Perugia

Perugia

Perugia olasz város, az azonos nevű megye és Umbria tartomány székhelye. Közép-Olaszországban, a Tevere-folyó és a Trasimeno-tó fölé emelkedő hegyvidéken fekszik, Rómától 135 km-re északra.

A fallal körülvett várost "Olaszország zöld szíveként" is emlegetik. Az ősi város úgy ül a dombon, mint egy városfalakkal körülvett kis ékszer. Ahogy járod középkori szűk utcáit, érezni fogod a szinte élő történelmet.

Történelme

Először Perusia néven vált ismertté, a tizenkét etruszk város egyikeként. Perugia-t az etruszkok alapították a Kr. e. 6. században. Kr. e. 295-ben római fennhatóság alá került. A pun háborúk idején (216-205) Róma mellett állt. A Caius Iulius Caesar meggyilkolása után kitörő polgárháborúk egyike (az ún. perusiai háború) során Octavianus seregei ostromzár alá vették az ellene fellázadó Lucius Antonius híveit (Kr. e. 41-40), aki az éhínség miatt néhány hónap múlva kénytelen volt kapitulálni. A várost kirablásra ítélték a győztesek, ám mielőtt ez megtörténhetett volna, Perusia nagy része leégett. Octavianus később már császárként építtette újjá, és vésette kapuja fölé az Augusta Perusia feliratot.

548-ban a keleti gótok dúlták fel, 592-ben pedig longobárd hercegség lett. A 11. században már újra önálló város-köztársaság, a környező umbriai vidék ura. Guelf-párti, Rómához húzó város volt: öt konklávét tartottak a dóm falai között, amelyek során négy alkalommal pápát is választottak itt. Ennek ellenére Perugia igyekezett megőrizni részleges függetlenségét a pápáktól. Így Cola di Rienzo lázadása idején 1347-ben követeket küldött a lázadó Rómába, és ellenszegült a pápai legátusoknak.
A 15. században az Oddi és a Baglioni család vérengző polgárháborúja következett, amely az utóbbiak győzelmével zárult.
1534-ben III. Pál pápa ismét meghódította, ezután emelték a Rocca Paolina citadellát, amelyet a nép 1860-ban rombolt le: fellázadtak a pápai kormány ellen, s akkortól a város az egységes Olaszország része.

A város erős művészi hagyományokkal rendelkezik, a 15. században ez volt az otthona a híres festőnek, Perugino-nak, akinek tanítványai közé tartozott Francesca, Raffaello és Leonardo.

Perugia az etruszk-kutatások egyik székhelye.

Érkezés

Assisiből jöttünk ide. Házigazdánk ellátott jótanácsokkal, hogy hol parkoljuk le az autót, és hogyan a legegyszerűbb eljutni a lakáshoz. Igen ám, de egy csomó utca le volt zárva útfelújítás miatt, így elsőre nem sikerült a parkolóházba mennünk. Adtunk a GPSnek még egy lehetőséget, így keresztbe-kasul autókáztunk a dimbes-dombos kis utcákban (többnyire egyirányúak), szóval tettünk egy kis autós városnézést. A GPS nem tudott élni a második lehetőséggel sem, nem sikerült elérnünk a parkolóházat. Így beütöttük a lakás címét. Egy közeli téren tudtunk leparkolni, ami nem volt jó megoldás, mert a karácsonyi vásár miatt innen elszállítják a kocsikat. Csak annyi időre maradhattunk, míg felvittünk a cuccokat a lakásba, majd Laurent és a házigazdink elment leparkolni az autót.

A lakást az airbnb-n találtuk, és nagyon szép volt. Az Arco dei Gigli közelében volt, a történelmi városközpontban, de a város zajától távol. A házigazdik pedig nagyon segítőkészek. Egy gond volt, csak, hogy eléggé hideg volt benne. De ezt a problémát kiküszöböltük.

A lakásban fogadóitalként egy kis üveg prosecco várt, mellé némi sós rágcsa, és Baci csoki is. A Baci csokit a Perugina csokigyárban gyártják. A Perugina 1907-ben jött létre, ekkor még csak egy kis bonbonkészítő műhely volt Perugia történelmi belvárosában. A műhely termékei azonban annyira népszerűek voltak, hogy már 1913-ban egy kisebb manufaktúrát kellett építeniük a város határában.


Bacio di Perugia

A híres Bacio di Perugia 1922-ben született, az egyik alapító felesége, Luisa Spagnoli alkotta meg különböző csokifajták; az étcsokoládé és a gianduia (mogyorós csokoládé) maradékaiból. Először a formája alapján „cazzotto”-nak (ököl) nevezte el. Nem túl romantikus név egy csokoládénak, amelyet akkoriban még főképpen ajándéknak vásároltak. Ezért aztán megváltoztatták a nevét Bacio-ra (csók). A dobozokon látható képet Federico Seneca, egy futurista festő tervezte, és az ő ötlete volt a csomagolásba bújtatott kis idézet is. Ez így már jobban tetszett az olaszoknak, és így lett az „ököl”-ből Olaszország kedvenc romantikus ajándéka és csemegéje. A Perugina csokoládé sikere töretlen, önállóságát és markáns olasz jellegét sikerült azután is megőriznie, hogy 1988-ban a Nestlé megvásárolta.

Osteria il Gufo

Az első nap egy vacsorával indítottunk az Osteria il Gufo étteremben, ami jó választásnak bizonyult.

Affettato misto con pecorino

(vegyes felvágottak pecorino sajttal)

Crema di zucca

(sütőtök krémleves)

Petto d'anatra al vino rosso, timo e miele

(vörösboros kacsamell, kakukkfűvel, mézzel)

Selezione di formaggi con miele

(sajt válogatás mézzel)

Insalata mediterranea

(mediterrán saláta)

Dolce misto

(vegyes édességek)

Karácsonyra hangolva

Vacsora után a környéken bóklásztunk. A kis utcák olyanok, mintha egy szabadtéri kiállítást nézegetne az ember. A közelgő karácsony miatt sok kis karácsonyfa lógott a falakon, és az állandóan ott lévő alkotásokra is felkerült egy-két plusz ünnepi dísz.

Perugia-t igazából másfél-két nap alatt néztük meg, mert közben innen mentünk egy egynapos kirándulásra Orvieto-ba.

Arco dei Gigli

Átsétáltunk a lakásunk mellett lévő Arco dei Gigli (Liliomok kapuja) alatt. Ennek a kapunak a nagyrészét átépítették a középkorban. A korábbi kapu részei továbbra is láthatók fent a jobb oldalon, valamint az etruszk alapok is túlélték, ezek a bal oldalon alul láthatók.

Innen a belváros szűk kis utcácskáin sétáltunk tovább.

Chiesa di San Severo

Első megállónk a Chiesa di San Severo volt. A hagyomány szerint a mai templom helyén egykor egy napisten templom volt. 1007-ben egy csoport kamalduli szerzetes alapított itt remeteséget (még a rendalapító Szt. Romuald idejében). A kamalduli rend alapítója a Honesti hercegi családból származó Szt. Romuald, aki húsz éves korában elhagyta az atyai házat, és a szent Benedek-rendiek Monte-Cassino-i kolostorába vonult. A magány, a szigorú remete-élet után való vágy azonban nem hagyta nyugodni, míg hosszabb hányattatás után Camaldoli-ban (Toszkána, Olaszország) le nem telepedett. Erről a helyről nyerte az egész rend a nevét.

A monostor és a templom többször gazdát cserélt, de 1263-ban megint a kamalduliaké lett és a 14. század végéig az övék is maradt. Az új San Severo templom munkálatait a15. század végén kezdték, és 1484-ben szentelte fel Dionisio Vannucci püspök. Nem sokkal később a Szent Háromság szerzetesei költöztek ide. 1748-51 között teljesen újjáépítették. Mivel azonban közfelháborodást váltott ki, hogy a Cappella della Madonna hátsó falán lévő értékes freskó, melyet 1505-21 között Raffaello és Perugino készített megsemmisülhet, mégis megőrizték ezt a falat.
A freskó tehát megmenekült, de a felfordulásban megsérült.
A freskó bal oldalán látható felirat szerint a felső részt Raffaello festette 1505-ben. Ez az egyetlen freskó, melyet biztosan ő festett, és meg is maradt Perugia-ban. Bár a munkát nem fejezte be, mert Rómába ment, a szerzetesek egészen Raffaello 1520-ban bekövetkezett haláláig bíztak abban, hogy majd visszatér és befejezi.
A freskónak ezen a felső részén a Szentháromságot látjuk angyalokkal és hat szenttel, bár az Atya alakja tönkrement.
Raffaello halála után a szerzetesek Perugino-hoz fordultak, hogy fejezze be az alsó részt. A Madonna és a gyermek terrakotta szobra mellett a két oldalon így ő fejezte be a munkát.

Etruszk városfal

Innen aztán lesétáltunk Augustus kapujához (Porta Augusta), vagy más néven etruszk kapuhoz. Nagyon szép a kilátás innen föntről, és a várost körülvevő etruszk városfalat is jól lehet látni.

Porta Augusta

A Porta Augusta az etruszk városfal északi irányú kapuja, az i.e. 3. századból való. A Caius Iulius Caesar meggyilkolása után kitörő perusiai háború során Octavianus seregei ostromzár alá vették az ellene fellázadó Lucius Antonius híveit (Kr. e. 41-40), aki az éhínség miatt néhány hónap múlva kénytelen volt kapitulálni. A várost kirablásra ítélték a győztesek, ám mielőtt ez megtörténhetett volna, Perusia nagy része leégett. Octavianus később már császárként építtette újjá, és vésette kapuja fölé az Augusta Perusia (Dicsőséges Perusia) feliratot, ezért a nép „Augustus kapujának” nevezi. Bal bástyája feletti kecses loggiával a reneszánsz idején díszítették.

Palazzo Gallenga

A városban két egyetem is van. Az Università degli Studi di Perugia 1308-ban alapított, a város által finanszírozott, orvosi karral is rendelkező intézmény és az 1925-ben létrehozott Universitá per Stranieri a világ minden részéből érkezett több ezer ösztöndíjas felsőfokú képzését végzi. Hallgatói között a húszas-harmincas években volt a legtöbb magyar. Az Universitá per Stranieri egy 18. századi palotában (Palazzo Gallenga) kapott helyet.

Piazza IV Novembre

Fontana Maggiore

Innen felsétáltunk a Piazza IV Novembre-re, mely Perugia monumentális központja, és melyet méltán tartanak Olaszország egyik legszebb terének a közepén álló gyönyörű kúttal, a Fontana Maggiore-vel. Ez a reneszánsz előtti idők legszebb szökőkútja, melynek tervezője vitatott, de a domborművein kétségtelenül Niccoló Pisano, fia, Giovanni és Arnolfo di Cambio dolgozott, s a legkülönbözőbb témákat ölelik fel: az Ótestamentum, a római mitológia, és Aesopus meséinek alakjai is teret kaptak.

Palazzo dei Priori

A szökőkút mögött magasodik a városháza, a Palazzo dei Priori. Építését 1293-ban kezdték, ekkor készült a térre néző homlokzat (a teljes palotát 150 év múlva fejezték be). Hosszanti oldala a nyitott loggiás, zömök toronnyal a város főútvonalára, a Corso Vannuccira néz.

Az épület első emeletén van a Városháza

Galleria Nazionale dell'Umbria

A Palazzo dei Priori legfelső emeletén múzeum kapott helyet a Galleria Nazionale dell'Umbria, amely teljes áttekintést nyújt az umbriai festészetről. Sok más művész mellett Fra Angelico, Benozzo Gozzoli, Piero della Francesca alkotásait csodálhatja meg a látogató.

Perugia két jelképe a griffmadár és az oroszlán.

Collegio del Cambio

A szomszédos palota a Collegio del Cambio a pénzváltók székháza. 1452-1457 között épült, Perugino díszítette freskóival, melyeken közreműködtek tanítványai, így a fiatal Raffaello is. A mennyezeten a mitológia istenei, a falon nagy ókori férfiak képmása látható, a bolthajtásokban pedig a főerényeket ábrázolták, melyek közül a Bátorság állítólag Raffaello műve.

Etruszk kút

Az etruszk vízvezeték és az etruszk kút az egész város számára szállította a vizet. Az etruszk kút a Piazza Piccinino-n található, és i. e. 4-3. században épült. Sorbello kútnak is nevezik a nemesi család után, akik a fölötte lévő palota tulajdonosai voltak. 37 méter mély és 5,60 méter széles, és eredetileg ciszternának használták, és csak később használták föld alatti források vizének gyűjtésére. Nyilvános használatra szánták. Érdekessége, hogy az etruszk időktől a középkorig használták, majd a már 2300 éves kutat újra használatba vették, mikor a szövetségesek a város vízvezetékeit kezdték bombázni a második világháború vége felé.

Cattedrale di San Lorenzo

Mire visszamentünk a Piazza IV. Novembre-re, kinyitották a Dómot. A háromhajós San Lorenzo-katedrális 1345-1490 között épült. Szép és változatos a déli oldala, érdekessége a város főterére néző szabad szószék. A templom a mai napig nincs befejezve, ezen a déli oldalon láthatjuk, hogy milyen lenne/lesz ha be lenne/lesz fejezve, azaz rákerül a falakra a borítás. Belsejének három egyforma magasságú hajója komoly és ünnepélyes. A dómban öt konklávét is tartottak, amelyek során négy alkalommal pápát is választottak: III. Honoriust (1216), IV. Honoriust (1285), V. Celesztint (1294) és V. Kelement (1305). Az egyetemisták is rendszerint a dóm előtti lépcsőkön gyűlnek össze, a szökőkút mellett.

A San Lorenzo (Szent Lőrinc) katedrális déli oldala

Az oldalsó bejárat mellett az egyedi szószék

A katedrális főbejárata

A főbejárat belülről

(fent a rózsaablakban Szent Lőrinc vértanúsága)

Szent Lőrinc születéséről és életéről keveset tudunk, azt sem biztosan, halálával kapcsolatosan is kevés az információ. Szent Ambrus elbeszélése szerint Szent Lőrincet rostélyon égették meg. A lángok között így szólt a hóhérhoz: Ez az oldalam már megsült, fordíts meg és egyél belőlem!

Templombelső és főoltár

Óváros

Nem messze a főtértől boltívekben gazdag utcarészleteket, lépcsőkről váratlanul elénk táruló városrészeket, szűk utcácskákat találunk. A középkori Perugia a leglenyűgözőbb: a zsúfolt óvárost teljesen körülölelő városfal, a régi városkapu és a labirintusszerű szűk utcák hamisítatlan középkori hangulatot árasztanak. Igazi érdekesség, hogy sok helyen még mozgólépcső is működik, a hegymászást megkönnyítendő.

Vízvezeték vége, alatta kút.

Etruszk vízvezeték

Balra fent az etruszk városfallal körbevett középkori város 

Porta sant'Angelo

Borgo Sant'Angelo közelében az ősi etruszk városfal északi kapuja, a Porta Sant'Angelo található. Ebben ma egy kis múzeum van, és fel lehet menni a nyitott tetejére, ahonnan szép a kilátás a régi, várfallal körülvett városközpontra.

Porta Sant'Angelo

San Michele Arcangelo templom

Mellette van a San Michele Arcangelo templom vagy más néven Sant’Angelo templom (Tempio di Sant‘Angelo) az 5.-6. századforduló idejéből származó paleo-keresztény templom. A kör alakú épület egy korábbi pogány templom helyén épült és megtartotta a pogány templom korinthoszi oszlopait. A templom Tempio di San Michele Arcangelo néven is ismert, hiszen Szent Mihály arkangyalnak szentelték, akinek templomai gyakran található magas pontokon. A kis kerek templomot gyakran hívják Tempietto-nak is.

A templom szerkezetét többször megváltoztatták az évszázadok folyamán; 1479-ben például egy kis erőddé alakították át. Jelentős helyreállítási történt 1948-ban, amelynek során ősi freskókat és lezárt ablakokat találtak. Az építészetét korai román és bizánci hatások befolyásolták.
A belső teret tizenhat korinthoszi oszlop határolja. A belső térben található néhány említésre méltó korai keresztény szimbolika, köztük egy pentagram a bejáratnál és néhány kereszt, melyek a templomos lovagrendhez tartoztak.

Etruszk vízvezeték

Vissza a városközpontba ezúttal a régi etruszk vízvezetéken sétáltunk.

Corso Vannucci

Perugia sétálóutcája a Corso Vannucci. Itt az adventi időszakra való tekintettel volt néhány árus, de legfőképpen a szórakozást szolgáló dolgok, mint korcsolyapálya, mászóvár gyerekeknek, óriáskerék…

Rocca Paolina

A Corso Vannucci sétálóutcán továbbhaladva a Kormányzói Palota (Palazzo del Governo) után elérjük a Rocca Paolina-t, a perugiaiak által gyűlölt, a pápai uralmat szimbolizáló várat. Mikor 1534-ben III. Pál pápa ismét meghódította Perugia-t, „ad coercendam Perusinorum audatiam” a város vakmerőségének megfékezésére emeltette a Rocca Paolina citadellát, amelyet a nép 1860-ban rombolt le: fellázadtak a pápai kormány ellen, s akkortól lett a város az egységes Olaszország része. Mára két bástya maradt meg és a vár föld alatti része: ez utóbbi igazi különlegesség, olyan mintha a föld alatt lenne egy külön városrész boltíves utcákkal, kiállításokkal a vár termeiben.

Mivel karácsony előtt, az adventi időszakban voltunk itt, azegész vár tele volt a sok karácsonyi árus standjaival.

Porta Marzia

A Porta Marzia (Mars kapu) volt az etruszk város főbejárata a cadrus maximus déli végén. A nevét valószínűleg a közeli Mars templomról kapta. 1279-ben Porta San Pietro néven említik. Amikor III. Pál pápa elnyomta a perigiai lázadást, vér szerinti fia, Pier Luigi Farnese megbízta Antonio da Sangallo il Giovane-t hogy tervezzen egy hatalmas palotát, mely magában foglalja a Porta Marzia-t és a fölötte lévő Baglioni palotákat. Ennek a palotának a keleti homlokzata megtartotta az etruszk város falmaradványait, és beleépítették a Porta Marzia-t, mint fő bejáratot. Azonban ezeket a terveket 1542-ben megváltoztatták, hogy egy erősebb, védelmezőbb szerkezetet építsenek, melynek helyébe jöttek a Rocca Paolina „függöny falai”, egy várárokkal kiegészítve. Emiatt az etruszk falat egy szakaszon elbontották, beleértve a Porta Marzia-t is.

Nem tudni, hogy Antonio da Sangallo-nak milyen szerepe volt az új tervekben. De feltételezik, hogy nyilvánvaló tisztelet az ősi perugiai anyagokkal szemben segített abban, hogy a kapu felső része megmeneküljön, azáltal, hogy beépítették az erőd falába, méghozzá közel az eredeti helyéhez.

A jelenlegi kapun három férfialak látható, valószínűleg Tinia, Zeusz és Dioscuri istenek, valamint két sovány ló. Látható rajta még három másik beazonosíthatatlan alak is, valamint ezen a kapun is ugyanazok a feliratok, mint a Porta Augusta-n.

III. Pál pápa címere, mely abban az időben a boltív alatt volt a falba ágyazva, később meg lett csonkítva, valószínűleg az 1798-as francia megszállás alatt.

Il Paiolo

Ezen az estén az Il Paiolo étterembe mentünk vacsorázni. Túlságosan is jó választásnak bizonyult; már az előétellel púpra laktunk…

Antipasto del paiolo per 2 persone (salumi, formaggi, fritti e bruschette)

(2 személyes előétel tál felvágottakkal, sajtokkal, sültekkel és bruschetta-val)

Bocconcini di manzo ai porcini e friarielli, melanzane, peperoni arrostiti

(Marhahús darabok gombával, köret: vízitorma, padlizsán, sült paprika)

Abbazia e Basilica di San Pietro

Utolsó nap reggel az Abbazia e Basilica di San Pietro-ba mentünk. Ez már nem a város régi központjában van, hanem valamivel kijjebb. A kolostort 996 körül alapította egy perugiai nemesember, Pietro Vincioli (akit később szentté avattak) egy régebbi katedrális fölött, mely Perugia püspökének székhelye volt.

(Ide a templomból lehet lejönni)

Már a 7. század elején létezett, de az első írásos emlék 1002-ből származik. A következő évszázadokban az apátság szépen gyarapodott, befolyása nőtt. 1398-ban azonban politikai okok miatt felgyújtották, mert Francesco Guidalotti apát részt vett egy összeesküvésben egy népszerű párt vezetője ellen (Biordo Michelotti). A kolostor IV. Jenő pápa idejében újra virágzásnak indult. 1799-ben a franciál elnyomása alá került. 1859-ben a pápai hatalom elleni lázadásban viszont ők is részt vettek. Olaszország egyesítése után az új kormány engedélyezte, hogy az apátságban maradhassanak.

A templom bejárata a kolostor bal oldalán található. A régi bazilika homlokzatának maradványai a 15. századi portál jobb és bal oldalán láthatók. Az oszlopcsarnokban 14. és 15. századi freskókat találunk. A portál jobb oldalán lévő sokszögű harangtornyot 1463-68 között firenzei gótikus vonalakkal újjáépítették.

Belső tere bazilika alaprajzú, egy főhajója és két oldalhajója van. A Galleria Nazionale dell’Umbria után itt találjuk a legfontosabb művészeti gyűjteményt Perugia-ban. A hajót szürke márvány oszlopokon nyugvó árkádok tagolják.

  

A presbitérium legfőbb ékessége az intarziás fa burkolatú kórus, az egyik legszebbnek tartják Olaszországban.

Porta San Pietro

Porta San Pietro, vagy más néven Porta Romana, mely helyén Duas Portas néven biztosan létezett itt egy dupla íves kapu már 1394-ben, ekkor épült mellé ugyanis a San Giacomo kórház. Valószínű, hogy a 12. század végén vagy a 13. század elején épült,

A kapu belső részén lévő két fa ajtó 1432-ben még megvolt és működött, mert ebben az évben az egyiket meg kellett javítani. 1502-ben azonban a bal oldali (keleti) ívet lezárták.
A nyugati boltív fölött kis ablakban lévő freskó Madonnát ábrázolja két szenttel.
1459-81 között építették meg a külső íveket.  
A két kapu között 1285-től volt egy kis plébániatemplom, mely a San Pietro kolostorhoz tartozott. 1394-ben a San Giacomo kórházhoz csatolták, mint annak kápolnája (Cappella di San Giacomo).

Visszamentünk az autóhoz, és innen Gubbióba mentünk tovább.

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

LINKEK:

Perugia MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Perugia

Perugia látnivalói ANGULul: http://www.topsightseeing.com/italy/perugia/topsights/index.htm
Osteria il Gufo OLASZul: http://www.osteriailgufo.it/
Szent Lőrinc élete MAGYARul: http://www.katolikus.hu/szentek/szent123.html

(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é.)