2017. január. Blogom első vendégírója Tomor Anita, aki regényeket és mesekönyveket ír, és foglalkoztató füzeteket készít gyerekeknek. Feleség, két gyermek édesanyja és mindemellett még HR-es is. Rengeteg minden érdekli, többek között imád utazni, és a gyerekeivel őrültködni. Anita weboldalán személyes utazási élményei mellett megannyi ajánlót, érdekességet és motiváló írást is találhattok. Ha inspirálódni szeretnétek, hogy hogyan is lehet két gyerkőccel akár a „világ végére” is elutazni, lessetek be hozzá, és válogassatok színvonalas beszámolói között!
A Szabadság-szobornál
Szeretem New York
minden arcát, azt, amikor hideg van, és esik a hó, azt, amikor hétágra süt a
nap és olyan kék az ég, mint sehol máshol a földön a felhőkarcolók fölött.
Olyankor nem kell a képekhez Photoshop, sem filter. Elég egy kattintás és ott a
tökéletes fotó. Szeretem az esőt is, főleg, ha csendes, hangtalan, és nem
kíséri szél. Ilyen idő volt azon a decemberi napon, amikor felkelve úgy
döntöttünk, irány a Szabadság-szobor. Zuhogott. Nem kicsit. Nagyon. De így is megérte
kihajózni a Liberty Islandre.
Ha kapásból mondanom kellene valamit New Yorkról, akkor a következőket sorolnám fel: M&M-s bolt és tömeg, minden sarkon hot dogot áruló bodegások, irtó finom pizza, olyan, amelyet már régóta hiányolok Budapesten, mindennap más időjárás és Starbucks húsz méterenként. New Yorkot látva még a hollywoodi filmeket is másképp nézi az ember. Tegnap újra megnéztem az Ördög Prádát visel című filmet. Amellett, hogy Meryl Streep szenzációs benne, padlót fogtam a Starbucks jelenlététől. New Yorkban mindenki, de tényleg mindenki Starbucks-os jegeskávéval és teával a kezében mászkál. Esőben, télen, fagyban, napütésben.
A szállásunk Manhattanben, a Fifth Avenue és a Central Park
közelében volt, közel az 57 St
nevű metró megállóhoz. Szinte mindennap tömegközlekedtünk. Aki járt már New
Yorkban, az tudja, hogy taxit is találni minden sarkon, de rettenetes nagy a
forgalom. Dugó dugó hátán alakul, és ha egyszer valaki oda beragad, akkor értékes
időt veszít. Metróval el lehet jutni New Yorkban szinte bárhová. Bár őszintén
szólva, ha a párom nem lett volna velem, valószínűleg nem állok neki metrózni,
mert még nyolc nap után sem volt tiszta nekem, hogy mi merre van, és ki miért
éppen arra a metróra száll fel, amelyre felszáll. (Megjegyzem, én minden
városban eltévedek a metrón!)
Előzőleg nem gondoltam volna, de gyalog is viszonylag jól bejárható
Manhattan. A térképen és a filmekben sokkal nagyobbnak tűnik, mint amilyen
valójában. A Central Parktól a Times Square negyed óra-húsz perces sétával
lazán elérhető. Persze, ha távolabb, mondjuk Brooklynba tart valaki, gyorsabb a
metró.
 |
| Manhattan |
Reggel, amikor elindultunk még sütött a nap, nem gondoltuk volna, hogy húsz perccel később, amikor feljövőnk a metró alagúthálózatából, szakadó eső fogad minket. Sajnos ez történt, de sebaj, így sem hátráltunk meg, eltökélt szándékunk volt kihajózni a Szabadság-szoborhoz, a Liberty Islandre.
A kompok, azaz a Ferryk a Battery Park déli részéről indulnak. Érdemes reggel jó korán érkezni, ha meg akarjuk előzni a kígyózó sorokat a jegypénztárnál, utána a Security ellenőrzésnél, majd a kompra várakozásnál. Mi reggel kilenckor már ott voltunk. Azt hittük az eső visszariasztja az embereket és mi leszünk az egyetlenek, a legelvetemültebbek, akik két gyerekkel esőben is látni akarják a Szabadság-szobrot. Hát tévedtünk.
Az első dolog, amivel szembesültünk a metróból felmasírozva
a lépcsőn, hogy mennyire rámenős, és olykor pofátlan módon próbálják meg
becserkészni az ártatlan, helyismerettel nem rendelkező turistákat a tömegben
lézengő árusok. 12 dollár helyett 36 dollárért kínálgatják a hajójukat, még azt
sem szégyellik közölni, hogy igazából nem járnak a kompok és esőben csak velük
lehet kihajózni a Szabadság-szoborhoz. Ha valaki nem figyel, könnyen
bepalizhatják.
Kicsit sétálni kell, de a kikötőben könnyen megtalálhatóak a
hivatalos jegypénztárak. A kompjegy egyúttal belépő is az Ellis és a Liberty
Islandre, tehát külön pénzt nem kell fizetni a szigetek látogatásáért. A kompok
mindkét szigetre elviszik a látogatókat, bátran meg lehet nézni a Liberty Islandet
és utána továbbhajózni az Ellis Islandre.
A jegyvásárlás után követezik a Security Check, ahol csakúgy
mint a reptéren rendkívül szigorú biztonsági ellenőrzés zajlik. Le kell venni a
kabátot, a sapkát, a sálat, a cipőt, és a táskákat is átvizsgálják, ami tekintettel
a 2001. szeptember 11-én történt World Trade Center elleni merényletekre, nem
is csoda és őszintén szólva biztonsággal töltött el minket.
A kompon sokan vannak, és alig van ülőhely. Állva pedig nem
igazán akad kapaszkodási lehetőség, ez nagyobb hullámzáskor lehet egy picit
kellemetlen. Körülbelül negyed óra alatt át is visznek a túlpartra, ahol van
fél óra a visszaindulásig. Ha valaki tovább óhajt maradni, arra is van
lehetőség, de akkor annak fél óránkénti indulási idővel és kígyózó sorokkal
kell számolnia.
A hideg, bepárásodott ablakokon alig láttunk ki, de valahogy
ez sem zavart minket. A gyerekek is hasonló lelkesedéssel bámultak kifelé az
ablakon. Alig vártuk, hogy megpillantsuk közelről a Szabadság-szobrot, melyet
egyébként a franciák adományoztak az amerikaiaknak a 19. században. Fréderic-Auguste
Bartholdi francia szobrászművész
alkotása, mely azóta az egész világon a szabadság jelképévé vált. A szobor monumentális
méretei figyelemreméltóak: 354 lépcső vezet fel a bejárattól a koronáig és a szobor
a földtől a fáklyáig 93
méter magas. Egykor egészen a koronáig fel lehetett
menni, de a 2001-es terrortámadás után lezárták ezt a részt. Ma már csak az
alsó rész látogatható. A szobor kívülről körbejárható, bár nem lehet egészen a
talapzatig odamenni, fémkerítés szegélyezi körben. Egy-egy sirály látogatása a
fényképezkedők között mindig nagy esemény, mi is nagyon megörültünk a váratlan
vendégeknek.
A visszaúton lehetőség lett volna kiszállni az Ellis
Islanden, de mivel hideg is volt, esett is az eső és gyerekekkel is voltunk,
ezért mi kihagytuk ezt az élményt. Kívülről azért lefotóztuk az épületet,
ahonnan egyébként a legtöbb amerikai a származását eredezteti. Ez a sziget
szolgált ugyanis az ország bevándorlási központjának 1892-től 1954-ig. Közel 12
millió ember vándorolhatott be ezen az épületen keresztül Amerikába.
 |
| Ellis Island |
A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!
A következő vendégíró februárban Kavics lesz. Mottója egy Müller Péter idézet: „Vágyaid olyanok, mint egy felbukkanó madárraj a házad felett. Elsuhannak. De ha fészket vernek az ereszed alatt, ott élnek, s ezért már te felelsz. Befogadtad őket!”
Ha tetszett a bejegyzés,
oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról,
akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook
oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel
találkozhatsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése