2020. február 21., péntek

Palazzo Nürnberg




2010. november 18-a óta minden téli szezonban megrendezésre kerül Nürnbergben Alexander Herrmann PALAZZO-ja. A vacsorával egybekötött showműsort még Berlinben, Hamburgban, Stuttgartban, Bécsben és Grazban is megrendezik, minden városban más-más mesterszakács nevével fémjelezve.

Kép forrása: facebook

Laurent-nal az esetek túlnyomó többségében tárgyi dolgok helyett inkább élményeket ajándékozunk egymásnak. Nem volt ez másként most a szülinapomra sem. Az ötletet az adta, hogy ő a 2017-2018-as évadban egy céges karácsonyi bulin már járt itt. A fellépők és a program a menüvel egyetemben pedig minden évben más, így ezek neki is újak voltak. A helyszín minden évben ugyanaz; egy óriási nagy, 350 férőhelyes cirkuszi sátor a város szélén.

Ez a program meglepetés volt, csak annyit tudtam, hogy valahová elmegyünk vacsorázni, ki kell öltöznöm, ki kell sminkelnem magam. Én paráztam rendesen, hogy mi lesz, mert nem szeretem a meglepetéseket. Laurent meg persze élvezte, hogy készül, és az elejtett szavaitól hülyét kapok.

Eljött az este, készen álltam. Beültünk az autóba, és elindult a lejátszó. Leesett az állam, mert egy több szülinapi dalból álló egyveleget kaptam. Köztük az "Éljen soká" kezdetű dalt is, amit pedig tudom, hogy hiába keresett a neten. Kiderült, hogy volt egy videó, a mami egyik szülinapjáról, amikor ezt énekelte a család, és ezt megtalálta, és levarázsolta róla az éneket. A dalok nem tartottak ki az úti célig, de jó kis meglepetés volt.

A műsoros vacsora 19:30-kor kezdődik, és 3,5 órán át tart! Korábban kell érkezni, regisztrálni. Az előtérben lehet fogadó italt fogyasztani. Innen kísér be a személyzet az asztalokhoz. 6-8 személyes asztalokat láttam, mi egy 6 személyesnél kaptunk helyet egy család mellett.


Az ételekre a garancia maga Alexander Herrmann, aki egy két Michelin csillagos német séf, étterem tulajdonos, TV szakács és szakácskönyv író. Volt szerencsénk találkozni is vele, ugyanis odajött az asztalunkhoz, és személyesen köszöntött bennünket.

Alexander Herrmann (két Michelin csillagos német séf) és a menü
Képek forrása: facebook


Unikate


Az ételek és a showműsor felváltva követték egymást, de amikor a színpadon nem volt senki, a zenekar és az énekes akkor is énekelt, valamint a szereplők körbe jártak az asztalok között, és szóba elegyedtek, és poénkodtak kicsit a vendégekkel.

Daniel Reinsberg (műsorvezető, hasbeszélő)
Kép forrása: palazzo.org


Menü


Többféle menüből lehetett előre, már a foglalásnál választani: húsmentes, halmentes, hús- és halmentes, vegetáriánus, sőt gyerek menü is. Laurent nekünk egy normál és egy húsmentes menüt kért, aminek nagyon örültem, mert a húsosban rózsaszínre sütött hús volt, amit én nem szeretek. Viszont halat ettem én is. Az adagok nem tűntek nagynak, de így is nagyon jól laktunk a végére.

Képek forrása: palazzo.org

Az ételek balról jobbra: húsmentes előétel, húsos előétel, második fogás (mindenkinek ugyanaz, kivétel halmentesek
alsó sor: húsmentes főétel, húsos főétel, desszert


Fellépők


Egy nemzetközi csapat felelős a jó hangulatért.
A zenét a Lucky Charms német banda adta, és a kanadai Sophie Beaudet énekelt.


A műsorvezetők a német Daniel Reinsberg (aki hasbeszélő is), és Herr Riesling szintén német komikus voltak.

Herr Riesling

Wasili Urbach német táncos, pantomimesről nincs képünk, ez valahogy elmaradt.

Anežka Bočková (cseh) ugrókötél



Nella & Yolaine (finn & belga) trapéz


Igor Boutorine (orosz) hulahoppkarika


Lotta és Stina (finn páros) akrobatika



IKAI duó (Kazahsztán-Fehéroroszország) libikóka



Yuliia Lytvynchuk (ukrán) kézenállás


Emily Tucker (USA) trapéztáncos


Finálé



És ha már szülinapi ajándék volt az este, természetesen a torta sem maradhatott el. J Az egészet hazahoztuk, mert ott már egy falat sem fért belénk.






Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK

Alexander Herrmann PALAZZO Nürnberg hivatalos honlap NÉMETül és ANGOLul: https://www.palazzo.org/nuernberg/de/home.html
PALAZZO hivatalos facebook oldala: https://www.facebook.com/palazzo.nuernberg/



(A bejegyzésben szereplő képek közül párat Laurent készített, illetve a megjelölt oldalakról származnak.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!