, így végül 1 óra mászkálás után találtam is egy tök jót. A Hotel Tachfine-t. Mikor beestem, a portás bácsi épp imádkozott, így meg kellett várnom, hogy befejezze. De utána ő meg tök hálás volt, hogy nem szakítottam félbe és hagytam, hogy befejezze.



Annyira fáradt voltam, hogy a szálloda éttermében vacsoráztam. Csirkés tajine-t ettem. Ez azért messze nem volt olyan finom, mint amit mi Fati-val főztünk. Viszont kaptam előételnek friss baguette karikákat, vajat és fekete olajbogyót. Frissen facsart narancslevet ittam mellé. És olyan jót nevettem magamban; raktak mellé 2 tasak cukrot is, ha nem lenne elég édes :-)

Vacsi után felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, majd bezúgtam az ágyba.


--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


2013. 11. 09.

Marrakesh->Bologna

RAK   PSA    10:00 (+1)       13:40

06:45-re állítottam be az órát. Elég nehezen keltem, egyrészt mert nem aludtam jól, másrészt meg már rég keltem ilyen korán.

Még jó, hogy előző este nem fizettem be reggelire, mert bár azt mondták, hogy 7-től van, senkit nem láttam lent a földszinten a portáson kívül, ő sem a pultban volt, nem tudom, honnan mászott elő. Leadtam a kulcsot, a távirányítókat, visszaszereztem az útlevelem, majd 07:05-kor már mentem is ki taxit fogni. Ajánlgatta a portás, hogy hív taxit, 150 MD-ért, de én úgy tudtam, hogy a helyiek 50 max. 60 MD-ért mennek ki a reptérre. Gondoltam szerencsét próbálok, hátha sikerül. Ha nem, akkor max. fizetek többet.

Ahogy kiléptem az ajtón, láttam is egy autót, de mivel az ellenkező irányba ment, én elindultam a reptér felé. De a taxis megfordult, és megállt mellettem. Mondtam neki arabul, hogy a reptérre mennék. És kérdeztem (asszem ezt franciául), hogy 50-ért elvinne-e. Először habozott, majd bólintott. Szóval beszálltam. Jól indult a nap! :-)

A Marrakesh Menara reptér kívülről

Kiértem a reptérre, 07:25-re már ott is voltam. Ez 2 órával a gépem indulása előtt volt. Mivel Staff Travel-em volt, a szabályzat szerint 120-60 perccel a gép indulása előtt ott kell lennünk, és ki kell állíttatnunk a foglalásunk alapján a Standby jegyet, és ezzel mehetünk a géphez. Ha a gépen kevés az utas, akkor ki szoktak adni egyből normál jegyet, ha sokan vannak, akkor jön a Standby, ami azt jelenti, hogy utolsóként szállhatunk fel, ha az összes utas már fent van. Ha a gép teljesen tele lenne (189 utassal), akkor a kapitány eldöntheti, hogy hajlandó-e JumpSeat-en elvinni minket.

Na, itt kezdődtek a bonyodalmak. Mentem a Check-in pulthoz a jegyemért. Erre a csaj eltűnt a jegyemmel meg az útlevelemmel együtt. Jó hosszú időre. Közben mögöttem a sor egyre dagadt. Majd visszajött a csaj, és mondja, hogy nem állíthat ki nekem Standby jegyet, menjek a Swissport ablakához, és ott beszéljek az ügyintézővel, majd kb. 1 órával később menjek vissza hozzá. Na, már ekkor meresztgettem a szemeim, hogy miiiii?!

Elmentem a megadott helyre. Mondom, hogy Standby jegyet kérek, mert Staff Travel-es jegyem van. Erre mondja, hogy várjak kb. 1,5 órát, mert a gép tele van, és nem adhatnak jegyet. Elkezdtünk vitatkozni, és hiába mutattam neki a Staff Travel szabályzatot, hogy nekik 120-60 perccel az indulás előtt ki kell állítaniuk nekem a Standby beszállókártyát, nem engedtek. Erre már előjött a vezetőjük is, lényegében ugyanezt mondta, azzal pontosítva, hogy meg kell várnunk, míg leszáll a gép, és majd ők beszélnek a kapitánnyal és ha ő megengedi, akkor adnak nekem beszállókártyát, és csak utána mehetek be. Ez 40 perccel a gépem indulása előtt fog történni. Hiába mondtam, hogy nem ez a szabály, nézze meg a szabályzatot, ő hajtogatta, hogy náluk ez a reptéri szabály, álljak félre és várjak. Én meg mondtam, hogy ezt hogy képzeli, hisz csak az egyik útlevél-ellenőrzéshez kell vagy 1 órát sorban állni, és akkor még a sorállás a fémdetektoros kapunál, másik két útlevél ellenőrzés, kézzel is végigtaperolnak, szóval hogy így lehetetlen elérni a gépet!!! Iszonyatosan bepánikoltam. Annyit megígért, hogy ha megkapom a beszállókártyát, majd végigkísér a kapuig, hogy nehogy lekéssem a gépet.

Mivel nem nagyon tehettem mást, félreálltam. Bizonyos időközönként újra próbálkoztam. Ezzel azt értem el, hogy kevesebb, mint 1 órával a gépem tervezett indulása előtt végre elmentünk a Chek-in pulthoz, ahol elkezdték kiállítani a beszállókártyám. De csak azok után, hogy ez a főnök csaj walkie-talkie-n beszélt valakivel, aki egy pasi volt, és annyit kihallottam, hogy ez a szabályzat, adják ki a kártyám. Szóval nagy nehezen kitöltötték a beszállókártyám, és nem is Standby jegyet kaptam, mert közben ugye (mint mindig) nem érkezett meg az összes utas, akik jegyet vettek a gépre. Viszont a korábbi ígéret szerint egyáltalán nem kísért el a kapuig, sőt semeddig sem!!!

Először az útlevelem ellenőrizték, meg hogy megvan-e a kilépéshez a kitöltött regisztrációs lapom. Majd jött a fémdetektor, amin át kellett sétálni, közben a táskám is átment a vizsgálaton. Majd jött a kézi vizsgálat. Ezután jött az az útlevél vizsgálat, amit legalább egy órás sorállás előz meg. Totál kész voltam. És bár utálok ilyet csinálni, előrementem a sor elejére, jól láthatóan a (bolognai) reptéri belépőkártyámmal. Szerencsére senki nem akart kinyírni, sőt még a fejem sem ordították le. Nagy szerencsém volt. Itt is átmentem, megkaptam a pecsétem, mentem tovább. Újabb útlevél ellenőrzés. Most a pecsétjeim nézték meg. És innen már rohanhattam a kapumhoz. Ami még kis sem volt írva, mert késett a gépem. Így szusszanhattam egyet, és végre megnyugodhattam. Innen már minden rendben lesz.

Hát azt hiszem, ritkán örültem ennyire annak, hogy a fedélzeten lehetek. Mondjuk utoljára akkor, mikor elkéstem és mégis megengedték, hogy dolgozzak. Na de ezt leszámítva, ezelőtt jó régen voltam ennyire boldog.

A Marrakesh Menara reptér belső oldala

A gépem 09:30 helyett 10:00-kor szállt fel. Pisa-ban helyi idő szerint 13:40-kor szálltunk le. (2:40 perc volt az út)

Pisa-ban volt időm elmenni a mosdóba, és megreggelizni is. Ja, ez is vicces volt, mert a gépen édes-savanyú csirkét ettem rizzsel, és üdítővel, ami ugye elég ebédnek való kaja. Pisa-ban viszont capuccino-t és croissant-t ettem, ami meg eléggé reggelire való cucc. De a gépen nem volt már croissant, szóval ott nem tudtam azt enni.

15:03-kor indult a vonatom Firenze-be, és 16:00-ra értünk oda. Onnan 16:31-kor volt a csatlakozásom Bologna-ba, ahova 17:10-kor érkeztünk.

Innen aztán busz hazáig, majd a séta a házig.

Kipakoltam a táskát, beraktam egy mosást, kajáltam.

Mivel hulla voltam, elég korán lefeküdtem.

VÉGE

ELŐZMÉNY ITT és ITT!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!