2012. 11. 20.
AMER, JAIPUR
Reggel megint korán keltünk, 06:45-kor. Megreggeliztünk, majd 08:10-kor elindultunk az Amber Palace-ba, ami Jaipur-tól kb. 10 km-nyire van, Amer településen.
Útközben a várost és a Szelek Palotáját (Hawa Mahal) néztük meg a buszból. A város egyébként még aludt; a boltok még zárva, csak néhány ember volt az utcákon.
Nem úgy a Palotánál (Amber Palace), ahol a túristák már sorban álltak, hogy elefánt háton tehesség meg a palotához vezető 3,5 km-es utat.
Mi is beálltunk a sorba, ami meglepően gyorsan haladt. Közben árusok hada lepett el bennünket, és próbáltak ránk tukmálni napernyőktől baseball sapkákon át, képeslapokat és mindenféle ajándék tárgyakat.
Aztán eljutottunk az elefántokig, és kettesével fel is pattantunk egy-egyre. Jól kigondolt megoldás volt, hogy építettek egy emelvényt, nekünk oda kellett felmenni lépcsőn és a túloldalán meg "parkolt" az elefánt, és így csak be kellett ülnünk a hátára erősített ülő alkalmatosságba. A végén meg ugyanígy kellett kiszállnunk is.
(Ez az elefántos buli volt az egyik kavarás, ami az iroda szerint fakultatív és fizetős, az idegenvezetőnk szerint meg kifizetett program volt.)
Az elefántogolás jó volt, sokat nevetgéltünk közben, főleg, hogy a csapattársakat előzgettük, meg fényképezgettünk. Én ültem elöl, és néha kaptam magamra némi elefént nyálat vagy taknyot, mikor az elefánt felcsapta az orrmányát és kiengedett belőle számomra valami beazonosíthatatlan folyadékot. Ennek cseppjeiből kaptam némi zuhanyt :-)
Felértünk, és itt kötelező volt adni 100 rúpiát az elefánt vezetőjének, állítólag cukornádra fordítja, hogy legyen a fáncsinak mit ennie. Hát remélem, hogy tényleg ő eszi meg a nádat, és nem a tulaj főz belőle otthon rumot magának.
Feljutottunk tehát az Amber Palace-ba. (Borostyán Palota)
Amer Erődnek is nevezik, mert Amer községben, mintegy 11 km-re Jaipur várostól, Rajasthan fővárosától található a Maota tó közelében, illetve feletti erdős dombon.
A palotát 1592-ben Man Singh kezdte meg építeni, aki furfangos ember volt. Mivel csak rangja volt, pénze nem, ám szeretett volna magának nagyobb palotát és hatalmat, 12 feleséget választott magának, 12 különböző tartományból. Az akkori divatnak megfelelően a feleségek nagy hozománnyal érkeztek. Olyan palotát építetett, ahol minden feleségnek külön lakosztálya volt, konyhával, fürdővel, hálóval, nappalival, kis belső kerttel. Ezek a palota első részének belső udvara körül helyezkednek el, három-három minden oldalon. Mind azonos méretű és hermetikusan el vannak zárva egymástól, nehogy a feleségek egymással találkozhassanak. A maharadzsa egy szinttel feljebb lakott és minden feleség lakosztályát külön titkos folyosón tudta megközelíteni. Így (elvileg) senki nem tudhatta meg, melyik feleséggel töltötte az éjszakát.
http://en.wikipedia.org/wiki/Amer_Fort
Az erődben meghatározott időközönként egy kisebb csapat az egyik erkélyen fura hangszereken zenélt.
Voltak árusok is, akik viszont hangszereket akartak eladni nekünk.
Körbejártuk a palotát, ami jó sokáig tartott, mert jó nagy területen fekszik. Szerencsére kaptunk elég szabadidőt körülnézni és bekukkantani olyan helyekre, ahova a csoporttal együtt nem mentünk.
Visszafelé dzsipekkel jöttünk le a hegyről, ez is izgalmas volt.
A parkolóban volt egy kígyóbűvölő is, aki kitalálta, hogy beteszi a kobrát a nyakamba. Amar, a vezetőnk azt mondta, hogy nem veszélyes, mert ez már egy öreg kobra. Persze fizetni kellett volna érte, de amit ajánlottam a "halálomért", azt a kígyóbűvölő kevesellte. Akkor eléggé be voltam tojva, mert hát öreg kobra is kobra, de meg kell, hogy mondjam, hogy ma már baromira bánom, hogy nem engedtem meg neki, mert később már nem adódott ilyen alkalom. (Pedig amúgy elég bevállalós vagyok, és azt vallom, hogy amire most van alkalom, azzal most kell élni, mert ki tudja mi lesz később... És jobb valamit megtenni, mint később sajnálkozni, hogy elmulasztottam egy talán soha vissza nem térő alkalmat.) Na, mindegy, ez már sajnos így történt...
Innen visszamentünk Jaipur-ba, a Rózsaszín Városba. Útközben megálltunk a Tó Palota-nál.
Ezután egy gyémánt csiszoló műhelybe mentünk. Itt persze megint jött a tukmálás, leitatás, etetés, vegyél ékszert. Hát volt megint, akit behúztak a csőbe... Itt is jó sokáig időztünk, többet, mint szerettem volna.
Innen egy étterembe mentünk, ahol az esti fakultatív vacsora lenne, zenével, tánccal... Lacával még nem voltunk éhesek, inkább egy kis szabadságra vágytunk, így megmondtuk az idegenvezetőnknek, hogy mi most elmegyünk sétálni, míg ők kajálnak. Fél órát kaptunk.
Elindultunk, és láttunk mindenféle koszt, meg a koszban élelem után kajtató (vad?)disznókat is.
De azért láttunk szépeket is, egy múzeum épületét például, meg egy gőzöm sincs mit.
Találtunk ATM-et is, csak a másodikban sikerült pénzt felvennem. (Ez a módszer kevésbé drága, mint a dollár vagy euro rúpiára váltása.) Furcsán működnek a helyi ATM-ek, beteszed a kártyát, beírod a kódot, kiveszed a kártyát, beírod, hogy mennyi pénzt akarsz, kiveszed a pénzt. Kicsit be voltam tojva, hogy ez mennyire biztonságos így, az utánam következő is vajon még az én kártyámat szívja, vagy mi van?! Pár napig aggódhattam, mire nethez kerültem és le tudtam ellenőrizni, hogy mi hiányzik a számlámról.
Visszamentünk az étteremhez, időre persze, de a többiek még ettek. Közben volt ott egy zenész, meg egy kis kölyök, ő ott táncolt az asztalok között.
Innen a Jantar Mantar-hoz mentünk. Az indiai Jaipurban található Jantar Mantar egy 18. századi csillagászati megfigyelőhely, mely mintegy 20 épületből áll. Ez India legkomplexebb, legszebben megmaradt ilyen jellegű létesítménye, mely jól mutatja, hogy milyen nagy csillagászati tudással bírtak már ekkor is. A létesítmény a UNESCO Világörökség része, 1338-as referencia számmal.
Innen bicikli riksával jártuk kicsit körbe a környéket, igen izgi volt abban a nagy forgalomban.
Megnéztük a Hawa Mahal-t (Szelek Palotája), és egyéb más "rózsaszín" épületeket, melyekről Jaipur a becenevét (rózsaszín város) kapta.
A City Palace-hoz mentünk és ott néztünk körül. Sajnos a maharadzsa utóda nem volt otthon, nem jelezte zászló az ottlétét. Megnéztük viszont a létesítményt és benne a tróntermet és a múzeumokat is. Ezekben nem lehetett fényképezni sajnos.
A City Palace (Városi Palota), amely magában foglalja a Chandra Mahal és Mubarak Mahal palotákat és egyéb épületeket, egy palota komplexum Jaipur-ban, Rajasthan állam fővárosában. Ez volt a Jaipur-i Maharadzsa, a Kachwaha Rajput klán fejének székhelye. A Chandra Mahal palota ma múzeum, de a legnagyobb része még mindig a királyi rezidencia. A palota komplexum, amely észak-keletre található Jaipur város központjától, lenyűgöző és hatalmas udvarokat, kerteket és épületeket foglal magában. A palota 1729 és 1732 között épült, II. Sawai Jai Singh, Amber uralkodójának kezdeményezésére. Ő tervezte és építette meg a külső falakat, majd a később kiegészítették az egymást követő uralkodók egészen a 20. századig. A városi elrendezés és a struktúrák mögött két építész, nevezetesen Vidyadar Bhattacharya, a királyi udvar főépítésze, és Sir Samuel Swinton Jacob állt, illetve Sawai maga, aki lelkes építészeti rajongó volt. Az építészek ezzel az indiai, mogul és az európai stílusú építészet fúzióját érték el.
http://en.wikipedia.org/wiki/City_Palace,_Jaipur
Láttunk turbán csavarás bemutatót is, egyet lassan, hogy láthassuk a részleteket, és egyet gyorsan, hogy lássuk, hogyan csinálja, ha nem csak mutogat.
Már sötétedett, mikor visszaindultunk a hotelbe.
A fiúk, Laca és Gyula, illetve Gyula felesége, Ági, azt tervezték, hogy fürdenek egyet a medencében, ami egyébként pont a mi emeletünkön volt. Mikor felmentünk, kimentünk megnézni a vízhőfokot, és én úgy gondoltam, hogy hideg lesz ez nekem, én nem fogok fürdeni. Csináltam magamnak egy forró teát és azzal mentem ki. Laca és Gyula hősiesen bementek a vízbe, de Ági, bár rajta volt a fürdőruha, nem ment be.
Később a szálloda éttermében vacsoráztunk, svédasztal volt.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. 11. 21.
Jaipur -> RANTHAMBHORE
Reggel 06:15-kor keltünk, 06:30-tól volt reggeli, és 07:11-kor indultunk el a szállodából, Ranthambhore-ba.
Az út elején még a Jaipur-i régi városfal mellett haladtunk egy darabon.
Azért indultunk ilyen korán, mert nincs oda "rendes" út, és hát zötykölődtünk mindenféle kis falvak kátyúsabbnál kátyúsabb föld útjain (is) odáig. Viszont legalább a buszból bepillantást nyerhettünk a falusi életbe egy picit.
10:50-re értünk Ranthambhore-ba a szállodánkba. Itt megint kaptunk büdöske koszorút, meg welcome drink-nek egy pohár cola-t. Szállásunk a Ranthambore Regency Hotel volt, a 106-os szobát kaptuk. http://www.ranthambhor.com/
Átvettük a szobáinkat, majd az idegenvezető és 3 csapattárs elmentek a rezervátumhoz a belépőnket elintézni a délutáni szafarira. Mi többiek meg a medence parton napoztunk, beszélgettünk, és fürödtünk is, bár a víz elég hidegecske volt.
A szobában előtte csináltunk magunknak szendvicset, azt ettük meg.
A pihenés után 14:00-kor indultunk a nemzeti parkba (Ranthambhore National Park, Tiger Reserve), szafarira.
Először egy másik szállodánál felszedtünk még pár embert, majd mentünk a bejárathoz. Itt jó sokáig kellett várnunk -nem tudom, hogy mire-, és kaptunk még pluszba 2 embert, majd végre elindultunk befelé.
Nagyon naív voltam (időről időre rádöbbenek, hogy mennyire naív tudok lenni, azt hiszem, hogy már nem, de mindig jön egy-egy újabb bizonyíték, hogy dehogynem), azt hittem, hogy az összes kocsi egy útvonalon meg majd, megállunk valahol, és mint a természet filmekben, csendben ülünk órákig, és várunk, hátha elsétál előttünk egy állat.
Hamarosan azonban leesett a tantusz, hisz az állatok nagyon közel voltak hozzánk, és látszólag egyáltalán nem zavartuk őket, nem akartak elrohanni, békésen eszegettek és sétálgattak tovább. Ezeket a szerencsétleneket etetik valamivel, több helyen is láttunk felaggatott húscafatokat vagy lyukas zsákokban magokat meg egyebeket. És ezek tuti mind meg voltak spékelve nyugtatókkal vagy kábítószerekkel. Innentől kezdve rühelltem az egész szafarit, és nagyon sajnáltam szegény állatokat. Ekkora rohadt nagy kínzásnak kitenni őket!
Visszafelé volt egy hely, ahol találkoztunk egy vaddisznóval, aki véletlenül keveredett az utunkba, szegény úgy megijed, hogy visítva rohangált fel-alá, nem tudta, hogy merre meneküljön, féltem, hogy beszalad a terepjárónk alá is félelmében, és elütjük. Az őzek meg csak ott álltak, és nyugodtan és nagy boci szemekkel csak néztek, néztek... és szerintem várták a kaját.
Ez a nemzeti park egy tigris rezervátum egyébként, és úgy volt hirdetve az egész, hogy tigrist fogunk látni. Hát tigrist nem láttunk egy darabot se, pedig kétszer is megálltunk ott, ahol lenniük kellett volna. De nem jöttek. Másnap az idegenvezetőnk mondta, hogy azok, akik a 9-es útvonalon mentek, ők láttak tigrist. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de lehet nagy kamu is. Mi egyébként a 2-es útvonalon jártunk.
Láttunk néhány féle állatot, készült is pár fotó, egyik másik még poszter vagy képeslap is lehetne.
Ettől függetlenül viszont mindenkinek csalódás volt a program. Az idegenvezetőnk nem készített föl bennünket rendesen, és sokan nem hoztak magukkal elég meleg ruhát, és miután lement a nap, meg ugye a nyitott katonai terepjáróban jó hideg volt, szegények jól meg is fáztak. Én is fáztam, pedig nálam volt meleg ruha is.
A hotelbe 18:15-re értünk vissza.
Este 19:00-től volt svédasztalos vacsora. A helyi személyzet mondta, hogy benne van az árban, csak az italokat kell kifizetni. Mi négyesben ettünk, Gyula, Ági, Laca meg én. A kaja finom volt nagyon. Mondtuk az idegenvezetőnek az ingyen vacsorát, de váltig állította, hogy fizetni kell érte. Mi meg állítottuk, hogy csak az italokat fizettették ki velünk. Szóltunk is a többieknek (volt 2 idős hölgy (a késősök) és ők soha nem költöttek kajára pénzt, igazából nem is tudtuk, hogy esznek-e valamit), szóval szóltunk nekik is, hogy ingyen van a kaja, menjenek. Az ágyból rángattuk ki őket. Mentek is, örültek nagyon. Viszont az idegenvezető mondta nekik, hogy nincs ingyen, és mivel ők nem beszélnek semmilyen nyelvet, inkább neki hittek, mint nekünk, és nem mertek enni. (Ezt azért nagyon gáznak tartom, hogy az idegenvezető ennyire ne legyen képben.) Természetesen másnap reggel távozáskor sem fizetteték ki velünk a vacsorát, szóval tényleg ingyen volt.
Vacsi után lefeküdtünk aludni.
FOLYTATÁS ITT!
Reggel megint korán keltünk, 06:45-kor. Megreggeliztünk, majd 08:10-kor elindultunk az Amber Palace-ba, ami Jaipur-tól kb. 10 km-nyire van, Amer településen.
Útközben a várost és a Szelek Palotáját (Hawa Mahal) néztük meg a buszból. A város egyébként még aludt; a boltok még zárva, csak néhány ember volt az utcákon.
Nem úgy a Palotánál (Amber Palace), ahol a túristák már sorban álltak, hogy elefánt háton tehesség meg a palotához vezető 3,5 km-es utat.
Mi is beálltunk a sorba, ami meglepően gyorsan haladt. Közben árusok hada lepett el bennünket, és próbáltak ránk tukmálni napernyőktől baseball sapkákon át, képeslapokat és mindenféle ajándék tárgyakat.
Aztán eljutottunk az elefántokig, és kettesével fel is pattantunk egy-egyre. Jól kigondolt megoldás volt, hogy építettek egy emelvényt, nekünk oda kellett felmenni lépcsőn és a túloldalán meg "parkolt" az elefánt, és így csak be kellett ülnünk a hátára erősített ülő alkalmatosságba. A végén meg ugyanígy kellett kiszállnunk is.
(Ez az elefántos buli volt az egyik kavarás, ami az iroda szerint fakultatív és fizetős, az idegenvezetőnk szerint meg kifizetett program volt.)
Az elefántogolás jó volt, sokat nevetgéltünk közben, főleg, hogy a csapattársakat előzgettük, meg fényképezgettünk. Én ültem elöl, és néha kaptam magamra némi elefént nyálat vagy taknyot, mikor az elefánt felcsapta az orrmányát és kiengedett belőle számomra valami beazonosíthatatlan folyadékot. Ennek cseppjeiből kaptam némi zuhanyt :-)
Ági és Gyula
Laca és én
Felértünk, és itt kötelező volt adni 100 rúpiát az elefánt vezetőjének, állítólag cukornádra fordítja, hogy legyen a fáncsinak mit ennie. Hát remélem, hogy tényleg ő eszi meg a nádat, és nem a tulaj főz belőle otthon rumot magának.
Feljutottunk tehát az Amber Palace-ba. (Borostyán Palota)
Amer Erődnek is nevezik, mert Amer községben, mintegy 11 km-re Jaipur várostól, Rajasthan fővárosától található a Maota tó közelében, illetve feletti erdős dombon.
A palotát 1592-ben Man Singh kezdte meg építeni, aki furfangos ember volt. Mivel csak rangja volt, pénze nem, ám szeretett volna magának nagyobb palotát és hatalmat, 12 feleséget választott magának, 12 különböző tartományból. Az akkori divatnak megfelelően a feleségek nagy hozománnyal érkeztek. Olyan palotát építetett, ahol minden feleségnek külön lakosztálya volt, konyhával, fürdővel, hálóval, nappalival, kis belső kerttel. Ezek a palota első részének belső udvara körül helyezkednek el, három-három minden oldalon. Mind azonos méretű és hermetikusan el vannak zárva egymástól, nehogy a feleségek egymással találkozhassanak. A maharadzsa egy szinttel feljebb lakott és minden feleség lakosztályát külön titkos folyosón tudta megközelíteni. Így (elvileg) senki nem tudhatta meg, melyik feleséggel töltötte az éjszakát.
http://en.wikipedia.org/wiki/Amer_Fort
Az erődben meghatározott időközönként egy kisebb csapat az egyik erkélyen fura hangszereken zenélt.
Voltak árusok is, akik viszont hangszereket akartak eladni nekünk.
Körbejártuk a palotát, ami jó sokáig tartott, mert jó nagy területen fekszik. Szerencsére kaptunk elég szabadidőt körülnézni és bekukkantani olyan helyekre, ahova a csoporttal együtt nem mentünk.
Laca
én
Laca és én
Visszafelé dzsipekkel jöttünk le a hegyről, ez is izgalmas volt.
Laca
A parkolóban volt egy kígyóbűvölő is, aki kitalálta, hogy beteszi a kobrát a nyakamba. Amar, a vezetőnk azt mondta, hogy nem veszélyes, mert ez már egy öreg kobra. Persze fizetni kellett volna érte, de amit ajánlottam a "halálomért", azt a kígyóbűvölő kevesellte. Akkor eléggé be voltam tojva, mert hát öreg kobra is kobra, de meg kell, hogy mondjam, hogy ma már baromira bánom, hogy nem engedtem meg neki, mert később már nem adódott ilyen alkalom. (Pedig amúgy elég bevállalós vagyok, és azt vallom, hogy amire most van alkalom, azzal most kell élni, mert ki tudja mi lesz később... És jobb valamit megtenni, mint később sajnálkozni, hogy elmulasztottam egy talán soha vissza nem térő alkalmat.) Na, mindegy, ez már sajnos így történt...
Innen visszamentünk Jaipur-ba, a Rózsaszín Városba. Útközben megálltunk a Tó Palota-nál.
Ezután egy gyémánt csiszoló műhelybe mentünk. Itt persze megint jött a tukmálás, leitatás, etetés, vegyél ékszert. Hát volt megint, akit behúztak a csőbe... Itt is jó sokáig időztünk, többet, mint szerettem volna.
Innen egy étterembe mentünk, ahol az esti fakultatív vacsora lenne, zenével, tánccal... Lacával még nem voltunk éhesek, inkább egy kis szabadságra vágytunk, így megmondtuk az idegenvezetőnknek, hogy mi most elmegyünk sétálni, míg ők kajálnak. Fél órát kaptunk.
Elindultunk, és láttunk mindenféle koszt, meg a koszban élelem után kajtató (vad?)disznókat is.
De azért láttunk szépeket is, egy múzeum épületét például, meg egy gőzöm sincs mit.
Találtunk ATM-et is, csak a másodikban sikerült pénzt felvennem. (Ez a módszer kevésbé drága, mint a dollár vagy euro rúpiára váltása.) Furcsán működnek a helyi ATM-ek, beteszed a kártyát, beírod a kódot, kiveszed a kártyát, beírod, hogy mennyi pénzt akarsz, kiveszed a pénzt. Kicsit be voltam tojva, hogy ez mennyire biztonságos így, az utánam következő is vajon még az én kártyámat szívja, vagy mi van?! Pár napig aggódhattam, mire nethez kerültem és le tudtam ellenőrizni, hogy mi hiányzik a számlámról.
Visszamentünk az étteremhez, időre persze, de a többiek még ettek. Közben volt ott egy zenész, meg egy kis kölyök, ő ott táncolt az asztalok között.
Innen a Jantar Mantar-hoz mentünk. Az indiai Jaipurban található Jantar Mantar egy 18. századi csillagászati megfigyelőhely, mely mintegy 20 épületből áll. Ez India legkomplexebb, legszebben megmaradt ilyen jellegű létesítménye, mely jól mutatja, hogy milyen nagy csillagászati tudással bírtak már ekkor is. A létesítmény a UNESCO Világörökség része, 1338-as referencia számmal.
Innen bicikli riksával jártuk kicsit körbe a környéket, igen izgi volt abban a nagy forgalomban.
Laca és a riksásunk
Megnéztük a Hawa Mahal-t (Szelek Palotája), és egyéb más "rózsaszín" épületeket, melyekről Jaipur a becenevét (rózsaszín város) kapta.
A Hawa Mahal, vagyis Szelek Palotája,
Jaipur vizuális szimbólumának is számít. Ezen az izgalmas helyen lakott az
uralkodó háreme. Az elnevezés annak a lyukacsos építészeti szerkezetnek
köszönhető, amely nem csak a belső részek állandó szellőzését oldotta meg,
hanem biztosította a hárem bezárt hölgyeinek, hogy míg őket a maharadzsán kívül
férfiszem nem láthatta, addig ők maguk ki tudtak kukucskálni a lyukakon, és az
utcán zajló életet figyelemmel kísérve némileg enyhíthettek az uralkodóra való
várás unalmán.
A City Palace-hoz mentünk és ott néztünk körül. Sajnos a maharadzsa utóda nem volt otthon, nem jelezte zászló az ottlétét. Megnéztük viszont a létesítményt és benne a tróntermet és a múzeumokat is. Ezekben nem lehetett fényképezni sajnos.
A City Palace (Városi Palota), amely magában foglalja a Chandra Mahal és Mubarak Mahal palotákat és egyéb épületeket, egy palota komplexum Jaipur-ban, Rajasthan állam fővárosában. Ez volt a Jaipur-i Maharadzsa, a Kachwaha Rajput klán fejének székhelye. A Chandra Mahal palota ma múzeum, de a legnagyobb része még mindig a királyi rezidencia. A palota komplexum, amely észak-keletre található Jaipur város központjától, lenyűgöző és hatalmas udvarokat, kerteket és épületeket foglal magában. A palota 1729 és 1732 között épült, II. Sawai Jai Singh, Amber uralkodójának kezdeményezésére. Ő tervezte és építette meg a külső falakat, majd a később kiegészítették az egymást követő uralkodók egészen a 20. századig. A városi elrendezés és a struktúrák mögött két építész, nevezetesen Vidyadar Bhattacharya, a királyi udvar főépítésze, és Sir Samuel Swinton Jacob állt, illetve Sawai maga, aki lelkes építészeti rajongó volt. Az építészek ezzel az indiai, mogul és az európai stílusú építészet fúzióját érték el.
http://en.wikipedia.org/wiki/City_Palace,_Jaipur
Ilyen kocsikkal járt a maharadzsa:
Láttunk bábszínházat is:
Ebben az épületben lakik a maharadzsa utóda, egy 16 év körüli fiú.
Láttunk turbán csavarás bemutatót is, egyet lassan, hogy láthassuk a részleteket, és egyet gyorsan, hogy lássuk, hogyan csinálja, ha nem csak mutogat.
Már sötétedett, mikor visszaindultunk a hotelbe.
A fiúk, Laca és Gyula, illetve Gyula felesége, Ági, azt tervezték, hogy fürdenek egyet a medencében, ami egyébként pont a mi emeletünkön volt. Mikor felmentünk, kimentünk megnézni a vízhőfokot, és én úgy gondoltam, hogy hideg lesz ez nekem, én nem fogok fürdeni. Csináltam magamnak egy forró teát és azzal mentem ki. Laca és Gyula hősiesen bementek a vízbe, de Ági, bár rajta volt a fürdőruha, nem ment be.
Laca
Laca és Gyula
Később a szálloda éttermében vacsoráztunk, svédasztal volt.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2012. 11. 21.
Jaipur -> RANTHAMBHORE
Reggel 06:15-kor keltünk, 06:30-tól volt reggeli, és 07:11-kor indultunk el a szállodából, Ranthambhore-ba.
Az út elején még a Jaipur-i régi városfal mellett haladtunk egy darabon.
Azért indultunk ilyen korán, mert nincs oda "rendes" út, és hát zötykölődtünk mindenféle kis falvak kátyúsabbnál kátyúsabb föld útjain (is) odáig. Viszont legalább a buszból bepillantást nyerhettünk a falusi életbe egy picit.
Ez az iskola:
10:50-re értünk Ranthambhore-ba a szállodánkba. Itt megint kaptunk büdöske koszorút, meg welcome drink-nek egy pohár cola-t. Szállásunk a Ranthambore Regency Hotel volt, a 106-os szobát kaptuk. http://www.ranthambhor.com/
Átvettük a szobáinkat, majd az idegenvezető és 3 csapattárs elmentek a rezervátumhoz a belépőnket elintézni a délutáni szafarira. Mi többiek meg a medence parton napoztunk, beszélgettünk, és fürödtünk is, bár a víz elég hidegecske volt.
A szobában előtte csináltunk magunknak szendvicset, azt ettük meg.
A pihenés után 14:00-kor indultunk a nemzeti parkba (Ranthambhore National Park, Tiger Reserve), szafarira.
Először egy másik szállodánál felszedtünk még pár embert, majd mentünk a bejárathoz. Itt jó sokáig kellett várnunk -nem tudom, hogy mire-, és kaptunk még pluszba 2 embert, majd végre elindultunk befelé.
Nagyon naív voltam (időről időre rádöbbenek, hogy mennyire naív tudok lenni, azt hiszem, hogy már nem, de mindig jön egy-egy újabb bizonyíték, hogy dehogynem), azt hittem, hogy az összes kocsi egy útvonalon meg majd, megállunk valahol, és mint a természet filmekben, csendben ülünk órákig, és várunk, hátha elsétál előttünk egy állat.
Hamarosan azonban leesett a tantusz, hisz az állatok nagyon közel voltak hozzánk, és látszólag egyáltalán nem zavartuk őket, nem akartak elrohanni, békésen eszegettek és sétálgattak tovább. Ezeket a szerencsétleneket etetik valamivel, több helyen is láttunk felaggatott húscafatokat vagy lyukas zsákokban magokat meg egyebeket. És ezek tuti mind meg voltak spékelve nyugtatókkal vagy kábítószerekkel. Innentől kezdve rühelltem az egész szafarit, és nagyon sajnáltam szegény állatokat. Ekkora rohadt nagy kínzásnak kitenni őket!
Visszafelé volt egy hely, ahol találkoztunk egy vaddisznóval, aki véletlenül keveredett az utunkba, szegény úgy megijed, hogy visítva rohangált fel-alá, nem tudta, hogy merre meneküljön, féltem, hogy beszalad a terepjárónk alá is félelmében, és elütjük. Az őzek meg csak ott álltak, és nyugodtan és nagy boci szemekkel csak néztek, néztek... és szerintem várták a kaját.
Ez a nemzeti park egy tigris rezervátum egyébként, és úgy volt hirdetve az egész, hogy tigrist fogunk látni. Hát tigrist nem láttunk egy darabot se, pedig kétszer is megálltunk ott, ahol lenniük kellett volna. De nem jöttek. Másnap az idegenvezetőnk mondta, hogy azok, akik a 9-es útvonalon mentek, ők láttak tigrist. Nem tudom, hogy ez mennyire igaz, de lehet nagy kamu is. Mi egyébként a 2-es útvonalon jártunk.
Láttunk néhány féle állatot, készült is pár fotó, egyik másik még poszter vagy képeslap is lehetne.
Ez volt a maharadzsa vadászkastélya:
Gyökér-fa:
Pettyes szarvas:
Ez gőzöm sincs mi:
Krokodil:
Majom:
Páva:
Treepie (nem tudom magyarul mi ez):
Itt vártuk a tigrist, kétszer is, hiába:
Ettől függetlenül viszont mindenkinek csalódás volt a program. Az idegenvezetőnk nem készített föl bennünket rendesen, és sokan nem hoztak magukkal elég meleg ruhát, és miután lement a nap, meg ugye a nyitott katonai terepjáróban jó hideg volt, szegények jól meg is fáztak. Én is fáztam, pedig nálam volt meleg ruha is.
A hotelbe 18:15-re értünk vissza.
Este 19:00-től volt svédasztalos vacsora. A helyi személyzet mondta, hogy benne van az árban, csak az italokat kell kifizetni. Mi négyesben ettünk, Gyula, Ági, Laca meg én. A kaja finom volt nagyon. Mondtuk az idegenvezetőnek az ingyen vacsorát, de váltig állította, hogy fizetni kell érte. Mi meg állítottuk, hogy csak az italokat fizettették ki velünk. Szóltunk is a többieknek (volt 2 idős hölgy (a késősök) és ők soha nem költöttek kajára pénzt, igazából nem is tudtuk, hogy esznek-e valamit), szóval szóltunk nekik is, hogy ingyen van a kaja, menjenek. Az ágyból rángattuk ki őket. Mentek is, örültek nagyon. Viszont az idegenvezető mondta nekik, hogy nincs ingyen, és mivel ők nem beszélnek semmilyen nyelvet, inkább neki hittek, mint nekünk, és nem mertek enni. (Ezt azért nagyon gáznak tartom, hogy az idegenvezető ennyire ne legyen képben.) Természetesen másnap reggel távozáskor sem fizetteték ki velünk a vacsorát, szóval tényleg ingyen volt.
Vacsi után lefeküdtünk aludni.
FOLYTATÁS ITT!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése