2018. október 2., kedd

Amerikai álom(?) XV. - A Kristály város - Corning, NY




Elérkezett a nap, amit annyira vártunk mind a hárman: elindultunk az általunk legszebbnek tartott és legjobban várt látnivalóhoz, a Niagara vízeséshez!
Ezt a túrát is hónapokkal korábban lefoglaltuk már a neten, a GoldenBusTours szervezésében fizettünk be egy 2 napos útra. Ennek az ára majd’ 200 $ volt, ez tartalmazta a buszos utat és 1 éjszaka szállást (reggeli nélkül). Erre jött még rá 60 $ kötelezően adandó borravaló a sofőrnek és az idegenvezetőnek, valamint az útba ejtett látványosságokhoz a belépőjegyek. És persze a kaja, amit a 2 nap alatt ettünk. A látnivalók között volt egy-két ingyenes is, de a többsége fizetős. Minimum 2 kiránduláson mindenkinek kötelező volt részt vennie. Mi az összesre jelentkeztünk.

Reggel korán kellett kelnünk, mert már 7:30-ra Chinatown-ban kellett lennünk, innen indult a busz pontban 8:00-kor. Ez azért fontos, mert az ilyen időpontokat végig szigorúan betartatták, például a legelején is valakit simán ott hagytunk, mert az nem ért oda időben.
A szervező cég kínai, az indulás is a kínai negyedből történt, és a busz is kínaiakkal volt tele. Az idegenvezetés két nyelven ment, angolul, és igen: kínaiul.

Szóval pontban 8:00-kor elindultunk a modernnek épp nem mondható buszunkkal a  Finger Lakes régióba (New York állam). A régió a nevét az itt található, hosszúkás tavakról kapta (finger - ujj, lakes - tavak). Több órányi buszozás után (szinte végig esőben) megérkeztünk az első látnivalóhoz, a Corning Museum of Glass (Corning Üvegmúzeum, röviden CMOG).  

Corning New York állam déli szélénél található. A Corning Museum of Glass a város kedvelt turistacélpontja.

Az üvegkészítés kezdete Elias B. Hungerford, helyi üzletember nevéhez kötődik. Ő szabadalmaztatta az üvegablakokat. Mivel a régióban nem voltak üvegkészítő berendezések, kapcsolatba lépett a Brooklyn Flint Glass Company tulajdonosaival, a Houghton családdal. 1868-ban Houghtonék úgy döntöttek, hogy átköltöztetik üzletüket Brooklynból Corningba. Ugyanebben az időben a Corning Glass Works luxusüveg termékei (mesteri módon vágott, kiváló minőségű ólomüveg terítékek) egyre felkapottabbak lettek. Corning városa ennek a stílusú üvegnek a vezető központjává vált. Tucatnyi új cég alakult, melyek a leleményes tervezésnek köszönhetően nemzetközileg is elismertté váltak. Az Európából és Amerikából származó tehetséges üveggyártók beáramlása ösztönzőleg hatott a város és a régió növekedésére, és megszületett a Kristály város (Crystal City).
1879-ben Edison első izzójához az üveget a Corning Glass Works-ben állították elő!

Corning egy régi festményen

Corning üvegből


A Corning Museum of Glass 1951-ben nyílt meg.

Corning Museum of Glass


Itt legelőször is megebédeltünk, mert mire ideértünk, már délután két óra is elmúlt.


Bár üvegmúzeumnak hívják, mégsem egy hagyományos értelemben vett múzeumban találtuk magunkat. Vannak persze vitrinek is, benne különböző tárgyakkal, de vannak mindenféle bemutatók is.
A múzeumban közel 50 000 üvegtárgy látható, közülük több is több mint 3500 éves! 


II. Amenhotep és Akhenaten fáraó portréja

II. Amenhotep portréjának hátulja
(látszik a kék szín)


Kristály csónak és asztal

Cameo stílusú faragott üvegtányér


Josh Simpson: Megaplanet

Papírnehezékek

Tiffany festett üvegablak Hudson folyós látképpel


Tiffany üvegablak tájképpel

Az igazlelkűek a dicsőség koronáját kapják

Szent Máté

Velence, Szent Márk katedrális
(a kép üveg darabocskákból készült)






Vintage kobalt üveg puncsos tál





















Liberty Bell

Liberty Bell







Balra: rózsás lámpa
Jobbra: lámpa szitakötőkkel és vízi virágokkal

Villanykörte tesztelő









Az üvegkészítés eszközei






Mi egy negyedórás bemutatón vettünk részt, melynek során megmutatták és elmagyarázták az üveg megmunkálásának folyamatát egy tál készítésén. Mivel a látogatók között sok a kínai (a mi csoportunk is ugyebár), így az angol mellett kínaiul is meghallgathattuk ugyanezt. Sajnos a tál elkészítése nem fejeződött be, mert egy ponton valamit elszúrtak, és mikor újra a kemencébe tették az anyagot, szétrobbant. L Ettől függetlenül a bemutató végén volt egy sorsolás, a szerencsés egy üvegtárgyat kapott ajándékba.





Így néz ki az üveg a kemencében



Utána volt még időnk szétnézni az innovációs központban is, ahol tudományos szempontból foglalkoznak az üveggel.









Az épületben helyet kapott egy nagy bolt is, ahol mindenféle üvegárut lehet vásárolni.


Buszra szálltunk és folytattuk utunkat a Niagara vízesés felé.






Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK

Corning ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Corning_(city),_New_York
Corning Museum of Glass hivatalos honlapja ANGOLul: https://www.cmog.org/

LeRoutard útikönyv sorozat États-Unis Nord-Est c. kötete, 2013/2014-es kiadás, ISBN 978-2-01-245641-9
LeRoutard útikönyv sorozat New York + Brooklyn c. kötete, 2013as kiadás, ISBN 978-2-01-245564-1




(A bejegyzésben található képek egy részét Laca és Laurent készítette.)



3 megjegyzés:

  1. Kedvelem az üveg dolgokat, órákig el tudom nézni, ahogy az üvegfújók dolgoznak, egy művészet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ez a hely neked való! :-) Sajnálom, hogy a mi bemutatónkon nem jutott el a végtermékig a készítő csapat, kíváncsi lettem volna, hogy mit alkottak volna. De nagy élmény volt így is! :-)
      (Amúgy már nagyon hiányoztál! ;-) )

      Törlés
    2. Köszi, vagyok, csak picit ritkábban. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!