2017. augusztus 6., vasárnap

Kalandos hétvége a Bajor-erdőben - III. rész




Egész jól aludtunk az airbnb-s szállásunkon, annak ellenére, hogy mi keményebb ágyhoz vagyunk szokva. A szállás a semmi közepén van, egy régi szocreál balatoni nyaralóra emlékeztető több emeletes épületben. Az apartman berendezése is régimódi. Falai papírvékonyak, így a szomszédokat késő éjszakáig hallottuk. A konyha teljesen üres volt, leszámítva pár tányért és bögrét, kanalat, amik ragadtak a kosztól, mert mosogatószer sem volt. (Fürdéshez, kézmosáshoz szappan, tusfürdő sem.) Úgy-ahogy tudtam, elmosogattam ezt-azt a reggelihez. Azt tudtuk, hogy nem lesz reggeli, így azzal készültünk. Az autóban találtam két pici zacsi cukrot (szerencsére mindig többet hozok el ha cappuccinót veszek, sohasem tudni, elég édes lesz-e, és ezek a cukrok az autóban maradnak), így legalább cukor került a reggeli teánkba.

Reggeli után aztán útnak indultunk Passauba.

Ez a hétvége igazi erőpróba volt, az előző nap Waldwipfelweg, majd Baumwipfelpfad lombkorona-sétányai edzettek meg (leginkább engem), ma meg sajnos a szakadó eső.


Passau Alsó-Bajorországban található, Németország dél-keleti részén, a cseh határtól kb. 60 km-re, a német-osztrák határon. Németország egyik legfontosabb városa.

Belvárosában találkozik a Duna, az Inn és az Ilz, innen ered egyik beceneve: Dreiflüssestadt, azaz „A három folyó városa”.


Passau nevét Betavis római kori erődről kapta, mely elnevezést 600 éven át önálló hercegségi székhelyként, majd 1803-tól a már Bajor Királyság birtokaként viselte.


1676. december 14.-én Pfalz-Neuburgi Eleonóra magyar királyné itt ment férjhez Lipóthoz.

A ma ismert, egységes barokk városképet egy XVII. századi tűzvész után olasz mesterek alakították ki.




Passau nagy múltra visszatekintő város. 1978 óta egyetemi város is.

Mariahilf templom

Passauban az Inn túloldalán találtunk parkolóhelyet. Az ezen az oldalon található a Mariahilf templom messziről látszik a dombtetőn. Népszerű zarándokhely Németországban; a hozzá kapcsolódó kultusz egy festmény miatt alakult ki, aminek másolata 1622-ben került Passauba. A Szűz Mária képnek tulajdonított csodák és egy látomás hatására építették meg a kegytemplomot.


Szent István Dóm 

Az Inn folyón a Marienbrückén átkelve elsőnek a Szent István Dómhoz indultunk, mely az óváros legmagasabb pontján emelkedik.
Robosztus épülete az 1662-es tűzvészben majdnem teljesen leégett, csak egy torony, a szentély, és egy alsó kripta maradt meg belőle. A tűzvész után építették újjá, barokk stílusban. Amint belépünk a templom kapuján, egy pillanatra a szó szoros értelmében elállt a lélegzetünk. A falakat hihetetlen mennyiségű kőfaragás, stukkó és festmény díszíti. Ezek a barokk stukkók és meseszép freskók olasz mesteremberek munkái.

A Dóm téren 1824 óta áll I. miksa bajor király szobra.












Maximilian, Konrad, Valentin ereklyéi

A dómban látható egy érdekes Madonna-kép is, a cseresznyés Madonna. A legtöbb Mária-ábrázoláson nincs semmi különös: Mária és a gyermek Jézus. De ezen a képen Jézus kezében ott van egy cseresznye is, innen kapta a kép a cseresznyés Madonna nevet. Ez a harmadik ilyen különleges Madonna kép (legalábbis amire felfigyeltem). Az olaszországi Materában láttunk egyszer egy táskás Madonnát, illetve szintén Olaszországban, Firenze külvárosában egy gyűrűs Madonnát.



A Szent István Dómban található a világ legnagyobb templomi orgonája. 17 974 sípja, 233 regisztere, és négy harangjátéka van. Az óriás orgona öt egységét egyszerre is lehet működtetni, amely gigantikus látványt, és mindent elsöprő akusztikai élvezetet nyújt. Szerencsénk volt, mert pont mise volt a dómban mikor odaértünk, így többször is hallhattuk az orgonát. De a legélvezetesebb a végén volt, akkor mutatta meg az orgonista, hogy mit is tud a szerkezet. Jutalma óriási taps volt a hallgatóság részéről.



A Dóm teret csodaszép épületek veszik körbe. 1724-ben épült a rokokó Lamberg palota (ma egy bank székháza). A Lamberg palota homlokzatán elhelyezett emléktábla szerint 1552-ben itt írta alá a vallásháborúkat lezáró passaui békét V. Károly német-római császár és Móric szász herceg.


Niedernburg Kolostor 

A Niedernburg Kolostornak is van magyar vonatkozása. Itt nyugszik Szent István királyunk felesége Gizella, aki ide tért vissza férje halála után, és ezután haláláig a kolostorban élt. Itt található a sírja, és üveg ereklyetartóban vannak a csontjai.


Dreiflüsseeck / Ortspitze 

Az óváros és a három folyó torkolata, a Dreiflüsseeck az egyik legszebb, de mindenesetre legérdekesebb része Passaunak. Ez az a hely, ahol a három folyó -a Duna, az Inn és az Ilz- összefolyik.

Az Ortspitze a félsziget csúcsa, ahol a Duna és az Inn összefolyik. (Az Ilz picivel feljebb, balról érkezik a Dunába.) Mivel a folyóknak teljesen más színe van -az Alpokból jövő Inn vize zöld színű, a Dunáé kék, az Ilzé pedig barna-, az összefolyás után a Dunának egy hosszabb szakaszon három színe van. Érdekes látvány, hogy meddig tart az egyik és honnantól elegyednek össze teljesen.

Egy történet szerint gyerekkorában Adolf Hitler Passauban élt 2 évig, és egy legenda szerint, a kis „Adi” itt az Ortspitzénél beleesett, és majdnem bele is fulladt az Inn folyóba.

Ortspitze

Duna (zöldes) és Inn (szürkés)

Itt jön az Ilz a Dunába

Ilz (sötétzöld) és Duna (világosabb zöld)

Mentő rúd a Duna partján

Felső-vár és Alsó-vár 

Elindultunk visszafelé a Duna parton. Innen látható a Duna bal partján lévő 408 méter magas domb tetején álló, a XII. században épült Felső-vár (Veste Oberhaus). A vár 1219-ben püspöki várnak épült, és Európa egyik legnagyobb épségben maradt vára. Ma itt található Passau Történeti Múzeuma, a képtár, egy ifjúsági szálló és egy csillagvizsgáló.

Felső-vár (Veste Oberhaus)

Felső-vár (Veste Oberhaus)

A Felső-vár alatt pedig, közvetlenül az Ilz torkolatánál, a százharminc évvel később épült Alsó-vár (Niederhaus) látható.

Alsó-vár (Niederhaus)

Felső-vár (Veste Oberhaus) és Alsó-vár (Niederhaus)

Rathausplatz 

Innen már csak pár lépés a Rathausplatz, vagyis a Városháza tér. A kis téren álló középkori eredetű épület, mely eredetileg gazdag polgárház volt, ma a Városháza. A XIII. század végén lezajlott felkelést követően kapta mai funkcióját. Homlokzatát gótikus erkély, páncélos lovagok festményei és címerek, valamint a város képe díszítik. Stílusban illik hozzá az óratorony, mely azonban jóval később, a XIX. század végén épült.





Löwen Brauhaus Ratskeller 

A tér felőli oldalon a földszinti részen ma a Löwen Brauhaus Ratskeller működik benne, egy szuper étterem. Termei szépen díszítettek, és a konyhája is remek. Ide tértünk be ebédelni.




A festményen a Passaut elpusztító tűzvész

Kräftige Rinderbrühe mit Pfannkuchenstreifen
Erős marhahúsleves palacsintacsíkokkal

Leber in Zwiebelsoße geschmort, dazu Pfifferlinge und Pastinaken Püree
Máj hagymás mártásban, gombával, és paszternák pürével

Topfennockerl "Kaiserin Sissi" zubereitet mit Quark, Grieß und Eiern, dazu Kompott nach Saison
"Kaiserin Sissi" burgonyagombóc túróval, grízzel és tojással, valamint szezon-kompóttal
Hausgemachter Blechkuchen nach Oma's Rezept mit Sahne
Házi sütemény nagyi receptje szerint, tejszínhabbal

Óratorony

A Városháza óratornyának aljára egy mércét festettek fel, itt láthatjuk, hogy mikor volt árvíz a városban, és hogy abban az évben milyen magasan állt a víz. A turista információs iroda is itt található a torony aljában. Prospektusokhoz, sőt magyar (!) nyelvű várostérképhez is juthatunk, mely segítségével könnyebben eligazodhatunk a városban.





Városháza  

A Városháza termeibe a Schrottgassén lévő bejáraton tudunk bemenni. A reprezentatív, barokk stílusú díszterem 1890 körül készült hatalmas festményei és ólomüveg ablakai a Nibelung mondakör jeleneteit, valamint Passau történetét elevenítik meg. A festmények Ferdinand Wagner munkái.

Nagyterem











Kisterem







Hotel Wilder Mann 

A Városháza mellett található Hotel Wilder Mannban 1862-ben Sissi szeretett volna eltölteni egy hetet inkognitóban a városban, ami nem sikerült neki.

Ugyanebben az épületben található az Üvegmúzeum, melyet 1985. március 15-én Neil Armstrong (az első ember a holdon, igen, ő!) nyitott meg ünnepélyes keretek között. (Az Üvegmúzeumról ITT olvashattok, és láthattok sok-sok képet.)

Sétahajózás a három folyó találkozásánál

Mivel az eső még mindig szakadt, és a városnéző busz nem jött, amivel a Felső-várhoz (Veste Oberhaus) felmehettünk volna, úgy döntöttünk, hogy sétahajózunk egyet.

A Városháza tér elől indulnak a városnéző hajók is. A városnézés ideje kb. 45 perc. Mi a „Sissi”-vel mentünk egy kört. A hajó a város irányába indul a Dunán, átmegy a Schanzbrücke alatt, ahol láthattuk a Rotel Inn szálloda épületét. Különlegessége a formája, olyan, mintha egy fekvő ember lenne. A hajónk itt fordult meg, és visszafelé vettük az irányt. A félszigetcsúcsot (Ortspitze) elhagyva fordultunk vissza, és indultunk felfelé az Inn folyón. Itt lehet(ne) a legszebb képeket készíteni, ahogy a folyók összeérnek. Innen nézve a város a két folyó közt, olyan, mintha úszna. Ezért kapta Passau az Észak Velencéje becenevet is. Az Inn folyón egészen a Jesuitenkirchéig mentünk el. Előtte látható az Inn-part nevezetessége, egy kerek bástya, a Schaiblingsturm. A Jesuitenkirchénél visszafordultunk, és visszamentünk a kikötőbe. A hajón rajtunk kívül csak egy család volt, így nem okozott gondot egyik oldalról a másikra szaladgálni a kilátásért és képekért. A hajón egyébként volt idegenvezetés.



Forrócsoki és sajttorta

Duna

Duna

Rotel Inn szálloda

Szent Pál templom és Szent István Dóm

Városháza tér, Városháza, óratorony

Duna és Ilz

Inn, Duna, Ilz

Inn, Duna, Ilz

Inn, Duna, Ilz

Inn (szürkés), Duna (zöldes)

Schaiblingsturm


Szent István Dóm

És bónuszként, mikor megérkeztünk, egy másik hajó mellé másodiknak kötöttünk ki. Hogy ki tudjunk menni, át kellett menni ezen a hajón, ami egy Swarovski kristályokkal díszített gyönyörűség volt (Kristallschiff Donau)!





Szent Pál templom 

Egy új útvonalon indultunk vissza az autóhoz. Útközben bementünk a Szent Pál templomba, mely 1050 körül épült, majd 1663-78 között kapta mai formáját. 2012-13-ban felújították. Érdekességét hófehér falainak, valamint oltárának és mellékoltárainak fekete színének kontrasztja adja.




A sétálóutcákban, majd az Inn partján, és a Marienbrückén átkelve értünk vissza a parkolóházba.






FOLYTATÁS ITT!!!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK
Passau MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Passau

Le Routard Allemagne kötete ISBN978-2-01-912442-7
Passau várostérkép a Turista Információs Irodából

(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)


4 megjegyzés:

  1. Én 2003-ban jártam ott, ami már elég rég volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régebben én is többször is, de csak átutazóban. Passau mindig csak annyit jelentett, hogy megérkeztünk Németországba. Most jött el az ideje, hogy körül is nézzünk, csak hát az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk.

      Törlés
  2. De jó volt felelevaníteni a 2 évvel ezelőtti élményeinket Passauban! A Ratskellert és a Városháza belsejét kihagytuk, vissza kell mennünk. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :-) Nekünk pedig a Felső-vár miatt kell visszamennünk, ahogy a képeiden láttam, muszáj megnézni, és a kilátás a városra is gyönyörű onnan. Remélem, akkor majd jobb időt fogunk ki, mint ezúttal.

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!