2023. november 15., szerda

Burgruine Wolfstein

Wolfstein vár romjai


Több száz éves, dombtetőre épült erőd romjai vizesárokkal, kápolnával és vasárnaponként idegenvezetéssel.



Neumarkt in der Oberpfalz

Neumarkt in der Oberpfalz település Németországban, azon belül a bajorországi Felső-Pfalzban, a Sulz-patak mellett fekszik.
Az első település nyomai az újkőkorra vezethetők vissza, Neumakt területén számos halomsír és kelta régészeti lelet került napvilágra. A település keletkezésének pontos időpontja nem ismert, feltételezhetően valamikor a XII. században a Nürnberg és Regensburg közötti kereskedelmi útvonal mellett jött létre. A város első említése 1135 és 1160 közötti időkre esik. Először 1315-ben számolnak be az írásos forrásokban itt egy erődítményről.
Főbb látnivalói a történelmi jellegű óváros és a Wolfstein vár romjai.

 

Burgruine Wolfstein
Wolfstein vár romjai

A Wolfstein vár romja Neumarkt városának messziről látható történelmi nevezetessége. A XII. századi egykori arisztokrata Wolfstein vár romjai a Wolfsteinberg legmagasabb pontján (588,8 m), Neumarkt fölött 150 méter magasan találhatók.

A Wolfstein család ősi székhelye volt, amelynek utolsó leszármazottja a XVIII. század közepén halt meg, akit a sulzburgi templom kriptájában temettek el. A XVI. század elején lezajlott landshuti örökösödési háborútól eltekintve a várat soha nem támadták meg vagy rombolták le. Az évtizedek során azonban pusztulásnak indult. 1997-ben a Wolfsteinfreunde e. V. régészeti ásatásokba és állagmegóvási intézkedésekbe kezdett. A várárkot, a kenneleket, a fűthető szobákat, a kápolnát és a raktárépületet tudományosan megalapozott módon tárták fel.

A vár áprilistól októberig látogatható, de az ásatási és felújítási munkálatok miatt korlátozások lehetnek érvényben. A nyári hónapokban a Wolfstein Barátok Köre (Wolfsteinfreunde e. V.) vasárnaponként vezetett túrákat tart. Ekkor a 22 méter magas öregtorony is bejárható. Innen csodálatos panoráma nyílik Neumarktra és a környékre.

A fahíd egyelőre le van zárva, mivel felújítják. A romok a hátsó bejáraton keresztül közelíthetők meg.





























 

Cím: 92318 Neumarkt in der Oberpfalz, Németország
Telefonszám: +49 9181 220846
Hivatalos honlap NÉMET nyelven: https://www.tourismus-neumarkt.de/

 

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod a linket másokkal is. A cikket viszont légy szíves, ne másold!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


LINKEK/FORRÁSOK

Neumarkt in der Oberpfalz MAGYARul: Neumarkt in der Oberpfalz – Wikipédia (wikipedia.org)
Burgruine Wolfstein NÉMETül: Burgruine Wolfstein – Wikipedia
Burgruine Wolfstein NÉMETül: Burgenseite: Burgruine Wolfstein bei Neumarkt

LeRoutard Allemagne kötete, 2016, ISBN 9 782019 124427

A helyszínen kapott, illetve kihelyezett információs anyagok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!