Baška látnivalói – glagolita örökség, óváros és tengerpart
Baška látnivalói között nemcsak a híres Vela Plaža és a hangulatos óváros érdemel figyelmet. A Krk-sziget déli részén fekvő település
történelmének egyik legfontosabb része a glagolita írás és a Bašćanska
ploča, de a hegyoldalban álló régi templom, a várrom, a szűk óvárosi utcák is
tartogatnak érdekességeket a kikötő és a tengerpart mellett. Én ezúttal ezt az
arcát fedeztem fel Baškának – és közben néhány olyan részletre is rácsodálkoztam,
amelyek mellett könnyű lenne elsétálni.
Hegyek, tenger és Baška – a Krk-sziget egyik ikonikus tája
📸 Baška látnivalói – glagolita örökség, óváros, templomok és tengerpart a Krk-szigeten
🏛️ Glagolita örökség – már Baška felé is szembejön a történelem
Baška történelmének és kulturális örökségének egyik legfontosabb része a glagolita írás. Ezt nem is lehetne ennél látványosabban érzékeltetni: a település felé vezető úton már glagolita betűket formázó kőszobrok fogadják az érkezőt.
A Baška Glagolitic Path (Bašćanska Staza Glagoljice, röviden BSG), vagyis a Baškai glagolita ösvény egy különleges szabadtéri „ábécé”. A glagolita betűket kőből, illetve kőbe faragott szobrok jelenítik meg Baška, Jurandvor, Batomalj és Draga Bašćanska különböző pontjain. A projekt 2006-ban indult, és a betűk egy-egy horvát városhoz is kapcsolódnak.
Nem kell tehát külön múzeumba mennünk ahhoz, hogy találkozzunk a glagolita örökséggel. Baškában maga a táj is mesél.
A (képen egy glagolita betű részlete látható, a háttérben pedig, a) hegyoldalban magasodik a szomszédos Batomalj felett álló Crkva Majke Božje Goričke, vagyis a Goričai Szűzanya-templom. Én csak messziről láttam, de jellegzetes látványa szépen hozzátartozik Baška környékének panorámájához.
A templom a Krk-sziget egyik fontos Mária-kegyhelye. Az eredeti, XI. századi szentély hagyománya Goričicához kapcsolódik, míg a ma látható templom a XV. században épült. A szentélyhez 237 fogadalmi lépcső vezet fel a keresztút állomásaival.
A glagolita ábécé nyomai már Baška felé közeledve feltűnnek
A képen egy glagolita betű részlete látható, a háttérben pedig
a hegyoldalban magasodik a szomszédos Batomalj felett álló Crkva Majke Božje Goričke
⛏️ Bašćanska ploča – a Baškai kőtábla
A glagolita örökség legfontosabb emléke természetesen a Bašćanska ploča, vagyis a Baškai kőtábla.
A körülbelül 1100-ból származó, 199 × 99,5 centiméteres, nagyjából 800 kilogrammos mészkőtáblát 1851-ben fedezték fel Jurandvorban, a Szent Luca-templomban. A táblán 13 sorban glagolita betűkkel vésett szöveg olvasható.
A szöveg egyik legfontosabb része Zvonimir horvát király földadományáról szól: az uralkodó egy darab földet adományozott Szent Luciának, illetve a hozzá tartozó bencés közösségnek. A kőtábla ezért nemcsak nyelv- és írástörténeti, hanem történelmi szempontból is kiemelkedő jelentőségű.
Az eredeti 1934 óta Zágrábban, a Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia (HAZU) épületében található, a jurandvori Szent Luca-templomban pedig a másolata látható. A Bašćanska ploča másolatával Košljun szigetén is találkoztam, a ferences kolostorban. A Krk-szigeten egyébként több helyen is láthatók a híres kőtábla másolatai.
A Bašćanska ploča másolata Košljun szigetén, a ferences kolostorban
⛪ Crkva Sv. Lucije – Szent Luca-templom Jurandvorban
A Bašćanska ploča történetéből következik, hogy Crkva Sv. Lucije, vagyis a Szent Luca-templom Jurandvorban megkerülhetetlen helyszín, ha Baška glagolita örökségét szeretnénk megismerni.
A templom a XI-XII. század fordulóján épülhetett, később többször átalakították. A Bašćanska ploča eredetileg itt, a bencés templom kőből készült szentélyrekeszének része volt.
Én sajnos magát a templomot ezúttal nem tudtam megnézni. A Baškai kőtábla története miatt azonban mindenképpen érdemes számon tartani, ha Baška környékén járunk.
A Baška fölötti hegyoldal egyik legismertebb látnivalója a Sveti Ivan, vagyis Szent János-templom és a mellette fekvő régi temető.
A templomhoz a Put k Mjesecu, azaz „Út a Holdhoz” elnevezésű ösvény vezet. Innen egészen különleges kilátás nyílik a Baška-völgyre és a tengerre, Prvić szigetével a háttérben.
A hely története összekapcsolódik a régi Baškával is: a Sveti Ivan egykor a hegyen álló Kaštel Baška településének plébániatemploma volt. A várat 1232-ben említik először, melyet a velenceiek 1380-ban leromboltak. A templom mellett ma is ott találjuk a régi temetőt.
A templomhoz tartozó kis helyiségben ma a „Sveti Ivan” galéria működik, itt látható az 1431-ből származó Starac, vagyis „Öreg” harang is. Ez sajnos zárva volt, így a harangot nem láthattam.
Számomra a helyszín egyik legérdekesebb része maga a fekvés volt: ahogy egyre feljebb jutottam, Baška fokozatosan kitárul előttem.
A Sveti Ivan-templom a Baška feletti magaslaton
Baška látképe a hegyoldalról
Úton a Sveti Ivan-templom felé – glagolita betű
A Sveti Ivan felé vezető úton
Kilátás a Kaštel Baška környékéről
Úton a Sveti Ivan-templom felé – az utolsó méterek
Baška történelmi emlékei a hegyoldalban
A Sveti Ivan-templom Baška felett
Lélegzetelállító kilátás fentről
A nagy meleg ellenére jó sokan összegyűltünk fent
🥟 Camino Krk – itt is találkoztam vele
A hegy felé vezető úton Camino Krk-jelzéssel is találkoztam. A Baška és Vrbnik közötti Camino-szakasz hivatalosan is érinti a Baška környéki útvonalakat, és a „Put k Mjesecu” a Szent János-templomhoz vezető szakasz része.
Én itt sem teljesítettem Camino-szakaszt, csak találkoztam a jelzésével – de jó érzés volt felismerni egy olyan útvonalat, amelyről már korábban is hallottam.
Camino Krk útjelző a Sveti Ivan felé vezető úton
🏰 Kaštel Baška – a régi vár nyomai
A Szent János-templom környékén járva érdemes körülnézni a Kaštel Baška maradványainál is.
A régi Baška a hegyen alakult ki, és a várat 1232-ben már castellum Besca néven említik. A település később fokozatosan a tenger felé húzódott, a régi vár pedig pusztulásnak indult.
Ma már nem egy épségben megmaradt, mesebeli várat kell ide képzelni. Inkább a romok, a régi település nyomai és a helyszín hangulata miatt érdemes felkapaszkodni.
A régi Kaštel Baška maradványai a hegytetőn
Kaštel Baška – a régi vár romjai Baška felett
A régi baškai vár romjai között
♱ Crkva svetog Duha – A Szentlélek-templom romjai
A Sveti Ivan-templom és a régi Kaštel Baška közelében egy újabb érdekes történelmi emlékre bukkantam: a Szentlélek-templom (Crkva svetog Duha) romjaira. A dombtetőn álló középkori templomot már 1346-ban a Szentlélek Testvériségének székhelyeként említették, a XVIII. században pedig elhagyták. Ma már csak a kőfalai emlékeztetnek az egykori épületre, de a környezetével együtt így is különleges látnivaló.
A Szentlélek-templom (Crkva svetog Duha) romjai Baška közelében
Középkori kőfalak – a Crkva svetog Duha maradványai
A Crkva svetog Duha megmaradt kőfalai
A középkori Szentlélek-templom maradványai Baška felett
🏘️ Baška óvárosa
A hegyről leérve egészen más arcát mutatja Baška. Az óvárosban szűk, kanyargós utcák, régi kőházak és hangulatos terek várják a sétálót.
Itt már nem kell külön útvonalat keresni: érdemes egyszerűen csak barangolni. Egy-egy kapualj, ablak, kőfal vagy apró építészeti részlet könnyen megállásra késztet. Kicsit olyan érzésem volt itt, mintha egy görög szigeten sétálgattam volna…
Mindenütt jóóó, de az ilyen helyeken különösen jó elveszni egy kicsit. 😉
Baška óvárosának hangulatos, szűk utcája
Egy szép ajtó az óvárosban
Keskeny kőutcák Baška történelmi óvárosában
Baška óvárosa – szűk utcák és régi kőházak
Séta Baška óvárosának hangulatos utcáin
Megannyi apró részlet késztet magállásra Baška óvárosában
A régi Baška egyik csendes utcácskája
Görögös hangulat Baška óvárosában
Görögös hangulat Baška óvárosában
Kőfalak, szűk sikátorok és mediterrán hangulat Baškában
II. világháborús partizán- és áldozatemlékmű
Mediterrán hangulat Baškában
Baška történelmi óvárosának egyik hangulatos részlete
⛪ Baška templomai
🕊️ Župna crkva Sv. Trojice – Szentháromság-templom
A tengerhez közelebb fekvő újabb Baška egyik fontos épülete a Szentháromság plébániatemplom.
A barokk stílusú, háromhajós templom 1723-ban épült, és Baška legnagyobb temploma. Belsejében nyolc oltár található, a főoltár pedig a XVIII. századi helyi mester, Fran Jurić munkája. A templomhoz tartozó harangtorony 1766-ban épült és 28 méter magas.
A Szentháromság-templom (Župna crkva Sv. Trojice) Baškában
Baška plébániatemploma, a Szentháromság-templom
Župna crkva Sv. Trojice – Baška történelmi temploma belülről
Keresztelőmedence a Szentháromság-templomban
A Szentháromság-templom főoltára Baška óvárosában
Župna crkva Sv. Trojice – Baška történelmi temploma
Baška plébániatemploma belülről
Szanes üvegablakok Baška plébániatemplomában
A Szentháromság-templom egyik mellékoltára Baška óvárosában
Glagolita felirat az egyik mellékoltáron Baškában
Egy szép részlet Szentháromság-templomban, Baškában
🏛️ Zavičajni Muzej Baška - Baškai Helytörténeti Múzeum
A templom mellett található Baška Örökségi Múzeuma, amely helyi néprajzi tárgyakat, régi használati eszközöket és más, Baška múltjához kapcsolódó emlékeket mutat be.
Én ezt most nem tudtam megnézni, mert a múzeum ideiglenesen zárva volt a rekonstrukció miatt.
Helytörténeti Múzeum Baška történelmi temploma mellett
😇 Crkva sv. Antona - Szent Antal-templom
Baška egyik további vallási emléke a Szent Antal-templom, amely a város tengerhez közeli részén található.
A templomot a Baška környéki vallási épületeket összekötő útvonal részeként is érdemes felfedezni: a Szent János-templomtól lefelé haladva több jelentős templom és kápolna is útba ejthető.
Egy nagyon szűk mediterrán utcácskában található, ahol glagolita írásműemlékek és padok is helyet kaptak.
A Szent Antal-templom Baška óvárosában
Baška egyik történelmi temploma
Crkva svetog Antuna – Szent Antal-templom Baškában
Glagolita betűk Baška utcáin – a Krk-sziget különleges kulturális öröksége
⛱️ Baška tengerpartja – Vela Plaža és a kikötő
Baškát természetesen nehéz elképzelni a tenger nélkül.
A település legismertebb strandja a Vela Plaža, amely közel 2 kilométer hosszan húzódik a Baška-öbölben. A strand a település egyik jelképe, és a hivatalos turisztikai oldal szerint a környezet minőségét korábban Kék Zászlóval is elismerték.
A part mellett a kikötő és a Stara Riva is kellemes sétát kínál. Itt található a glagolita ösvény egyik különleges, nagy méretű betűszobra is: a Ljubo de Karina által készített omega a Baška Glagolitic Path egyik végpontját jelzi.
Baška azonban nem csak a Vela Plažáról szól: a környéken számos kisebb strand és öböl is található.
Baška és a glagolita írás – kőbe vésett horvát örökség
Vela Plaža, Baška híres hosszú kavicsos strandja
A Vela Plaža és a Baška fölé magasodó hegyek
A híres Vela Plaža Baškában
A Kvarner-öböl vize Baška strandjánál
Tengerparti hullámok Baškában
A víz játéka Baška tengerpartján
Hegyek, tenger és Baška
Egy hely, ahol a tenger és a hegyek együtt adják a látványt
Hegyek, tenger és Baška – a Krk-sziget egyik ikonikus tája
A tenger és a hegyek találkozása Baškában
Baška hangulatos kikötője
A kikötő és Baška hegyekkel körülölelt panorámája
Tengerparti panoráma Baškában
A Baškai Glagolita Ösvény egyik állomása (egyik betűje)
🐟 Aquarium Baška – a víz alatti világ
Ha már ennyire közel vagyunk az Adriához, érdekes program lehet az Aquarium Baška is.
A település központjában működő akváriumban az Adria élővilágával ismerkedhetünk meg. A hivatalos turisztikai oldal szerint 21 akváriumban több mint 100 halfaj, valamint kagylók és tengeri csigák gazdag gyűjteménye látható.
Én ezt most nem iktattam be a programba, de Baška látnivalói között érdemes számolni vele, különösen akkor, ha nem csak templomokat, történelmi emlékeket és strandokat szeretnénk látni.
A tenger élővilágát bemutató Aquarium Baška
Baška akváriuma – közelről a Kvarner-öböl élővilága
🐑 Bašćanski Crni Ovca – a baškai fekete bárány
Baškának és környékének egyik kedves szimbóluma a fekete bárány, vagyis horvátul crna ovca.
A „fekete bárány” kifejezést mi arra használjuk, aki eltér a többiektől, kilóg a sorból –nem feltétlenül pozitív értelemben. Baškában azonban azokra, akik pozitív értelemben tűnnek ki, azaz: legyél más, merj kitűnni, legyen saját karaktered.
Ehhez kapcsolódik a Crna ovca – Black Sheep Festival, amely Baška egyik ismert rendezvénye. A fesztivál a bašćai bárányhúst, a sportot, a kultúrát és a zenét kapcsolja össze, és nem véletlenül lett a város egyik jellegzetes eseménye. 2026-ban a fesztivál a 20. évfordulóját ünnepelte májusban.
Így a „fekete bárány” Baškában már nem feltétlenül az, akitől különbözni kell, hanem inkább az, aki mer önmaga lenni.
A Crna ovca, vagyis a „fekete bárány” Baška egyik ismert jelképe
⅀ Összegzés – Baška, ahol a kövek is történeteket mesélnek
Baška számomra egy érdekes keveréke lett a glagolita örökségnek, régi templomoknak, hegyoldali romoknak, óvárosi utcáknak és tengerparti hangulatnak.
Az különösen tetszett, hogy a történelem itt nem egyetlen múzeumba zárva jelenik meg. Már a város felé vezető úton ott vannak a glagolita betűk, a hegyoldalban régi templom és temető, lent pedig az óváros és a tenger kapcsolódik össze.
És persze itt is találkoztam olyan információkkal, amelyek pontosításra szorulnak. Ezért számomra Baška is jó példa arra, hogy egy utazás előtt érdemes kutatni, de a helyszínen látottakat sem árt összevetni azzal, amit előzetesen olvastunk.
Baška – ahol a glagolita betűk, a régi kövek és az Adria együtt mesélnek a múltról.
🎬 VIDEÓ!!!
📌 Hasznos információk - Baška Turisztikai Hivatal
A hivatalos turisztikai oldalon érdemes ellenőrizni az aktuális programokat, látnivalókat és turisztikai információkat.
Nagyon érdekes történeti emlék számomra a glagolita ábécé. Az Isztriai-félsziget közepén, Buzet városa körül is van egy glagolita tanösvény, valamint Rocban (ez egy kisváros Buzet mellett) is láttunk egy régi kőtáblát glagolita írással, a várkapunál. Ezek is nagyon látványosak! :)
Nem rémlik, hogy hallottam volna a glagolita írásról, nagyon érdekes örökséget hagytak maguk után. Az utcák nagyon színesek és hangulatosak, a templomokat és a tengerpartot biztosan nem hagynám ki, ha itt járnék.
Gyönyörű ez a hely, Horvátország egész területét szívesen bejárnám. Nagyon köszi ezt a részletes bemutatást, a keskeny utcák, helyek nagyon durva volt, de amugy meg annyira hangulatos 😍
Ez tetszett! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm a visszajelzést! Örülök, hogy tetszett! 🤗
TörlésHú de felcsigáztál, bakancslistára felveszem.🥰
VálaszTörlésÓ, köszönöm szépen, ezt örömmel hallom 🥰
TörlésNagyon érdekes történeti emlék számomra a glagolita ábécé. Az Isztriai-félsziget közepén, Buzet városa körül is van egy glagolita tanösvény, valamint Rocban (ez egy kisváros Buzet mellett) is láttunk egy régi kőtáblát glagolita írással, a várkapunál. Ezek is nagyon látványosak! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm az infót, emlékezni fogok rá. 🥰
TörlésDe gyönyörű, szuper hely lehet! Bakancslistára veszem :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ezt őszinte örömmel hallom. ❤️
TörlésNem rémlik, hogy hallottam volna a glagolita írásról, nagyon érdekes örökséget hagytak maguk után. Az utcák nagyon színesek és hangulatosak, a templomokat és a tengerpartot biztosan nem hagynám ki, ha itt járnék.
VálaszTörlésGyönyörű szép hely, biztosan tetszene. A panoráma miatt érdemes felmenni a dombtetőre. Ne hagyd ki, ha egyszer arra jársz majd. 😉
TörlésNagyon különleges helyszínek😍 csodás fotókat hoztàl. Biztos szuper lehetett ott iszogatni, na meg ezek a hüllős képek❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon örülök, hogy átjött a hely szelleme. Nagyon hangulatos város jó szívvel ajánlom! ❤️
TörlésGyönyörű ez a hely, Horvátország egész területét szívesen bejárnám. Nagyon köszi ezt a részletes bemutatást, a keskeny utcák, helyek nagyon durva volt, de amugy meg annyira hangulatos 😍
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett. 🥰❤️
Törlés