2018. január 21., vasárnap

Németország legnagyobb csarnoktemploma - Dinkelsbühl




Münster St. Georg

Szt. György katedrális

Cím: Altrathauspl. 2, 91550 Dinkelsbühl, Németország



Dinkelsbühl városkája Németországban, a Bajorországhoz tartozó Közép-Frankföldön, a Wörnitz folyónál található. Egyike a Romantikus út (Romantische Straße) néven ismert témaútvonalon található híres történelmi városoknak. Óvárosa Németország egyik legszebbje!

Dinkelsbühl főterén áll a Szt. György katedrális (Münster St. Georg).
A katedrális egy mestermű, mely a XV. század végén (1448-1499) gótikus stílusban Niclaus Eseler tervei alapján épült. 1471-ben, fia, ifj. Niclaus Eseler vette át a templom építésének irányítását.



1469-ben készült el az új nyugati homlokzat

Az oldalsó bejárat a Piac- vagy férfiak kapuja (Markt- oder Männertor)
A templom előtt lévő szobor Christoph von Schmid (1768-1854) emlékműve

A nyugati oldal bejáratának őrzői

Brautportal
Menyasszony portál

Brautportal
Menyasszony portál





Ez az ország legnagyobb csarnoktemploma. (A csarnoktemplom olyan templom, melynek mellékhajói ugyanakkora magasak, mint a főhajó, így nem nevezhető bazilikális rendszerűnek. A középkori, főleg a gótikus építészet alkalmazta. A XII. századi lombard építészetben és a német gótikában volt különösen gyakori. A késő gótikában a kóruskörüljárós szentélyek felépítése alkalmazkodott a hosszház csarnokelrendezéséhez.)




Sűrűn egymás mellett álló, karcsú oszlopok tartják a hálós boltozatot.


Főoltár

Főoltár

Muttergottes in Strahlenglorie, 1649
Istenanya dicsőséges fénysugárban 1649-ből

A város a világháborúk során teljesen sértetlen maradt, a Szent György katedrális egyik ablakát kivéve.





Elsőre nem tűnik úgy, hogy sok látnivaló lenne benne, de érdemes a sok-sok apró részletre figyelni.










Kanzel mit Treppe
Szószék lépcsőkkel

Kanzel
Szószék

Sebastiansaltar 1520/30
Sebestyén oltár 1520/30-ból

Sebastiansaltar 1520/30
Sebestyén oltár 1520/30-ból


Kreuzaltar 1470
Kereszt oltár 1470-ből







Romanischer Taufstein
Román keresztelőmedence

Rieger-orgona

Rieger-orgona

Ottjártunkkor még állt a karácsonyfa és betlehem is. Ez utóbbi azért volt különleges, mert a díszlet maga Dinkelsbühl!

A karácsonyfa a főoltár előtt








FOLYTATÁS ITT!!!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz! 


LINKEK/FORRÁSOK

Dinkelsbühl ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Dinkelsb%C3%BChl
Dinkelsbühl Szt. György katedrális NÉMETül: https://de.wikipedia.org/wiki/St.-Georgs-Kirche_(Dinkelsb%C3%BChl)
Csarnoktemplom MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csarnoktemplom
Romantikus út NÉMETül: https://de.wikipedia.org/wiki/Romantische_Stra%C3%9Fe
A LeRoutard sorozat Allemagne kötete ISBN 978-2-01-912442-7
A turista információs irodában kapott anyagok

(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)


6 megjegyzés:

  1. Pedig bizony, hogy sok érdekesség látható ebben a csarnoktemplomban és ti nagyon jól észrevettétek! Imádom ezt az egyszerűséget, az égbeszökő oszlopokat, rácsos mennyezetet, hosszú, színes ablaküvegeket, kőképeket, veretes ajtókat, faragott padokat és persze a szép napórát! Mindig a részletekben rejlik a szépség. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig ezt nézd: "Zwischen der Bauinschrift und der Konsole mit der Baumeisterbüste Nikolaus Eselers befindet sich eine einzigartige Doppelsonnenuhr, die älteste Ost-Sonnenuhr Europas, die um 1450 entstand." és "Im Chorpolygon wird diese Wandgliederung beibehalten. Hier befindet sich auch die bereits erwähnte Inschrift der Grundsteinlegung. Auch kann man in einem Steinblock eine eingeritzte Sonnenuhr erkennen. Darüber befindet sich eine Nische mit einer Büste als Träger einer Konsole." Itt írnak róla: https://de.wikipedia.org/wiki/St.-Georgs-Kirche_(Dinkelsb%C3%BChl)
      De Kavics, vagy mi vagyunk nagyon bénák, vagy nem tudom, de mi azt a napórát nem találtuk meg. Csak azt, ami a tornyon van. De az nem a legrégebbi! :-(

      Amúgy igen, tényleg nagyon szép, és nagyon el lehet veszni a részletekben. Annyi sok régi, több száz éves dolog van benne. És hihetetlen jó állapotban! :-)

      Törlés
    2. :-O ez igen, ez nagyon hiányzik a napóra-gyűjteményemből!!! Köszi!

      Törlés
    3. Ha elmész, és megtalálod ezt a nagyon régit, akkor szólj és meséld el hol volt! Nem hiszem, hogy ilyen bénák vagyunk, hogy nem láttuk meg. :(

      Törlés
  2. Szép. Nekem az ilyen purtánabb gótikus templomok tetszenek, nem azok, amik agyon vannak cicomázva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is kedvenceim a gótikus stílusú templomok, épületek! :)

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!