2018. október 4., csütörtök

Amerikai álom(?) XIX. - NYC - Szabadság-szobor




3. nap New York City-ben, délelőtt


A Niagara-vízeséshez tett két napos kirándulás után újra NYC-ben ébredtünk, az airbnb-n foglalt szállásunkon, Brooklynban. Korán keltünk, és reggeli után indultunk Manhattanbe, a Battery Park közelében lévő kikötőbe. Ma a világ egyik leghíresebb látnivalóját néztük meg, nem is akárhogy! A New Yorki-i Szabadság-szobrot, kívül-belül, felmentünk a koronába is! 



Ezt természetesen szintén hónapokkal előre le kellett foglalni. A jegy ára tartalmazza a hajót a szigetre, a belépőt a Szabadság-szoborhoz, fel egészen a koronába (1916 óta ez a legmagasabb rész, ahová fel lehet menni, ekkor zárták le a látogatók elől a fáklyába felvezető utat), további hajózást az Ellis-szigetre, majd onnan is vissza Manhattanbe. Elsőbbségi áthaladást a biztonsági ellenőrzéseknél mind a hajóra, mind a szoborhoz, valamint audio headset-et is, ha magad jársz körbe, és nem csoporttal.

Ez volt a másik olyan program, amit utunk során a legjobban vártunk.

Elmentünk a kikötőbe, ahol átvettük a jegyeinket, melyet azután adtak oda, hogy ellenőrizték az útleveleinket, hogy tényleg azok vagyunk-e, akik a foglaláson le voltak adva. Innen egy biztonsági ellenőrzés után mehettünk a kompra, mely a Liberty Island-re vitt bennünket.









A Liberty Island egy sziget az Upper Bayen, két és fél kilométerre Manhattan déli csücskétől. Elsősorban az itt található Szabadság-szobor miatt ismert és a város egyik jelképének számító szobor miatt érkeznek ide tömegek. Itt látható a Fort Wood, egy tizenegy ágú csillag formájú erőd, ennek közepére épült a Szabadság-szobor talapzata. A sziget partjáról látható panoráma miatt is érdemes eljönni ide.

A korai indulásnak volt előnye és hátránya is. Előnye, hogy alig volt rajtunk kívül turista a szobornál, így könnyedén tudtuk fényképezni. Hátránya a rossz idő volt; a szürke felhők csak addigra szakadoztak fel, mire visszafelé indultunk. Az eddigre ott lévő tömeg miatt már nehezebb volt turista-mentes képeket készíteni.


A Szabadság-szobor (teljes nevén a Szabadság megvilágosítja a világot) New York előtt, a Liberty Islanden található, a Hudson folyó torkolatánál. Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének százéves évfordulója alkalmából a rézből készített szobor Franciaország ajándéka volt.
A nőként ábrázolt Szabadság jobb kezében egy fáklyát tart, bal kezében pedig egy táblát, melynek felirata JULY IV MDCCLXXVI (vagyis 1776. július 4. - az Egyesült Államok függetlenségének kikiáltása). A nőalak egyik lába láncokon áll, ez jelképezi az elnyert szabadságot. Az Egyesült Államok Információs Hivatala (United States Information Agency (USIA)) szerint a korona hét ága a hét tengert és a hét kontinenst jelképezi.
A Szabadság-szobor teljes magasság a talajtól a fáklya tetejéig 93 méter, beleértve a talapzatot is. Maga a szobor 46 méter magas. Tömege 204 tonna.
A szobrász Frédéric Auguste Bartholdi volt, a belső szerkezet mérnöki munkáit pedig Gustave Eiffel végezte.



A Szabadság-szobor 1984 óta szerepel a UNESCO világörökség listáján, azonosító száma: 307.


A jegyünknek köszönhetően itt is elsőbbségünk volt. Az összes táskát ott kellett hagyni a csomagmegőrzőben. Érkezésünkkor simán ment minden, de amikor el akartunk jönni, óriási sorok kígyóztak a csomagmegőrzőhöz és a biztonsági átvilágításhoz is.

Bejárat a szobor belsejébe.
Reggel még simán bementünk, mire kijöttünk, kígyózó sorok álltak itt.

Ellis Island

Kilátás a Szabadság-szobor talapzatának tetejéről.

Kilátás a Szabadság-szobor talapzatának tetejérő..

Kilátás a Szabadság-szobor talapzatának tetejérő..

A Szabadság-szobor talapzatának legfelsőbb szintje belülről. A szobor 16 feszítő rúddal van a talapzathoz erősítve.

A szobor belsejében csigalépcső vezet a koronában levő kilátóhoz, minden harmadik fordulónál pihenővel. 162 lépcsőfokot kell megmászni, szűk helyen. Itt nincs alternatíva, ezt kell megmásznia gyerekeknek is. Éppen ezért azt ajánlják, hogy csak 4 lábnál (kb. 120 cm) magasabb gyerekeket vigyenek fel. Tériszonyosoknak is kisebb kihívás egyébként.

Ez még csak a kezdet!

Szűk és magas csigalépcsőn lehet a koronáig felmenni.

A szobor belső szerkezete

A Szabadság-szobor tógája belülről

A Szabadság-szobor tógája belülről

A csigalépcső és a feszítő rudak

VIDEO!!!



Kilátás a koronából

Kilátás a koronából

Kilátás a koronából

Kilátás a koronából

A koronában

A koronában

A feje búbja

Kilátás a koronából

A szemei, orra és a szája belülről

Feljárat a karon át a fáklyába
(1916 óta látogatóktól elzárva, csak a karbantartók mehetnek fel.)


A talapzat második emeletén levő múzeumban a szoborról és történetéről tudhatunk meg érdekességeket.


























Miután sikerült visszaszereznünk a cuccainkat, és kimentünk a szabadba, sütött a nap, és kék volt az ég. Így újra nekiálltunk fényképezni, mert kék éggel mégiscsak jobban néz ki! J





























Újra hajóra szálltunk, és az Ellis Island-re mentünk tovább.










Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK

Liberty Island ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Liberty_Island
Szabadság-szobor ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Statue_of_Liberty


LeRoutard útikönyv sorozat États-Unis Nord-Est c. kötete, 2013/2014-es kiadás, ISBN 978-2-01-245641-9
LeRoutard útikönyv sorozat New York + Brooklyn c. kötete, 2013-as kiadás, ISBN 978-2-01-245564-1




(A bejegyzésben található képek egy részét Laca és Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!