2024. február 5., hétfő

Starý Smokovec

Ótátrafüred



Starý Smokovec
Ótátrafüred

Ótátrafüred Magastátra város központi része. Szlovákiában, a Magas-Tátrában, az Eperjesi kerület Poprádi járásában, Poprádtól kb. 10 km-re északnyugatra fekszik. Ez a község a Magas-Tátra legnagyobb és legrégibb üdülőtelepülése.

Neve Ivan Bohuš Tátra-kutató szerint az ószláv smok (= kígyó, sárkány, manó) szóból származik.

Első épülete egy vadászlak volt, melyet gróf Csáky István építtetett 1793-ban. Savanyúvízforrásainak köszönhetően gyorsan kiépült és felvirágzott, ami Rainer János György érdeme, aki 1833-ban vette bérbe a telepet. 1865-ben ő építtette fel a Tarpataki-völgyben az első tátrai menedékházat, melyet később róla neveztek el, és hívnak ma is Rainer-kunyhónak.




A Grandhotel 1904-ben, Sport Hotel 1930-ban épült. A Grandhotel eredetileg egy épületből állt, ezt később többször bővítették.


A község épületei alpesi stílusban épültek, jellegzetes favázas falakkal.





 

Kostol v Starom Smokovci
Ótátrafüred temploma

Ótátrafüred temploma alpesi stílusban épült, jellegzetes favázas falazattal. Oromzata gazdagon faragott és díszített, a tető a templom boltozatát is képezi. Neogótikus stílusban készült, és látványa tökéletesen illeszkedik az alpesi környezetbe. Egy igazi gyöngyszem, és az egész Magas-Tátra egyik legszebb épülete.



 

Pozemná lanová dráha Starý Smokovec - Hrebienok
Ótátrafüredi Siklóvasút

Az Ótátrafüredi Siklóvasút Ótátrafüred (Starý Smokovec - 1010 m) és a Tarajka (Hrebienok - 1263 m) hegycsúcsnál lévő turistakomplexum között közlekedik. Az eredeti tarajkai siklóvasút Magyarországról, a Ganz gyárból érkezett a Magas-Tátrába. A sikló 1908. december 20-án szállította az első utasokat, és az eredeti nyomvonalán egészen 1967-ig üzemelt. Menetideje ekkor 11 perc volt. Nagyjavítását 1967-ben végezték el. Az új kocsik 45 utas helyett majdnem 130-at szállítottak egyszerre. A menetidő pedig lecsökkent 7 percre.
2007 novemberében lecserélték a régi szerelvényeket. Az új kocsik most már 160 főt képesek egyszerre szállítani. A pálya teljes hossza 1937 méter, a menetidő 5 perc.




 

Hrebienok
Tarajka

A Tarajka a Nagyszalóki-csúcs keleti gerincén lévő teraszos hegyfok (vagyis taraj) 1285 méteres tengerszint feletti magasságban. Nevét a formájáról kapta. Meredek északkeleti oldalát fenyőerdő borítja. Déli oldala Ótátrafüred felé lankásabb. A hegycsúcsnál lévő turistakomplexum legfőbb látványossága a téli időszakban a jégkatedrális. Bővebben róla >> ITT << olvashatsz.







Érdemes egy rövid körtúrát tenni, és megnézni a (félig) befagyott Tarpataki vízeséseket is.

Ótátrafüredről a Tarajkán át (a Hrebienok macis óriásbetűktől lefelé indulva) jelzett utakon nyáron könnyebben megközelíthető a hely. Télen viszont helyenként szó szerint csúszni-mászni, vagy túrabottal egyensúlyozni kell a látványért. Ehhez képest az utat sokan megteszik. Mondjuk, tényleg megéri! A Nagy-Tarpataki vízesés talán az egész Kárpátok legismertebb zuhataga, melyben közrejátszhatott az is, hogy Csontváry Kosztka Tivadart is megihlette a táj. 1904-ben itt festette meg A nagy Tarpatak völgye a Tátrában című híres tájképét. Bővebben róla >> ITT << olvashatsz.





Itt található a Szilágyi Dezső kilátó is.


 
VIDEÓ!!!

Tatratea
Tátra tea

A Tátra jellegzetes alkoholos itala a Tátra tea, mely a nevével ellentétben egyáltalán nem tea, hanem egy teaalapú, gyógynövények felhasználásával készülő likőr! Ez a (többnyire) erős alkoholos ital ma már számos különböző ízben és erősségben kapható. A leggyengébb változata 17%-os, a legnépszerűbb az 52%-os eredeti, de van 72%-os, és egy limitált kiadásban volt egy 82%-os változata is!



 

Cím: 06201 Ótátrafüred (Starý Smokovec), Szlovákia
Hivatalos honlap több nyelven: https://www.vt.sk/hu/
Telefonszám: +421 903 112 200
E-mailinfo@vt.sk

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk (íz)utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalána blog youtube csatornáján vagy a TikTokon, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

LINKEK / FORRÁSOK

Ótátrafüred MAGYARul: Ótátrafüred – Wikipédia (wikipedia.org)
Ótátrafüredi Siklóvasút MAGYARul: Ótátrafüredi Siklóvasút – Wikipédia (wikipedia.org)
Tarakja MAGYARul: Tarajka – Wikipédia (wikipedia.org)
Tátra tea MAGYARul: Tatratea – Wikipédia (wikipedia.org)

Le Routard: Rép. tchèque, Slovaquie, 2016/17, ISBN 978-2-01-912449-6
A helyszínen kapott térkép és információs anyagok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!