2018. november 4., vasárnap

Weißenburg




Erre a napra eredetileg csak a Limes vonalán néhány látnivaló, és egy kisebb erdei túra volt tervben. Az utolsó állomás Weißenburg volt, ahol három dolgot is megnéztünk, mely a Római Birodalomhoz és a Limeshez kapcsolódik. Azonban a kisvárosba érkezve láttuk, hogy Weißenburg több lesz, mint amit terveztünk, amire számítottunk: favázas házak, városfal, városkapu, templomok…


A Helytörténeti Múzeumnak (Reichsstadtmuseum) igen gazdag és érdekes anyaga van. Nem terveztünk ide bemenni, de mivel benne volt a kombinált jegyben amit a Római Múzeumban vettünk (ami a Római Múzeumba, a Helytörténeti Múzeumba, és a római fürdőbe szólt)... hát gondoltuk, benézünk. És milyen jól tettük!

Weißenburg 867-ben karoling királyi székhely volt, 1339-től pedig szabad birodalmi város. Bajorországhoz 1802-ben csatolták.



















Innen a római fürdőhöz és a Castellum Biricianahoz mentünk.

A város központjába egy másik útvonalon mentünk vissza. Elindultunk a 31 bástyával tűzdelt városfal mellett, melynek egy részénél vizesárok is van, benne kacsák úszkálnak.

Az Ellinger-tor a késő középkori Németország kiemelkedően szép városkapuja. Négyszögletű, hatalmas főtornya XIV. századi, az előtte levő bejárat két kis tornya és az elővédfalak a XVI. század elején épültek.

A város két főterét díszkutak ékesítik, és XVII-XVIII. századi csúcsos homlokzatú házak veszik körül.













Seeweihermauer

Seeweiher

Seeweihermauer


Seeweihermauer

Seeweihermauer

Seeweihermauer

Seeweihermauer





KunstSchranne


Wildbadsaal
(A zeneiskola épülete)

Spitalturm


Gotischen Rathaus

Gotischen Rathaus




Kulturzentrum Karmeliterkirche



Brauerei Sigwart

Brauerei Sigwart

Brauerei Sigwart

Luther Denkmal - Doktor Martin Luther Platz

Ellinger Tor

Ellinger Tor

Ellinger Tor

Ellinger Tor

Kirche St. Andreas

Kirche St. Andreas



Ránksötétedett, és megéheztünk, így betértünk a Gasthaus Goldener Stern-be vacsorázni. Jókor érkeztünk, még volt pár szabad asztal, de mire a főfogáshoz értünk, tele volt a hely. Jól belaktunk, majd elindultunk haza.



ELŐZMÉNY ITT!!


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a 
Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK

A látnivalóknál kihelyezett információs táblák (német és angol nyelvű). 
A múzeumokban kapott szórólapok (német és angol nyelvű).


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.) 



2 megjegyzés:

  1. Kedvelem azokat a helyeket, melyek (főleg) épületeivel visszavarázsolnak a középkorba. Weißenburg pedig ezek közé sorolható. Különösen a M. Luther Platz fotója tetszik, de üdvözletem a fotósnak, mert a múzeumi képek is nagyon jók! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hangultaos, tényleg! Nem is számítottunk ilyesmire.
      Köszönjük, a képek többniyre az enyémek, de van köztük Laurent-től is, a múzeumi képek is vegyesek. Amelyiken van egy pici utómunka, azzal én küzdöttem, Laurent nem szeret ilyesmivel pepecselni. ;-)

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!