2018. szeptember 30., vasárnap

Amerikai álom(?) XI. - NYC - „Big Apple”




Reggel korán keltünk, gyors reggeli, majd indultunk a szomszédos Lortonba, ahonnan a buszunk indult NYC-be. A Vamoose társaságot egyértelműen amiatt választottuk, mert nekik volt buszuk közvetlenül New Yorkba, így nem kellett azzal vacakolni, hogy nem is tudom én hányszor átszállogassunk. A jegyeket már hónapokkal korábban interneten megvettük.

06:50-kor indult a buszunk, pontosan. Több helyen is megálltunk még Washingtonban is, utasokat felvenni. Azonban szerencsénk volt, mert rengeteg üres hely maradt az úton végig, így kényelmesen utaztunk. A buszon volt wifi, és mivel megállás nélkül mentünk, a fedélzeti wc-t kellett használni, ami szerencsére tiszta volt. 

11:30 körül érkeztünk meg a Nagy Almába, a Penn Station környékére.
Itt ért az első döbbenet, hogy hú, hát itt tényleg mindenhol csak felhőkarcolót látni! Az első pillanattól kezdve olyan volt, mintha ismernénk ezt a helyet, pedig sohasem jártunk itt. Minden ugyanolyan, mint a mozi- és tv-filmekben. Mindenhol hangosan szól a zene, megállás nélkül dudálnak az autók, rohannak az emberek. Igazi nagyvárosi nyüzsgés. Belecsöppentünk a kellős közepébe.




Madison Square Garden


Laurent volt, aki a térkép és útbaigazítások alapján elnavigált bennünket a metró állomáshoz, ahonnan az airbnb-n (szintén hónapokkal korábban) foglalt brooklyni szállásunkra mentünk.
A metró megint csak ledöbbentett: valami hihetetlen gusztustalanok az alagutak, és olyan romosak, hogy azt várod, mikor omlik a fejedre a város az összes felhőkarcolójával együtt és temet maga alá. Azt kitalálni, hogy hol kell átszállni, kész agyrém. Össze sem lehet hasonlítani Washington metrójával, amit itt visszasírtam.
Kb. 1 órányit metróztunk a szállásunkig. Onnan pár perc sétára volt csak a lakás, ahol szobákat béreltünk. A házinéni megmutatta a szobáinkat, a fürdőszobát és a konyhát, ahol a reggelit kapjuk, és amit -ha akartuk volna- mi is használhattunk volna.


A szobában találtunk egy csomó szórólapot a környékbeli kajálós helyekről, ki is választottunk egyet. A Toribio dominikai étterembe mentünk. Eddigre már délután két óra volt, úgyhogy majd’ éhen haltunk. Ez volt az első hely, ahol akkora adagot kaptunk, hogy nem hogy jól laktunk vele, de alig bírtuk mind megenni.


Újra metróra ültünk, és visszamentünk Manhattanbe. Brooklynban a metró nem a föld alatt, hanem -ahogy a filmekben is látni- magasan a házak között jár. Ez a fémszerkezet pedig mozog és döng, ahogy a szerelvények közlekednek rajta. Tériszonyos lévén rettenetesen utáltam.




Manhattan neve egyszerre jelenti Manhattan szigetét és a rajta elterülő Manhattan kerületet, amely New York öt kerületének egyike. A kerülethez magán Manhattan szigetén (amelyet a Hudson folyó torkolati része ölel körül) kívül tartozik még több másik sziget és a szárazföld egy kis része is. Területe mindössze 87,5 km², és több mint 1,5 millió lakosa van, így messze az ország legsűrűbben lakott megyéje. És ha hozzávesszük a rengeteg turistát, akkor el tudjátok képzelni, hogy milyen iszonyatos tömeg és zaj van itt.

A Lower Manhattan részen néztünk körül.

A Wall Streeten és környékén bóklásztunk először. Az utca hossza mintegy fél kilométer és mindmáig az USA pénzügyi erejének és világának a jelképe. 1792-ben itt alapították a tőzsdét (New York Stock Exchange), melynek főbejárata nem a Wall Street-ről, hanem a Broad Street-ről nyílik. 




New York Stock Exchange

New York Stock Exchange

New York Stock Exchange

A Federal Hallban választották meg és ennek az épületnek a lépcsőin tette le hivatali esküjét 1789-ben az Egyesült Államok első elnöke, George Washington.

Federal Hall

Federal Hall

A Szentháromság-templom (Trinity Church) a Wall Street nyugati végénél áll. A neogótikus stílusú templom 1846-ban épült, két korábbi elődjének helyén. 1860-ig a város legmagasabb épülete volt a maga 85 méterével. Akkor még magányosan állt, de idővel körbeépítették felhőkarcolókkal, ma pedig már elveszik közöttük. A templom és múzeuma zárva volt, csak a kis kápolnát és hangulatos temetőkertjét nézhettük meg, mely számos híresség nyughelye. Itt nyugszik például Robert Fulton, a gőzhajó feltalálója.

A Szentháromság-templom ma már elveszik a felhőkarcolók között. 

Trinity Church

Trinity Church

Trinity Church








Trinity Church

Trinity Church


A Támadó Bika (Charging Bull) szobra a tőzsde ikonikus jelképe. Nem a Wall Street-en, hanem a Broadway és Morris St. Sarkán található. Egy olasz-amerikai művész -Arturo Di Modica- 1989. december 15 éjjelén, barátaival együtt csempészte a tőzsde épülete elé a 3,2 tonnás bronzszobrot, az 1987-es tőzsdei fekete hétfő emlékére. A  városlakók megvédték az illegálisan felállított szobrot, melyet néhány sarokkal odébb helyeztek. Turisták tömegét vonzza azóta is. A bika előtt áll egy kicsi lány is. Ő a legtöbb fényképen nem szerepel, hisz mindenki a bikával készít fényképet. Mondjuk a tömeg miatt a kettőről együtt szinte lehetetlen is.




U.S. Custom House

Broadway






Chamber of Commerce




A Világkereskedelmi Központ (World Trade Center, WTC) felé vettük az irányt. A 16 hektáros terület emlékeztet az ikertornyok (World Trade Center 1 és 2) 2001. szeptember 11-i pusztulására, melyben több ezer ember vesztette életét. A 411 méter magas Világkereskedelmi Központ tornyai voltak New York legmagasabb épületei és az Egyesült Államok második legmagasabb épületei, a város szimbólumai.

A 2001-ben lerombolt ikertornyok utóda, a One World Trade Center New York és az Egyesült Államok legmagasabb épülete. Antennájával együtt 546 méter magas. A torony irodaház, a turisták kilátója miatt látogatják. 100, 101 és 102. emeletén van a kilátó, illetve éttermek, ahonnan kb. 400 méteres magasságból élvezhetjük a panorámát.


One World Trade Center

One World Trade Center

A One WTC lábánál található a régi tornyok helyére épült a 9/11 Emlékhely (9/11 Memorial). A két fém medence, melyekben vízeséseket alakítottak ki, az ikertornyok egykori helyét jelöli. Falaiba a terrortámadásban elhunytak neveit vésték bele. A parkot, ahová több mint 400 fát ültettek, el a csendes nézelődésnek és emlékezésnek szentelték, és valóban, ez a hely sokkal csöndesebb, mint bárhol máshol a városban. A parkban látható az a fa is (Survivor Tree), mely csodával határos módon épségben átvészelte a katasztrófát.

9/11 Memorial

9/11 Memorial

9/11 Memorial

9/11 Memorial

9/11 Memorial

9/11 Memorial
háttérben a One World Trade Center

9/11 Memorial
háttérben Lower Manhattan felhőkarcolói

9/11 Memorial
háttérben Lower Manhattan felhőkarcolói

Lower Manhattan felhőkarcolói

Lower Manhattan felhőkarcolói

Lower Manhattan felhőkarcolói

Lower Manhattan felhőkarcolói

Survivor Tree

A közelben egy érdekes épületre figyelhetünk fel. Ez a WTC Csomópont (WTC Hub). Alakja egy szabadon engedett, szárnyait nyitó madárra (más néven Oculus) emlékeztet. Egy világhírű spanyol építész, Santiago Calatrava tervezte. Iszonyatos sok pénzbe került, így megosztja a közvéleményt. Azonban az épület különleges szerkezete, a fény-árnyék viszonyok, a futurisztikus megjelenés miatt hamar a város egyik leggyakrabban fotózott épületévé vált.

WTC Hub
háttérben a One World Trade Center

WTC Hub
háttérben Lower Manhattan felhőkarcolói

WTC Hub

WTC Hub

WTC Hub

WTC Hub

WTC Hub

Visszamentünk a 8th Avenue-re a 47th és 48th street közé eső részre. Innen indulnak a GrayLine New York Double-Decker HopOn HopOff éjszakai buszos városnézései.












Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK


Manhattan MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Manhattan_(v%C3%A1rosr%C3%A9sz)
Támadó Bika (Charging Bull) MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Charging_Bull
Világkereskedelmi Központ (World Trade Center) MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vil%C3%A1gkereskedelmi_K%C3%B6zpont

LeRoutard útikönyv sorozat États-Unis Nord-Est c. kötete, 2013/2014-es kiadás, ISBN 978-2-01-245641-9
LeRoutard útikönyv sorozat New York + Brooklyn c. kötete, 2013as kiadás, ISBN 978-2-01-245564-1




(A bejegyzésben található képek egy részét Laca és Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!