2018. január 4., csütörtök

Spagetti világnap



Ennek a tésztafélének (is) van külön világnapja, január 4-e.

Az első történelmi utalások 

A főtt tésztára való első történelmi utalás azt sugallja, hogy ezt az ételt több ezer évvel ezelőtt az arabok találták fel, jóval azelőtt, hogy az olasz konyha főszereplőjévé vált volna. A történelmi feljegyzések szerint a szárított tésztát már az V. században értékesítették utcai árusok.

Ma a tésztákat az olaszokkal társítjuk, akik forradalmasították ezt az ételt és sokféle tésztaformát találtak fel. Az első „nyugati” tészta Szicíliában a XII. század körül valószínűleg a hosszú, vékony formájú tészta volt. Napjainkban is a spagetti az egyik legelterjedtebb tésztafajta.

Spaghetti allo scoglio
Spagetti tenger gyümölcseivel



A spagetti elterjedése 

A spagetti az olasz spaghetto szó többes számából származik, amely a „spago” kicsinyítőképzős alakja. Jelentése vékony húrocska.

A tésztagyárak létrehozása Olaszország egész területén a XIX. században lehetővé tette a tészta tömeggyártását, mely így igazán népszerű lett, és gyorsan el is terjedt, mivel jelentősen lecsökkent a spagetti-ételek elkészítéséhez szükséges idő.

Az Egyesült Államokba kivándorló olaszok természetesen vitték magukkal hagyományos olasz ételeiket, így a spagetti már a XIX. században szerepelt az éttermek kínálatában. Ezután a világ minden táján népszerűvé vált.

Bolognai spagetti? - Felejtsd el! 

Ha Olaszországban hagyományos konyhára vágyunk, akkor érdemes egy trattoriát vagy osteriát választani. Ha Bolognában járunk, gyorsan meg fogjuk tanulni, hogy spaghetti bolognese nem létezik (csak ragú alla bolognese, amit tagliatelle tésztára tesznek). Ha nem akarunk összeveszni egy tősgyökeres bolognaival, ki ne ejtsük a szánkon a bolognai spagetti (spaghetti bolognese) szókombinációt!

Azon se lepődjünk meg, hogy ezekben az éttermekben az adagok a legtöbb esetben óriásiak. Ippolito Nievo Egy olasz vallomásai c. könyvében így ír: „Bolognában többet esznek egy év alatt, mint Velencében kettő, Rómában három, Torinóban öt, vagy Genovában húsz év alatt.”

Egy bolognai trattoria belülről
(Hagyományos, családias étterem)

Spagetti feltétek 

A spagettire egyébként régiótól függően rengeteg féle feltétet tesznek. Legegyszerűbb változat a fokhagymás-olívaolajas (Spaghetti aglio e olio), vagy a paradicsomos-fokhagymás-bazsalikomos (Spaghetti alla napoletana). Szintén egyszerűen elkészíthető a szalonnás-Pecorino sajtos-borsos spagetti (alla carbonara). Van tenger gyümölcseivel készült változat is, ilyen például a pici kagylós (Spaghetti alle vongole). Bevállalósak kipróbálhatják a fekete spagettit is!



Spagetti-fagyi

Bizony létezik spagetti-fagyi (Spaghettieis) is!
Ezt egy Németországban élő olasz férfi, Dario Fontanella találta ki 1969-ben.
És hogy az milyen? Egy fagyis édesség, ami úgy néz ki, mint a spagetti. Alul van a tejszínhab, arra nyomják a fagyit, ami kis csövecskéknek néz ki, mint a spagetti, aztán a paradicsomszósz eperszószból, a reszelt sajt a tetejére reszelt fehér csokiból van. Ez az alap változat.
Aztán van Spaghetti Spezial gyümölcsökkel, Spaghetti Carbonara tojáslikőrrel, de van csokiszószos változat is.

Spaghettieis

Spaghetti Spezial


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

LINKEK/FORRÁSOK

Spagetti MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Spagetti
Spaghettieis (spagetti-fagyi) NÉMETül: https://de.wikipedia.org/wiki/Spaghettieis


4 megjegyzés:

  1. Hát az európaiak jó sok mindent az araboktól vettek át...
    Erre a bolognai dologra oda fogok figyelni, köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szicília déli-dél-nyugati részét Afrikai Szicíliának is nevezik. Pont emiatt, hogy anno arra a részre érkeztek az arabok (is). Így könnyű volt átvenni, majd később "tökéletesíteni" a tésztákat.
      Igen, a bolognai dologra érdemes odafigyelni. Nekem is jobban kellett volna. Egyszer mikor visszatértem Bolognába, a FBon balga fejjel kiírtam valami olyasmit, hogy "Back to the spaghetti city". Na, ne tudd meg, milyen fejmosást kaptam az olasz barátaimtól! Mióta is vagy itt? Egy éve? Két éve? És még mindig nem tanultad meg, hogy Bolognának köze sincs a spagettihez? Szégyen!!! Meg hasonlók... :)

      Törlés
  2. Azt nem tudtam, hogy az araboktól származik, köszi!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!