2019. január 17., csütörtök

„Különleges, mert fontos nekem” – Lillafüred (Szerző: Dézma Timi)




Új év, új téma! A 2019-es vendégírói sorozat idei témája a „Magyarország különleges helyei”. E havi vendégírónk Dézma Timi, aki turizmusban dolgozó szakember. Többnyire külföldi úti célokat mutat meg a #kalandlista blogon, de most kivételt tesz és egy magyarországi helyszínt mutat nekünk. Kukkantsatok be blogjára, vagy Facebook oldalára is.



„Különleges, mert fontos nekem” – Lillafüred


Először is had köszönjem meg a megtisztelő felkérést ennek a vendég bejegyzésnek a megírására. Izgalmasnak ígérkezik a feladat! A #kalandlista blog szerzőjeként leginkább külföldi úti célokat keresünk fel és mutattunk be, – ahogy ezt Bernadette is beharangozta – de ez persze nem jelenti azt, hogy itthon ne lenne kedvenc úti célunk vagy mondjuk úgy, egy hely, amely különleges számunkra. Csodaszép és különleges, illetve különleges, mert fontos nekem, és most megmutatom ezt nektek.


A téma kapcsán azért nem volt egyszerű a választásom, több város, régió is eszembe jutott, hiszen életem legfontosabb helyszínei mind különlegesek. Ilyen például - szerintem mindenkinek - a gyerekkor színhelye, ami nekem Pécs és környéke, vagy főiskolás éveim és a diplomaosztóm helyszíne Székesfehérvár, de imádom Budapestet, ahol jelenleg élek, ahol megtaláltam a helyem az életben és a párom, akivel mindenben kiegészítjük egymást (nem mellesleg ő a blogunk fotósa is). Gondoltam még Fonyódra, Fonyódligetre mint fontos állomás, ahol gyerek- és kamaszkorom nyarait töltöttem oly önfeledten, boldogan, illetve a Balaton-felvidékre, ahol nagy tervekkel felvértezve, büszkén vágtunk bele az Országos Kéktúra teljesítésébe. Egyszerűen ezek számomra mind különlegesek, szép emlékek és olyan helyek, amelyeket utazóként is csak ajánlani tudok, hogy egyszer nézzétek meg személyesen, kalandozzatok el erre.

A választásom több okból kifolyólag ezúttal Lillafüredre esett, és ezt a romantikus, mesés környéket mutatom meg nektek részletesebben.

Lillafüred a Bükk egyik legkiemelkedőbb turisztikai települése, Miskolc egy városrésze ma már, de kívül a városhatáron. Csendes és nyugodt vidék, kitűnő úti cél rövidebb-hosszabb kirándulásokra vagy pihenésre. Könnyen elérhető tömegközlekedéssel, így erről az élményről azoknak sem kell lemondaniuk, akiknek nincs autójuk. Gróf Bethlen Andrásnak köszönhető, hogy népszerű üdülőhely vált Lillafüredből az 1900-as évekre. Neve is a Grófhoz kötődik, hiszen Vay Erzsébetről, unokahúgáról kapta nevét, akinek beceneve Lilla volt.

Hogy miért tartom különlegesnek? Egy kincsesbánya az észak-magyarországi régióban.

Igazi egész éves úti cél. Érdemes ide ellátogatni nyáron és télen is, egy tavaszi vagy őszi kirándulást szervezni ide. Mindig gyönyörű és más arcát mutatja a természet.

Fantasztikus kirándulásokat, nagy sétákat lehet tenni vagy jó időben a Hámori-tavon csónakázni, és a család minden tagja számára élmény az itt eltöltött idő.

A híres Palotaszálló kertjében tehetünk egy hangulatos sétát, ahonnan felkereshetjük Magyarország legmagasabb vízesését is. Tavasszal meseszép a környék.


Ha már természeti szépségek, akkor nem hagyhatjuk ki Lillafüred két bejárható barlangját, az Anna-mésztufabarlangot és a Szent István-cseppkőbarlangot. A vezetett túrák indulási idejéről érdemes előre tájékozódni, és ennek megfelelően tervezni a napot.

Személyes kedvencem az erdei kisvasút. Különleges és felejthetetlen élmény végigutazni vele a Diósgyőri vártól egészen a Pisztrángtelepig, mely utazás egy része a Hámori-tó partján visz végig. Aki szereti a halat, annak mindenképp ajánlott a Pisztrángtelep szabadtéri éttermében a frissen fogott, majd sütött hal megkóstolása, tényleg ne hagyjátok ki!




Lillafüred jelképe, ikonikus épülete a Palotaszálló jelenleg a Hunguest Hotels szállodalánchoz tartozik. Egy igazi századfordulós hangulatú épület, lenyűgöző történettel, magas színvonalú szolgáltatásokkal és mesés kerttel. Garantált a felüdülés és az időutazás falai közt. Pontosabban igaz ez a lobbyja, kávézója és étterme meglátogatásakor, amelyeknek falai, ha mesélni tudnának, izgalmas történeteket hallgathatnánk órákon keresztül.



A Hunguest Hotel Palota volt itt tartózkodásunk alatt szálláshelyünk, melyet jó szívvel tudok ajánlani mindenkinek. Már maga ez a szállásfoglalás is különleges volt számomra, egy különleges hely Magyarországon, mivel gyerekkorom óta egy kis kastélynak gondoltam, olyan helynek, ahol - ha csak pár napra is - hercegnőnek érezhetem magam. A szállót egyébként 1925-ben kezdték el építeni és 1930-ban nyitotta meg kapuit. A II. Világháború kitöréséig a magasabb rangú, elit körök látogatták, a háború után pedig SZOT-üdülőként működött. 1993 óta az említett szállodalánc tulajdonában folyamatosan fejlődik, épül-szépül, és nemzeti értéknek nyilvánított épületként várja vendégeit. A toronyba is tegyetek egy látogatást, a kilátás innen még esőben is Pazar, valamint útközben egy teljes körű palotatörténeti kiállítást is megszemlélhettek. Tudjátok, hogy a népszerű Meseautó című film eredeti változatának utolsó jeleneteit is itt, Lillafüreden és a Palotaszállóban forgatták? Bevallom, én előbb jártam itt, és csak azután néztük meg a filmet, így hihetetlen volt az elmúlt évtizedek alatti változást látni, felismerni egyes helyeket miközben elmerengtünk az idő múlásán, munkálkodásán.




Mindezeken túl számomra, számunkra azért is különleges Lillafüred a - ma már - Hotel Palotával együtt, mert párommal első közös belföldi utunk ide vezetett minket egy romantikus tavaszi hosszú hétvégére. Felejthetetlen élmények, kirándulások, hatalmas beszélgetések és igazi feltöltődés, amit ettől a helytől és a szállodától kaptunk. Sok-sok közös tervvel és letisztult gondolatokkal tértünk haza, és a #kalandlista blogunk is új lendületet kapott ezek után.


Bízom benne, hogy sikerült egy kis inspirációval szolgálnom, és ellátogattok egyszer Lillafüredre. Őszintén úgy gondolom, hogy Magyarország egyik legkülönlegesebb helye, ahogy írtam is, számunkra mindenképp az! Sőt, megjött a kedvem az írás közben, hogy télen, fehérbe öltözve is megszemléljük... Na, mit gondoltok?



A következő vendégíró Soós Alexandra lesz, aki nem kis feladatra vállalkozott, hiszen segít megszervezni akár a Te utazásod is. Legyen az belföldi vagy épp külföldi úti cél, a TravelX – A Te utazásod! blogon megmutatja, hogy neked is van lehetőséged olcsón utazni. Segít, hogy elindulj, felfedezz, világot láss és megismerd a lehetőségeidet. Inspirációért kukkantsatok be blogjára, vagy Facebook oldalára. Jó olvasást!


A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



4 megjegyzés:

  1. Magával ragadó írás! Én, aki itt élek a városban, akinek ezek olyan természetes dolgok, örömmel olvastam az ismertetést róla és elgondolkodtam, hogy mennyire elhanyagolt területe ez a hazai turizmusnak. Pedig akad bőven a környéken látnivaló még ezeken kívül is.
    Van még ezeken túl is turistacsalogató újdonsága, pl. a kalandpark és a libegő.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!