2015. december 6., vasárnap

Orvieto, Olaszország





Orvieto lenyűgöző városa Olaszország Umbria régiójának dél-nyugati részén, magas vulkáni tufából álló hegytetőre épült: szőlőföldekkel és olajfaligetekkel ékes dombvidék veszi körül. A hegy oldala szinte függőlegesen emelkedik a várost védelmező kőfalakig. A hegy alatti tágas parkolóból siklóval juthatnak fel a városba a látogatók. A területet már az ókorban az etruszkok lakták, a városka helyén valószínűleg etruszk fellegvár volt, erről tanúskodik a feltárt etruszk leletek sokasága.

 


 
Városbeli sétánkat a sikló felső megállójánál a Cahen térnél (Piazza Cahen) kezdjük. Érdemes meglátogatni a Pozzo di San Patrizio-t (Szent Patrik kútja), vagy másik nevén a Pozzo della Rocca-t (Várkutat).
A kutat VII. Kelemen pápa építtette -aki 1527-ben, Róma kifosztása idején Orvieto-ban talált menedéket- azért, hogy a város elegendő vízkészlettel rendelkezzen egy esetleges megszállás esetén is. A várost V. Károly, német-római császár ostromolta. A kutat Sangallo il Giovane mérnök tervezte és építette, aki abban az időben a sziklatömb megerősítésén dolgozott. A sziklafal lábánál talajvízrétegre bukkanva olyan megoldásra volt szükség, melynek segítségével a vizet a völgy aljáról a felszínre lehetett hozni. Sangallo egy 53,15 méter mély, 13 méter átmérőjű, henger mentén felcsavarodó kettős lépcsőzetet tervezett. A kettős lépcsőzetre azért volt szükség, hogy az egyik részen a vízhordó szamarak lemehessenek, a másik részen pedig a vízzel telt hordókkal feljöhessenek, anélkül, hogy egymással találkoznának. A kutat felülről -még ma is- hetven ablak világítja meg. A kút csak 1537-ben, III. Pál pápa uralma és Simone Mosca irányítása alatt lett befejezve.



 

 










 
 
A kút alatt a meredek sziklafal.


A kút melletti teraszról szép kilátás nyílik a változatos umbriai tájra. Nem hiába itt vannak mellette il Tempio Etrusco del Belvedere (etruszk templom) romjai.




 
A térről három út vezet a város központjába: jobbra a Via Roma, balra a Via Postierla, egyenesen pedig a Corso Cavour. Mi ez utóbbit választottuk.





 
Orvieto-ban előszeretettel fogyasztanak vaddisznóhúst.
 


A városka a majolikáról is híres.



Sétánk első állomása a Palazzo dei Sette-hez (Hetek Palotájához) vezetett, annak is a Mór torony (Torre del Moro) részéhez. A középkori városközpontban, a művészeteket képviselő hét úr palotája a város fontos helyévé vált. A palota két szárnya közül kimagasló 47 méter magas torony tökéletesen irányul a négy világtáj felé. A toronyra az 1866-os restaurálási munkák után egy órát és két városi harangot helyeztek el. A kisebbik harang a Szent András templomból (Chiesa di Sant’Andrea), a nagyobbik harang a Néppalotából (Palazzo del Popolo) származik, ahol 1313-tól volt, és Orsini népkapitány kérésére öntötték, rajta Orsini címerével, 25 művészet jelképével, és a város lakosságának pecsétjével. A torony látogatható, így természetesen felmentünk a toronyba. Itt egy darabig lehet lifttel menni, utána viszont kőkeményen lépcsőzni kell. Fentről az egész várost és környékét is beláthatjuk. És jobb ha felkészülünk, hogy megkondul a harang. :-)




A falban a régi lépcsőfokok nyomai


Az új lépcső

Az óra számlapja belülről

A két harang... kicsinek tűnik, de nagyot szól

Hátam mögött balra a Dóm

Középen a Szt. András templom,és 12 szögű harangtornya, mellette a fehér épület a Palazzo del Comune (Városháza)


A Dóm


Palazzo del Popolo (Néppalota)
 
Orvieto elsősorban gótikus katedrálisáról vagy dómjáról ismert. A Cattedrale di Santa Maria Assunta-t gyakran „Itália csodája”-ként emlegetik. Meg is értem. Sötét, szűk utcácska végén bukkan elénk. Az épület oldala fehér és zöldes fekete csíkokkal díszített. Valóban a „világ legnagyobb polikróm műemléke”. Ezeket az építészeti elemeket gyakran Arnolfo di Cambio-nak tulajdonítják, de a legújabb vélemények szerint a dóm fő kőművese egy jelentéktelen szerzetes, a peruggia-i Fra' Bevignate volt. Az építkezés munkálatait 1290-ban kezdték meg. Abból a célból épült ez a gazdagon díszített, a városka méreteihez képest nagyszabású templom, hogy a „bolsena-i csoda” ereklyéit itt helyezzék el. A csoda 1263-ban történt egy „prágai Péter”-ként emlegetett pappal, aki Rómába zarándokolt hit-kétsége miatt. Kételkedett ugyanis az ostya Krisztus testévé és vérévé történő átváltozásában. Az etruszk eredetű Bolsena-tó mellett fekvő Bolsena-ban átutazóban megállt a 11. századi szent Krisztina templomnál. És Szent Krisztina sírjánál (aki i.sz. 305-ben 12 évesen halt vértanúhalált) mutatott be szentmisét, amikor az eltört ostyából vér csepegett a kehely alatti kendőre és a márvány padlóra. A bolsena-i hívek a véres oltárkendőt körmenet keretében vitték el az akkori pápához, IV. Orbánhoz, aki eközben Orvieto-ban tartózkodott. Ő miután meggyőződött a csoda hitelességéről, ezt a napot a Corpus Domini, azaz az Úr Napja ünnepévé tette (pünkösdvasárnap után két héttel). A vérrel átitatott kendőt az Orvieto-i dómban őrzik, és évente kétszer Húsvétvasárnap és Úrnapján teszik ki az oltárra. A márványköveket a Szent Krisztina templomban Bolsena-ban őrzik.



A dóm homlokzata különösen lenyűgöző. A Lorenzo Maitani által tervezett homlokzat képek, színek, szobrok, márvány csipkék és domborművek dús együttese a XIV. századból.











A templom belseje








A főoltár



A presbitérium Ugolino di Prete Ilario freskóival, 1370-ből
 


 
Az orgona



A dóm szentélyétől balra nyílik a Cappella del Corporale Ugolino di Prete Ilario freskóival díszítve, 1357-64-ből.
 







A dóm szentélyétől jobbra nyílik a Cappella Nuova (vagy más néven La Cappella di San Brizio), amelynek világhírű festménysorozata Itália egyik legnagyobb művészi élményét nyújtja, és amely a kápolnát a művészet egyik itáliai szentélyévé tette. A Capella Nuova festését 1447-ben Fra Angelico kezdte meg és az ő művei a kápolna mennyezeti freskói. A munkát azonban abbahagyta és az oldalfalak festését Luca Signorelli fejezte be az 1500-as évek elején. Signorelli a János evangélium apokalipszisára, Dante művére és a Legenda Aureára támaszkodva alkotta meg a középkori tudat képi látomásait.


La Madonna di San Brizio
 
 
 
 
Cappellina dei Corpi Santi
Gyász

A kápolna bal oldalán a Cappellina Gualterio-ban a Gualterio család síremléke foglal helyet.
 
Lent: A test feltámadása

A kápolna mennyezete

A kör alakú képben Krisztus, a bíra


Fent a háromszögben az Egyház doktorai
Alatta Az Antikrisztus prédikációja és tettei

Fent a háromszögben Az apostolok
Alatta A  boldogok a Mennyben

Az ún. "Empedocle"

Dante és Stazio



Az utca sarkán áll egy másik kisebb torony, a Torre Maurizio, aminek a tetején szintén van egy harang. Ez egy fém emberke ütötte volna, de sajnos nem működött. Viszont jól néz ki.


 
A Piazza della Repubblica-ra sétáltunk tovább. Városháza (Palazzo del Comune) épülete a város legrégibbi épületei közé tartozik, már a XIII. században felújításra került, a XVI. században Ippoliti Scalza mérnök tervei alapján átépítették, melyek végül is befejezetlenül maradtak. Vespignani mérnök a XIX. század közepén nekilátott, s az épület déli homlokzatán egy neoklasszikus árkádot épített, mintegy bejáratként a térre.

 
A Piazza della Repubblica-n a Chiesa di Sant’Andrea (Szent András templom) a város legrégebbi temploma. Időszámítás után VI. században, egy etruszk templom romjaira épült: az eredeti mozaikpadlózat maradványai még ma is láthatók a az altemplomban. A templom a XI.-XII. század között átépítésre került, és számos változáson ment keresztül egészen 1926-ig, amikor Gustavo Giovannoni újraépítette a tizenkétszögű harangtornyot is. A templombelső a különböző korok jelét viseli: XIV. századtól egészen a XIX. századig terjedő freskókkal és festményekkel. Különleges figyelmet érdemel a szószék és a XIV. századi temetkezési fülke. A város tulajdonába tartozó templom fontos politikai döntések színhelyéül szolgált, itt dőlt el III. Ince Pál pápa döntése alapján a IV. keresztes hadjáratban történő részvétel.







 

A Szt. András templom és a harangtorony (jóval később, este)

Az altemplomba csak vezetéssel lehet lemenni, de érdemes rászánni azt a pár eurót, mert sok érdekességet mesélnek. Odalent 3 szintet látni, a templom alatt volt egy másik templom, az alatt pedig etruszk időkből származó utak, sírok, csatornák, kutak.


















 
Innen visszamentünk a Piazza del Duomo-ra (Dóm tér), mert befizettünk az Orvieto Underground (Sotterranei di Orvieto) nevű programra, a délután 5 órai angol nyelvű turnusra. Ez azért is volt jó, mert a legtöbb túra olaszul volt, és azok mind tele voltak, mi viszont csak 5-en voltunk! :-)

Kiderült, hogy lényegében az egész város alatt alagutak és pincék vannak, amit még az etruszkok ástak ki, és elsősorban élelmiszertárolásra használták őket. A hegy, amire a város épült vulkáni tufából van, de azért így is rendkívül nehéz dolguk volt a járatok ásásakor.


Két barlangot nézhettünk meg; az elsőt olívaolaj készítésére, majd tárolására használták. Van itt prés és kő is, a kő az 1600-as évekből!!!
 




 

Erről a dokumentumról az derül ki, hogy mikor nem engedélyezték már több vájat ásását.
 
Meg volt szabva, hogy mekkorák lehetnek az egyes termek, és hogy mennyi oszlopot kell hagyni, hogy biztonságos maradjon, ne omoljon be. Volt ahol ezt nem tartották be, így láthattunk olyan oszlopokat is, amelyeket utólag építettek be.



Ez egy több (kb. 3) ezer éves kút. Lenyűgöző, hogy az akkori technikával és szerszámokkal hogyan tudtak ennyire szabályosan, ilyen egyenesen lyukat vájni a földbe. Szerintem a mai eszközökkel is igen nehéz lenne ezt kivitelezni.



A másik barlang a hegy oldalának közelébe épült, és vannak benne ablakok is a külvilág felé. Ezeket a barlangokat galambházként használták, és azért volt szükség az ablakokra, mert a galambok önellátók voltak, így szükségük volt egy nyílásra, amin ki-be repkedhettek. Azért is volt jó választás galambot tartani amellett, hogy nincs vele munka, hogy sok elfér belőle kis helyen, valamint nagyon szaporák, így mindig volt mit enni.

A galambok ilyen odvakban éltek.
 







 
A galamb a mai napig Orvieto ételkülönlegességei között szerepel. Ezekhez a földalatti helyiségekhez minden gazdának a lakásából külön lejárata volt. Érdekesség, hogy mind a mai napig szinte minden házhoz tartozik ilyen pince. És ezek a pincék mind-mind magántulajdonban vannak. Ez is, ahová mi lemehettünk.
 
Bár a pincék elsősorban élelmiszer tárolásra szolgáltak, a második világháború idején menedékként is igen hasznosnak bizonyultak. A városka nem volt veszélyben, viszont a vasutat bombázták, mivel fontos útvonal volt már akkor is. A bombák elől így jobb volt elbújni, a kórház is használta ezeket a pincéket ideiglenes kórtermekként.


Ez a túra kb. 1 órás volt. De annyira érdekes volt, hogy észre sem vettük, hogy hogy elrepült az idő.

A Dóm az underground túra előtt naplemente idején


és utána, tök sötétben.
 
Innen tovább a Pozzo della Cava-hoz mentünk. Ez egy másik kút, jóval régebbi, mint a Pozzo di San Patrizio. Állítólag a San Patrizio tervezőjét ez a kút inspirálta.
A Pozzo della Cava története több évszázadra nyúlik vissza. A szélén látható téglalap alakú akna az etruszk időkből való, amit teszt furatként ástak, hogy vizet keressenek, illetve hogy föld alatti járatokat elérjenek, ami forrásvizet rejtett. 1527-ben VII. Kelemen pápa -aki ekkor Orvieto-ban talált menedéket- azért, hogy a város elegendő vízkészlettel rendelkezzen egy esetleges ostrom esetén is, nemcsak a már említett Pozzo di San Patrizio építését rendelte el, hanem két másik nyilvános ciszterna és a Pozzo della Cava kiásását is. Minden munkát a helyi hatóságok költségén végeztek el, és 1530-ra készültek el. A kút 1646-ig maradt nyitva, amikor is a városi hatóságok elrendelték a lezárását. Ezt láthatjuk a kútnál látható kőtáblán is. Ami a döntés okát illeti, az a pletyka járta, hogy öt francia tisztet, akik nőket molesztáltak a Cava negyedben, a kútba dobtak. Az hogy embereket ily módon tüntessenek el, tovább folytatódott majdnem mostanáig, 1820-ból van egy dokumentum, melyben Viterbo apostoli küldötte megrója a városi hatóságokat ezért. Mikor több mint egy évszázados csend után 1984 decemberében Tersilio Sciarra levette a fedelet a kútról, csak 25 méter mély volt, és az alja földdel volt borítva és századok szemetével. 1996 tavaszáig tartottak a felújítási munkálatok, melyeknek köszönhetően ma újra az eredeti állapotában látható a kút. És csak 2004 tavaszán állították helyre az eredeti hozzáférést a Via della Cava-ról.

 
Először egy kis múzeumon kellett keresztül menni.






Ez itt a kút








 
Egy dolgot még mindenképpen meg akartunk nézni, ez pedig a mozgólépcső volt, ami a város ezen az oldalán közlekedett fel-le. Az útikönyv nem részletezte, hogy ez pontosan milyen. Mi azt gondoltuk, hogy ez egy darab nagyon hosszú mozgólépcső lesz. De nem, hanem egy mozgólépcső rendszer volt, hat hosszabb-rövidebb mozgólépcsővel, és közben voltak olyan részek, ahol gyalogolni kellett vagy sima lépcsőt mászni.
Sajnos már tök sötét volt, így nem volt annyira impozáns a látvány lentől vissza a hegyre.

 
Visszafelé útba ejtettük még a Palazzo del Popolo román-gótikus stílusú épületét a 13. századból. Jelenleg kongresszusi központ és etruszk és középkori múzeum. A Néppalota Orvieto legnagyobb palotája, amely a róla elnevezett téren helyezkedik el. A palotát Broletto mintára, helybeli technikával és alapanyagokból építették, melyek az első emeletén található gyűlésterem hármas osztású ablakaiban és a díszítőelemekben ismerhetőek fel.
A palota azért épült, hogy vendégül lássa a nép kapitányát. Építése óta többször restaurálták. A nép kapitánya rangot 1250-ben létesítették, a konzulok és a városköztársaság feje mellé osztották be.
A 19. század végi és az 1989-ben befejeződött restaurálásoknak köszönhetően a palota mint kongresszusi központ került vissza a közhasználatba: a munkálatok az épület szerkezetét az eredeti formájába állították vissza. Az utolsó restaurálás után számos etruszk és középkori lelet került napvilágra, melyek az alsó régészeti övezetben láthatóak.

 
További bóklászásunk során már egy szimpatikus helyet is kerestünk, ahol megvacsorázhattunk. Ez pedig a Trattoria la Pergola volt, a Piazza del Duomo-hoz közel. Már említettem, hogy a város alatt alagútrendszer van (Orvieto Sotterranea), melyet még az etruszkok ástak ki és elsősorban élelmiszer tárolására, illetve a járatok egy részét galambháznak használták, és a galamb még ma is Orvieto egyik ételkülönlegessége.
A házi sertés mellett a vaddisznó, azaz olaszul a cinghiale is nagyon elterjedt a vidék erdejeiben, naná, hogy meg is eszik. Kolbász, ragu, sonka, grillezett fogás készül belőle. A vaddisznó mellett szarvas (olaszul cervo) és vadnyúl (lepre) is gyakran feltűnik az étlapokon. A város a Slow City és a Slow Food mozgalom élharcosának számít: kiváló éttermeiben biztosak lehetünk abban, hogy a felszolgált fogások alapanyaga a környék gazdaságaiból származik és a fenntartható termelési módokkal, a természet értékeinek megóvásával készült. Egy biztos: minden, amit választottunk egyszerűen mennyei volt...

Antipasto misto con affettati locali
(Előétel helyi húsokkal)

Minestrone con uovo in camicia gratinato al forno
(Zöldségleves buggyantott tojással)

Cinghiale alla cacciatora con patatine fritte
(vaddisznó sült krumplival)

Selezione di formaggi con confetture
(Sajt válogatás lekvárral)

Zuccottino di ricotta, cioccolato e alkermes
(Fagylalt torta ricottával, csokival és gyümölccsel)
 
Az étteremből aztán még vissza kellett sétálnunk a siklóhoz, ami eddigre már nem üzemelt. A buszra pedig, ami levitt vlna, majdnem két órát kellett volna várni. Így nem volt mit tenni, taxit kellett hívni. Még az étteremben kaptunk két telefonszámot, hogy azon hívjunk taxit, de egyik sem tudott autót küldeni. Nemhiába, mégiscsak kisvárosban vagyunk. Nem maradt más hátra, mint stoppolni kellett. A parkolóban pont volt egy házaspár, akik épp beszálltak az autójukba. Odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy levinnének-e. Voltak olyan szuper aranyosak, hogy igent mondtak. Végül egészen le, a saját autónkig vittek a parkolóban, és az égegyadta világon semmit nem voltak hajlandóak elfogadni a szívességükért cserébe.
 

 
LINKEK:
 

Bolsena-i csoda MAGYARul: http://boldognapot.hu/blog/eucharisztikus-csodak-2/
Orvieto Underground ANGOLul: http://www.orvietounderground.it/index.php/en/
Pozzo della Cava OLASZul: http://www.pozzodellacava.it/



(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é, illetve egy a wikipedia-ról van.)



Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalát, ahol bejárjuk az egész világot, és megosztjuk a tapasztalatainkat!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése