2019. szeptember 8., vasárnap

Split - Horvátország




Split (magyar nevén: Szplit) Horvátország második legnagyobb, valamint Dalmácia és a horvát tengerpart legnagyobb városa egy félszigeten fekszik. Történelmi műemlékegyüttese Diocletianus palotájával UNESCO világörökség.
A város helyén eredetileg görög kolónia volt, majd római uralom alá került. Diocletianus császár 293-ban palotát épített az öbölhöz, és lemondása után itt töltötte élete utolsó éveit. Ahogy a többi horvát város, Split is tartozott a történelme folyamán a magyarokhoz, Velencéhez, Napóleon idején a franciákhoz, és a Monarchiához is. Nem meglepő tehát, hogy Splitben is találtunk magyar emlékeket.




Trogirból egyenesen az airbnb-n foglalt szállásunkra mentünk. Egy sokemeletes ház negyedik emeletén egy kis lakás volt csak a miénk. Ettől a helytől tartottunk eleinte a leginkább, mert amikor foglaltuk, még új volt, és nem volt róla értékelés. Közben, ahogy teltek a hetek, lettek értékelések is. Ami nagyon tetszett, az az információs csomag, amivel elláttak bennünket. Minden tudnivaló benne volt, minden az égegyadta világon! Amivel viszont nem voltunk elégedettek, az a reggeli volt. Egyrészt a cuccok, amit kaptunk, másrészt a mennyisége, siralmas volt. Így először leugrottunk a boltba bevásárolni. Utána pedig, mivel eléggé be volt borulva -bár Európa legnaposabb helyének mondják-, nem strandolni, hanem látnivalók nyomába eredtünk.
(Mivel több napot is a városban töltöttünk, a látnivalókat egy bejegyzésbe teszem.)



→ Diocletianus palota
→ Nini Gergely püspök szobra
→ Szent Arnir harangtorony
→ Aranykapu
→ Peristilium
→ Szent Doimus székesegyház
→ Jupiter templom
→ Vaskapu
→ Narodni Trg.
→ Szent Frane templom és kolostor
→ Aranykapu palota
→ Ezüstkapu
→ Papalić palota
→ Tengeri kapu és a Diocletianus palota alagsora
→ Gasztronómia
     



Diocletianus palota



Split legismertebb látnivalója a Diocletianus császár által 293-ban építtetett palota (Dioklecijanova palača), ahol lemondása után élete utolsó éveit kívánta tölteni. Építését 305-ben fejezték be. A több mint 1700 éves palota 200 méter hosszú és 170 méter széles. Építéséhez a közeli Brač szigetről hozták ide a mészkövet. (A korábban Šibenikben látott Szent Jakab katedrálist, valamint a washingtoni Fehér Házat is ebből mészkőből építették fel.) Az épületegyüttes alapterülete 38 000 m2, amelyet védőtornyokkal ellátott fal vesz körül. Falainak magassága 15-20 méter. Az építménynek négy bejárata volt és két, egymásra merőleges széles utcája. Az egyik utca a keleti (ezüst) és a nyugati (vas) kapukat, míg a másik az északi (arany) és a déli (tengeri) kapukat kötötte össze.



A császár halála után a palota szolgált menedékül az avarok és szlávok támadásai elől menekülő környékbelieknek, akik a palota falain belül építkeztek. Később a település a falakon kívül is terjeszkedni kezdett. Jelenleg a palota falai között található Split tulajdonképpeni óvárosa. Az ókori palota maradványai mellett más középkori épületeket, a székesegyházat, valamint gótikus, reneszánsz és barokk épületeket láthatunk itt.










Vissza az oldal tetejére


Nini Gergely püspök szobra



Split egyik leghíresebb nevezetessége a hatalmas szobor, amelyet ugyanaz az Ivan Meštrović szobrászmester készített, aki a Trogir Főterén található loggia déli falán látható reliefet is, mely Beriszló Pétert ábrázolja. Nini Gergely püspök szobrát az Aranykapu mögött, a palotán kívül láthatjuk. A X. században élt püspök vezette be az egyházi szertartásokban a horvát nyelvet az addig kizárólagosan használt latin helyett. A babona szerint szerencsét hoz, ha megsimogatjuk a szobor nagylábujját.


Vissza az oldal tetejére


Szent Arnir harangtorony



A bencés kolostor Szent Arnir kápolnája, Juraj Matejev Dalmatinac (Dalmáciai György) zárai születésű építész és szobrász alkotása. A Szent Arnir harangtorony is az Aranykapu mögött, a palotán kívül látható.


Vissza az oldal tetejére


Aranykapu



A palota északi kapuja (Porta septemtrionalis) az Aranykapu (Porta Aurea) nevet a velencei időkben kapta. Ezen a kapun haladt át először Diocletianus császár 305-ben, amikor beköltözött a palotába. A kapu négyzet alakzatú, mérete 9x9 méter. Védelmi okok miatt lett ilyen kicsi. A kapu felett eredetileg Szent Mártonnak, a katonák védőszentjének szobra állt. Innen percek alatt eljutottunk a palota legszebb részéhez.




Vissza az oldal tetejére


Peristilium



A palotában található nyitott oszlopcsarnok (Peristilium), egy korinthoszi oszlopokkal díszített udvar, ahol Diocletianus császár a vendégeit fogadta. 



Vissza az oldal tetejére


Szent Doimus székesegyház



A székesegyház eredetileg a császár nyolcszögletű mauzóleuma volt, és tetejét egykor mozaikdíszítés borította. A VII. században az avar- szláv támadások idején a szarkofág teljesen megsemmisült. A VII. század végén átépítették a szentélyt, és onnantól keresztény templomként működik. A székesegyházat (katedrala sveti Duje) Split védőszentjéről, Szent Dujmóról (Szent Doimus/Szent Duje) nevezték el, aki Diocletianus alatt halt vértanúhalált.
A kívülről nyolcszög, belülről kör alapú építményt egykor két szfinx őrizte, ezek közül egy még ma is látható.




Az ajtó 1214-ben diófából készült, a 28 egyenlő nagyságú, növényi motívumokkal keretezett mezőkben Krisztus életéből láthatunk jeleneteket.


A későromán stílusú, hatszög alakú szószék a XIII. századból való.











A magyar emlékeket itt is keresgélnünk kellett egy darabig, mire rájuk bukkantunk.
Az egyik IV. Béla királyunk két lányának, Katalinnak és I. Margitnak a szarkofágja. A tatárjárás idején a királyi család Klissza várában élt, a király maga pedig a Királyszigetre menekült. Klissza a tatárok által körülzárt várában pestis járvány tört ki, melynek áldozatául esett IV. Béla király és Laszkarisz Mária görög királynő két gyermeke, a 6 éves Katalin és a 16 éves Margit. (Klisszában született kilencedik gyermekük, akinek szintén a Margit nevet adták, ő lett Árpád-házi Szent Margit.)
1908-ban, a templom renoválása után a két királylány szarkofágját a főbejárat fölötti párkányzatra tették. Az egyszerű koporsón a következő felirat volt olvasható latinul (Mára már annyira megkopott a kőlap, hogy lehetetlenség rajta kivenni bármit is.): „Bélának, Magyarország királyának leányai nyugosznak itt, akik a tatárok elől menekülve 1242. március 13-án hunytak el.”


A másik magyar emlék a székesegyház bejáratánál, a dóm harangtornyán található. Az oszlopokat őrző oroszlánok felett eredetileg egy-egy három alakból álló szoborcsoport állt. A bal oldali dombormű ma is teljes, ezen középen Laszkarisz Mária, IV. Béla felesége látható, két magyar nemes társaságában. A jobb oldali azonban nem teljes, mert a középen álló IV. Béla királyt a megszálló velenceiek eltávolították. A király helyén ma egy görög álarc látható. Ez volt a velenceiek módszere arra, hogy kiirtsák az emlékezetből is a magyar fennhatóság bizonyosságait.



A székesegyház kriptájába is le lehet menni.



A székesegyház harangtornyába fel lehet menni. Tériszonyosoknak igazi kihívás, azt hittem, nem élem túl.


VIDEO!!!







Vissza az oldal tetejére


Jupiter templom



A Jupiter templom (Jupiterov hram) az egyik legépebben megmaradt épület a római korból. 295-305 között épült, akkor, amikor a Diocletianus palota is. A négyzet alakú szentély ma a Szent Doimus székesegyház keresztelőkápolnájaként működik.






Vissza az oldal tetejére


Vaskapu



A Vaskapun (Porta occidentalis) áthaladva, kijutunk a Diocletianus palotából és a velencei városrészbe érkezünk.




Vissza az oldal tetejére


Narodni Trg.



A Népek tere egy új városrész, mely a XII-XVI. században épült velencei, gótikus stílusban. Beceneve „Pjaca” (az olasz piazza után). Ez a tér a XV. századtól kezdve Split üzleti központja volt. Ekkor épült a Loggia, avagy a régi városháza. A téren sok más velencei stílusú épületet és villát találunk még.





Ez az épület nem pont a téren van, de közel hozzá.


Vissza az oldal tetejére


Szent Frane templom és kolostor



A templom és a kolostor (Crkva i samostan sv. Frane) a kora-keresztény Szent Felix templom helyén épült. Szent Felix Diocletianus alatt halt vértanúhalált. A területet a XIII. században a ferenceseknek adták, akik ekkor megépítették a kolostort. A legenda szerint maga Assisi Szent Ferenc alapította. Több fontos horvát sírja itt található, emiatt „Kis Pantheon”-nak is becézik.







Vissza az oldal tetejére 



Aranykapu palota



A későgótikus stílusú palota (Palača kod Zlatnih vrata) a XV. század második feléből származik.





Vissza az oldal tetejére


Ezüstkapu



Az Ezüstkapu (Porta orientalis) a középkorban be volt falazva. A II. Világháborúban súlyosan megsérült, később felújították teljesen.


Vissza az oldal tetejére


Papalić palota



A XV. században épült palota Split legjelentősebb, gótikus stílusban épület műemléke. A Papalić család a város egyik legősibb és legelőkelőbb családja volt. Az épület ma a Városi Múzeumnak (Muzeja grada) ad otthont.
A palota előtti téren Marko Marulić irodalmár, a horvát irodalom atyjának szobra áll.



Vissza az oldal tetejére


Tengeri kapu és a Diocletianus palota alagsora



A kikötői sétányról léphetünk be a Tengeri kapun (Porta meridionalis) a palota alagsorába. A kapu maga sokkal kisebb, mint a többi. Ezt csak menekülési útvonalnak építették. Eredetileg eddig a kapuig, vagyis az erőd faláig ért a tenger.
A Tengeri kapun át egy hatalmas boltíves terembe érkezünk, ahol szuvenír árusokat találunk. De ez ne tévesszen meg senkit, mert innen balra és jobbra nyílik a palota impozáns alagsora. Rossz nyelvek szerint azért maradhatott meg ilyen jó állapotban, mert fentről az évek során szép lassan betelt szeméttel, ami kitömte az üregeket, így nem tudott összeomlani. 
















Vissza az oldal tetejére


Gasztronómia



Az első este vacsorázni a Buffet Šperun nevű helyre ültünk be. Vagyis ki, az utcán lévő egyik asztalhoz. Az étel nagyon finom volt. Sajnos azonban nem tudtuk maradéktalanul élvezni, mivel jött egy üzenet a másnapra megbeszélt speed-boat-os kirándulással kapcsolatban, mégpedig, hogy a rossz idő miatt elmarad. Ha jó nekünk, akkor mehetünk egy nappal később. Igen ám, de a kompjegyünk is le volt foglalva. Így mivel a komptársaságot telefonon nem tudtuk elérni, vacsora után még lerohantunk a kikötőbe, ahová pont zárás előtt estünk be. Kiderült, hogy a foglalt jegyen a dátum azt jelenti, hogy az a legkésőbbi időpont, amikor felhasználhatjuk, így simán használhatjuk előbb. Nagy kő esett le a szívünkről, így a speed-boat-os pasinak jeleztük, hogy jó lesz egy nappal később is.

Dagnje na buzaru – Kagyló buzaru szószban
Škampi naz buzaru – Rák buzaru szószban
Pošip stolna vina – Pošip száraz fehér bor
Paški sir – Sajt Pag szigetről
Palačinke s džemom smokava - Palacsinta füge lekvárral

Második este az Oštarija u Viđakovi nevű helyre mentünk. Hangulatos hely, az étel finom volt, de a kiszolgálás lassú.Az egyik étel, amit rendeltünk, a fekete rizottó volt. A mellettünk lévő asztalnál a pár egyik tagja szintén ezt kért. Majd mikor kihozták neki, visszaküldte azzal, hogy "de hát ez fekete"! J


Harmadik este a Konoba Hvaranin-be mentünk vacsorázni. Itt is az utcán lévő asztalok egyikénél ültünk le. Nagyon finomakat ettünk itt is.


Vissza az oldal tetejére





Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Ha nem szeretnél lemaradni a következő utazásunkról, akkor kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!




LINKEK / FORRÁSOK

Horvátország MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1torsz%C3%A1g
Horvátország világörökségi helyszínei MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1torsz%C3%A1g_vil%C3%A1g%C3%B6r%C3%B6ks%C3%A9gi_helysz%C3%ADnei
Juraj Matejev Dalmatinac (Dalmáciai György) HORVÁTul: https://hr.wikipedia.org/wiki/Juraj_Dalmatinac
Split MAGYARul: https://hu.wikipedia.org/wiki/Split
Szent Frane templom és kolostor HORVÁTul: https://hr.wikipedia.org/wiki/Crkva_i_samostan_sv._Frane_u_Splitu


Le Routard útikönyvek sorozat Croatie című része, 2015/2016-os kiadás, ISBN 978-2-01-396014-4 


(A bejegyzésben szereplő képek egy részét Laurent készítette.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!