2021. július 21., szerda

Hétköznapi NagyMenők - Regi


Új interjú-sorozat indult a blogon idén, „Hétköznapi NagyMenők” címmel. Ezekben a cikkekben, interjúkban olyan bloggereket mutatok be, akik ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki más. Dolgoznak, családjuk van, kirándulnak/utaznak, szeretnek jókat enni-inni, olvasni. És van egy nagy közös szenvedélyük: a blogolás. Mindannyiuk írása rendszeresen megjelenik a Miadéle online magazinban.


 

Csapjunk is bele! Mutasd be magad az olvasóknak!

Reginek hívnak, kreatív író, könyvmoly és kávéfüggő vagyok. A blogom a Coffee Break Moments, nagyon sok stílust ölelt már magában az elmúlt 4 évben. Kezdetben, inkább a csajos és életmódos témákról írtam, aztán kb. most már másfél éve csakis az olvasással és könyvekkel foglalkozom. Legnagyobb célom az írásaimmal az, hogy buzdítsam az embereket arra, hogy olvassanak, illetve akik nem igazán tudják, hogy milyen könyvhez nyúljanak. ötleteket adok számukra azzal, hogy könyvajánlót készítek azokról a könyvekről, amit én már korábban olvastam.

 

Mondj egy dolgot, amit ha az emberek megtudnának rólad, nagyon meglepődnének!

Régebben utáltam olvasni. El sem tudtam képzelni azt, hogy mégis mit szeretnek az emberek annyira a könyvekben. Szerencsére ez megváltozott már azóta.😊


 

Emlékszel az osztálykirándulásokra? Volt olyan köztük, ami valami miatt maradandó nyomot hagyott benned?

Igen, a Medve-barlangi kirándulásra Romániában. Tisztán emlékszem arra, hogy mennyire meglepődve, és félve néztük meg a barlangban lévő medve csontvázat.

 

Mi volt a legjobb állatokkal kapcsolatos élmény, amit valaha megéltél utazás közben?

Németországban voltam egy olyan parkban, ahol majmokat lehetett etetni. Nagyon cukik voltak, mindig jöttek utánam, hogy adjak nekik még pop-cornt. 😊


 

Milyen az utazási stílusod?

Általában közösen a családdal szoktunk dönteni arról, hogy hova utazzunk. Én azonban nagy tervezős vagyok. Ha szüleimhez hazamegyünk hétvégére, akkor is képes vagyok listát írni majdnem, hogy mindenről (is). Ha pedig tényleg nyaralásról van szó, akkor terveim leginkább a látnivalók körül forognak, és természetesen alaposan utána nézek, hogy milyen látványosságokat érdemes megnézni az adott helyen és környékén.

 

Van olyan hely, ahová visszajársz?

Utazás közben megnyugszik a lelkem, és bármerre is megyek, mindig csodálattal nézem a tájat, és a természet csodáit. A Balatonra, illetve szülőfalum csodálatos hegyeire gyakran visszajárok.


 

Mi a három legfontosabb bakancslistás hely, amelyet szívesen meglátogatnál és miért?

Olaszország: nem igazán tudom megmagyarázni azt, hogy miért van az első helyen, talán azért, mert ott olyan épületek és látnivalók vannak, ami a történelemre emlékeztet.

Anglia: az angoloknál is az épületek fogtak meg. Tudod, az a kis téglás emeletes csinos kis házak az útszélen, ami szinte minden színben megtalálhatóak egy utcában. Gyönyörűek.

Harmadik hely pedig Svédország. Olvastam róluk régebben egy könyvet (Lagom: A boldogság svéd titka- Anna Brones), amiből megtudtam, hogy milyen nyugodt és boldog életet élnek a svéd emberek. Teljes mértékben a most pillanatot át tudják élni, és nem rohannak sehová sem. Ezt szeretném megismerni közelebbről úgy, hogy egyszer elutazok a „boldogság országába”.

 

Ezek szerint volt olyan könyv, mely utazásra csábított. Volt esetleg dal vagy film is?

Igen. Amikor a covid miatt nem lehetett sehová se menni, akkor a John Denvertől a Take Me Home zene adott nem erőt ahhoz, hogy egyszer vége lesz annak a korszaknak, és hazamehetek szüleimhez.

Film nem igazán volt, viszont másik könyv igen; Szerb Antaltól az Utas és holdvilág. Eszméletlenül szépen írja le Olaszországot, és ő miatta (is) szerettem meg annyira az olasz nevezetességeket.

 

Ha csak az étel alapján választhatnál egy országot, ahol egy évig élhetnél, akkor melyik lenne az és miért?

Újra Olaszországot mondanám, nagyon-nagyon szeretem a tésztás ételeket.


 

Szülőhelyedhez kapcsolódik valamilyen híres étel vagy ital?

Igen, erdélyi ételnek mondható a vinetta, más szóval a padlizsánkrém.

 

Utazási pillanat, melyet sohasem felejtesz el… a legjobb és a legrosszabb?

Az első balatoni nyaralásom még gyerekként. Addig sose gondoltam bele, hogy egy tó tud olyan nagy lenni, mint a Balaton. Illetve ami frissebb, de nagyon jó emlék az a felsővisói sétavonatozás a hegyekben és völgyeken keresztül.

Legrosszabb pedig, amikor Svájcból haza vonatoztam éjjel Magyarországra. Nagyon hosszú és félelmetes volt, és ha ez még nem is lenne elég, nem is voltam valami jól út közben.


 

Gondolod, hogy a közösségi média megváltoztatta az utazást, és ha igen, hogyan változott?

Igen. Sokkal több helyet meg tudunk nézni online formában a közösségi médiának köszönhetően. Illetve a foglalások, utazás megtervezések is sokkal egyszerűbbek.

 

Mit szeretnél tanácsolni 15 évvel fiatalabb énednek?

Ha-ha! Sok mindent. Legfőképpen azt, hogy ne legyen makacs, legyen türelmes, és magabiztosabb, valamint, hogy minden okkal történik😊.

 

És mit tanácsolnál az olvasóknak? 

Utazzatok annyit, amennyit csak tudtok, vigyetek magatokkal fantasztikus könyveket, olvassatok, és éljétek meg az adott pillanat örömét.


 

Regivel az alábbi közösségi csatornákon találkozhatsz:

Weboldal: https://inspiraciokregitol.blogspot.com/
Instagram: https://www.instagram.com/coffebreakmoments/
Facebook: https://www.facebook.com/Regiblogja/

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!