2018. október 8., hétfő

Amerikai álom(?) XXVII. - Arlington National Cemetery




3. nap délután Washington mellett: 

Arlington National Cemetery


Délután Arlingtonba mentünk. A mai Arlington megye területe korábban Washington D.C.-hez tartozott, 1846-ban került vissza Virginiához. 1920-ban kapta mai nevét, addig Alexandria megyének hívták. Arlington Virginia állam egyik megyéje, de városként tartják nyilván. Két fontos látnivaló található itt: az Arlingtoni Nemzeti Temető (Arlington National Cemetery) és a Pentagon.




Arlington National Cemetery


Az Arlingtoni Nemzeti Temető az Egyesült Államok legismertebb katonai temetője. Két korábbi elnök (William Howard Taft and John F. Kennedy) és számos más híres amerikai is itt nyugszik.

A temetőbe a bejáratnál szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesni. Ebben az épületben van egy kis kiállítás is.




Arlington Memorial Amphitheater


Itt állami temetéseket, szertartásokat és ünnepségeket tartanak.



A temetőben a filmekből jól ismert kép fogadott: szépen gondozott zöld gyepen sorokba rendezve a fehér egyen-sírkövek ameddig a szem ellát.







Sir John Dill sírja


A második világháborúban Washington D. C.-ben halt meg Sir John Dill brit diplomata. Ő lett az első nem-amerikai, akit az Arlingtoni Nemzeti Temetőben temettek el.



Kennedy-örökmécses


A temető egyik legnagyobb látványossága John F. Kennedy örökmécsese. Az elnök meggyilkolása után az özvegy First Lady, Jacqueline Kennedy kérte, hogy örökmécsest állítsanak a sírra. A lángot Jacqueline Kennedy gyújtotta meg az 1963. november 25-én tartott temetési szertartás végén. 1967-ben Kennedy elnök testét áthelyezték jelenlegi végső nyughelyére, ekkor a mécsest ideiglenesen áthelyezték, de ekkor is egész idő alatt égett. A mécses jelenleg egy másfél méteres kör alakú gránitkő tetején áll, Kennedy sírjának fejénél. JFK sírja mellett található felesége, illetve gyermeke sírja. Nem messze tőlük található Robert (Bob) Kennedy, illetve Edward Kennedy sírja.




Custis-Lee Mansion


Az Arlingtoni temető legmagasabb pontján áll a Custis-Lee Mansion. A palotaszerű házat eredetileg George Washington emlékműveként építette az egykori elnök fogadott unokája, George Washington Parke Custis 1802-ben. Később Custis leánya, Mary és férje, Robert E. Lee örökölte meg. Lee az amerikai polgárháborúban a déliek hadseregtábornoka lett. Felesége biztonsága érdekében 1861-ben elhagyta a házat, melyet hamarosan el is foglaltak az északiak. 1864-ben Montgomery C. Meigs dandártábornok adta parancsba, hogy a ház körüli elkobzott birtokot katonai temetőnek használják.













Ismeretlen katona sírja


A másik különleges hely a temetőben az ismeretlen katona sírja, amely előtt éjjel-nappal őrség áll. Eredetileg 4 katona nyugodott itt 1-1 az első és a második világháborúból, valamint a koreai és a vietnámi háborúból. 1998-ban megállapították a vietnámi katona személyazonosságát, őt a családja hazavitte. Azóta a negyedik sírhely üresen áll.
Az őrségváltás nagyon látványos, pontos koreográfiája van az őrzésnek. A sír mögötti gumiszőnyegen tesz a katona 21 lépést, majd kelet felé fordul, és 21 másodpercig néz abba az irányba. Megfordul, majd ismét 21 másodperces nézés ezúttal észak felé. Utána ismét 21 lépés következik, vissza oda, ahonnan indult. A katona minden egyes fordulónál áthelyezi a fegyvert a látogatók felőli vállára, ezzel jelezve, hogy ha kell, fegyverrel védi meg a sírokat. Ez ismétlődik fél/egy/két órán át (évszaktól és napszaktól függően), akkor jön a váltás.
Eközben végig csendben kell lenni, és ha valaki nem marad csendben, a katona rákiabál.

VIDEO!!!













A sírok felett van egy épület, ebben egy kis kiállítás látható. Ide véletlenül mentünk be, a mosdót kerestük. Bent azonban várakozó díszegyenruhásokba botlottunk, akik a Kolumbusz-nap (Columbus-day) alkalmából koszorút helyeztek el a síroknál. (Ilyenkor Kolumbusz Kristóf 1492. október 12-i első amerikai partraszállására emlékeznek. Az ünnepet minden év október második hétfőjén tartják.)


















Innen egy másik útvonalon indultunk ki a temetőből, mert vészesen közeledett a záróra. Így sajnos több dolgot sem fért bele, mint pl. a Challenger-katasztrófa emlékműve, a Columbia űrrepülőgép emlékműve, illetve a magyar vonatkozású helyszínek felkeresése.












Magyar vonatkozások


A temető nem csak amerikaiak nyughelye, a kb. 400 000 elhunyt között magyarok is vannak ide temetve. Közöttük van például Számwald Gyula (Stahel Gyula/Stahel-Számvald Gyula), aki Petőfi Sándor barátja volt, és a világosi fegyverletétel után távozott külföldre. Részt vett a polgárháború számos csatájában, és 1893-ban megkapta a legnagyobb amerikai katonai kitüntetést a Medal of Honort. Asbóth Sándor magyar mérnök, az 1848-49 évi szabadságharc alezredese, az amerikai polgárháborúban az északiak dandártábornoka is itt nyugszik. A Lockerbie-i katasztrófa emlékműve pedig 4 magyar áldozatra is emlékeztet. A Pan Am 103-as járata menetrend szerinti transzatlanti járat volt London Heathrow és New York JFK között. 1988. december 21-én az ezen az útvonalon repülő Boeing 747-121 megsemmisült, roncsai a skóciai Lockerbie kisvárosára zuhantak. A gép első rakterében egy 350-450 gramm közötti tömegű plasztikbomba robbant, mely a gép szinte azonnali megsemmisüléséhez vezetett. A katasztrófának 21 országból összesen 270 áldozata volt, közülük 4 magyar és 189 amerikai.  






Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!



LINKEK/FORRÁSOK:

Arlington MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arlington_megye

Arlingtoni Nemzeti Temető MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Arlingtoni_Nemzeti_Temet%C5%91
Arlingtoni Nemzeti Temető ANGOLul: https://en.wikipedia.org/wiki/Arlington_National_Cemetery

LeRoutard útikönyv sorozat États-Unis Nord-Est c. kötete 2013/2014-es kiadás, ISBN 978-2-01-245641-9


(A bejegyzésben található képek egy részét Laca és Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!