2015. szeptember 12., szombat

Kanári-szigetek, Gran Canaria, MASPALOMAS, PUERTO RICO

 


Elérkezett az utolsó nap… legalábbis az enyém. (Mert Ildi egy nappal tovább, a csajok meg még hármat maradtak.) Erre a napra „állati” programok voltak betervezve. :-) Teve és Delfin. De sorolhatnám az ellentétpárokat: Homok és víz. Vagy Sivatag és óceán… :-)

Az első megállónk Maspalomas volt. Ide is a bérelt autóval mentünk, azt majd csak másnap kell leadni. Gran Canaria legrégebbi üdülő-települése Maspalomas, két kiemelkedő látványossággal. Az egyik az Európa egyetlen szaharai homokos mini sivatagja, a másik a világítótorony. Kb. 50 évvel ezelőtt, mikor a sziget legjelentősebb turisztikai központjává kiépült Playa del Inglés és Meloneras településekkel együtt, Maspalomas még csak egy homoksivatagban megbúvó kis oázis volt. Ma a világ egyik legkedveltebb üdülőhelye. Szerencsére homokdűnéit még idejében természetvédelmi övezetté nyilvánították, így az építkezések csak a sivatag szélén változtatták meg a vidék arculatát.


A nyugati lagúnától a keleti Playa del Inglés-ig húzódó, 6 kilométeres partszakaszból 3,5 km igazi sivatag. Homokja valószínűleg a szelek szárnyán érkezett Afrikából, és évszázadok alatt halmozódott fel. A 3,5 méter magas, szél által bordázott homokdűnék között magányosnak és jelentéktelennek tűnnek a sétáló emberek. A dűnék más képet mutatnak reggel, a déli nap meredek sugarai alatt, és a naplemente fényében. Nem csoda, hogy az emberek szeretnek itt sétálni, fényképezni, napozni, vagy csak heverészni a homokban. A dűnék közt a szél által létrehozott és állandóan mozgatott homokformák tárházában gyönyörködhetünk.

A sivatagban lehet sétálni, dűnét mászni (ez ingyen van), de lehet tevegelni is. Mi a tevegelést választottuk. A jegy ára felnőtteknek 12€, gyerekeknek a fele. Nem volt könnyű megtalálni, hogy honnan indul a karaván, mert nincs rendesen kitáblázva, de mentünk az orrunk és a megérzésünk után. Maspalomas-t egy kiszáradt csatorna szeli ketté, mely mentén az óceán felől haladva már könnyen meg lehet találni a helyet.
Az elején a karaván indulása előtt volt időnk körülnézni az istállóban is. A tevék békések, viccesek. Némelyik igazi fotómodell. :-)





Ugye milyen csini vagyok? Gyönyörűek a szemeim, nézd! Kérek egy fotót jobbról...

...és egyet balról is! Köszi! :-)

Kinga almacsutkájánra volt vevő :-)

Nem a tevék hátán kell megülni, hanem a tevékre két oldalt fel van rögzítve egy-egy ülőke és abban utaztunk. Mivel mi páratlanul voltunk (5-en), az én párom egy homokzsák lett. A tevegelés egy kb. fél órás utat takar a dűnék közt. Izgalmas volt, élveztük, megért ennyi pénzt.  



































Maspalomas másik látványossága: El Faro… azaz a világítótorony. A világítótorony Maspalomas legtöbb pontjáról látható, mint például a sivatagból is.


 

A tevegelés után Puerto Rico-ba mentünk. Itt először is megebédeltünk.



Puerto Rico is Gran Canaria dél-nyugati partján fekszik, egy a part menti sziklákon létrehozott nyaralóhelyek közül. A korábban kopár, meredek sziklafalak szinte már ki sem látszanak a hegyekre felfutó teraszos szállodák és apartmanok alól. A házak 4-5 sorban tömörülnek a víz és a sziklák között. A patkó alakú öböl két kikötője közt terül el a mesterségesen feltöltött, sárga homokos strand. Vannak vízi sportlehetőségek, horgászhatunk, vagy egyszerűen csak sütkérezhetünk a nagyrészt tiszta, napos időben.

Puerto Rico védett öble a spanyol vitorlásválogatott edzőtábora, kezdő és haladó szörfösök és vitorlázók otthona. Igazi vízisport-, horgász-, és búvárközpont ez, nagy jachtkikötővel és 400 méteres, mesterségesen feltöltött homokstranddal.

A mi hajónk is innen indult, ebből a kikötőből.


A legénység barátságos volt, vicces, és segítőkész. És nem mellékesen addig vittek bennünket befelé, amíg meg nem találtuk a delfineket. Addig láttunk egy csomó repülő halat is, de ezeket lehetetlen volt lefényképezni sajnos. Szóval só sokáig mentünk befelé, míg belefutottunk a delfincsapatba. De megérte a várakozás, mert egy jó nagy rajt találtunk, és még bébi delfint is láttunk!









Itt látni a bébi delfint!!!


Rengetegen voltak! És ott úszkáltak elöttünk/mögöttünk/alattunk...
Azt nem tudom, hogy ők mennyire élvezték a mi társaságunkat, de hogy mi nagyon az övéket, az tuti!!! :-) 













Visszafelé kaptunk inni és harapnivalót is, ez benne volt az árban. Nagyon nagy élmény volt a delfineket látni!!! És főleg azért mert itt a természetes élőhelyükön láthattuk őket, nem egy parkban, beidomítva, hogy turistáknak tetszelegjenek szegények.

A hajókirándulás után átsétáltunk a strandra. Mivel már rendesen benne voltunk a délutánban, a parton kevesen voltak. Leheveredtünk néhány napozóágyra, és a kutya se jött, hogy pénzt kérjen érte.

Később visszamentünk vacsorázni ugyanoda, ahol ebédeltünk is, mert ott nagyon bejött a kaja.



 
Innen aztán hazamentünk Vecindario-ba. Nekem már csak egy rövid alvás jutott, majd másnap kora hajnaban kelés, és indulás a reptérre. Újabb iszonyatosan hosszú utazás...
 


Ha tetszett a cikk és szeretnél velem utazni máskor is, akkor kövesd a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalát, hogy bejárjuk a világot, és megosszuk egymással tapasztalatainkat!



LINKEK:
http://utikritika.hu/kanari-szigetek/gran_canaria
http://gran-canaria.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gran_Canaria
http://www.hellovilag.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mog%C3%A1n,_Las_Palmas



A bejegyzés a sajátjaim mellett tartalmaz képeket Ilditől és Tőzitől.

 
 
 

2 megjegyzés:

  1. Szia ! Mi tavaly májusba jártuk végig,nagyon szuper volt. Még 1x szívesen el jönnék !!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!