2018. június 14., csütörtök

Bécs rejtett helyei (Szerző: Tar Lili)




Közkívánatra 2018-ban is folytatódik a vendégírói sorozat, bár egy kicsit másképp. :-) Az idei téma az otthon/szülőföld/haza. A júniusi vendégíró Tar Lili, a travelkite bloggere, aki 2012-ben kezdett utazgatni, amikor Bécsbe költözött. Blogja jelenleg német nyelven íródik, de amint lesz ideje, magyarul is fogja vezetni. 



Bécs rejtett helyei


Bécsbe az egyetem elvégzése után 2012-ben költöztem ki. Az első pillanattól nem éreztem idegennek ezt a várost, rögtön otthonomként tekintettem rá. A mai napig imádom felfedezni Bécs eldugottabb részeit. Ebben a vendégposztban Bécs kevésbé ismert helyeit (szabadtéri és étterem/bár egyaránt) szeretném megosztani veletek.


Páternoszter a városházában:

A városházát a legtöbben a karácsonyi vásár miatt ismerik, pedig ez az épület sokkal többet rejt magában. A bécsi városháza gyönyörű belső kerttel rendelkezik, emellett pedig itt található Ausztria egyik még működő páternosztere. Ausztriában az 1960-as évek óta nem lehet páternosztereket építeni és a legtöbbet már kicserélték modernebb felvonókra. A városházában található páternoszter még az eredeti állapotában fennmaradt és mindenki számára szabadon látogatható. Mindenképp megér egy kitérőt, hatalmas élmény. :) A felvonót a Felderstraße felőli oldalon találjátok és hétfőtől péntekig reggel 8 és este 6 között használhatjátok.

Páternoszter a városházában



Friedhof der Namenlosen:

A „névtelenek temetője“ Alsóausztria határában található. 1840 és 1940 között ide temették el a holttesteket, amiket a Dunából fogtak ki. A legtöbb holttestet nem tudták azonosítani, illetve a haláluk oka is ismeretlen. Ez a csöppnyi temető a „Before Sunrise“ című  film miatt vált ismertebbé, mégis kevesen látogatják. A monotonitás, a gazzal benőtt talaj és a temető története egy különös, kicsit hátborzongató hangulatot ad a helynek. A temetőhöz a 76 A jelzésű busszal (megálló Alberner Hafen) juthattok el. A busz az U3-as metró Enkplatz nevű megállójától indul. A temető nyitvatartása évszak függő, általában reggel 7 és este 6 között van nyitva. Májustól augusztusig viszont este 8-ig is ellátogathattok ide.

A „névtelenek temetője“



Friedhof Matzleinsdorf:

Mindegy hogy Bécsben vagy utazás közben, szeretem felfedezni a régi és eldugott temetőket. Ezért itt van egy még egy temető, ami még az előzőnél is ismeretlenebb. Ez a temető Bécs egyik legtitkosabb tippjei közé tartozik és a látogatása mindenképp felér egy időutazással. A matzleinsdorferi temető a Waldmüllerpark-ban található és már nem sok maradt fenn belőle. A 17. században kezdtek el ide temetkezni, ebből mára már csak 100 sír és sírkő maradt meg. Sajnos nem lehet ide csak úgy besétálni. A temető körbe van kerítve és csak kulccsal lehet bejutni. Szerencsére ezt a kulcsot kölcsön lehet kérni. Nincs más teendőtök, mint a 0043 1 6045614-es számot felhívni vagy egy rövid email írni a gs@ma42.wien.gv.at címre. Higgyétek el, megéri! ;)

A matzleinsdorferi temető



Donaukanal:

A Donaukanal nem tartozik az ismeretlenebb helyek közé, viszont nekem az egyik kedvenc helyem Bécsben, ezért vettem bele a listába. Számos strandbár mellett itt található Bécs egyik legális graffiti fala, ahol az év (majdnem) minden napján művészeket láthattok munka közben. Ha pedig már elfáradtatok az egész napos városnézésben, az egyik strandbárban hagyhatjátok kicsengeni a napot. Szuper hangulat, frissítő italok és nyugágyak, nem is kell több egy forró nyári délutánon.

Donaukanal



Alte Donau:

A bécsi nyarak elég forróak tudnak lenni, így nem is csoda, hogy mindenki a lehűlést keresi. A Dunának a bécsi szakasza erre tökéletes, hiszen nagyon sok pontján lehet úszni benne. Én mégis az Alte Donau-t ajánlanám nektek. Ez a Dunának egy holtága, ahol több stéget is felépítettek a strandolni vágyóknak. Ha nagyobb csoporttal vagytok, érdemes korábban kijönni. Vannak napok, amikor ketten is alig találunk szabad helyet. Igaz én eddig mindig sikerrel jártam, de mégsem a legjobb érzes heringekként feküdni egymás mellett. Remélem ez senkinek nem veszi el a kedvét attól, hogy idelátogasson. Az Alte Donau egy tökéletes hely egy lazulós napra. Arra viszont érdemes felkészülni, hogy a stégeken nem nagyon találtok árnyékot. Ha a fűbe telepedtek le, akkor ezzel sem lesz gond.

Tipp: Ne rögtön az első stégnél álljatok meg, itt még hallani az autókat és általában ezek a stégek a legtömöttebbek.

Alte Donau



Böhmischer Prater:

A Prater-t azt hiszem nem kell senkinek bemutatnom. Viszont azt már kevesen tudják, hogy Bécsben van még egy vidámpark. A Böhmischer Prater kicsit távolabb fekszik a belvárostól, mégis könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel. A Hauptbahnhof-tól egy megállót kell utaznotok a Grillgasse-ig a S60-as vonattal. A legtöbb hullámvasutat csak gyerekek használhatják, de azért akad 1-2, amire felnőttként is felülhetünk. A kevésbé modern hullámvasutak ugyanannyi szórakozást jelentenek, mint a Prater-ben. Nincs akkora tömeg és szerintem a hely hangulata is kellemesebb. Persze ez csak az én véleményem, ezt saját magatoknak kell eldöntenetek. :) A hullámvasutakon kívül egy hatalmas rét is tartozik a Böhmischer Prater-hez. Itt akad hely bőven piknikezni, sárkányt eregetni vagy csak élvezni a napsütést.

Böhmischer Prater



Pi Passage:

A Pi Passage Karlsplatz-nál a Seccessio felé vezető kijáratnál a föld alatt tekinthető meg. Ez egy művészeti installáció, ami különböző valós idejű statisztikákat mutat. Érdemes rajta végigmenni, érdekes információkkal lehettek gazdagabbak. Például mennyi Wiener Schnitzel-t fogyasztottak már az adott évben vagy hány nap még, míg Csernobil újra lakható lesz.

Pi Passage



Eis Greissler:

Ha nyár, akkor fagyi! Az Eis Greissler szerencsére már 2 helyen is megtalálható Bécsben, a Mariahilfer Straße-n és a Stephansplatz-nál. Néha kicsit hosszabb a sor, de megéri kivárni! A legfinomabb fagyi, amit valaha ettem (leszámítva az avokádó fagyit Vietnámban :D ). A tradicionális fajták mellett, különleges kreációkat is kipróbálhattok: kecskesajt, tökmagolaj, mandula-chai, alma-cékla stb.

Eis Greissler (tökmagolaj fagyi)



Bierteufel:

Ha egy jó Wiener Schnitzelre vágytok, akkor mindenképp nézzetek be a Bierteufel-be. Az ételek egytől egyig finomak és nagy adagokat adnak. Emellett a sörválasztékuk is hatalmas, főképp osztrák és német söröket találtok az itallapon.


Der Wiener Deewan:

Bécs a kisebb pénztárcákra is felkészült. Nem messze az egyetemtől találhatjátok a Deewan nevű pakisztáni éttermet. Az önkiszolgáló étterem nem rendelkezik nagy választékkal, viszont istenien főznek és folyamatosan újratöltik az edényeket. Annyit eszel, amennyit szeretnél és annyit fizetsz, amennyit gondolsz alapon működik a hely. Azért minimum 5 eurót illik adni, ha többször is újratöltöttük a tányérunkat. :) A vízen kívül az italokért külön kell fizetni, illetve elvitelnél is fix árak vannak.


Café Jelinek:

Egy bécsi út nem teljes egy kávéházi látogatás nélkül. Bécs nem szenved régi kávéházakból hiányt, de sajnos a legtöbb az utóbbi években eltúristásodott. A 6. kerületben található Café Jelinek a mai napig megőrizte a régi kávéházi hangulatát. Az elsárgult falak, a kopott belő tér és a vaskályha mind arra utalnak, hogy itt teljesen megállt az idő.


Dachboden:

Csodálatos kilátásra vágytok? Akkor irány a Dachboden! A Parlament mögött fekvő 25hours Hotel tetején levő Dachboden-ről gyönyörű kilátás nyílik Bécsre. Mindegy, hogy napközben vagy este, mindig megéri ide elmenni. Igaz hétvégente esténként gyorsan tele lesz a hely, főleg a teraszon levő asztalok. Érdemes asztalt foglalni vagy ha nem ragaszkodtok az éjszakai kivilágított Bécshez, akkor napközben benézni.

Dachboden



Jetzt:

A 7. kerületben túlzás nélkül minden sarkon találtok egy szuper kocsmát. Én is szívesen ülök be itt egy helyre, viszont itt is fennáll a veszély, hogy esténként hamar megtelnek a helyek. Ha van időtök és energiátok, ajánlom, hogy keressétek fel a Jetzt nevű kocsmát. Igaz ez kicsit kijjebb fekszik, de a hangulatos kertje, az olcsó italok és a jó zene kárpótol mindezért.


Yppenplatz und Brunnenmarkt:

Az Yppenplatz körüli negyed Bécs legszínesebb környékeinek egyike. A szívet a Brunnenmarkt adja, amely Bécs leghosszabb piacutcája 170 standdal. Friss kenyér, gyümölcsök és egzotikus fűszerek mellett napszemüveget és más ruházati árukat is kaphattok itt. Az olcsó és kaotikus piac és az Yppenplatz-on levő rengeteg kávézó a nap minden szakaszában idecsábítja az embereket.

Brunnenmarkt


Ha szívesen olvasnál Lili utazásairól vagy csak még több tippet szeretnél Bécshez, látogass el a blogjára vagy kövessétek Facebookon vagy instagramon.



A következő vendégíró júliusban Szabó Elvira, a Vargabetűk blog írója lesz. Őt már ismeritek, hisz tavaly decemberben is írt már, akkor az Iguazú-vízesést mutatta meg nekünk. Blogját azoknak ajánlja, akik szívesen indulnak külső és belső utazásokra. Megtaláljátok őt a Facebookon is. Nézzetek be hozzá is, jó olvasást! 



A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyv és az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról alapján a fenti tartalom a vendégíró tulajdona, és a benne szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett!




Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



2 megjegyzés:

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!