2017. július 30., vasárnap

Világörökségek nyomában a Boden-tó körül - VI. rész




Történelem előtti cölöpházak a Boden-tó partján



Ismét egy nagyon bőséges reggelit kaptunk az airbnb-s szállásunkon (megint olyan sok mindent kaptunk, hogy szendvicseket is készíthettünk az útra). Összepakoltunk a cuccokat, beraktunk mindent az autóba és elindultunk a Boden-tó körüli harmadik UNESCO világörökségi helyszínt is megnézni.

Útközben végig gyönyörűen rendben tartott szőlőskerteket láttunk az út mentén. Majd megpillantottuk Birnau rózsaszínre festett barokk zarándoktemplomát, mely magányosan áll a szőlőskertek közepén. Nem tettünk kitérőt ide, bár állítólag nagyon szép belülről is.






Uhldingen-Mühlhofen település Németországban, azon belül Baden-Württembergben, a Boden-tó mellett található. Amellett, hogy népszerű üdülőhely, egy szuper látványossággal is dicsekedhet, ez pedig egy múzeum, ahol történelem előtti cölöpházakat nézhetünk meg. 2011-ben kerültek fel a Világörökségi listára. A helyszín valójában 111, az Alpokban, illetve annak közvetlen közelében található régészeti lelőhelyet takar. A helyszínek több mint fele (56) Svájcban található, a többi pedig Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Szlovéniában, és közös azonosító számuk a 1363. Ezen belül, ahová mi mentünk a 081-es kiegészítő számot kapta.

 

Pfahlbaumuseum Unteruhldingen
Cölöpház-múzeum, Unteruhldingen

Cím: Strandpromenade 6, 88690 Uhldingen-Mühlhofen
GPS: é. sz. 47° 43′ 15″, k. h. 9° 13′ 42″
Telefon: +49 (0) 7556 928 900
Fax: +49 (0) 7556 928 9010
Honlap: http://www.pfahlbauten.de/

Nyitva tartás:
Minden nap 09:00-18:30, pénztárzárás: 18:00.

Belépőjegy:
Felnőtt: 9 €

 

A helyszíneken i. e. 5000 és i. e. 500 között épült cölöpház maradványokat láthatunk. A házakat mocsarak, tópartok, folyópartok mellett tárták fel. A nedves környezet megőrizte a lebomló anyagokat is, így a kutatók pontos datálásokat végezhettek. Az ásatások során előkerült leletek mintegy harminc különböző kultúrához köthetők és képet adnak a korai európai földművelők életéről és társadalmáról, földművelési, állattenyésztési, fémfeldolgozási technikáiról, illetve azok fejlődéséről.

És hogy a 111 régészeti lelőhely közül miért épp Unteruhldingent választottuk? Mert maguk a települések nem maradtak fenn, a cölöpházak és cölöpök szinte mindegyike víz mélyén van. A leglátványosabb helyszín ez itt Unteruhldingenben, a Bodensee partján, mivel itt rekonstruáltak egy települést. Bár mű az egész, a régészek és a történészek rengeteget dolgoztak azon, hogy az, amit látunk, a lehető legvalósághűbb legyen. 

Nagyon leleményesek voltak akik itt éltek. A cölöpházak ugyanis több szempontból is nagyon célszerűek voltak: védelmet adtak, a halban gazdag tavakból és folyókból élelemhez jutottak, és a vízi utakon zajló kereskedelembe is bekapcsolódhattak. Akkoriban kovakő, arany, agyagedények, textilek, üveggolyók, kagylóhéjak és borostyán cseréltek gazdát.
A szállítóeszközök közül i. e. 3400 körülre datálható szekérmaradványokat tártak fel, melyek az eddig ismertek közül a legkorábbiak közé tartoznak.

Nagyon tetszett a körítés is, ami be-, majd levezette a látogatást. Úgy indult, mintha mi is felfedezőként indulnánk a víz alá, búvárruhában, kutatva a cölöpök után. Aztán megleljük őket, feljövünk a víz felszínére, ahol megismerhetjük a neolitikum és a bronzkor alpesi emberének életét, és azt, hogy az egyes közösségek hogyan érintkeztek a környezetükkel. Bejárhattuk a cölöpházakat, melyek közül néhányban egy-egy munkatárs mesél vagy bemutatót tart, máshol pedig kisfilmet nézhettünk meg arról, hogy hogyan rekonstruálták a falut.










Ééés a jelen:




Fazekas kemence

Fazekas

Raktár:
 

Bronzöntő





  
Részletek:


 





Élet a falvakban





 




 


 

 


 







A kis erdős részen bemutatókat tartottak, és be is lehetett kapcsolódni a munkába.




A végén pedig a látogatóközpontban megnézhetünk néhány leletet, eszközt, illetve pár darab cölöpöt, melyeket a víz mélyéről emeltek ki.

Cölöpház kutatók



 






 
Visszabattyogtunk az autóhoz a tóparton a strand és kikötő mellett. Folytatnunk kellett utunkat hazafelé, és útközben volt még egy hosszabb megálló betervezve Friedrichshafenben.







 


Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha szeretnél velem utazni máskor is, akkor csatlakozz a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalához, ahol bejárjuk az egész világot, és megosztjuk a tapasztalatainkat!



FOLYTATÁS ITT!!!

 

LINKEK 

A múzeum honlapja TÖBB NYELVEN: http://www.pfahlbauten.de/
Történelem előtti cölöpházak MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rt%C3%A9nelem_el%C5%91tti_c%C3%B6l%C3%B6ph%C3%A1zak_az_Alpok_k%C3%B6zel%C3%A9ben
Uhldingen-Mühlhofen MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Uhldingen-M%C3%BChlhofen
2011 új világörökségi helyszínei MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/2011_%C3%BAj_vil%C3%A1g%C3%B6r%C3%B6ks%C3%A9gi_helysz%C3%ADnei

Le Routard útikönyvek sorozat Allemagne része, 2016-os kiadás, ISBN 9 782019 124427


(A bejegyzésben szereplő képek egy része Laurent-é.)


4 megjegyzés:

  1. Szeretem az ilyen régi építményeket. Egyszer volt róla egy dokumentumfilm, bemutatták, hogy csupán emberi kézzel hogyan építették fel az eredetinek megfelelően ezeket a kunyhókat, nagyon érdekes volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy ugyanezt a filmet láthattuk ott a helyszínen is. Tényleg nagyon érdekes, és eléggé macerás volt egy-egy ilyen ház felépítése.

      Törlés
  2. A virágsziget után ez érdekel még a leginkább, nagyon szép és érdekes hely!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem! Tényleg elbűbölő hely! :-) Nagyon tetszett nekem is! Ezután a sorban a könyvtár következett nálam. ;-)

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!