2021. január 26., kedd

Hétköznapi NagyMenők - Rózsa


Új interjú-sorozat indul a blogon, „Hétköznapi NagyMenők” címmel. Ezekben a cikkekben, interjúkban olyan bloggereket mutatok be, akik ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki más. Dolgoznak, családjuk van, kirándulnak/utaznak, szeretnek jókat enni-inni, olvasni. És van egy nagy közös szenvedélyük: a blogolás. Mindannyiuk írása rendszeresen megjelenik a Miadéle online magazinban. Elsőnek ismerjétek meg Rózsát!


Csapjunk bele! Mutasd be magad az olvasóknak!

Bancsó Krisztina Rózsa vagyok, a Bennünk a világ blog írója. Győrből származom, és hat év fővárosi élet után hazajöttem. Úgy érzem, oka van, hogy újra itthon vagyok: az előző években sokfelé mentem és talán nem is jól osztottam be az időm/életerőm/egyéb forrásaim. A mostani lassabb időszak segít, hogy türelmet, nyugalmat tanuljak, segít felismerni, hogy mik az igazi vágyaim és céljaim. Meg kell tanulnom szörfözni a hullámokon, nincs mese. 😊 Többet foglalkozom itthon az írással, olvasással, tanulással, önképzéssel, a blogomra is több időt tudok szánni. Bár, mint író, én kissé befelé fordulóbb vagyok, jobban töltődök ezen az alacsonyabb fordulatszámon – mellette azért igénylem a társaságot, programokat is.


A blogom alapvetően egyfajta belső utazás – talán többet utazok belül, mint más kívül 😊, ezért szeretem így kifejezni magam: versek, érzések, hangulatok, belső monológok, vívódások, könyvélmények jelennek meg rajta. Szeretem versbe önteni a gondolataimat: 2015-ben az Országos Széchenyi Könyvtárban volt egy felhívás, hogy fiatal írók megjelentethetik az írásaikat – erre egy ismerősöm, Urbán László irodalomtörténész hívta fel a figyelmem, illetve ő bíztatott, hogy jelentkezzem. Ennek nyomán egy hónapig volt kiállítva néhány versem a könyvtárban, illetve volt egy jótékonysági „árverezés” is a kiállítás után, ahol az eredeti kéziratokat – tudomásom szerint – az érdi polgármester vásárolta meg. Erre nagyon büszke vagyok. 2016-ban ez a 3 versem a Rábatáj-Antológiába is bekerült. Különleges élmény és óriási megtiszteltetés volt, hogy a kiadvány megjelenéskor felolvashattam a győri könyvtárban két versemet a közönségnek.

Tervem novellák, akár egy könyv írása, de erről még korai lenne beszélni.

Bővebben rólam: http://www.oszk.hu/irok-koltok/bancso-krisztina-rozsa


 

Mondj egy dolgot, amit ha az emberek megtudnának rólad, nagyon meglepődnének!

Sokan nem tudják rólam, de az írás mellett szívesen futok. Eddigi legnagyobb teljesítményem 30 km és 2 félmaraton versenyen (21 km). 2018-ban nagyon jó érzés volt, amikor nemcsak a legjobb női eredményt értem el a Margitszigeti 5km-s futáson, de új csúcsot is állítottam az eredményemmel. Jó is, hogy előjött ez a téma: lehet, hogy megcélzom a New York-i vagy a chicagói maratont 😊 persze ahhoz fel kell magam gyúrni, egy maraton nem piskóta. 😊

Aztán van egy kutyám, Gombóc, aki igen cuki, eleven és játékos. Egy igazi világcsavargó. Kalandos úton került hozzám Isaszegről: gazdái nem bírtak vele, mindig eltekergett, és a Facebookon kerestek neki új helyet. Husky keverék, és különböző színűek a szemei! Nem csoda, hogy amikor megláttam, egyből beleszerettem, úgyhogy ő dobja fel a napjaimat. 💗


 

Szeretsz utazni?

Nagyon szeretek utazni, ki ne szeretne! 😉 – bár az utóbbi időben más tevékenységek kötötték le a figyelmem, remélem, amint lehet újra utazni, én is gyakrabban fogom majd bepakolni a bőröndömet. Addigis, ahogy javul az idő, szerintem rövidebb, egynapos-félnapos kirándulásokat tervezek majd.

 

Hogyan döntöd el, hogy hova utazz?

Eddig többnyire munkahelyi okokból voltam külföldön, nyaralni csak egyszer. Inkább belföldön utazgatok, szeretem megismerni a magyar városokat. Kedvencem a Balaton 💗 oda bármikor szívesen megyek.


 

Ha egy utazás megtervezéséről van szó, akkor a terveid leginkább éttermek / ételek körül forognak, ahol / amelyeket enni szeretnél?

Nem vagyok egy gurmé 😊 Inkább a történelmi, turisztikai látványosságok kötnek le, azokra fordítom az időt. Szeretem a halakat, a garnélát, úgyhogy ezeket mindig szívesen kóstolom, ha olyan helyen járok.


 

Milyen az utazási stílusod?

Spontán! Ha megtetszik egy város vagy egy program, foglalok szállást is, de van, hogy csak egy rövid kiruccanást teszek. Tudom, nem ártana tervezni, de nem vagyok az a típus, ezt gyakorolnom kell 😊 Persze, ha külföldre mennék, azokat előre kellene tervezni, bár ott vannak a last minute-ok is 😉 Az itthoniakat lehet sokkal spontánabbul is szervezni, főleg ha pár napos – ez a szépsége, csak felpakolni és menni, az az igazi nekem 😊

 

Mi a három legfontosabb bakancslistás hely, amelyet szívesen meglátogatnál?

Az első – és ezt azt hiszem, magyarázni sem kell –, a Királyok völgye Egyiptomban. No és persze a hajózás a Níluson, Kairó bazárjai, és a gízai piramisok – nem is értem azt, aki Egyiptomba csak a tengerpartért megy, mikor annyi érdekes és izgalmas hely van ott. Nem vagyok az a parton heverő típus, kb. fél napig bírnám úgy ki 😊

A második az USA, ezen belül is New York vonz nagyon. Igazából csak sétálni szeretnék ott, szemlélődni: látni az ottani embereket, átélni a filmekből ismert nyüzsgő utcák hangulatát, rácsodálkozni az elképesztően magas házakra – szóval, látni, hogy milyen ott a hétköznapi élet. Beülni valahova enni, ahová a helyiek járnak, legyen az fánkozó vagy kínai. Egyszóval megismerni az ottani életstílust. Vajon tényleg olyan laza, mint amilyennek ilyen messzeségből elképzeljük?

A harmadik hely pedig egy mediterrán ország vagy sziget. Akár Bali. De egzotikus alatt még akár Spanyolországot is értem. Jó borok, ottani ételek, ha már gasztronómia. 😊 Jó lenne egy tengerparti bárban vagy étteremben minden nap új és finomabbnál finomabb tengeri herkentyűket eszegetni.


 

Mit szeretnél tanácsolni 15 évvel fiatalabb énednek?

Dolgozz kevesebbet, utazz többet! 😊

 

Utazási pillanat, melyet sohasem felejtesz el… a legjobb és a legrosszabb?

A legjobb: Berlinben voltunk nyáron, és éjjel mi is kiültünk egy volt kollégámmal egy útpadkára és iszogattunk és beszélgettünk, csakúgy, mint körülöttünk a sok fiatal. Ott ez teljesen normális, rengetegen vannak kinn és nem feltétlenül ülnek be valahova. Szabadnak éreztem magam.

A legrosszabb: lekéstünk egy repülőt Bécsben, mert nem találtuk meg időben a terminált – kevés volt két repülés között az átszállási idő. Még volt 10 perc az indulásig, de már nem engedtek beszállni, emiatt Pestre vonattal jöttünk haza, kb. 4 órás út volt, ami azért elég hosszú. Jó lecke volt.

 

Mi volt a legjobb állatokkal kapcsolatos élmény, amit valaha megéltél utazás közben?

Egy nagyon barátságos szamár Szegeden. A szállásról mentem be a városba, és egy kerítés mögött volt, rögtön odajött hozzám.


 

Minden ételélményed megfelelt az elvárásaidnak?

Összességében azt mondhatom, hogy igen – bár nem vagyok egy gasztronómus 😊 szóval nem olyan nehéz az ilyenirányú igényeimet kielégíteni 😊 Azért persze én is szeretek új ízeket, ételeket kipróbálni, ha úgy adódik.

 

Ha csak az étel alapján választhatnál egy országot, ahol egy évig élhetnél, akkor melyik lenne az és miért?

Valamilyen mediterrán ország lenne, mert az ilyen típusú ételeket nagyon szeretem. Dél-Olaszország vagy Andalúzia mesés lehet, és imádnám az ételeiket és az ottani életérzést.

 

Van olyan recepted, melyet egy utazásról hoztál magaddal?

Receptem nincs, de mondjuk egy ilyen mediterrán halpörköltet szívesen megkóstolnék: https://streetkitchen.hu/halak/anizsos-mediterran-halporkolt/ 

Jut eszembe, mégiscsak van egy ír parasztkenyér receptem, amit gluténmentes lisztekkel sütök – remélem, ez is számít. :) Akár egy hétig is puha marad, belül tömör és omlós, kívül ropogós. 45 dkg liszt kell bele (én lenmaglisztet teszek bele a magas rosttartalom miatt), ettől barna színt kap, illetve köles- és rizslisztet, mert ezek összefogják; ha csak lenmag lenne, nem állna össze. Egy teáskanál szódabikarbónát kell még hozzáadni, nem élesztőt, így keleszteni sem kell. Csak a liszt(ek), kis só, a szódabikarbóna, 4 dl kaukázusi kefir vagy joghurt kell bele és egy ek. olívaolaj – ezeket összedolgozzuk, kerekre formázzuk, a tetejére keresztet meszünk (így szépen átsül), sütőpapíron 40-60 percig 180 fokon sütjük, tűpróbával ellenőrizzük. Szoktam még bele (vagy akár a tetejére) tenni lenmagot vagy más magokat is: fenyőmagot, tökmagot, szezámmagot, napraforgómagot. Különlegesebbé lehet tenni még a kenyér ízét egy kevés tökmagliszttel is, de vigyázat, nagyon intenzív íze van, kevés (5 dkg) is elég.

Eredeti link: 


 

Szülőhelyedhez/lakóhelyedhez kapcsolódik valamilyen híres étel vagy ital?

Ha vicces akarok lenni, akkor azt mondom: a Győri édes kekszei 😊 Bár sajnos már nem győri 😢 És Győr már nem az az édes, vanília illatú város, mint régen volt. Szóval a magam részéről inkább magyar termékeket veszek, és erre buzdítom az olvasókat is.

Nade van ennél autentikusabb rábaközi étel is. Ilyen például a rábaközi vertperec – de ezt inkább vegyétek meg boltban, mert macerás elkészíteni.

Annál egyszerűbb a sterc elkészítése, ami szintén jellegzetes tájétel. Lehet sósan és édesen is készíteni, nagyjából ahány ház, annyiféle a recept is. A hagyományos, sós változathoz csak liszt, só és zsír kell. Így készül: fél kg lisztet lábosba szitálunk, és lassú tűzön, még zsiradék nélkül kevergetjük, amíg barnulni nem kezd. Ekkor forró vizet öntünk hozzá, hogy sűrű masszát tudjunk keverni belőle. A zsírt (kb. 7 dkg) is felforrósítjuk, majd a masszához adjuk, és addig keverjük, amíg olyan állaga lesz, mint a császármorzsának.

A mi családunkban az édes változat szokott az asztalra kerülni: tojást is teszünk bele, az fogja össze a lisztet, kis cukrot és tejet, valamint zsemlemorzsát is adunk hozzá, hogy ropogósabb legyen. Zsír helyett mi olajat használunk. Folyamatosan forgatni kell fakanállal, hogy ne égjen le a tészta és közben süljön is. Arányaiban gondolom-formán adagoljuk a hozzávalókat – jó tudom, ez nem túl egzakt 😉 – hogy galuskának való sűrűségű legyen az állaga sütés előtt. Raknak még bele mazsolát (én azt nem szeretem), és mellé lekvárt vagy kakaóport.

A császármorzsa állagról jut eszembe: mi smarninak hívjuk, a bátyám pedig így nevezte el a kutyájukat is, a zsemle színe miatt. 😊

 

Gondolod, hogy a közösségi média megváltoztatta az utazást, és ha igen, hogyan változott?

Mindenképp, hiszen egyre több kedvcsinálót látunk a közösségi felületeken: bloggerek útleírásait, ismerőseink fotóit, utazási irodák reklámjait, úticélok saját oldalait. Az Utazómajmok világmegváltó csoportjában én is benne vagyok, sok szép képet osztanak meg a tagok az utazásaikról. De vannak túrázós csoportok is, ahol akár túrázáshoz találhatunk társaságot. Sőt, már futóközösségek is léteznek: lehet követni mások futásait, képekben és élményekben is, de a tagok szoktak egymástól tanácsot kérni, hogy pl. milyen a jó futócipő, kinek mi jött be, vagy ruha, illetve versenyekről is írnak. Alternatív utazási, illetve ahhoz kapcsolódó, közösségi alapon működő szolgáltatásokat is igénybe lehet venni (pl. couchsurfing, uber, airbnb, illetve hasznos még a tripadvisor, ahol értékelések vannak). Nálam mondjuk a couchsurfing kimerült eddig abban, ha ismerősnél aludtam kanapén Pesten 😊

 

Jó tanácsod az olvasóknak: 

Olvassanak több könyvet és blogot 😊


Ha kíváncsi vagy Rózsa verseire, könyvélményeire, nézd meg az alábbi közösségi csatornákat:

Weboldal: https://bennunkavilag.webnode.hu/
Instagram: https://www.instagram.com/beybebaba/
Facebook: https://www.facebook.com/groups/177261943717373
Miadéle weboldalhttps://www.miadele.com/topic/bennunk-a-vilag

  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! 

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!