2024. május 1., szerda

Kőlyuk-oldal - Kishartyán




Kishartyán

A település Nógrád vármegyében, a Cserhát legészakibb vonulatai és a Karancs között fekszik, Salgótarjántól mintegy 10 kilométerre nyugatra. Budapestről Salgótarján felé nincs kétórányi autóútra Kishartyán, de a falu busszal és/vagy vonattal is három órán belül elérhető.

A Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark települése. Legérdekesebb látnivalója a Kőlyuk, egy szabadon látogatható homokkő barlang.


 

Látnivalók


Mindenszentek Királynéja templom

A falu római katolikus temploma 1712-ben épült. Hajdanán itt feküdt a község is, mely a török hódoltság alatt pusztult el. Az oldalvölgy kis nyúlványán álló templom gótikus, királyfejeket ábrázoló gyámkövei, ablakai, egyszerű pálcatagos szentségtartó fülkéje jelzik régiségét. Sajnos zárva volt, belülről nem tudtuk megnézni.



 

Harangtorony

Nem a templom mellett, hanem attól jóval távolabb, a falu központjában található.

 

Kőlyuk

A Kőlyuk-oldal földtani képződmény a településtől déli irányában lévő oldalvölgyben található. A több emelet magasságú homokkő falba üregeket vájtak, melyben a mondák szerint a szomszédos Karancsságon lakó nagyon gazdag, de gyáva báró húzódott meg a szeretőjével sokáig, mert nem mert párbajozni egy másik báróval. Éjjelenként a jobbágyai hordtak nekik ételt. A jól védett, titkos rejtekhelyről csak évekkel később, ellenfele halálhírét hallva merészkedett elő. E történet hitelessége bizonytalan, de az biztos, hogy az üreget nem ok nélkül tágította a régi korok embere kényelmes lakóbarlanggá ezen a kitűnően védhető és jól rejtett helyen. Az sokkal valószínűbb, hogy az üregek egykor remeték lakóhelyéül szolgáltak, illetve a törökdúlás idején a lakosság búvóhelyként is használta.

Kishartyán déli határától nem messze (a templom és a temető után) kell letérni a főútról. Itt lehet biztonságosan parkolni az autót. A faluból a 🟩 turistajelzést kell követni. Egy régi mezőgazdasági úton indultunk el gyalog a Kő-völgy felé, amin alig egy kilométer után egy major kapujához értünk. (Autóval maximum idáig biztonságos behajtani.) A majort egy kátyús földúton kell megkerülni, innen már csak öt perc sétára van a sziklafal.









 

A homokkőbe vájt lépcsők egy körülbelül 30 négyzetméteres, félig nyitott előcsarnokhoz visznek fel. A túra során a legnagyobb kihívást a lépcsők megmászása jelenti; nagyon magasak, és kopottak, csúszósak – ezt nem mindenki vállalja be. Az előcsarnok a feltételezések szerint nappaliként, közös tűzrakóként és melegedőként szolgált. Az ebből nyíló keskenyebb terem valószínűleg a hálószoba funkcióját töltötte be. A falán nagy, ablakszerű lyuk található, szép innen is a kilátás a vidékre. A másik irányba is van egy kisebb belső cella, valamint egy szintén ablakban végződő folyosó is. Ezeket egyértelműen ember alakította ki. Az eredeti természetes üregek a bejáratban, ablakokban figyelhetők meg. Azok lekerekített, ovális formái utalnak keletkezésükre. Az egész remetelak izgalmas, pedig üres, nincs benne semmi.

A feljárat alatt van egy turistapihenő asztalokkal és padokkal.











































 

Cím: 3161 Kishartyán, Magyarország
Honlap: A falu fekvése, természeti adottságai (kishartyan.hu)
E-mail: hivatal@kishartyan.hu
Telefonszám: +36 32 403 200

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalána blog youtube csatornáján vagy a TikTokon, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


LINKEK / FORRÁSOK

Kishartyán MAGYARul: Kishartyán – Wikipédia (wikipedia.org)
Kőlyuk MAGYARul: Kőlyuk – Wikipédia (wikipedia.org)

A helyszínen kihelyezett tájékoztató táblák


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!