2013. augusztus 11., vasárnap

Rimini-MIRAMARE - Olaszország

 
 

09:00-kor keltem, majd megreggeliztem, és a 10:04-es busszal mentünk Bologna Centrale-ba.

Jött Niki, Netti és Netti anyukája is, mert most itt van látogatóban. Ők 2 napra mennek, ott is alszanak. Azért mentünk Miramare-ba, mert oda foglalták a szállást.

Ez attól a helytől, ahova amúgy járni szoktunk, kb. még 5-7 percnyi vonatútra van.

Megvettük a jegyeket és a 10:35-ös vonattal mentünk le. A vonat nagyon tele volt, alig találtunk helyet magunknak. Főleg mivel a sok tahó olasz, fejenként két helyet akart elfoglalni. Na mondjuk engem sem kell félteni, úgy leszedettem velük az ülésekről a lábaikat meg a táskáikat, hogy öröm volt nézni. 

Gyorsan megkerestük a szállodájukat (közel volt az állomáshoz), ők lepakoltak, és ott át is öltöztünk mindannyian, majd mentünk a strandra.

Nekem ez a strand annyira nem tetszett. Miramare városrész amúgy teljesen úgy néz ki, mint egy igazi tengerparti nyaralóhely. Ennek megfelelően tömve volt turistákkal, de főleg olaszokkal sajnos. Amúgy az ember két perc alatt úgy érzi, hogy ő is nyaraló, még ha csak egy napra is megy le, mint én. Szóval a strand nem tetszett, mert iszonyatos nagy hullámok voltak, és nem lehet a vízben úszkálni emiatt. És a hullámok teljesen fel is kavarják a homokot, szóval jó koszos is a víz. Délutánra picit lejjebb mentek a hullámok, de így is nagyok voltak. Bár itt már voltak pár perces csendesebb időszakok, mikor lehetett picit úszkálni is.
 
Niki, Netti, Netti anyukája, én
 
 



 
A 19:48-as vonattal jöttem haza. A vasútállomásról aztán a BLQ busszal, aminek a sofőrje nem volt hajlandó megállni nekem Birra-nál, így kivitt a reptérre és onnan gyalogoltam haza.


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!