2019. április 7., vasárnap

Mercedes-Benz Museum - Stuttgart-Bad Cannstatt



Stuttgartban van a Daimler, a Mercedes-Benz és a Porsche központja is, ez utóbbi két márka múzeuma a város legnépszerűbb látnivalói közé tartozik. A múzeumban kiállított legendás modellek mellett számos érdekességet is megtudhatunk a Mercedes történetéről.




Laurent 30. szülinapjára egy Porsche gyárlátogatást és a Porsche Múzeum meglátogatását kapott ajándékba. Ezt a kettőt egy nap alatt letudtuk, majd a másodikon megnéztük Stuttgartot, és a harmadik napra választhatott, hogy mit szeretne. Mily’ meglepő: a Mercedes-Benz Múzeumot akarta megnézni.



Mercedes-Benz Museum

Korábban a múzeum a gyár területén belül egy kijelölt helyen volt, ahová a főkaputól egy őrzött járat szállította a látogatókat. A múzeum új épülete közvetlenül a Daimler gyár stuttgarti üzemének bejárata mellett található. Az épületet az UN Studio tervezte. Az építése 150 millió euróba került, 2006. május 19-ére készült el és ekkor adták át a nyilvánosságnak. Kívülről és belülről is különleges, egyedi építészeti megoldások jellemzik. Alaprajza a lóhere levelén alapul, amely három egymást fedő levél segítségével hozza létre a központi átrium háromszögletű terét. A kiállítótér 16500 m2-es területével ez a világ legnagyobb autómúzeuma, ahol több mint 160 jármű tekinthető meg. Ha többet szeretnénk megtudni egy-egy autóról, akkor igénybe vehetjük az audioguide-ot, illetve a kiállítás területén mindenhol találunk adatokkal teli információs lapokat is (németül és angolul).




Benz - Daimler

Karl Benz gépkocsi-tervező német mérnök jelentette be a német szabadalmi hivatalnál az autó feltalálását 1886-ban. Szabadalmaztatta a Patent-Motorwagent, amivel megszületett az első eladható automobil. 1893-ig ő uralta a piacot.


Mellette Gottlieb Daimler volt az autó születésének másik jelentős alakja, aki saját cannstadti kertjében építette meg járműveit (farmotoros hintót, motorkerékpárt, kocsit), melyek révén hamarosan túlszárnyalta kollégáját. 1894-ben rendezték meg a világ első hosszú távú autóversenyét Párizs és Rouen között, majd ezt követően újabb és újabb versenyeket, melyeken a Daimler cég autói több alkalommal győzelmet arattak.



Mercedes név

Az Osztrák-Magyar Monarchia nizzai konzulja, Emil Jellinek felfigyelt a Daimler autók eredményeire, és 1896-ban rendelt magának egyet a Doppel-Phaeton típusból. Nem sokkal később a milliárdos autórajongó hivatalos értékesítő lett. Közben műszaki tanácsokat is adott a tulajdonosoknak. 1900. április 2-án Emil Jellinek 36 darab autó leszállítását kérte a Daimlertől. A több mint félmillió aranykorona értékű üzletnek két feltétele volt: a felépítési kritériumok, és hogy az új autót az előző évben született lányáról Mercedesnek akarta elnevezni. Ekkora tételnél ezekre a feltételekre lehetetlen volt nemet mondani, így ez a nap lett a Mercedes márkanév születésének napja.

Emil Jellinek Doppel Phaetonjában
Kép forrása: wikipedia

Mercedes Jellinek
Kép forrása: wikipedia

A magyar származású Emil Jellinek és a Mercedes meghozta a szerencsét a Daimlernek, a cég és a Mercedes híre egyre nőtt: hamarosan a milliárdos Rockefellernek is volt Mercedese. A tulajdonosok 1902. június 23-án levédették a nevet, ezzel megteremtették a világ egyik leghíresebb autómárkáját. Gottlieb Daimler ezt már nem érhette meg, 1900. március 6-án elhunyt.
(Emil Jellinek 1903-ban felvette lánya nevét, onnantól Emil Jellinek-Mercédès volt a hivatalos neve.)



Mercedes jel

Gottlieb Daimlerhez kötődik a híres háromágú csillag. Még az Otto-gyárban dolgozott, amikor egy képeslapon, melyet családjának küldött ezzel jelölte meg házát. A képeslapra pedig ezt írta: „Egy napon majd ez a csillag ragyogja be munkámat.” Ez volt az oka, hogy fiai -Adolf és Paul Daimler- ezt a jelet választották. Apjuk jóslata így beteljesedett, a híres háromágú csillag 1910-ben felkerült a Mercedes autókra. A jelkép a motor jövőjének fontosságára utalt: földön, vízen, levegőben egyaránt lehetőséget láttak fejlesztésében és mindennapi használatában.


Daimler AG

A Daimler-fivérek gyára nehézségek közepette, de fejlődni tudott. A cég az első világháborút követő nehéz gazdasági helyzet eredményeképpen 1926-ban egyesült az egykor Karl Benz által alapított céggel, mellyel a mai napig fúzióban áll. A járműgyártó vállalat 1926-tól 1998-ig Daimler-Benz, 1998-tól 2007-ig DaimlerChrysler, 2007 óta ismét Daimler néven működik. A vállalat neve Németországban tehát sohasem volt Mercedes. A cégnek több országban van leányvállalata, melyek nevében szerepel a Mercedes, mint például Magyarországon is Mercedes-Benz Manufacturing Hungary-nek hívják.



A jegyek megvásárlása után egy audioguide-ot kapunk (magyar nyelvű sajnos nincs). Ezután egy kapszula formájú lifttel felmegyünk 36 méter magasba, miközben egy időutazáson veszünk részt, vissza 1886-ig.


Az első meghökkentő dolog, amit láthatunk egy ló. Persze ez csak annak furcsa, aki nem járt még a Wartburg Múzeumban Eisenachban, ott ugyanis már találkozhattunk II. Vilmos német császár az 1890-es években tett kijelentésével, miszerint „Szerintem a lovaké a jövő. Az automobilt múlandó jelenségnek tartom.”


Innen kétféle útvonalon járhatjuk be a DNS-spirálként egymásba csavarodó emeleteket: az egyik időrendi, a másik tematikus. Láthatjuk, hogy a történelmi események milyen hatással voltak az autóiparra, valamint, hogy a motorok fejlődése hogyan lehetett közvetlen vagy közvetett kiváltója történelmi eseményeknek. Bármerre is indulunk, mindenütt csillogó-villogó, autótörténelmileg nevezetes járműveket -utcai autók, buszok, haszonjárművek, Forma-1-es versenyautók- láthatunk. A több mint 130 év összes típusát lehetetlen lenne bemutatni, de a múzeumban remek összképet kapunk az autózás fejlődéséről.



















































Érdekes az a terem, ahol hírességek: sportolók, színészek, vagy Diana hercegnő autói vannak kiállítva.
Diana hercegnő 1991 decemberében vásárolt magán-használatra egy Mercedes-Benz 500 SL-t, amivel óriási botrányt kavart. Ő volt az első ugyanis a királyi családban, aki külföldi autómárkát vásárolt magának. Rengeteg kritika érte emiatt, így a kényelmes és erős sportautót 1992 szeptemberében visszaadta.
Mellette látható II. János Pál pápa-mobilja, egy Mercedes 230 G. Ez gyakorlatilag az első olyan kialakítású autó volt, amilyennek ma a pápamobilt ismerjük. II. János Pál 1980-as németországi látogatására készítették. Az autó hatalmas, levehető műanyag tetővel rendelkezett. Fehér bőrrel borított ülés van benne, és a pápa fel is állhatott, ha akart. A II. János Pál elleni 1981-es merénylet után az autó karosszériáját megerősítették, az üvegeket pedig golyóállóra cserélték. Ezt az autót XVI. Benedek pápa is használta.

Diana hercegnő és II. János Pál pápa Mercedesei



The Lost World: Jurassic Park
Az elveszett világ: Jurassic Park





Nicolas Cage autója

Van egy szimulátor is, amiért vagy fél órát álltunk sorba. Jó volt ez is, csak annyira „felrázó” élmény volt, hogy a végén a hányinger kerülgetett.



Szintén jó megoldás a földszinti teremben a versenyautók kiállítása. Egy döntött pályán sorakoznak a kocsik, és ahogy ott állunk és bámulunk, felbőg az egyik, és a motorzúgás végigsuhan a termen.




















A legvégén az ajándékboltba érkezünk, ahonnan át lehet menni az autószalonba.

Ami nem tetszett az az, hogy az emeleteken nincs mosdó. Csak a földszinten van, ahová nehézkes lejutni, ráadásul az audioguide-ot is le kell adni minden egyes alkalommal. Hiába mondtam, hogy csak a WC-re megyek és utána megyek is vissza, le kellett adni. Ezzel óriási mennyiségű műanyag szemét keletkezik. Az audioguide nyakbaakasztóját megtarthatjuk emlékbe, de amikor már 3 lógott a nyakamban, ez is frusztráló volt. Az újabb felmenetelnél egyszerűen lecsatoltam az audioguide-ot a nyakbaakasztóról és átraktam egy másikra, ami már a nyakamban lógott. Utána megint sorba kellett állni a kapszula lifthez, majd lecaplatni oda, ahol épp tartottam. Ez az egész macera legalább 20 percig tartott.

A földszinten van egy büfé is, ahol egy kis nasi mellett meg lehet pihenni, ha már elteltünk a sok autó látványával.



Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Ha máskor is szeretnél velünk utazni, inspirációért kövess minket a Mindenütt jóóó blog Facebook oldalán, vagy a blog youtube csatornáján, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz!


LINKEK / FORRÁSOK


Le Routard Allemagne kötete ISBN978-2-01-912442-7
A múzeum területén kihelyezett német és angol nyelvű információs táblák


(A bejegyzésben szereplő képek közül párat Laurent készített.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy benéztél! / Thanks for your visit!