Előzmények
Sohasem vágytam különösebben az USA-ba, ezer meg egy hely
van a bakancslistámon, ahová sokkal inkább el szeretnék jutni. Laurent azonban
már rágja a fülemet egy ideje, hogy mennünk kéne. Neki rokonai vannak ott, így
az ok érthető. Húztam-halasztottam már egy ideje, de aztán beadtam a derekam.
Megkaptuk a szabadságot, és elkezdtük szervezni az utat. Az
ESTA igénylésével kezdtük, majd a repülőjegy beszerzéssel folytattuk. Egy
fapados légitársaságot választottunk, mert a vásárlás idején az általuk kínált
jegyek voltak a legolcsóbbak Washingtonba. Ezután foglaltuk le a látnivalókhoz
a belépőket (pl. Szabadság-szobor), foglaltunk buszjegyeket (pl. NYC-be és
vissza), és foglaltunk szállást.
Utazással együtt 18 napunk volt az útra. Így nézett ki a
terv:
1. nap: utazás
2-5. nap: Washington
6-7. nap: New York City
8-9. nap: Niagara vízesés
10-11. nap: New York City
12-17. nap: Washington
17-18. nap: utazás
A washingtoni napokra volt számolva két 1 napos kirándulás,
az egyik Charlottesville-be, a másik Philadelphiába. (Mindkettő UNESCO
világörökség.)
Már „minden” készen volt, amikor jött az e-mail a Primera
Airtől, hogy a járatunk nem indul, át tudjuk foglalni korábbi vagy későbbi
járatra a jegyünket (vagy visszafizetik a jegy árát). Korábbi járat szóba sem
jöhetett, mert én az utazást megelőző nap még repültem, ráadásul éjszakás
műszakban. Így először a legkorábbi járatra kértük magunkat, ami 2 nappal
később indult volna. Eddigre azonban annyira rossz érzésem volt, hogy mi lesz,
ha visszafelé is eljátsszák velünk ugyanezt, hogy megbeszéltük, hogy akkor
inkább visszakérjük a jegyek árát és másik légitársasággal megyünk. (Idegőrlő
napok következtek: a légitársaságot nem lehetett telefonon elérni, az online
chat állandóan e-mail írásra buzdított, az e-mailekre azonban nem jött válasz.
Végül csak sikerült megfenyegetni őket és láss csodát, rögtön visszautalták a
pénzt is.)
Az új jegyeket az Air France légitársaságnál foglaltuk le, hármunkra
oda-vissza összesen 200 €-val sem volt több. Laurent nagyon örült, legfőképp
annak, hogy odafelé egy Airbus A380-assal megyünk (kétszintes gép). Én magának
az Air France-nak sem örültem, hisz a franciák állandóan sztrájkolnak, és a
reptéren is mindig látom, hogy gond van velük, állandóak a késések, még akkor
is, amikor pedig a nap legelső járata menne. Emiatt úgy foglaltuk a jegyet,
hogy az átszállásnál legyen 4-5 óránk. Biztos, ami biztos.
Visszatérve a Primera Airre, a megérzésem jól működött, mint
később kiderült, október 1-én csődöt jelentettek, így igazán nagy bajban
lettünk volna a hazajutással.
A 0. napon megérkezett Laca, épp csak váltottuk egymást, én
mentem dolgozni. Jobban örültem volna, ha nem a madridi járatra raknak, mert
azzal midig gond van. Madridból az esetek 99,9%-ában lehetetlenség időben
eljönni. Ahogy a reptéri kódja is jelzi (MAD = őrült), itt mindig őrültek háza
van. J
Csodák csodája, ezen a napon csak 22 perc késéssel értünk vissza. A fiúk
eljöttek értem és hazahoztak, de csak kb. 4 órányit aludhattunk, mert hajnalban
menni kellett a párizsi géphez.
Utazás
A gépünk -egy Embraer 190-es- időben indult, és 1 óra 10
perc múlva landoltunk a párizsi Charles de Gaulle reptéren.
Óriási ez a reptér,
így beletelt egy kis időbe, míg átbuszoztunk és elgyalogoltunk a kapuhoz. Itt
volt időnk egy újabb reggelire. Laurent szájáról szépen lassan leolvadt a
mosoly, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a várva várt Airbus A380-as
helyett egy Boeing triplahetessel megyünk.
A beszállítást korán megkezdték,
egyrészt mert ellenőrizték az útleveleket és az ESTA meglétét, másrészt -mivel
jóval kisebb géppel mentünk,- egy csomó beszállókártyát az új ülésszámok miatt
újra kellett nyomtatni. Kaptunk egy papírt is, amit majd ki kellett tölteni, és
bemutatni érkezéskor. És ha ez még nem lett volna elég, néhány embert kikaptak
a sorból, és biztonsági ellenőrzésen kellett átesniük. Laurent és Laca
megúszták, engem viszont kiszedtek. Ők meg sem várhattak, behajtották őket a
gépbe, engem meg darabokra szedtek az összes csomagommal együtt. Mondanom sem
kell, már mindenki bent volt a gépben, én voltam az egyetlen, akivel még
szórakoztak. Utolsónak szállhattam fel, és mondanom sem kell, hely a táskámnak
már véletlenül sem volt. Mondjuk a fiúkénak sem. Előkerítettem egy
légiutas-kísérőt, hogy segítsen helyet találni a bőröndjeinknek. Abban a
részben, ahol az ülésünk volt, már nem volt hely, így át kellett vinnünk egy
másikba, aminek nagyon nem örültünk. De sajnos más nem volt.
Ez az út jó hosszú volt, 2 perc híján 8 óra. Ettünk, ittunk,
aludtunk, filmet néztünk, játszottunk, csak eltelt.
 |
| Aperitif, vacsora, reggeli |
Washingtonba érve szürke, felhős ég fogadott, de legalább
meleg volt. Az országba belépés és a reptérről való kijutás meglepően gyorsan
ment, azt hittem, órákat fogunk majd ezzel elvesztegetni, de ilyesmiről szó sem
volt.
Chantal, Laurent nagynénje már várt ránk. A parkolóban
kiszúrtam, hogy a legtöbb autó rendszámtáblája szívecskés. „Virginia is for
lo♥ers” - na ez aranyos! J
Kb. ¾ órát autóztunk, mire megérkeztünk Springfieldbe, ahol
Chantal az egyik lányával és annak fiával, valamint egy cuki kutyussal,
Prince-szel él. Prince egy énekesről kapta a nevét, de nem arról a Prince-ről,
akit mindenki ismer, hanem egy másikról. (Én -őszintén szólva- azóta sem tudom,
hogy ki ez a másik.)
Beszélgettünk, vacsoráztunk, majd eltettük magunkat
másnapra.
Ha tetszett a
bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő
utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán,
ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!
(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laca és Laurent készítette.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése