2020. május 14., csütörtök

Bali (Szerző: Szőlősi Orsi)




A 2020-as vendégírói sorozat májusi vendégírója Szőlősi Orsi, aki utazik, hogy felfedezzen, hogy feltöltődjön, hogy kilépjen a komfortzónájából, hogy érezze, hogy él. Az utazás iránti szenvedélye gyerekkorában gyökerezik. Alig múlt 3 éves, amikor a szülei először elvitték a tengerhez. Akkor és ott bevésődött valami, ami az egész életét meghatározza. 
Imád tervezni, szervezni, menni, látni, érezni, átélni. Mint ahogyan az egész életét, az utazásait is hatalmas szenvedéllyel éli meg, kicsordul a könnye, ha a sós vízbe léphet, s libabőrös lesz, ha egy hegyről kémlelheti a végtelent. 
Utazásairól napló formában készít beszámolókat, minden részletre kiterjedően. Élményeit az Utazz, Élj, Szeress blogjában, és annak facebook oldalán, valamint instagramján osztja meg az érdeklődőkkel.




Bali


Életem egyik legkülönlegesebb utazását Indonéziában – Bali szigetén élhettem át. Annyira más, annyira megfoghatatlan, annyira egyedi. Nem vagyok egy láblógatós, csak parton fekvős fajta. A felfedezés iránti vágyam hajt, szeretek mindent megtapasztalni, amit az adott hely kínál. Balin sem volt ez másképp, éppen ezért választottam olyan utazást, melyben 5 vezetett program van benne s mi ehhez tettük még hozzá a saját ötleteinket. 2 hetet töltöttük el az Istenek szigetén s ezen kevés idő is elég volt, hogy átjárjon bennünket ez a mélyen vallásos kultúra.


Mikor hazaértünk a nászutunkról, a másnapot úgy ahogyan van végigbőgtem. Annyi boldogságot, mosolyt, izgalmat kaptam, hogy nem akarta a tudatom befogadni a tényt, hogy újra itthon vagyunk. Nézegettem a képeket s videókat, ettem a hazahozott mogyorós cukrot és csak meséltem és meséltem erről a helyről, mely ennyire megérintette a lelkemet. A beszámolóim közben újraélhettem az élményeket, hallottam közben a madarak hangját s éreztem a balzsamos, párás levegő illatát. Mikor visszamentem dolgozni, többen kérdezték tőlem, hogy mi az, ami a legjobban tetszett? Nehéz kérdés, mert nem lehet egyetlen dolgot, vagy helyszínt említeni. A templomok, az illatok, az ízek, a zene és a tánc. Mindezek egyvelege adja azt az atmoszféráját a szigetnek, amibe, aki egyszer belekóstol sosem szabadul tőle.



Balin nem szabad csupán a hotelben pihenni, hanem meg kell ismerni a szigetet. Sokkal több, mint óceán és napfény. Ottlétünk alatt nagyon sok szép helyre kalauzoltak el bennünket. Minden fő látványosságot módunkban állt megnézni. Odajutás közben megismerhettük, láthattuk hogyan élnek a szigeten. Az emberek boldogok, hálásak, imádkoznak, áldoznak. Mindezt nem látványosságból űzik, semmi köze a turizmushoz, ők valóban így élnek. Bármerre is jártunk az áldozati kosarak mindenhol ott voltak, legyen az utca, templom, bolt, benzinkút, vagy szent hely. Az áldozati kosarakból áradó virág és füstölő illat semmihez sem hasonlítható. Azt hiszem ez az igazi Bali illat, ahogyan az aromák keverednek a párával, és természet zöld bujaságával. Olyan illatok ezek, melyeket felidézve is átjár a nyugalom és a remény. Még kint tartózkodásunk alatt kitaláltam, hogy én is szeretnék otthonra egy kis áldozati tálcát, az előszobába, melybe a kinn gyűjtött korallokat, köveket, emlékeket tettem. Minden nap emlékeztet rá, hogy jártam a paradicsomban s erőt ad ahhoz, tudjam, még visszatérek.



A túráink során már az is egy élmény volt, ahogyan az idegenvezetőnket hallgattuk. Roppant aranyos, ahogyan a magyar szavakat kiejtette. (Iputu Agust, aki autodidakta módon tanult meg magyarul) 
A balinézok lassúak, nyugodtak, boldogok. A szent hitük és meggyőződésünk miatt teljesen nyugodt életet élnek. Bali 99%-ban hindu vallású. A hindu hit szerint napi háromszor imádkoznak, és áldoznak. 
Rengeteg mindenre van ceremóniájuk, és még attól is több istenük, szentjük és szellemük. Számomra az egyik legérdekesebb ceremónia, a fogcsiszolási szertartás. A balinézok szerint a gonosz gondolatok a fogakban gyökereznek (szó szerint). Ezen a szertartáson még gyerekkorban át kell esni. A rituálé keretében a gyerek fogát megcsiszolják, így tisztítva meg az ártó gondolatoktól. Templomban nem léphet olyan gyerek, akinek még ki nem esett az első foga. 



Balin több mint 200 000 templom található. Mindegyik hasonlít, de mégis valahol más. Nagyon egyedi az építészeti stílusuk. Részlet és motívum gazdag technikával dolgoznak. Sosem láttam még hozzájuk foghatót. Néha azt éreztem nem is a Földön vagyok, hanem egy másik Univerzumba csöppentem, ahol szellemek vesznek körül és vezetnek utamon.
Minden templomba kötelező a sarong (hosszú szoknya) viselete (lehet mindenhol venni és bérelni is) Nem csak illik, hanem kötelező is betartani, ezen ruhadarab felvételét. Fontos, hogy az ilyen szent templomokba a nők ne menjenek kibontott hajjal. Számukra a kibontott haj a rossz szellemeket jelképezni. Sőt a nők a havi vérzésükkor sem léphetik át a templom küszöbét. (Ez náluk a tisztátalanságnak minősül.)
Bali legismertebbje a Tanah Lot sziklatemplom, mely megbabonázott. Naplemente előtt érkeztünk ide, amikor apály volt. Ezért lehetőségünk volt bejárni az egész templomot. A templomban lehetőség van szentelt víz által megtisztulni. Akik ezen a rituálén részt vesznek, felléphetnek a templom lépcsőire s innen csodálhatják az óceán hullámait. A templom előtti utcán végig bazár sort rendeztek be. Ínyenceknek a kígyó chipset ajánlom. Igazi kígyó kisütve lisztben. Sült hal íze van. 




A Szent Forrás Templomában én is megmártóztam a forrásvízben. Természetesen sarongban. Ez a pillanat roppant fontos volt számomra. Ulun Danu az úszó templom lélegzetelállító látványt nyújt. (UNESCO világörökség) Az elnevezés onnan született, hogy dagálykor annyit emelkedik a víz, hogy a templom szinte úszik a Bratan tavon. Ideérkezéskor zenés szertartással és állat áldozat bemutatásával is találkoztunk. (Idegenvezetőnk: inkább menjen a kacsa a víz alá, csak ne legyen viszály.)

Szent Forrás

Szent Forrás

Úszó Templom

Úszó Templom

Nem csak a templomokat, de fákat, növényeket is szentként tisztelnek. Szent fájukat, inkább virág formájában ismerhetjük. Ez pedig a Frangipáni. Ezt a virágot teszik az áldozati kosárkákba, imádság után pedig a fülük mögé. Ezt nem divatból teszik. Ima közben ebbe a virágba szólítják az isteni energiákat. Azért kerül a fülük mögé, hogy így védelmezze őket. Édeskés illata belengi az egész szigetet.


A balinézek legfontosabb zarándok helye az Anyatemplom néven közismert Besakih templom. Indiában élő hinduk is jönnek ide zarándokolni. A templom komplexum 42 hektáron terül el. Vulkanikus kőzetből épült, 3 fő valamint 19 melléktemplomból áll. Ide érkezve már a parkolóban fel kell venni a sarongot. A templomba csak helyi idegenvezetővel lehet bemenni, s nem is mindig adnak erre engedélyt. A templomkomplexum fő helye a Siva templom. Az itt rendezett szertartásokon és ünnepségeken turista nem vehet részt.




Amit viszont mindenképp érdemes megnézni, ha valaki a szigetre látogat, az a tánc előadásuk. A két fontos hindu történelmet bemutató mű a nemzeti táncuk: a Barong és a Kecak. Felejthetetlen és különleges mind előadásban, mind hangzásában is. Maszkban és mezítláb táncolnak, teljes átéléssel. Ősi mítoszokat és a történelmet hívva segítségül. (Rámájana) A Kacak esti előadás, mert tűz tánc is van benne. Alap zenéjét egy férfikórus adja, akik a "kecak-cak-cak" kántálásával kísérik a táncosokat. Egyfajta szertartás ez nekik. A táncok a jó és a rossz harcát mutatják be, melyben kiderül, hogy egyik sem győzhet, ezért lesz harmónia és összhang a világban. Én személy szerint tátott szájjal figyeltem az előadásokat. Még nem láttam ehhez hasonlót sosem. 

Barong

Barong

Kecak

Kecak

Ugyanúgy elvarázsol a zenéjük. Az a zene, amit a kis bambuszból készült hangszeren játszanak, pillangókat repít a gyomromba. Gamelánnak hívják az indonéz zenei együttest. Több hangszerből tevődik össze és a zenekar neve is szintén ez. Az óvatos ütögetés hatására harangjátékhoz hasonló dallamok kelnek útra, melyek a szívemig érnek. A szállodában az étterem előtt is ült egy zenész, így minden reggel volt alkalmam élvezni ezeket a lágy hullámokat. Sőt még ki is próbálhattam ezt az érdekes hangszert ☺ 


Programjaik sokszínűségének hála, a templomok csodálása mellett sokat utaztunk a természetbe is. Fűszerkertben megismerkedtünk a helyi gyümölcsökkel, teákkal, kávékkal. Igen, ittunk a híres Copi Luwakból is. (Cibet macska) A majomerdőben testközelből láthattuk ezeket a lopós, játékos jószágokat A rizsteraszok mellett, pálmalevélen tálalt nasi gorenget és pálcikás husit ehettünk. A keleties íz világ mindig is közel állt hozzám, így alig vártam, hogy megtartsam itthon a balinéz estet. Az élménybeszámolót igazán stílusossá szerettem volna varázsolni. Vásároltunk kinn balinéz ruhákat. Ebben fogadtuk vendégeinket. Próbáltam igazi indonéz íz világgal készülni részükre. Nasi goreng (indonéz sült rizs) és csirke satay (pálcikás hús) mogyorószósszal volt a menü. Ezt egy lime-os itallal egészítettem ki, melybe a helyi alkoholt, az Arakot használtam. Sokáig keresgéltem a neten, míg megtaláltam azt, amire a férjem is azt mondta, hogy na, ennek tényleg olyan íze lett, mint amit kinn ettünk. A legfontosabb az egészben a szósz, a mogyorós szósz. Az adja meg a pluszt hozzá szerintem. ☺

Gyümölcsök

Rizsterasz

Ebéd Balin

Vacsi itthon

Balinéz viselet 

 
Az ízek, illatok emlékek mellett találtam egy helyet itthon Magyarországon, mely Balira emlékezet. Tar községben, a Buddha Park. Amikor kiléptem a kocsiból s megéreztem a szantálfa illatát a levegőben, meghallottam a csilingelést, hiába télikabátban álltam ott, azt hittem megint Balin vagyok. Az érzékszerveim az illatokból s hangokból arra asszociáltak egyből. Teljesen átjárt a béke és végtelen nyugalom. Nem tudtam megmagyarázni. De nem is akartam. Csak éreztem, hogy most megint ott vagyok, ahol lennem kellett akkor. A Kőrösi Csoma Emlékpark s a Béke sztúpa a tudósnak állít emléket, látogatása teljesen ingyenes. A sztúpa a béke, a boldogság és a jólét teremtésére, megszilárdítására épült. Nagyon boldog voltam mikor megtudtam, hogy a XIV. Dalai Láma 1992-ben július 22-én szentelte fel. Bár nem ebben az évben, de ezen a napon születtem én is. Ezt is jelként értékeltem. Az én születésnapomon egy ilyen különleges helyet áldottak meg. A sztúpában található az imamalom, mely folyamatosan forogva teremti meg a békét s megnyugvást. Az energia minden lényt körülvesz a földön, belőlünk árad, jelenléte állandó s megállíthatatlan. Amikor beléptem, éreztem a tarkómon a bizsergést, éreztem, ahogyan a tudatomig hatolnak az energiák. A lábaim szinte lemerevedtek s lúdbőröztem. Talán nem is tudom elmagyarázni. Mintha egy másik univerzumba cseppentem volna, teljesen átszellemültem.

Buddha Park - Tar

Béke sztúpa

Tara Templom - Szabadító Buddha Anya Templom

Összekapcsolódtam a mindenséggel, éreztem magamban az erőt. Relaxált állapotot értem el már csak azzal is, hogy itt sétáltam ezek között a szimbólumok, illatok között. Meghatott az egész hely. 

Aki elutazik Balira az nem csak testileg és szellemileg töltődik fel, hanem lélekben is összekapcsolódik ezekkel az életérzésekkel. A békével, a boldogsággal és a nyugalommal. Lelassul, elengedi az otthoni rohanós napokat, a sok hangos és felesleges szót. Kicsit talán mindenki magába néz és belülről is feltöltődik energiákkal.

Úszópavilon





A következő vendégíró Illés Kata lesz. Ő egy mozgássérült leányzó, akinek lételeme az utazás. Imád új helyeket, kultúrákat megismerni. Ehhez van egy állandó úti társa és segítője; a kis elektromos, összecsukható moped. Blogjában az útjai során megélt tapasztalatokat, élményeket osztja meg az adott hely bemutatásával. Na és persze az akadályokat, amelyekbe az állapotából adódóan olykor-olykor beleütközik. Hogy ezeket végül legyőzi-e vagy sem, az menet közben derül ki. Ha van kedvetek, tartsatok vele az Utazások kis mopeddel blogban, és annak facebook oldalán. Nézzetek be hozzá is, jó olvasást! 



A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!